JÉZUSBAN ELREJTVE❣️

„💞Az Úr pedig bezárta Noé után az ajtót.” (1 Mózes 7,16)

Noé be lett zárva és el lett zárva az egész világtól az isteni szeretet keze által. 

Az elválasztó isteni elhatározás kapuja határt von köztünk és a világ között, mely a gonoszban van. 

Mi nem e világból valók vagyunk, ahogyan az Úr Jézus sem ebből a világból való. 

Mi nem vehetünk részt a nagy tömeg hiú törekvéseiben, kedvteléseiben és bűneiben, nem játszhatunk a sötétség fiaival együtt a hiúság városának utcáin, mert mennyei Atyánk ránk zárta az ajtót. 

Noé Istenével volt bezárva a bárkában. egy helyesebb fordítás így hangzik: „Jer a bárkába”.

Ez az Úr hívása volt, mellyel világosan bizonyította, hogy szolgájával és annak családjával a bárkában szándékozik maradni. 

Boldog nép az, mely ott van bezárva, ahol a Szentháromság mindegyik személye az Atya, a Fiú és a Szentlélek lakik. Mi sem akarjuk figyelmen kívül hagyni azt a kegyelemteljes felhívást: 

„Menj be kamrádba én népem és zárd magadra az ajtót: rejtsd el magad egy pillanatig, míg a harag elmúlik”. 

Noé úgy volt bezárva, hogy semmiféle baj nem érhette.  

Az ár őt csak menny felé emelte és a vihar elősegítette útjában.

A bárkán kívül mindenütt romlás és nagy pusztulás volt, belül pedig teljes nyugalom és béke. 

Krisztuson kívül el kell vesznünk, de Jézus Krisztusban el vagyunk rejtve teljesen. 

Noé úgy volt bezárva, hogy nem is kívánkozhatott kijönni, úgy azok is, akik Jézusban vannak, elrejtetnek Őbenne örökkön örökké. 

Nem jönnek ki soha többé Tőle, mert az örök hűség zárta rájuk az ajtót, s a pokol gonoszsága nem képes őket kiragadni.
Dávid házának Fejedelme bezárja és senki meg nem nyitja, s ha majd egykor az utolsó időben, mint házigazda felkel és bezárja az ajtót, akkor hiába fognak kopogtatni a csupán külsőleges hitvallók és kiáltani: 

„Uram, Uram, nyisd meg nekünk”, mert ugyan az az ajtó, mely az okos szüzeket bezárja, a bolondokat kizárja mindörökre. Ó Uram, zárd be énrám is az ajtót, a Te nagy kegyelmességed szerint.

AZ ÚR JÓSÁGA❣️

„A mi üdvözítő Istenünk jósága és emberszeretete.” (Titus 3,4)

Gyönyörűség, valóban gyönyörűség nézni, hogy milyen nyájasan bánik a Megváltó az ő szeretett gyermekeivel!
Nem lehet dicsőbb annál, mint mikor valaki a Szentlélek által az örömnek és gyönyörűségnek e termékeny ligetére lesz vezetve. 

Ha a lélek egy pillanatig áttekinti a megmentő szeretet történetét, akkor elméje előtt a leggyöngédebb szeretet ezer meg ezer elragadó tette jelenik meg, melynek mindegyike arra céloz, hogy a megújított lélek minden gondolatát és indulatát Jézus lényével egybefonja.
Ha e bámulatra ragadó szeretet felett elmélkedünk és megfigyeljük, hogy miként halmozza el őket örökségének bőséges kincseivel a gyülekezet dicsőséges és minden túlragyogó Ura, akkor majdnem magunkon kívül leszünk az örömtől.

Ki képes a szeretetnek e nagyságát elviselni?
Ha a Szentléleknek tetszik nekünk abból néha kóstolót adni, már az is több mint amennyit a lélek felfoghat.
Milyen végtelen lehet tehát annak teljes leplezetlen szemlélése! 

Ha majd a lélek teljes értelemmel lesz felruházva, hogy az Úr kegyelmi ajándékainak felismerésére képes legyen, amikor bölcsesség adatik neki, azokat teljes értékük szerint méltányolni, amikor elég ideje lesz, azok nagysága, tökéletessége és magasztossága felett elgondolkodni, melynél fogva a jövendő világot nekünk megjelenti és átadja, akkor bensőbb társaságunk lesz Jézussal, mint most.

De ki képes magának fogalmat alkotni egy ilyen társaság kedvességéről? 

Ez valami rész abból, ami az embernek az eszébe sem juthat, amelyet Isten készített az őt szeretőknek. 

Ó, bárcsak felnyílnának József éléskamrái, hogy látnánk azt a bőséges készletet, melyet számunkra készített!

Ez szeretet, mely elragadtatásra késztet minket.

Hitben látunk, mint egy távcső által, számtalan kincseinek fénytengeréből valami halvány képet, de ha majd egykor a mennyeieket színről színre látjuk szemeinkkel, milyen mélyen fog folyni a közösség folyama, melyben lelkünk fürödni fog! 

Addig is legélénkebb énekkel magasztaljuk szeretetteljes jótevőnket, a mi Urunk Jézus Krisztust, kinek szeretete minden szeretetnél csodálatosabb és gyönyörűségesebb.

LAKJATOK a KIRÁLLYAL❣️

„💞Ezek voltak a fazekasok, Netáim és Gedérá lakói, akik a király mellett, az ő szolgálatában laktak ott.” (1 Krónika 4,23)

A fazekasok bizonyára nem valami fenséges foglalkozást űznek, de a „Királynak” éppen fazekasokra volt szüksége, azért a Király szolgálatában voltak, habár az az anyag, amellyel dolgoztak, csak durva agyag volt.

Lehet, hogy mi is a legalsóbb fokon vehettünk részt az Úr munkájában, de mégis nagy kedvezmény az, hogy valamit tehettünk a „Királynak”, azért meg is maradunk hivatásunkban és reméljük, hogy ha mindjárt a mezőn heverünk is, mindazáltal hasonlóak leszünk az ezüsttől tündöklő galambnak szárnyához, vagy amelynek szárnyai hasonlók az aranyhoz.

Ez az idézet olyanokról szól, akik a plánták között és kerítések mellett laktak, tehát nehéz munkájukat bozót és tövisek között végezték. Talán inkább laktak volna a városban a városi sürgés-forgás közepette, előkelő társaságban, nemesebb élvezetek között, de mégis megmaradtak a nekik mutatott helyen, mivel a Király dolgát végezték.

A mi hivatásunk köre és lakhelyünk is meg van határozva, amelyet kényünk-kedvünk szerint nem hagyhatunk el, hanem iparkodnunk kell, megszabott helyünkön az Úrnak szolgálni és áldásul lenni azoknak, akik közt lakunk.
Ezeknek a fazekasoknak és kertészeknek királyi közösségük volt, mert a királynál laktak jóllehet a plánták között, a kerítések mellett – de mégis a királynál laktak.

Nincs olyan hely, nincs oly rendes foglalkozás, akármilyen csekély és lenézett legyen is az, 

amely visszatartana a mi isteni Urunkkal folytatott társaságtól.
Ha a legszegényebb sátrakat, a szegények túlzsúfolt szállásait, a munkásházakat vagy a börtönöket látogatjuk meg, mindenütt a Királynál maradhatunk.

A szeretet minden munkájában számíthatunk Jézus barátságára és közösségére.
Ha az Ő dolgában vagyunk, szeretettel mosolyog ránk.
Ti, Istennek ismeretlen szolgái, akik a nyomorultak legnyomorultabbjainak kivetettjei és szemétjei között dolgoztok az Úrért, vigasztalódjatok, mert a hamurakásokon is találtak már drágakövet, az agyagfazék megtelt égi kincsekkel és káros növények nemes virágokká változtak át.

Lakjatok a Királlyal az ő dolgában, akkor a ti nevetek is ragyogni fog az ő emléktárgyai között.

A HARC a TEST és LÉLEK KÖZÖTT❣️

„💞Mert a test kívánsága a Lélek ellen tör, a Léleké pedig a test ellen.”(Galata 5,17)

Minden hívő ember lelkében szüntelen harc folyik az ó és új ember között.
Az óember nagyon mozgékony és minden alkalmat észrevesz, amikor rettentő felszerelésének halálos fegyverével az újjászülő kegyelemmel szemben síkraszállhat, mialatt a másik oldalon pedig az új ember folyton azon van, hogyan fejthetne ki erősebb ellenállást ellenségével szemben és semmisíthetné azt meg. A bennünk levő kegyelem az ima, a hit, a remény, a szeretet fegyverével küzd, hogy a gonoszt leverje.
Felölti „az Istennek páncélját” és küzd teljes erővel.
Ez a két ellenséges természet nem szűnik meg az egymással való küzdelemtől, míg e világban élünk.
A „Keresztyén” zarándok harca „Apollion” óriással három óráig tartott, de a keresztyénnek önmagával való harca zarándoklásának egész idején tart, „a szoros kapu”-tól egész a Jordán folyóig. 

Az ellenség oly erősen elsáncolta magát bennünk, hogy kiűzése lehetetlen, míg e testben élünk.

Habár meg vagyunk szorítva és gyakran heves harc fejlődik ki, azonban van nekünk hatalmas Segítőnk és Megváltónk, Jézus, üdvösségünk Fejedelme, ki mindenkor velünk van és biztosít arról, hogy minden tekintetben diadalmaskodni fogunk Ő érte. Az ilyen szövetségessel az új természet messze felülmúlja ellenségének erejét.
Harcolsz ma ellenfeleddel?
Ellened van a Sátán, a világ és a test?
Ne légy gyenge és félénk! Folytasd a harcot, mert Isten maga van veled!
Jehova Nissi a te zászlód és Jehova Rofi, az Úr a te orvosod, sebeid gyógyítója.
Ne félj, mert győzni fogsz! Ki volna képes a Mindenhatónak ellenállni?
Folytasd a harcot „Jézusra tekintve”, s legyen bár a tusa hosszú és kemény, győzelmed dicső s a megígért jutalom fenséges lesz.

„Társak fel, haladjatok!
Bátran e zord pusztán át,
Ébren imádkozzatok!
Isten segít hatalmával,
Aki mindent megtehet,
Jézusban ad gyötrelmet!”

ÍGÉRET FÖLDJE!

„Így lett este, és lett reggel: első nap.” (1 Mózes 1,5)

Már kezdetben is úgy volt? Már az első napon megoszlott a világosság és a sötétség az idő birodalmában?
Lelki élményeim terén sem uralkodik mindig a dél vakító fénye, hanem fel kell készülnöm olyan időkre is, amikor gyászolnom kell régebbi örömeim elvesztése fölött és barátomat éjnek idején kell felkeresnem.

E tekintetben nem állok egyedül, mert mindazoknak, kik az Urat szerették, énekelniük kellett a törvény és kegyelem, a nyomorúság és a szabadulás, a szomorúság és a gyönyörűség kettős zsoltárát.

Az isteni gondviselés vezérletéhez tartozik az, hogy a nappal és éjszaka meg ne szűnjön, úgy a természeti, mint a lelki világban, míg be nem megyünk az ígéret földjére, melyről ez van megírva: „És ott éjszaka nem lesz.”
Amit mennyei Atyánk elrendelt, az jól és bölcsen van.

Nos, kedves lélek, mi a legjobb részedre? Mindenek előtt tanuld meg e isteni intézkedést megelégedéssel fogadni, s légy hajlandó Jóbbal, miután a jót elvetted az Úr kezéből, a gonoszt is elfogadni. Az után légy rajta, hogy a nap kezdetét és végét, a reggelt és az estét, saját örömödre használd fel. Magasztald az Urat azért, ha örömének napját felhozta rád, de magasztald akkor is, ha az esti homály beáll. Úgy a nap felkeltében, mint a nap lementében van valami fenséges szépség, énekelj arról és dicsőítsd az Urat. Tégy úgy, mint a fülemüle, mely mindig hallatja énekét. Hidd el, hogy az éjszakának nincs kevesebb áldásos haszna, mint a nappalnak.

A kegyelem harmatja dúsan esik a szenvedés éjszakáján. Az ígéret csillagai dicsőn tündökölnek a súlyos szenvedések sötét óráiban.
Ne tágíts az Istenben való bizalom mellől a sors változatai között.
Nappal ez legyen jelszavad: dolgozni, éjjel pedig ez: vigyázni. Minden órának megvan a maga kötelessége, haladj előre hivatásod teljesítésében, mint az Úrnak szolgája, míg majd megjelenik hírtelen az Ő dicsőségében. 

Lelkem, közeledik az este: az öregség és a halál, ne félj tőle, mert az is a naphoz tartozik!

AZ ISTENI GONDVISELÉS❣️

„Így lett este, és lett reggel: első nap.” (1 Mózes 1,5)

Már kezdetben is úgy volt? Már az első napon megoszlott a világosság és a sötétség az idő birodalmában?
Lelki élményeim terén sem uralkodik mindig a dél vakító fénye, hanem fel kell készülnöm olyan időkre is, amikor gyászolnom kell régebbi örömeim elvesztése fölött és barátomat éjnek idején kell felkeresnem.
E tekintetben nem állok egyedül, mert mindazoknak, kik az Urat szerették, énekelniük kellett a törvény és kegyelem, a nyomorúság és a szabadulás, a szomorúság és a gyönyörűség kettős zsoltárát.

 
Az isteni gondviselés vezérletéhez tartozik az, hogy a nappal és éjszaka meg ne szűnjön, úgy a természeti, mint a lelki világban, míg be nem megyünk az ígéret földjére, melyről ez van megírva: „És ott éjszaka nem lesz.”

Amit mennyei Atyánk elrendelt, az jól és bölcsen van.

Nos, kedves lélek, mi a legjobb részedre?
Mindenek előtt tanuld meg e isteni intézkedést megelégedéssel fogadni, s légy hajlandó Jóbbal, miután a jót elvetted az Úr kezéből, a gonoszt is elfogadni.
Az után légy rajta, hogy a nap kezdetét és végét, a reggelt és az estét, saját örömödre használd fel!
Magasztald az Urat azért, ha örömének napját felhozta rád, de magasztald akkor is, ha az esti homály beáll.
Úgy a nap felkeltében, mint a nap lementében van valami fenséges szépség, énekelj arról és dicsőítsd az Urat.
Tégy úgy, mint a fülemüle, mely mindig hallatja énekét.
Hidd el, hogy az éjszakának nincs kevesebb áldásos haszna, mint a nappalnak.
A kegyelem harmatja dúsan esik a szenvedés éjszakáján.
Az ígéret csillagai dicsőn tündökölnek a súlyos szenvedések sötét óráiban. 

Ne tágíts az Istenben való bizalom mellől a sors változatai között.
Nappal ez legyen jelszavad: dolgozni, éjjel pedig ez: vigyázni. 

Minden órának megvan a maga kötelessége, haladj előre hivatásod teljesítésében, ű

mint az Úrnak szolgája, míg majd megjelenik hirtelen az Ő dicsőségében.

Lelkem, közeledik az este: az öregség és a halál, ne félj tőle, mert az is a naphoz tartozik!

IMMÁNUEL, VELÜNK AZ ISTEN❣️

„💞A király átkelt a Kidrón-patakon.” (2 Sámuel 15,23)

Dávid átment ezen a félelmetes patakon, mikor búslakodó társaival együtt hűtlen fia elől futott.
Az Isten szíve szerint való jámbor férfi nem lett megkímélve a nyomorúságtól, sőt inkább egész élete a szenvedések láncolata volt. Miképpen várnánk tehát azt, hogy mi minden félelemtől megszabaduljunk?
Nemzetünk legelőkelőbbjei hamuval borított fejjel várakoztak a szenvedés kapujánál; miért panaszkodjunk hát mi, mintha valami különös dolog történne velünk?

Maga a Királyok Királya sem járhatott kedvesebb és felségesebb úton. Ő is átment a Kedrón patak piszkos árkán, mely Jeruzsálem szennyvizét vezette le. Istennek van ugyan egy bűn nélkül való Fia, 

de egyetlen egy gyermeke sincs, akinél hiányozna a meglátogatás veszélye.
Nagyon jól esik nekünk az a tudat, hogy Jézus mindenben megkísértetett, ahogyan mi.
Mi a mi Kedronunk most?

A hűtlen barát, valami szomorító veszteség, egy rágalmazó vád vagy szorongató érzés?
A Király átment mindezeken. Vagy talán testi szenvedés, szegénység, üldözés, szégyen az?
Ezen Kedron patakok mindegyikén előttünk ment át a Király. 

Azt a gondolatot, hogy a mi nyomorúságunk rendkívüli volna, egyszer s mindenkorra száműznünk kell, mert Ő, ki minden szentek feje, jól ismeri azt a fájdalmat saját tapasztalatából, amit mi olyan rendkívülinek tartunk.
Sion polgárai között nem lehet egy tag sem a tettetett szentek körében, mert Immánuel az ő fejük és uralkodójuk.

Nem tekintve a gyalázatot, melyet Dávidnak el kellett viselnie, diadallal tért vissza az ő városába, s Dávid serege is győzelmesen kelt ki sírjából.
Azért legyünk bátor szívvel, mert mi is diadalmaskodni fogunk. 

Meríteni fogunk nagy örömmel az üdvösség kútfejéből, habár most egy ideig a bűn és fájdalom veszélyes folyamán kell is átmennünk. Bátorság! Kereszt harcosai, a Király győzött, miután átment a Kedron patakján; ti is győztök!