JÉZUSHOZ RAGASZKODNI❣️

„Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.” (1 Korintus 11,24)

Ebből majdnem az tűnik ki, mintha a keresztyének elfelejtkeznének Krisztusról!

Nem lett volna szükséges ez a szeretetteljes intés, ha nem forgott volna fenn az a rettenetes feltevés, hogy emlékezetünk hűtlenné lehet hozzánk.
Ez nem alaptalan feltevés sajnos! Tapasztalatunk határozottan igazolja annak nemcsak lehetőségét, hanem vádolására méltó valóságát is.

Szinte lehetetlennek látszik, hogy azok, akik megbékültek a megöletett Bárány vére által és örökkévaló szeretettel Istennek Fiától szerettettek, hogy felejthetnék kegyelmes Megváltójukat.
De bármily idegen hangzású is ez a fülnek, mégis nagyon szembe tűnik, ha megengedjük magunknak e bűntény letagadását.

„Hogy felejthetném Azt el,
Ki mindig gondol rám!”

Elfelejteni Azt, ki drága vérét ontotta bűneinkért, elfelejtkezni Arról, ki szeretett minket halálig! Lehetséges volna ez? Igen, ez nemcsak lehetséges, hanem a lelkiismeret megvallja, ez mindnyájunknál egy igen szomorító hiba, hogy Neki csak, mint idegen vándornak alkalmilag adunk egy éjszakára szállást.

Ő, ki emlékezetünk állandó lakója kellene, hogy legyen, csak futólagos látogató abban.
A kereszt, melynél az emlékezetnek minden valószínűség szerint időzni kellene, ahol a közönyösségnek ismeretlen idegennek kellene maradni, a háládatlan feledékenység lépteitől lesz beszennyezve.

Nem bizonyítja-e lelkiismeretetek, hogy ez úgy van?
Nem vagytok-e kénytelenek beismerni, hogy Jézust gyakran elfelejtitek?
Más teremtmény foglalja el szíveteket.
Arra pedig nem gondoltok, akire gyöngédségeteket irányítani kellene.

A földi foglalkozás veszi igénybe gondolataitokat, holott szemeiteket folyton a keresztre kellene irányítani.
A világ szakadatlan zaja, a múlandókra való állandó figyelem az, ami elvonja a lelket Krisztustól.
Mialatt az emlékezet egy mérges gyomnak nagyon készségesen ad helyet, azalatt elhervasztja Sáronnak rózsáját.

Tegyük azt kötelességünkké, hogy Jézusra, a mi Barátunkra emlékeztető égi nefelejcset tűzzük szívünkre, s ha más valamivel fel is hagyunk, de Ő hozzá mindig ragaszkodjunk.

SZERELMESEMNEK HANGJÁT HALLANI❣️

„💞Kelj föl, kedvesem, szépségem, jöjj már!” (Énekek Éneke 2,10)

Íme, Szerelmesemnek hangját hallom! Velem beszél!

Derült ég mosolyog alá a föld ábrázatára és Ő nem hagy engem szellemi szunnyadozásban heverni, amikor körülöttem az egész természet felébredt téli álmából. 

Ezt kiáltja felém: „Kelj fel”, s igaza van, mert már régen nyugszom a világi élvezetek húsos fazekainál. Ő feltámadt, én is feltámadtam Általa, miért tapadnék tehát mégis a porhoz?
A földi szeretetből, kívánságból, várakozásból és reménységből óhajtok Hozzá felemelkedni. 

E kedves névvel szólít meg engem: „én Mátkám” és szépnek tart engem.

Ez hatalmas ok arra nézve, hogy felkeljek. Ha engem úgy dicsér és barátjának tart, hogyan tartózkodhatnék tovább Kédár sátoraiban és keresnék rokonias barátot az emberek fiai között? 

Azt mondja nekem: „Jöjj már”. Minden önző, aljas, világi és bűnös kívánságtól mindinkább távolabb hív, sőt a külső világi jámborságtól is, mely nem ismeri Őt és semmi köze sincs egy magasabb élet titkaihoz, ettől szintén el akar vonni.

Ez a hívás nem is hangzik keményen fülemnek, mert mi bilincseljen engem, míg a hiúságok és bűnök e pusztájához? Ó Uram, én szeretnék és akarnék menni, de körül vagyok zárva tövisektől, melyektől nem tudok szabadulni, úgy, ahogyan szeretnék. Ha lehetséges volna, szeretném, ha sem szemem, sem fülem, sem szívem nem volna a bún részére.

Te hívsz magadhoz, mondva: „Jöjj már”, s ez valóban dicső hívás. 

Hozzád jönni annyi, mint hazajönni a száműzetésből, kikötőbe érkezni a tomboló viharból, nyugalomra térni a nehéz munka után, kívánságom célját és minden vágyam tetőpontját elérni. 

De Uram, hogyan emelheti fel magát a kő, s hogyan jöhet fel a göröngy egy rettenetes gödörből?
Ó vonj és emelj fel engem! A te kegyelmed képes erre.

Küld el Szentlelkedet, hogy az gerjessze szívemben a szent szeretet lángját, úgy feljebb-feljebb emelkedhetem, míg végre az életet és az ideigvalóságot mögöttem hagyva, Hozzád jutok.

„Szeret, tied vagyok,
Örökké az maradok!”

SZENTELJÜK MAGUNKAT UJRA AZ ÚRNAK❣️

„És mindemellett mi erős kötést szerzünk.” (Nehémiás 9,38)

Lelki élményeink terén vannak alkalmak, amikor teljes joggal saját javunkra megújítjuk Istennel való szövetségünket.
Nagy betegségből való felgyógyulás után, amikor életéveink újabb évsorozattal megtoldódnak, mint egykor Ezékiás királynak, ne mulasszuk el a hálaadást.

Valamely nyomorúságtól való megszabadítás után, mikor újabb örömökkel leszünk megajándékozva, újból a Golgotára a kereszt alá kell menekülnünk, hogy ott Isten iránti odaadásunkat megújítsuk.
De kiváltképpen akkor tegyük ezt, ha valamely bűnünk által a Szentlelket megszomorítottuk, vagy az Úr ügye meggyaláztatott viselkedésünk által. 

Ilyenkor a vérre nézzünk, mely minket fehérebbé tehet a hónál és szenteljük magunkat újból az Úrnak.

De ne csak megpróbáltatásaink és szenvedéseink ösztönözzenek minket az Úr iránt való odaadásunk megújítására és megerősítésére, hanem jólétünk is serkentsen arra. 

Ha valamikor olyan gondviselésben részesülünk, hogy kénytelenek vagyunk felkiáltani:
„Ez magasztos kegyelem!”, akkor nekünk, akiket Istenünk megkoronázott, viszont meg kell Őt koronáznunk.
Hordjuk össze az Isten országának kincseit, melyek szívünk kincstáraiban fel vannak halmozva, hadd nyugodjék itt szeretetünknek királyi ékességekkel díszített trónján.

Ha meg akarnánk tanulni jólétünkből hasznot húzni, akkor nem válna szükségessé részünkre oly sok kemény megpróbáltatás. Ha mi egy csókból képesek volnánk minden abból származható jót magunkévá tenni, akkor nem volna szükséges olyan gyakran a vesszővel való fenyítés.

Nyertünk-e nem rég olyan áldást, melyet alig mertünk volna remélni? Magas kősziklára állított az Úr?
Énekelhetünk a kegyelem gazdagságáról?
Akkor itt az ideje, hogy megragadjuk kezünkkel az oltár szarvát és mondjuk:

 „Kötözz meg itt engem, örökké tartó szereteted kötelével”. 

Ha újabb ígéretek teljesülésére van szükségünk, úgy azt is kell kérnünk, hogy régi fogadalmainkban szégyent ne valljunk.

Kössünk Vele ma Jézus szenvedéséért erős szövetséget, melyre hálával és köszönettel gondoljunk.

DIADALMAKODUNK❣️

„De mindezekkel szemben diadalmaskodunk az által, aki szeret minket.” (Róma 8,37)

Mi Krisztusnál keresünk bocsánatot és mégis némelykor a törvényre nézünk és attól várunk segítséget és erőt a bűn ellen való küzdelemre.
Pál apostol azért a következő szavakkal korhol bennünket: „Óh, balgatag Galátziabeliek, kicsoda igézett meg titeket, hogy ne engedelmeskedjetek az igazságnak? 

Csak azt akarom megtudni tőletek: a törvény cselekedeteiből kaptátok-e a Lelket, avagy a hit hallásából? Ennyire esztelenek vagytok? 

Amit Lélekben kezdtetek el, most testben fejeznétek be?” Hozzátok bűneiteket Krisztus keresztjéhez, mert az óembert csak itt lehet megfeszíteni: a Krisztussal együtt megfeszíttettünk. 

Az egyedüli fegyver, mellyel a bűnt le lehet győzni, az a dárda, mely Jézus oldalát átdöfte.

Hogy egy példával éljek: szeretnéd legyőzni haragos természetedet – hogyan kezded azt meg?
Nagyon lehetséges, hogy még soha sem kísérelted meg a helyes úton és nem fordultál vele egyenesen Megváltódhoz.
Mi módon nyertem üdvöt és megváltást? Úgy, hogy amint voltam, azon módon jöttem az Úr Jézushoz, bizodalmamat Ő bele helyeztem és hittem, hogy képes engem megszabadítani.

Haragos természetemet is éppen így kell megöldökölnöm? Igen, mert ez az egyedüli út annak megöldökléséhez.
A kereszthez kell vele mennem és azt mondani Jézusnak: „Uram, hiszek benned, hogy megszabadíthatsz engem!” Fösvény vagy? Érzed, hogy a világ foglyul ejtett?

Küzdhetsz a gonosz ellen, ahogyan és ameddig akarsz, de ha az már kedvenc bűnöddé vált, akkor nem szabadulsz meg tőle másként, mint egyedül Jézus vére által.
Hozd kedvenc bűneidet Krisztushoz.

Mondd: „Uram, Benned bízom, a Te neved Jézus, mert Te szabadíthatod meg népedet annak bűneiből. Itt van egy azon bűnök közül, óh, ments meg engem ettől!”
A kegyelmi eszközök nem öldökölhetik meg az óembert a Megváltó nélkül. Imád, bűnbánatod és könnyeid – mind együttvéve nem érnek semmit Krisztus nélkül.
Csak egyedül Jézus lehet a segítség nélküli bűnösök szabadítója, a te szabadítód.
Ha győzni akartok, Az által kell győznötök, aki titeket szeretett. A mi babérunknak a Gecsemáné kert olajfái alatt kell növekedni.

FEJEDELEM és ÜDVŐZÍTŐ❣️

„Az Isten őt fejedelemmé és üdvözítővé emelte fel jobbjára.” (Apcsel 5,31)

A mi Urunk Jézus megfeszíttetett, meghalt, eltemettetett és felmagasztalva a dicsőség trónjára ült. 

Vitathatatlan jog alapján Övé a mennyei szentéj legmagasztosabb helye. 

Nagyon kedves gondolat az, hogy Krisztus felmagasztalása a mennyben helyettes felmagasztalás a mi részünkre.

Ő felemeltetett az Atyának jobbjára és jóllehet, Ő, mint a Jehova Istennel leírhatatlan dicsőségek Ura, melyben halandó teremtménynek nincs része, mégis azok a dicskoronák, melyeket az Úr Jézus a mennyben visel, szentjeinek öröksége. 

Krisztusnak az Ő népével való benső egyesülésének gondolata kimondhatatlanul becses.

Mi valóságosan egyek vagyunk Vele; testének tagjai vagyunk, az Ő felmagasztalása, a mi felmagasztalásunk székébe fog ültetni, ahogyan Ő diadalmaskodott és ült az Atyával az Ő királyi székébe. Ő koronát hord és nekünk is koronát fog osztogatni. 

Trónja van, de az nem elég Neki, hogy saját részére van trónja, hanem azt akarja, hogy jegyese, mint királynő jobbján üljön „ofirbeli drága aranyba” öltözködve.

Nem tud megdicsőíttetve lenni menyasszonya nélkül.
Tekints fel most Jézusra hívő lelkem, figyeld meg hit szemeiddel
Azt, aki sok korát hord fején és gondold meg, hogy egyszer majd hasonló leszel Őhozzá, ha meglátod Őt úgy, amint van.Nem leszel olyan isteni, de hasonló boldogságot élvezel és ugyanannak a méltóságnak fogsz örülni, amelynek Ő is részese.

Érd be azzal, hogy egy kevés ideig elrejtve kell élned és nehéz utadat járod a szegénység völgyében vagy a nyomorúság hegyein vándorolsz, de végre majd uralkodni fogsz Krisztussal, mert „tett minket királyokká és papokká az ő Istenének és Atyjának” s majd „uralkodunk örökkön-örökké”.
Milyen csodálatos gondolat ez az Isten gyermekei részére!

Már ott van Krisztus, a mi nagy Helyettesünk a mennyei pitvarokban, ahonnan nemsokára el fog jönni és magához vesz minket, hogy Vele legyünk dicsőségében, lássuk dicsőségét és részt vegyünk örömében.
Mi népe leszünk és Ő maga a mi Istenünk lesz.

MEGTALÁLTAM AKIT SZERET A LELKEM❣️

„💞Te, akit az én lelkem szeret.” - (Énekek éneke 1, 7)

Dicső dolog, ha olyan állapotban vagyunk, hogy minden „ha” vagy „de” nélkül mondhatjuk az Úr Jézusnak: „Te, kit az én lelkem szeret”.

Némelyek csak annyit mondhatnak Jézusról: reméljük, hogy szeretjük Őt, hisszük, hogy szeretjük Őt. 

De ilyesmivel csak szegényes és felületes tapasztalat elégedhet meg. 

Senki se hagyjon a legkevésbé sem addig lelkének nyugtot, míg egy ily komoly, mély, életbevágó dologban teljes bizonyosságot nem szerez magának. 

Ne elégedjünk meg azzal a felületes reménységgel, hogy Jézus minket szeret, sem azzal az üres bizodalommal, hogy szeretjük Őt.

Az ókor szentjei nem éltek ilyen határozatlan szavakkal: „de”, „ha”, „remélem”, „hiszem”, hanem őszintén és nyíltan beszéltek. „Tudom, kiben hiszek”, mondja Pál apostol. 

„Jól tudom, hogy az én Megváltóm él”, mondja Jób. Szerezz biztos tudomást Jézus iránt való szeretetedről és ne elégedj meg kevesebbel addig, míg teljes bizonyossággal mondhatod, hogy részed van őbenne.
Bizonyságul szolgál az, „hogy a Szentlélek tanúbizonyságát nyered, és annak bélyegét hordod lelkeden hit által”.

A Krisztus iránti valódi szeretet minden esetben a Szentlélek műve, Ő hozza létre a szívben.
E szeretetnek hatásos okozója a Szentlélek, de annak belső oka, hogy Jézust szeretjük, magában az Üdvözítőben van. Miért szeretjük Jézust? „Mert értünk odaadta magát.”
Az Ő halála által nyertünk életet. Az Ő vére által jutottunk békéhez. Jóllehet gazdag volt, mégis szegénnyé lett értünk.

Miért szeretjük mi Jézust? Az Ő személyének kiválóságaiért.
Szépségének csodálása, szeretetreméltó voltának elragadtatása és az Ő végtelen tökéletességének ismerete tölt el bennünket!
Nagysága, jósága és kedves lénye egy ragyogó sugárrá olvadnak össze, mely a lelket elbájolja és a gyönyör oly tengerébe meríti, hogy így kell felkiáltania: „
Igen, Ő kedves, mindenestől fogva kívánatos!” „Óh, boldog szeretet — oly szeretet, mely a szívet a selyemnél puhább kötelekkel kötözi meg és a gyémántnál keményebb béklyókkal.”

TELJES DIADAL A HALÁL FÖLÖTT❣️

„Hogy halála által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon” (Zsidók 2,14)

Istennek gyermeke, a halál elveszítette fullánkját, mert az ördögnek a halál feletti hatalma megtört. 

Így hát ezután ne félj a haláltól. Kérj a Szentlélek Istentől kegyelmet, hogy egészséges ismeret és Megmentőd halálába helyezett erős hit által erősítsen meg téged e félelmes órák idejére. 

Ha folyton a golgotai kereszt alatt élsz, akkor örömmel tekinthetsz halálod órája elé és üdvözölheted, amikor jön, hogy részedre a végtelen gyönyör tengerét hozza. 

Az Úrban meghalni öröm; Jézusban elszunnyadni nagy kegyelem. 

A halál nem száműzetés többé, hanem visszatérés a száműzetésből, hazatérés a sok hajlékba, hogy előrement szeretteink időznek és várnak ránk. 

A mennyben lévő megdicsőült lelkek és e földön küzdő szentek közötti távolság ugyan csak nagynak látszik, azonban nem így van. Nem vagyunk messze otthonunktól, egyetlen egy szempillantás elég, hogy oda jussunk. 

A vitorla ki van feszítve, a lélek a mélység fölött lóg. 

Meddig tart az utazás? Mennyi borzalmas szélviharnak kell előrenyomni a vitorlát, míg hajónk, majd bevonulhat a béke kikötőbe? Meddig kell a léleknek fel, s alá hányattatni a haboktól, míg majd eléri a partot, ahol ismeretlen a vihar? 

A válasz így hangzik: „A testen kívül, az Úrnál”.

 Alig hagyta el a hajócska a partot, máris a mennybe érkezett. Csak a vitorlákat készítette fel, s már odaát van, mint egykor az a hajócska, mely a Galileai tengeren sokat szenvedett a vihartól. 

Az Úr Jézus csak ezt mondta: „Hallgass, némulj meg!” és azonnal elérték a partot. 

Ne gondold, hogy hosszú időszak van a halál pillanata és az örök dicsőség között, mihelyst becsukódnak a szemek ezen a földön azonnal felnyílnak a mennyben. 

A tüzes lovak és a tüzes kocsi egy pillanatig sem időznek útközben. 

Nos, Istennek gyermeke, miért kell ezután félned a haláltól, hiszen látod, hogy Urad és Megváltód halála által megtöretett a halál átka és fullánkja? 

A halál most már csak a Jákób létrája, melynek egyik vége a sötét sír fenekén áll, a felső vége pedig az örökkévalóság dicsőségébe ér fel.