A Szentlélek szüntelen azon munkálkodik, hogy tekintetünket önmagunkról Jézusra irányítsuk.
De a sátán műve ezzel egészen ellentétben van, mert ő folyamatosan azon mesterkedik, hogy Krisztus helyett önmagunkra nézzünk; szüntelen suttogva: „bűneid sokkal nagyobbak, minthogy azokat neked az Úr megbocsássa. Nincs hited.
Nincs benned kellő bűnbánat. Soha nem lehetsz képes arra, hogy mindvégig megállj. Semmit sem tudsz az Ő gyermekeinek öröméről. Óh, hiszen neked nagyon kétes óhajaid vannak Üdvözítődtől”. Ezek mind olyan gondolatok, melyek tulajdon énedet előtérbe hozzák, mi pedig, mikor magunkat szemléljük, sem vigaszt, sem bíztatót nem lelünk. Ámde a Szentlélek eltereli égészen tekintetünket önmagunkról. Megmondja, hogy semmik vagyunk, hogy „minden és mindenekben Krisztus” a fő.
Ezért vedd fontolóra, hogy nem a te Krisztushoz való kapaszkodásod és erős fogásod ment meg téged, - az Úr Jézus maga az. Nem a Krisztusban való örömöd boldogít – Krisztus maga az. Még a hited sem, mely az Isten fiában van – habár a hit ehhez az eszköz – hanem Krisztus vére és érdeme, tehát ne tekints annyira a saját kezedre, melyet Krisztus felé kinyújtasz, hanem magára Krisztusra.
Ne tekints reménységedre, hanem Jézusra, hited elkezdőjére és elvégzőjére. Mi abban soha szerencsét és boldogságot nem találhatunk, ha imáinkra, érzelmünkre és cselekedetünkre tekintünk. Lelkünknek nem az ad nyugalmat, hogy mik vagyunk, hanem az, hogy mi a Jézus!
Ha a sátánt legyőzni és Istennel békét kívánunk, ez csak azáltal történhet, ha Jézusra nézünk. Irányítsd tekinteted gyermekiesen felé, pihenj az Ő erényein, szenvedésén és halálán, dicsőségén, szószólásán és ebben gyönyörködtesd érzelmeidet.
Mikor reggel felébredsz, tekints fel Őhozzá, mikor este lefekszel, akkor is nézz előbb Őreá.
Óh, ne hagyd reménységeidet és aggodalmaidat Jézusod és te közéd férkőzni, maradj közvetlen közelében és soha nem leszel hiányában.
„Óh, te mennyei fényvilág,
Lelkemet hasd át!”
