TŐLE SZÁRMAZNAK GYÜMÖLCSEID❣️

„💞…a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától…”(János 15,4)

Milyen módon kezdted a gyümölcstermést?

Az Úr Jézushoz jöttél, az Ő nagy kiengesztelésébe kapaszkodtál, és tökéletes igazságába vetetted bizalmadat. Ó milyen magasztos gyümölcsöket hoztál?

Emlékszel-e még első szereteted szép napjaira? Szőlőtőkéd akkor valóban virágzott, előtűntek az ifjú szőlőfürtök, kifakadtak a gránátalmafák és a fűszerek kertje kellemes illatát árasztotta. 

Azóta meglankadt buzgóságod? Ó, ha úgy volna, kényszerítlek téged, emlékezz meg az első szeretet idejéről és az előbbi cselekedeteidet cselekedd. 

Ragaszkodj mindenek fölött ahhoz, amiről tapasztalatból tudod, hogy az téged Krisztushoz vonz, mivel Tőle származnak gyümölcseid. 

Az istentisztelet valamennyi gyakorlása, melyek téged Jézushoz vezetnek, hozzájárul ahhoz, hogy gyümölcsözzél.

A nap kétség nélkül a gyümölcsöskert fái termékenységének a legfőbb oka; s az Úr Jézus még sokkal nagyobb mértékben az, az Ő kegyelme kertjében lévő fák részére.
Mikor voltál a legterméketlenebb? Nem akkor, mikor a te Urad és megváltó Jézus Krisztusodtól távol éltél, mikor az imában hanyag voltál, mikor a te megváltód vérében való egyszerű hittál eltávoztál, mikor erényeid felfuvalkodottá tettek, ahelyett, hogy az Úrnak adtak volna azért dicsőséget, mikor azt mondtad:
„Az én hegyem szilárdan áll és soha meg nem mozdítom;” s elfelejtetted miben van a te erőd – akkor megszűntél gyümölcsözni, nemde?

Sokan közülünk lelkünk megrendítő megaláztatása által tapasztaltuk és tanultuk meg az Úrtól, hogy semmink sincs, amit nem Krisztustól vettünk volna, semmink, ha magát Krisztust nem bírjuk mindenek előtt, és amikor láttuk, hogy milyen rendkívül puszta és halott a teremtmény minden ereje azt kiáltottuk gyötrődésünkben:

 „Tenálad vannak az én gyümölcseim egyedül, mert én sohasem tudtam volna jó gyümölcsöt teremni!”

Az elmúlt napok tapasztalatai megtanítottak minket arra, hogy minél együgyűbben bízunk Istennek a Krisztusban nyilvánított kegyelmében, minden dologban és várunk a Szentlélekre, annál több gyümölcsöt fogunk hozni Istenünknek.
Ó, várjátok gyümölcsötöket, mint életeteket a Megváltótól és bízzatok egészen és egyedül Őbenne!

A TŰZPRÓBA❣️

„💞Hogy a ti kipróbált hitetek, ami sokkal becsesebb a veszendő, de tűz által kipróbált aranynál, dicséretre, tisztességre és dicsőségre méltónak találtassék a Jézus Krisztus megjelenésekor.”

(1 Péter 1,7)

Az a hit, mely nem ment megpróbáltatásokon keresztül, lehet valódi hit, de akkor mindenesetre kicsiny hit az és kétség nélkül piciny és törpe fog maradni mindaddig, míg a próba által jónak nem bizonyul.

A hit sohasem növekedik oly dicsőn, mint mikor minden egyesül ellene; a vihar annak nevelő mestere és villám a tanítója. Ha szélcsend uralkodik a tengeren, akármennyire kifeszítitek vitorlátokat, a hajó nem jut közelebb a kikötőhöz, mert a szundikáló tengeren a kormány is nyugszik.

De ha a szél sivítva dühöng, ha a hullámok felemelkednek, akkor sas gyorsasággal siet a hajó az óhajtott kikötő felé, bár a fedélzeten is átcsapnak a hullámok és az árbocfák recsegnek-ropognak a telt, duzzadó vitorlák nyomása alatt. 

Nincsenek annál ragyogóbb, kék színű virágok, mint amelyek a fagyos jégtáblák tövénél nőnek; egy csillag sem ragyog olya fényesen, mint ahogyan az északi égbolt csillagai tündökölnek, sehol sincs olyan üdítő ízű víz, mint az, amely a sivár pusztában fakad, és nincs oly drága hit, mint az, amely e szerencsétlenség közepette életben marad és diadalmasan ellenáll minden kellemetlenségnek.

A nyomorúságban türelmesnek bizonyult hit, tapasztalathoz vezet. 

Nem hitted volna el tehetetlenségedet, ha nem lettél volna kénytelen rohanó folyókon átmenni; sohasem tapasztaltad volna Isten hatalmát, ha nem hordoztak volna karjai a vízáradat közepette.
A hit szilárdsága, bizonyossága és bensősége annál erősebben növekszik, minél többször kipróbáltatik a nyomorúság által.

A hit becses, nem kevésbé becses megpróbáltatása sem.
De ez ne kedvetlenítsen el titeket, kik még ifjak vagytok a hitéletben. 

Kijut még nektek is bőven a próbáltatásból, ha nem is keresitek azt: annak idején teljes mértékben részesültök a megpróbáltatásban.

S ha most még nem élvezhetitek a hosszú tapasztalat gyümölcseit, úgy adjatok hálát Istennek azon kegyelméért, amelyet vettetek; áldjátok és magasztaljátok Őt, a szent bizodalom azon fokáért, ameddig eljutottatok, járjatok e szabály szerint, akkor mindjobban megáld titeket az Úr, mígnem hitetek hegyet mozdít el helyéről és a lehetetlen is lehetséges lesz előttetek.

ÖRÖKKÉVALÓ KARJAI❣️

„💞Hajlék az örökkévaló Isten, alant vannak örökkévaló karjai.”(5 Mózes 33,27)

Isten, az örökkévaló Isten, a mi támaszunk és védelmünk minden időben. 

Hatalmas karjain hordoz minket, átölel szeretetkarjaival, befed minket védő karjaival, ha nyomorba és szükségbe kerülünk. Van idő, mikor a keresztyént igen mélyen megalázzák. 

A nagy bűnösség érzése alatt annyira semminek érzi magát Isten előtt, hogy alig mer imádkozni, mivel nagyon méltatlannak tűnik saját szemei előtt.

Ám, te, Istennek szegény és kedves gyermeke, gondolj arra, hogy ha a legnyomorultabb és legrosszabb állapotban vagy is, mégis „alant vannak örökkévaló karjai”. 

Bármennyire megalázzon téged a bűn, Krisztus engesztelő nagy szeretete annál sokkal mélyebbre ér le. 

Lehet, hogy mélyre, nagyon mélyre estél, de mégsem eshetsz olyan mélyre, hogy „mindenkor el volnál veszve”, mert „meg is tarthatja mindenestől fogva azokat, akik Ő általa járulnak Istenhez”. 

Gyakran merül bele a lélek a külső nyomorba és gondba.
El van rabolva minden földi támasza.

Mi lesz most? Íme, mindazáltal „alant vannak örökkévaló karjai” és Istenének szerető támogatása alatt áll „örökké”. Nem eshet mélyebbre a bánatba és gyötrődésbe, mint amennyire a hűséggel teljes Isten megengedi azt.
A keresztyén heves küzdelmei folytán belső kísértésbe is eshet, de akkor sem süllyedhet olyan mélyre, hogy „az örökkévaló karok” hatáskörén kívül esne. Felette, körülötte és alatta vannak, s minthogy ilyen Oltalmazója van a Sátán fortélya és gonoszsága semmit sem árthat neki.

Ez a biztos isteni oltalom nagy vigasztalás mindazok részére, akik az Úr szolgálatában állnak.
Ez az ígéret felüdülést biztosít nekünk minden napra, kegyelmet minden szükségben és erőt minden munkához.
És ha majd a halál jön, ez az ígéret akkor is szilárdan áll.
Ha a tomboló Jordán közepén állunk, mondhatjuk Dáviddal: „Nem félek a gonosztól, mert Te velem vagy”.

Leszállunk a sírba, de mélyebbre nem, mert „az Ő örökkévaló karjai” fognak minket hordozni, azok a karok, melyek nem fáradnak, nem lankadnak, erejük változatlanul megmarad, mert „az örökkévaló, mindenható Isten nem fárad, és nem lankad”.

ISTEN A MI OTTHONUNK❣️

„💞Hajlékod az örök Isten” (5 Mózes 33, 27)

Ez a vers egy másik fordítás szerint így hangzik:
„Az örök Isten a te menedéked” vagy „állandó helyed”, amely azt jelenti, hogy Isten a mi otthonunk.
Nagy teljesség és valami rendkívül kedves van ebben a képletben; mert otthonunk szívünknek mindig drága, legyen az a legkisebb, legalacsonyabb sátor, a legszűkebb kamara: s még sokkal drágább nekünk a mi szeretett Istenünk, mert Ő általa élünk, mozgunk és vagyunk.
Otthonunkban biztonságban érezzük magunkat; kizárjuk magunkból a világot és biztos nyugalomban időzünk.

Ha Istennel vagyunk „nem félünk a gonosztól”. Mert Ő a mi védelmünk, oltalmunk és örök menedékünk.
Odahaza kipihenjük magunkat; itt üdülést találunk a nap terhe és hévsége után. 

Így talál lelkünk is nyugalmat Istenben, ha az élet küzdelmeitől és zűrzavarától kimerülve,
Hozzá folyamodunk, és szívünket Neki adjuk.

Otthon szabadon érez szívünk; nem tartunk attól, hogy félre leszünk értve, vagy, hogy szavainkat elcsavarják és rosszul magyarázzák. És úgy van az, ha Istennel időzünk is, feltartóztatatlanul és akadálytalanul mozoghatunk körülötte és Előtte nyilvánosságra hozhatjuk valamennyi titkos kívánságunkat; s ha „az Úrnak titka azoknak adatik, akik Őt félik”, akkor azoknak titka, kik Őt félik, az Úrnál van és kell is, hogy legyen.
Az otthon igazi és legtisztább boldogságunk helye is; s lelkünk Istenben találja fel legédesebb gyönyörűségét.

Őbenne van a mi örömünk, mely minden más örömöt messze felülmúl. 

Az otthonias tűzhelyre való gondolat erőt és bátorságot nyújt a mindennapi munka terhének hordozásához; ugyan úgy erősít minket az Isten iránti szeretet, ha Ő a mi otthonunk.
Megemlékezünk Róla szeretett Fiában; s a Megváltó szenvedő arcának sugara indít minket, hogy Őneki munkálkodjunk.

 
Érezzük, hogy dolgoznunk kell, mivel vannak testvéreink, kiket szintén meg kell mentenünk és Atyánk szívét azzal kell örvendeztetnünk, hogy eltévedt gyermekeit felkeressük és hazavigyük; azt a kedves családot, amely között lakunk, szeretnénk megtölteni szent örömmel és gyönyörrel.

„Boldog az, akinek segítője a Jákób erős Istene és akinek reménysége van az Ő Urában Istenében”.

HA EGY EMBER KRISZTUSBAN JÁR❣️

„💞Akképpen járjatok Ő benne.” (Kolossé 2, 6)

Mihelyt az Úr Jézust magát a szívünkbe fogadtuk, azonnal megnyilvánul a mi új életünknek Vele való közeli rokonsága, a Belőle vett hitből való járásban. 

A járás tevékenységgel van összekötve. Isteni félelmünknek nem szabad csupán imakamaránkra szorítkozni. Azt, amit hiszünk, tevékeny élettel kell megvalósítanunk. 

Ha egy ember Krisztusban jár, akkor úgy cselekszik, ahogyan Krisztus cselekedne; mert ha Krisztus az ő reménye, szeretete, élete, akkor ő Krisztus képének hasonmása. 

Az emberek ezt mondják az ilyen emberről: „Olyan, mint Mestere; úgy él, mint Jézus Krisztus”. 

A járás haladást jelent. „Akképpen járjatok Ő benne.” 

Lépdeljetek kegyelemtől-kegyelemhez; siessetek előre, mígnem kedves Barátunk ismereteinek ahhoz a végső fokához juttok, melyet az ember elérni képes. 

A járás kitartást jelent. Szüntelen Krisztusban kell maradnotok. 

Milyen sok keresztyén van, aki úgy vélekedik, hogy a vasárnapot a Krisztussal való társalgásnak kell szentelni, a hétköznapokat pedig saját munkájára kell felhasználni. 

Van, aki beképzeli magának, hogy ha reggel és este társalog az Úrral, a nap többi része egészen a világé. Óh, milyen szegényes élet. Nekünk mindig Vele kell maradni, közelében elűzhetetlenül kitartani, lábnyomába járni és akaratát teljesíteni. A járás fogalmával össze van kötve a szokás jelentősége. 

Ha valamely ember életéről és járásáról beszélünk, azalatt szokásait és életmódját értjük. 

De ha csak néha élvezzük Krisztust és azután ismét elfelejtjük, az nem szokás: akkor nem járunk Vele. Hozzá kell ragaszkodnunk. Bele kell kapaszkodni és soha el nem bocsátani, hanem Őbenne kell élni és mozogni. „Amiképpen vettétek az Úr Jézus Krisztust, akképpen járjatok Ő benne.” 

Tartsatok ki azon az úton, amelyen elindultatok, és ha kezdetben az Úr Jézus Krisztus hitetek bizodalma, életetek forrása, tetteitek zsinórmértéke és lelketek öröme volt, úgy maradjon Ő az életetek végéig. 

Maradjon az, ha a halál árnyékának sötét völgyében jártok és bementek az örök örömbe, Isten népe nyugalmába.

AZ ADOMÁNY ELFOGADÁSA❣️

,,💞Amiképpen vettétek a Krisztus Jézust.” (Kolossé 2,6)

A hitélet úgy nyilvánul meg, mint elfogadás.
S ez olyan tevékenység, mely éppen az ellenkezőjét foglalja magába mindannak, ami legkevésbé látszik érdemesnek.
Az csupán csak egy adomány elfogadása.
Ahogy a föld az esőt beissza, a tenger a folyókat felveszi, az éj a ragyogó csillagok fényét kapja, úgy van nekünk, kik semmit nem adhatunk, részünk az Isten kegyelmében.
Az a feltevés, hogy mi valamit kapunk, a valóság gondolatát ébreszti fel.
Az a dolog, amelyre gondolunk, ezáltal valósággá lesz előttünk. Hiszen árnyékot nem vehet az ember, azt vehetjük el, aminek valósága van. Így áll a dolog a hitéletben is: Krisztus valósággá és igazsággá válik előttünk.
Míg hit nélkül élünk, Jézus csak üres név marad részünkre, mint valamely ember, aki valamikor évekkel ezelőtt élt, olyan régen, hogy életének csak történeti értéke van számunkra.
Hit által az Úr Jézus lelkünkben valóságos személlyé lesz, akiben szívünk része van.
De az elfogadás egyszer s mindenkor megfogást, birtokbavételt is jelent. 

Az a dolog, amit elfogadok, tulajdonommá válik. Elsajátítom, ami nekem adatik.
Ha Jézust elfogadom, Megváltómmá lesz, olyannyira, hogy sem élet, sem halál el nem szakíthatja Őt többé tőlem.

Az egész annyi, mint Krisztust elfogadni, mint Istennek szabad adományát szívem előtt Őt valósággá tenni és magamnak elsajátítani.
Az üdvöt úgy tekintjük, mint a vaknak adott látást, a süketnek adott hallást, a halottnak ajándékozott életet.

De mi nem csak ezeket az adományokat nyertük, hanem az Úr Krisztus Jézust magát vettük. 

Igaz, hogy minket megelevenített a halálból, bűnbocsánatot ajándékozott és igazságát nekünk tudta be. 

Mindezek felséges dolgok, de mi nem elégszünk meg azzal.
Mi Krisztust magát vettük.
Az Isten Fia belénk született és mi vettük és elfogadtuk Őt. Milyen nagyon telve kell, hogy legyünk Jézussal, hiszen az ég és az egeknek egei Őt be nem fogadhatják.

„HOGYAN FELEJTETTELEK VOLNA EL TÉGED❓

„💞Íme, az én markaimba metszettelek fel téged.” (Ézsaiás 49,16)

Kétség nélkül csodálkozásra méltó az, amely az „íme” szóban nyilvánul meg, melyre az előző kifejezés hitetlen panaszkodása adta meg az alkalmat.
Azt mondta a Sion: „Elhagyott engem az Úr, és az Úr elfelejtkezett én rólam”.
Milyen borzasztó lehet az isteni érzület előtt az ilyen gonosz hitetlenség! 

Mi lehetne hitetlenebb dolog, mint Isten kedvenceinek alaptalan kételkedése és ijedelme?
Az Úr szeretetteljes intő szava mélyen megszégyeníthet minket.
Felkiált: „Hogyan felejtettelek volna el téged, hiszen tenyerembe véstelek be?”
Miért vonod azt kétségbe, hogy szüntelen rád emlékezem, mikor az emléklevél testembe van vésve?
Ó hitetlenség, milyen megfoghatatlan, bámulatos valami vagy te! 

Nem tudom, min csodálkozzam inkább, az Isten hűségén-e, vagy népe hitetlenségén? 

Ezerszeresen beváltja ígéretét és mégis kételkedünk Benne a legközelebbi kísértés alkalmával.
Ő sohase tagadja meg segítségét.
Ő nem csapolt forrás, nem leáldozó nap, nem pislogó gyertyafény, nem eltűnő köd.
S mégis aggodalomnak adjuk magunkat minden újabb gond miatt, kételkedő gyanúra hagyjuk magunkat ragadtatni és megzavartatni a félelemtől, mintha Isten csupán a lég játéka volna.
„Íme”, ez olyan szó, mely csodálkozásunkat kell, hogy felkeltse. Igen, valóban, itt ok van a legnagyobb ámulatra.
Az ég és föld teljesek lehetnek csodálattal, hogy a lázadók oly nagy kegyelemben részesülnek és oly közel vonzatnak a végtelen szeretet Urához és kezére lesznek felírva. 

„Tenyerembe véstelek be”. Nem: „a te nevedet”.
A név is ott van mindenesetre, de az nem minden: „Tenyerembe véstelek be”.
Lásd és figyeld meg ezt a teljességet!
Bevéstem személyedet, képedet, gondjaidat, viszonyodat, bűneidet, kísértéseidet, gyengeségedet, szükségedet, munkáidat.
Felirtalak téged!
Mindent, ami rád vonatkozik, mindent, ami téged illet.
Egészen ide helyeztelek téged.
Nos, mondod-e még újra, hogy Istened elhagyott téged, mikor saját kezére írt fel?