NEM FELEDKEZIK EL RÓLAD❣️

„💞Én örök életet adok neki, és nem vesznek el soha.” (János 10,28)

Keresztyéneknek sohasem kellene könnyen venni a hitetlenséget, legyen az akár szóban, akár gondolatban.
Mert ha Istennek gyermeke nem bízik Istennek szeretetében, igazságában és hűségében, az neki nagyon visszatetsző lehet. Hogyan szomoríthatnánk tehát Őt megtartó kegyelmében való kételkedésünkben?

 
Kedves keresztyén! Isten változhatatlan igéjének minden ígéretével ellenkezne az, hogy valamikor is rólad elfelejtkezhetne, vagy átengedhetne a romlásnak.
Ha az lehetséges volna, hogyan lehetne Ő még hű, aki ezt mondta: „Vajon elfelejtkezhet-e az anya az ő gyermekéről, hogy ne könyörülne az ő méhének fián?
De ha az elfelejtkezne is, én el nem felejtkezem te rólad.”

 
Mi értéke volna akkor ennek az ígéretnek:
„A hegyek meginoghatnak, a halmok megrendülhetnek, de az én irgalmasságom tőled el nem távozik, és az én békességemnek szövetsége meg nem tántorodik, ezt mondja a te könyörülő Urad”?
Hogyan állna meg Krisztus szavainak igazsága:
„Az én juhaimnak örök életet adok; azok soha el nem vesznek és senki ki nem ragadja azokat az én kezemből.
Az én atyám, aki azokat adta nekem, mindeneknél nagyobb és senki azokat ki nem ragadhatja az én Atyám kezéből”?

 
Mi lenne a megigazító kegyelemről szóló tannal? Ha Istennek egyetlen gyermeke elveszhetne, akkor elveszítenénk minden alapot és talajt.
Hol maradna Isten igazsága, dicsősége, hatalma, kegyelme, esküvése, ha azok valamelyike, kik reményüket Krisztus vérére építik és teljes bizalmukat belé helyezik, mindazok dacára elvettethetnének?

 
Ó, száműzzétek ezt a hitetlen félelmet, mely Istent annyira sérti. Kelj fel, emelkedj fel a porból és öltözd fel igazságának magasztos ruháját!
Gondold meg, milyen bűnös dolog szavában kételkedni, melyben megígérte, hogy soha sem fogsz elveszni.
Ó, bárcsak a benned lakozó örök élet hitteljes vidámságban nyilvánulna meg.

„Örök élet lesz majd ott
Kegyelmedből jutalmam,
Istenfia íme most
Vágyakozom utánad!”

A KIS BÜNÖK❣️

„Fogjátok meg nekünk a rókákat, a rókafiakat, akik a szőlőket elpusztítják.”(Énekek éneke 2,15)

Egy kis tövis sok fájdalmat okozhat.
Egy kis felhő eltakarhatja a napot. A kis rókák elpusztítják a szőlőhegyet, s a kis bűnök szívfájdalmat idéznek elő az érzékeny léleknél. Ezek a kis bűnök garázdálkodnak a szívben és tisztátalanná teszik azt egészen olyan dolgokkal, amit Krisztus gyűlöl, úgy, hogy azután felüdítő társaságát és kedves közösségét nem tarthatja fenn velünk. Valami nagy bűn nem teheti tönkre a keresztyént, de egy kis bűn nyomorulttá teheti.

Jézus csak úgy járhat népével, ha azok minden ismert bűnt kiűznek. 

Ő mondja: „Ha az Én parancsolataimat megtartjátok, az Én szeretetemben maradtok meg, miképpen Én és az Én Atyámnak parancsolatait megtartottam és maradok az Ő szerelmében.”
Némely keresztyén nagyon gyéren örvend Megváltója közellétének. Mi okozza azt?

Egy érzékeny gyermekre bizonyára nagyon fájdalmas érzés volna, ha azt venné észre, hogy Atyjától el van különülve. Istennek gyermeke vagy és mégis nyugodtan tudsz lenni, Atyád arcának látása nélkül? Hogyan? Krisztus jegyese volnál, és mégis jól érzed magad Tőle távol is? 

Igazán, te nagyon messzire mentél, mert Krisztus jegyese óhajtozva gyászol, mint a galamb játszótársa után, ha elhagyta őt.

Azért tedd fel magadnak ezt a kérdést:
„Mi űzte el tőlem Krisztust?” Bűneid kőfala mögé rejtette el arcát. Ez a kőfal lehet, hogy csak apró kavicsokból van összerakva, de az egyre megy.
A tenger cseppekből áll; a sziklák apró szemcsékből vannak összetéve; az a tenger is, mely téged Krisztustól elválaszt, lehet, hogy kis bűneid cseppjeivel van tele.
S az a szikla, melyen bárkád majdnem ronccsá zúzódik, lehet, hogy kis bűneid piciny korallállatainak naponkénti munkája által keletkezett.

Ha Krisztussal akarsz élni, Krisztussal járni, Krisztusra nézni, Krisztussal társalogni, akkor őrizkedj „a rókafiaktól, melyek a szőlőket pusztítják, mert a mi szőlőink virágzásban vannak”.
Jézus hív téged, hogy menj Vele azokat megfogni. 

Ő bizonyosan összefogdossa azokat egykettőre és könnyen, min Sámson. 

Menj el Vele a vadászatra!

PÁRTFOGÓT AD NEKED❣️

„Fogjátok meg nekünk a rókákat, a rókafiakat, akik a szőlőket elpusztítják.” (Énekek éneke 2,15)

Egy kis tövis sok fájdalmat okozhat. Egy kis felhő eltakarhatja a napot. 

A kis rókák elpusztítják a szőlőhegyet, s a kis bűnök szívfájdalmat idéznek elő az érzékeny léleknél.
Ezek a kis bűnök garázdálkodnak a szívben és tisztátalanná teszik azt egészen olyan dolgokkal, amit Krisztus gyűlöl, úgy, hogy azután felüdítő társaságát és kedves közösségét nem tarthatja fenn velünk. Valami nagy bűn nem teheti tönkre a keresztyént, de egy kis bűn nyomorulttá teheti.
Jézus csak úgy járhat népével, ha azok minden ismert bűnt kiűznek. 

Ő mondja: „Ha az Én parancsolataimat megtartjátok, az Én szeretetemben maradtok meg, miképpen Én és az Én Atyámnak parancsolatait megtartottam és maradok az Ő szerelmében.”
Némely keresztyén nagyon gyéren örvend Megváltója közellétének. Mi okozza azt?
Egy érzékeny gyermekre bizonyára nagyon fájdalmas érzés volna, ha azt venné észre, hogy Atyjától el van különülve. Istennek gyermeke vagy és mégis nyugodtan tudsz lenni, Atyád arcának látása nélkül? Hogyan?
Krisztus jegyese volnál, és mégis jól érzed magad Tőle távol is? Igazán, te nagyon messzire mentél, mert Krisztus jegyese óhajtozva gyászol, mint a galamb játszótársa után, ha elhagyta őt.
Azért tedd fel magadnak ezt a kérdést: „Mi űzte el tőlem Krisztust?” Bűneid kőfala mögé rejtette el arcát.
Ez a kőfal lehet, hogy csak apró kavicsokból van összerakva, de az egyre megy. A tenger cseppekből áll; a sziklák apró szemcsékből vannak összetéve; az a tenger is, mely téged Krisztustól elválaszt, lehet, hogy kis bűneid cseppjeivel van tele. S az a szikla, melyen bárkád majdnem ronccsá zúzódik, lehet, hogy kis bűneid piciny korallállatainak naponkénti munkája által keletkezett.
Ha Krisztussal akarsz élni, Krisztussal járni, Krisztusra nézni, Krisztussal társalogni, akkor őrizkedj „a rókafiaktól, melyek a szőlőket pusztítják, mert a mi szőlőink virágzásban vannak”.
Jézus hív téged, hogy menj Vele azokat megfogni.
Ő bizonyosan összefogdossa azokat egykettőre és könnyen, min Sámson. Menj el Vele a vadászatra!

ÖRÖKÖSÖK VAGYUNK❣️

„💞Maga Mefibóset Jeruzsálemben lakott, mert állandóan a király asztalánál étkezett, és mindkét lábára sánta volt.”(2 Sámuel 9,13)

Méfibóset nem volt valami nagy ékessége a királyi asztalnak, mégis állandó helye volt Dávid asztalánál, mivel a király a kedves Jonatán vonásaira ismert ennek arcában.

Mi is úgy kiálthatunk fel, mint Méfibóset: „Micsoda a te szolgád, hogy hozzám fordultál, aki olyan vagyok, mint a döglött kutya? ” és mégis felhatalmaz minket az Úr a vele való legbizalmasabb társaságra, mivel vonásainkban észreveszi az Ő szeretett Jézusával való hasonlóságot.

Az Úr gyermekei drágák Ő előtte egy másik valakiért.
Az Atyának szeretete az Ő Egyszülöttjéhez oly nagy, hogy érte alacsony sorsú testvéreit a szegénységből és a száműzetésből magas rangra és fejedelmi asztalához királyi társaságba emeli.

Csúnyaságuk nem foszthatja meg őket ettől az előnytől.
A sántaság az isteni fiúságnak nem akadály, a béna épp úgy örökös, mint az, aki úgy tud futni, mint Asáel. Jogunk nem gyengül, ha erőnk fogy is. A királyi asztal nagyon előkelő teríték a sánta lábaknak, s az evangélium menyegzői lakomáján megtanulunk gyengeségeink mellett fenségesnek lenni, mivel Krisztusnak ereje nyugszik rajtunk.

De azért léteznek gonosz hibák, melyek a legkedvesebb szenteket is szégyenbe és gyalázatba hozzák.
Itt egy Dávid által táplált és megtisztelt egyén volt, de mivel mindkét lábára sánta volt, nem követhette a királyt, mikor ez a városból menekült, amiért megrágalmazta és megkáromolta szolgája Siba. 

Szentek, kik gyengék a hitben és nem haladnak előbbre az ismeretben, sokat veszítenek, sok ellenségnek vannak kitéve és nem követhetik a királyt minden útaiban.

Ez a gyengeség gyakran hanyagságból származik.
Rendetlen táplálkozás gyakran azt hozza magával, hogy a megtértek lelki gyerekkoruk idején csüggedtségbe és kételkedésbe jutnak, melyből soha nem tudnak megszabadulni, más esetekben pedig a bűn az oka a tagok hibájának, bénaságának.

Uram, ki a megfáradtaknak erőt adsz, és a gyengét gyámolítod, segíts, hogy a sánta ugrándozzon, mint a szarvas és elégítsd meg a tieidet kegyelmed asztala kenyerével!

KRISZTUSHOZ RAGASZKODNI❣️

„💞Mert én tudom, hogy az én megváltóm él.” (Jób 19,25)

Jób vigaszának magva e szavakban rejlik: „az én Megváltóm”, abban az igazságban, hogy a Megváltó él. Igen! Milyen üdvös dolog az élő Krisztushoz ragaszkodni! 

Előbb tulajdonjogunknak kell lenni hozzá, csak azután örvendhetünk Ő benne. 

Mi hasznom van az aranyraktárakban letett aranyokból?

Az emberek Peruban is koldusok, Kaliforniában is koldulnak kenyérért. 

Az arany csak akkor segít ki szükségemből, ha az erszényemben van, és akkor csillapítja éhségemet, 

ha kenyeret veszek belőle.

Mit érnék egy olyan Megváltóval, aki nem váltott meg engem? Mit használna nekem egy bosszúálló és megtorló, ha nem volna hajlandó életemet megvédeni és véremért bosszút állni? 

Ne lankadj meg addig, míg nem mondhatod hit által:

 „Igen, az én élő Megváltómra bízom magamat; Ő az enyém, tehát ragaszkodom Hozzá.” 

Talán még gyengének érzed kezed, mellyel Őt fogod, és nem mered mondani: „Az én megváltóm él”. 

Ha azt hiszed, hogy ez merészség volna, ó gondold meg: ha hited csak akkora, mint egy mustármag, 

már akkor jogod van ezt mondani. 

Azonban van még egy szócska, mely Jób erős hitére nézve nagyon jellemző: „Mert én tudom”.

Ha valaki azt mondhatja: „remélem, hiszem”, már az is vigasz. 

Ezrek vannak Jézus seregében, akik ennél aligha jutnak valaha tovább. 

De ha a vigaszt a maga teljességében akarod megragadni, akkor azt kell mondanod: „Tudom”.
A ha, de és talán gyilkosai minden vigasznak és békességnek.
A kísértések idején rettenetes a kételkedés. Lódarazsak módjára mardossák a lelket!

Ha valaha attól tartok, hogy Krisztus nem az enyém, akkor a halál epéje ecettel van keverve, 

de tudom, hogy Jézus értem él, így a sötétség sem sötétség nekem; az éjszaka is világossággá válik körülöttem. Bizonyára, ha Jób már akkor Krisztus eljövetele és megjelenése előtt sokkal korábban mondhatta: „Tudom”, akkor nekünk még nagyobb bizonyossággal kellene ezt hirdetnünk.

Isten mentsen attól, hogy bizonyosságunk megcsaljon bennünket. 

Lássunk jól utána, hogy hitünknek mozdíthatatlan alapja legyen, nehogy hiábavaló reményre építsünk. 

Az én Megváltóm egy élő Megváltó: ez kimondhatatlan öröm!

ÉN ISTENEM MIÉRT HAGYTÁL EL ENGEM❓

„💞Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?” (Mt 27,46)

Itt a Megváltót szenvedéseinek legnagyobb mélységeiben tekintjük meg. 

Nincs hely, mely oly hangosan tanúskodna Jézus gyötrelmeiről és fájdalmairól, mint a Golgota.
Nagy háborúságban nincs olyan pillanat, mely oly teljes volna halálfélelemmel, mint az a pillanat, 

mikor ez a kiáltása hasítja a levegőt: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el?”

E pillanatokban egyesült a nagy testi kimerülés a legrettenetesebb lelki kínokkal, a gyalázattal és az átokkal, melyeken át kellett mennie, hogy azután szenvedése a legmagasabb fokra hágjon. 

Kimondhatatlan lelki gyötrelmeket szenvedett és olyan keserűséget, mely az Atyától való elhagyatottság érzésén alapult.

Ez volt rettenetes félelmeinek sötét éjszakája, ekkor szállt alá szenvedéseinek legnagyobb mélységébe.
Ember nem képes e szavak teljes tartalmába belemélyedni. 

Néha gondolják némelyek közülünk, hogy ők is kénytelenek így kiáltani: 

„Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el?”

Van rá eset, hogy Atyánk ragyogó mosolya felhők és sötét árnyak által el van takarva, 

de meg kell gondolnunk, hogy Isten valóságban soha nem hagy el minket.
Nálunk csak látszólagos az Istentől való elhagyatottság, de Krisztusnál valóságos volt az.
Mi aggódunk, ha az atyai szeretet rövid ideig megvonódik tőlünk, de hogy Isten az Ő arcát tényleg elfordította Fiától – ki tudná megállapítani, hogy mily nagy lelki kínt okozhatott az Neki?

„Istenünknek nagy haragját,
Szenvedéseid mutatják;
Látom benne pokol lángját.”

Nálunk gyakran a hitetlenség idézi elő ezt a gyötrelmes kiáltást. 

Nála a legborzasztóbb igazság kifejezése volt az, mert Isten tényleg elhagyta egy időre. 

Szegény, megszomorodott lélek, ki különben az isteni ábrázat napfényében laktál, 

de most az aggály homályában epekedsz, hidd el azt, hogy Isten nem hagyott el téged. 

Isten a felhőkben is épp úgy a mi Istenünk, mint mikor kegyelmének teljes fényében tündököl. 

De ha már csupán az a gondolat, hogy bennünk elhagyott, oly nehéz küzdelemmel jár, 

mily nagy lehetett Megváltónk szenvedése, mikor így kiáltott fel:
„Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el?”

KOPONYA HEGYEN❣️

„💞Amelyet Koponya-helynek hívtak” (Lukács 23,33)

A Golgota a vigasz hatalma, üdvösség háza, a keresztfából készítve; az égi áldások temploma, a megszaggatott sziklára építve, az üdv sziklájára, melyet dárda járt át és szaggatott meg. 

A szent történelemben nincs olyan esemény, amely annyira megragadná a szívet, mint az Ő halálának látványa a Golgotán.

„Nézd, ó világ! Kereszten,
Függ életed sebekben,
Üdvöd halálba hull!
A dicsőség királya,
Átadták Őt gyalázatul.”

Világosság tör elő a délben beálló éjféli sötétségből a Golgotán és a mezőnek minden füve kedvesen ékeskedik az egykor elátkozott keresztfa árnyékában. A gyalázatnak e helyén a kegyelem kutat ásott, melynek kristálytiszta vize szakadatlanul folyik. Ennek az üdvforrásnak minden cseppje az emberiség fájdalmának enyhítésére szolgál.
Be kell vallanotok, akik nehéz harcaitokat átküzdöttétek, hogy Olajfák hegyén nem nyertetek vigaszt, sem a Sínain, sem a Tábor hegyén, hanem „a hegyeken, ahonnan segítségem jön”, - a Gecsemáné, Gabbata és Golgota voltak azok a helyek, ahol vigaszt és enyhülést nyertetek. 

Gecsemáné keserűsége már sokszor elvette az élet keserűségét.
A gabbatai megostorozás gyakran elostorozta aggodalmaitokat.
A golgotai halálos sóhajok halált hoztak összes sóhajaitoknak. Így a szenvedés helyei rendkívüli és bőséges vigaszt nyújtanak. Krisztus szeretetének magasságát és mélységét sohasem ismertük volna meg olyan világosan, ha Ő nem halt volna meg. Az Atyának benső szeretetét soha nem tapasztaltuk volna meg, ha nem adta volna Fiát halálra.

 
A közös kegyelmi adományok, amelyeknek örvendhetünk, a szeretetről beszélnek, ahogy a tengeri csiga, ha azt fülünkhöz tartjuk, a tenger mélységének zúgását zengi, amelyből származott, de ha magát az Óceánt akarjuk hallani, nem szabad csak a naponkénti kegyelem megnyilvánulásaira nézni, hanem azt is meg kell tekintenünk, ami a Golgotán ment végbe értünk.
Aki meg akarja tanulni, hogy mi a szeretet, az menjen a megfeszíttetés helyére és nézze, hogyan halt meg a „fájdalom embere”.