2024. január 27., szombat

KEGYELEMET KEGYELEMRE❣️

💞Mi pedig valamennyien az ő teljességéből kaptunk kegyelmet kegyelemre.” (János 1,16)

Ezek a szavak azt bizonyítják, hogy a Krisztusban teljesség van. 
A valóságos Istenség teljessége, mert „Ő benne lakozik az Istenségnek teljessége valóságosan.”
A tökéletes ember teljessége, mert benne az Istenség testi alakot öltött és kinyilvánította magát.
Az Ő vérének engesztelő erejének teljessége, mert „az Ő fiának, az Úr Jézus Krisztusnak vére tisztít meg minden bűneinktől.”
Élete megigazító igazságának teljessége, mert „semmi kárhoztatásuk nincsen immár azoknak, kik a Jézus Krisztusban vannak.”
Esedezésében isteni erő teljessége van, mert „meg is tarthatja mindenestől fogva azokat, akik Ő általa járulnak Istenhez, mert mindenkor él, hogy esedezzék Ő értük.”
Halálában a diadal teljessége van, mert „halála által legyőzte azt, akinél a halálnak birodalma van, tudniillik az ördögöt.” Halálából való feltámadásában megvan a hatás teljessége, mert azáltal „újonnan szült minket az élő reménységre.”
Mennybemenetelében a győzelem teljességét látjuk, mert „felmelvén a magasságba, megszabadított a rabságtól és ajándékokat adott az embernek.”
Igen, Nála megtalálható minden áldás teljessége a megbocsátás, az újjászületés, a megszentelődés, a megőrzés kegyelmének teljessége és a bevégzés teljessége.
Teljesség mindenkorra és minden időre; vigasz teljessége a nyomorúságban; kegyelem vezérletének teljessége a boldogságban; minden isteni erőnek, bölcsességnek, hatalomnak és szeretetnek teljessége; átláthatatlan és kimeríthetetlen teljesség.
„Mert tetszett az Atyának, hogy minden teljesség Ő benne lakozzék.” 
Ah, milyen teljességnek kell annak lenni, amelyből mindnyájan merítenek! 
Valóban teljesség van ott, ahol a folyam folyik, a forrás buzog éppen olyan frissen, gazdagon és teljesen, mint valaha.
Jöjj hívő lélek és elégítsd ki itt minden vágyadat; kérj nagyot és nagyot fogsz kapni; kérj sokat, mert az Ő „teljessége” kimeríthetetlen és fel van halmozva benne minden; itt megnyeri minden szűkölködő azt, amire szüksége van: Jézusban, ki Immánuel, azaz „Mi velünk Isten”.

„Te vagy szívem kívánsága;
Add, hogy szerelmednek lángja
Szívem folyton hevítse.”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése