MINDENT MEGHALADÓ SZERETET❣️

„💞És így megismerjétek Krisztusnak minden ismeretet meghaladó szeretetét.” (Efézus 3,8)

Krisztus szeretetének gyöngédsége, gazdagsága, nagysága és hűsége felülmúl minden emberi felfogóképességet.
Hol lehetne találni szavakat és kifejezéseket az Ő emberek iránti hasonlíthatatlan és utolérhetetlen szeretetének leírására? Beláthatatlanul tágas és nagy az!
Ahogy a fecske csak szárnyainak hegyével érinti a vizet, de bele nem merül, úgy az ecsetelés minden szava csak azt a felületet érinti, amely alatt a feneketlen mélység rejlik.
Joggal énekli a költő:

„Szeretetnek mély tengere!
Minden örömnek mélysége!
Ó szeretet, életünk fénye!”

Krisztusnak e szerelme tényleg megmérhetetlen és határtalan. Ki képes azt felfogni?
Hogy Jézus szeretetéről helyes fogalmat alkothassunk magunknak, először meg kell ismernünk az Ő előbbi dicsőségét magasztos méltóságában és meg kellene értenünk a megalázkodás teljes mélységét, akkor, amikor a földön emberré lett.

De ki tud nekünk útbaigazítással szolgálni Krisztus nagyságáról?
Mikor a magasságos mennyekben trónján ült, az igaz Istentől való igaz Isten volt. 

Általa teremtettek az egek és annak minden serege. Mindenható karja tartja a világegyetemet; a kérubok és szeráfok dicsérete vette Őt körül szüntelen; a menny hallelujája és öröméneke áradozott szakadatlanul trónja előtt.

Fenségesen uralkodott összes teremtményén, mint mindenek Istene, magasztalva az örökkévalóságban.
Ki mondhatja meg az Ő dicsőségének nagyságát?
De ki képes azt a mélységet is megmagyarázni, amelybe leszállt? 

Emberré lenni, már az sok volt, a fájdalom emberévé lenni, az még több. 

Vérezni, szenvedni és meghalni sok volt Annak, akit Isten fiának neveznek, de olyan kimondhatatlan gyötrődést és árulást elviselni, olyan gyalázatos halált elszenvedni – ez a könyörülő szeretetnek olyan mélysége, melyet a legihletettebb lélek sem lesz képes soha – még az örökkévalóságban sem – megmérni.

Ez szeretet, valóban olyan szeretet, „mely minden ismeretnél feljebb való.” 

Ó, bárcsak ez a szeretet betöltené a szívünket hálaadó köszönettel és tenne minket mindenhatóságának élő tanúivá!

ELHAGYTÁK❣️

„💞Akkor a tanítványok mind elhagyták őt, és elfutottak.” (Máté 26,56)

Jézus soha sem hagyta el őket, de ők elhagyták Őt és már szenvedéseinek kezdetén elfutottak, gyáván féltve életüket. Ez csak egyetlen tanulságos példa arról, hogy a hívők milyen bizonytalanságban vannak, amikor magukra maradnak; a legjobb esetben olyanok ők, mint a juhok, melyek elfutnak, ha jön a farkas.

A veszélyre mindannyian figyelmeztetve voltak és megfogadták, hogy inkább meghalnak, mintsem Mesterüket elhagyják; de mégis elfogta őket rögtön a félelem és elfutottak. 

Talán e nap kezdetén én is acéloztam lelkemet, hogy képes legyek az Úrért elhordozni a szenvedéseket és bízom magamban, hogy állhatatos hűséget nyilváníthatok.

De azt kell észrevennem magamról, hogy habár nem is hitetlen és gonosz szívvel, de mégis elfutottam az én Uramtól, mint az apostolok. Valamit csak megígérni vagy az ígéretet meg is tartani, egészen más dolog.

A tanítványoknak örök dicsőséget szerzett volna, ha Jézus oldala mellett férfiasan megálltak volna. 

Elfutottak saját tisztességük elől, nagy szégyenükre. 

Ó, bár meg lennék őrizve hasonló szégyentől! 

Hol lehettek volna valaha jobb helyen, mint Uruknál és Megváltójuknál, ki kérhette volna az Atyát, hogy küldjön számára többet tizenkét sereg angyalnál?  Elfutottak az ő biztos menedéküktől.

Ó Istenem, ne engedj engem ilyen balgatagságba esni!
Az isteni kegyelem képes a gyávát is hősökké tenni.
A füstölgő len felgyúlhat, mint az oltáron a tűz, ha Isten úgy akarja. 

Sőt még ezek az apostolok is, akik olyan félénkek voltak, mint a nyúl, később oroszlán bátorsággal lettek felruházva, mikor a Szentlélek kitöltetett rájuk; ekként bátorrá teheti Istennek Szelleme az én félénk szívemet is az én Uramról tanúskodni, és az igazságról bizonyságot tenni.

Milyen fájdalom foghatta el az Úr Jézust, amikor barátai hűtlenségét látta! 

Az egy keserű cseppel több volt szenvedése poharában, de a pohár ki lett ürítve; nem akarom azt újból keserűséggel és epével megtölteni.
Ha Uramat elhagyom, ismét megfeszítem Őt és nyilvános gyalázatra adom.

Irgalomnak szelleme óvj meg engem e szégyenletes állapottól, tarts meg alázatban és az én hű Uram és Megváltóm iránt való rettegés nélküli szeretetben.

JÓ PÁSZTOR❣️

„💞Megmondtam nektek…: ha tehát engem kerestek, engedjétek ezeket elmenni!” (János 18,8)

Figyeld meg lelkem azt a gondolkodást, melyet az Úr Jézus még a kísértés óráiban is tanúsított kezeinek juhai iránt. 

A szenvedőnek átható szeretete erős a halálig. Magát megadja az ellenségnek, de mindenható szavaival megköveteli tanítványainak szabadon bocsáttatását. 

Önmagáért nem nyitja meg száját, s „mint a bárány, mely a mészárszékre vitetett, és mint a juh, mely az őt nyírók előtt megnémul és nem nyitotta fel az ő száját”; de tanítványai érdekében hatalmasan beszél.

Ez a szeretet, szilárd, hű és önmegtagadó szeretet! Nincs-e ebben sokkal több, mint amennyit a külsőre vetett tekintettel észreveszünk? Nem foglalja-e magában ez az ige a megváltás munkájának lényét és lelkét?

A jó Pásztor életét adja a juhokért, tehát megkívánja, hogy azok szabadon bocsáttassanak.
A kezesség elismertetett és elfogadtatott, tehát az igazság megkívánja, hogy azok, akikért Ő jótáll, szabadon mehessenek útjukon. Az egyiptomi rabszolgaság korában elhangzott ez a hatalmas szó „Ezeket bocsássátok el!”

A megváltottaknak a bűn és a sátán rabszolgaságából kell megmenekülni. 

A kételkedés mélységes tömlöcének minden cellájában visszhangzik ez a szó: „Ezeket bocsássátok el!” mire a gyötrődés és félelem felszabadul. 

A sátán észreveszi e jól ismert hangot és leveszi a lábát az elesettek nyakáról; a halál is meghallja és feltárja a sír érckapuját, hogy a halottak feltámadjanak.

Az ő útjuk a tökéletességhez vezet; szentség, győzelem és dicsőség útja, melyen senki sem tarthatja fel őket. Oroszlán nem fordul elő útjukon, sem valami más vadnak nem szabad járni azon.

A szarvas, mely előbb üldöztetett, a kegyetlen vadászokat nyomába csalta, s most a legfélénkebb őz és a mezőnek szarvasa zavartalan nyugalomban legelészhetnek együtt az Ő szeretetének rózsái között. 

Szétoszlott a golgotai kereszt fölött a viharos felhő; Sionnak zarándokait nem éri többé az Isten haragjának villáma.
Jöjj szívem és örvendj annak a szabadságnak, melyet megváltód szerzett és magasztald nevét minden időben.

„Aki bízik sebeidbe,
Rátalált a menhelyére.”

CSÓKKAL ÁRULNI EL❣️

„💞Csókkal árulod el az Emberfiát?" (Lukács 22,48)

Salamon azt mondja, hogy a gyűlölet csókja csalfaság. Jegyezd meg magadnak, hogy habár a világ nyájas arcot mutat, de ha lehetséges, megcsal és elárul téged egy csókkal épp úgy, mint Mesteredet. 

Ha valaki a keresztyénségre észrevétlenül csapást akar mérni, rendesen nagyrabecsülést színlel ezzel szemben. Oh, én óvakodom a kétszínűségtől és hízelgéstől, mely az ellenségeskedés és istentelenség fegyverhordozója. Mivel az igazságtalanság hamis voltát felismerem, okosnak kell lennem, mint a kígyónak, hogy az ellenség tervét kijátsszam és meghiúsítsam. 

A „bolond ifjút” félrevezeti a „paráznának ékessége” egy csókkal „mígnem átjárja a nyíl az ő testét”; bár tanulna ma az én lelkem Isten kegyelme által annyi bölcsességet, hogy a világ „sok beszéde és sikamlós nyelve” ne gyakorolhatna rám befolyást. 

Szentlélek, ne engedd meg, hogy én, szegény és gyarló embernek fia, csókkal árultassam el! 

Ám mi lesz, ha ennek az elveszett fiúnak, 

Júdásnak kárhozatos bűnébe már beleestem? Megkeresztelkedtem az Úr Jézus nevében, e földön levő gyülekezetének tagja vagyok és asztalához járulok, mindezek az én szám megannyi csókjai.

Őszinte vagyok mindezekben? 

Ha nem, akkor aljas áruló vagyok. Épp olyan gondtalanul élek e világon, mint mások és mégis azt merészelem mondani, hogy Jézus tanítványa vagyok? 

Akkor az isteni félelmet csúfságra állítom és az általam viselt szent név káromlására ingerlem az embereket. 

Ha ilyen álnokul járok el, bizonyára én is Júdás vagyok és jobb lett volna, ha meg nem születtem volna. Lehet remélnem, hogy ebben ártatlan leszek? Óh, Uram, őrizz meg engem! 

Óh, Uram, tégy engem őszintévé és hűvé! Óvj meg a csalárdságnak minden útjától. 

Megváltóm, ne engedd, hogy Téged valaha eláruljalak. 

Óh, Úr Jézus, szeretlek téged, habár gyakran megszomorítottalak is, mindazáltal óhajtom szívemből, hogy Hozzád halálig hű maradhassak. 

Óh, Istenem, őrizz meg, hogy vallástételemben ne legyek magasra törő sas, hogy utóvégre mégis csak a gyehennába hulljak alá, „mivel Uramat, Mesteremet netalán csókkal árultam volna el”.

ELHAGYATOTTSÁG❣️

„💞Meghallgattatott istenfélelméért.” (Zsidók 5,7)

Meghallgattatott az ő félelméből, ahogy ez a hely világosan mondja, amely félelem csakis attól a pokoli kísértéstől származott: mintha teljesen el lett volna hagyva Istentől és emberektől. 

Talán még ennél keményebb kísértés is létezhet, de egészen biztos, hogy a legnehezebbek egyike a teljes elhagyatottság.

„Lásd” – mondta a sátán – „egyetlen barátod sincs!
Atyád elzárta előled részvétet tanúsító szívét.
Dicsőségének angyalai közül egy sem nyújtja ki kezét segítségedre. Az egész menny elfordult Tőled; el vagy hagyatva. Nézd társaidat, akikkel nyájasan társalogtál, mit érnek azok? 

Mária fia, nézd testvéreidet, Jakabot, nézd kedvenc tanítványodat, Jánost, nézd Pétert a tüzes apostolt: milyen nyugodtan alszanak ezek a restek, mialatt fájdalmaidban gyötrődsz! 

Lásd, nincs barátod sem a mennyben, sem a földön.
Az egész pokol összeesküdött ellened. Rémisztő poklaim mélységét felnyitottam, követeimet mindenfelé elküldtem a sötétség fejedelmei után, hogy törjenek ezen az éjszakán.
A nyilakkal nem fogunk takarékoskodni, összes hatalmunkat felhasználjuk, hogy Téged legyőzzünk; mi lesz akkor veled Te egyedül való?”
Lehet, hogy a kísértés ilyen volt; ami annyival is inkább hihető, mivel az angyal megjelenése, aki Őt erősítette, elvette félelmét. Meghallgattatott az Ő félelméből, többé nem volt egyedül, hanem Vele volt a menny. Talán éppen azért ment vissza háromszor tanítványaihoz, ahogy a költő mondja:
„Háromszor ment el magányos helyre és vissza,
Embereknél lelni, enyhítő vigaszra.”
Meg akart győződni, hogy tényleg igaz-e az, hogy Őt mindenki elhagyta volna? Mindnyájukat alva találta.
De mégis talált némi vigaszt abban, hogy nem rosszindulatból, hanem mély szomorúság következtében aludtak: „a lélek ugyan kész, de a test erőtlen”.
Minden esetre meghallgattatott az Ő félelmei között. Jézus meghallgattatást nyert legnagyobb szenvedései közepette. Én lelkem, téged is meghallgat az Úr.

INKÁBB VÉRT IZZADJATOK❣️

„💞Verejtéke olyan volt, mint a földre hulló nagy vércseppek”(Lukács 22,44)

Megváltónk nagy gyötrődése, melyet a kísértéssel való heves tusakodás okozott, olyan természetfeletti izgatottságba hozta egész testét, hogy abból nagy vércseppek törtek elő és a földre hulltak. 

Ez mutatja, milyen rettenetesen nehezedett Rá a bűn súlya, amely annyira összezúzta, hogy vért izzadott! A szeretetnek milyen nagy hatalma nyilvánul itt meg előttünk!

Egy régi természettudós megfigyelte, hogy az a ruggyanta a legkitűnőbb, amely a mézgafából vágás nélkül folyik ki a kéreg alól. E drága fa kellemes nedvet szolgáltat, mikor az ostorcsapások megsebesítik és a kereszten szegek fúrják át testét; de íme, legbecsesebb nedvét akkor árasztja, mikor sem az ostor, sem a szeg, sem a lándzsaszúrás nem sebzi Őt.

Ez Krisztus önkéntes szenvedését áthatóvá teszi nekünk, mivel itt a vér erőszakos előidézés nélkül folyik. 

Itt nem kell sem szúrás, sem vágás: önként folyik a vér. 

Itt nem szükséges ez a parancs: „Jöjjetek elő források!”
Folyik magától rózsaszín folyama. Ha az ember nagy lelki küzdelmet áll ki, akkor vére a szívéhez szorul.
Az arca elsápad, közel van az eszméletlenséghez; a vér befelé szorul, mintha a belső embert kellene erősítenie, mikor nyomorúságon megy keresztül.
Nézd meg csak a Megváltót lelki szenvedéseiben: annyira megüresítette magát, hogy halálos vívódásakor vére nem szívéhez szorult – saját belső embere erősítése végett, hanem kifelé nyomul és befecskendezi a földet. Krisztus szenvedésharca által kiöntetett a földre, amely leleplezi előttünk az áldozati ajándék teljességét, melyet önmagában hozott az emberiségért.

Felfoghatjuk e most már, milyen heves volt ez a küzdelem és halljuk e hozzánk intézett szavát:

 „Mert a bűn ellen való harcban még nem álltatok ellen egészen a vérig!”
Tekintsetek vallásunk nagy Apostolára s Főpapjára és inkább vért izzadjatok, mintsem megadjátok magatokat lelketek nagy ellenségének.

AZ Ő IMÁJA❣️

„💞Egy kissé továbbment, arcra borult, és így imádkozott” (Máté 26,39)

Az isteni fiúság a megváltottaknak közös kiváltsága.
Te kishitű gyakran panaszkodsz: Bárcsak bírnék Bátor szívű hősies bátorságával, bár forgathatnám fegyverét és használhatnám pajzsát! 

Ah, de én minden szalmaszálba megbotlom, és minden árnyéktól megijedek. 

Légy nyugodt Kishitű, Bátor szívű Isten gyermeke s te is Isten gyermeke vagy. 

Bátor szívű egy hajszállal sem birtokolja nagyobb mértékben az isteni fiúságot, mint te.
Péter és Pál, ezek a kiváló apostolok a Legmagasságosabb családjához tartoznak, de te sem kevésbé.

A gyenge hívő éppen úgy Isten gyermeke, mint bármelyik hithős.

„Ez az én boldogságom,
Dicső nyereségem,
Hogy meg nem csalódhatom,
Habár kicsiny hitem”.

Megváltónk imádkozásában, mikor a szenvedések óráiban könyörgött, 

különböző tanulságos dolgok merültek fel.

Az Ő imája:

1.Magányos ima volt. Még három kedvenc tanítványát is hátra hagyta. 

Hívő lélek, végy alkalmat magadnak a magányban való imára, kiváltképpen a szenvedés idején.
A családi ima, a baráti körben való ima, a gyülekezetben elmondott ima nem pótolja azt. 

Azok is értékesek, de a legdrágább áldozati füst, akkor száll fel füstölő edényeitekből, ha a magány csendjében kiáltotok az Úrhoz, ahol egyedül csak az Ő fülei hallják azt.

2.Alázatos ima volt. Lukács azt mondja: „térdre esett;” egy másik evangélista pedig azt írja: 

„arcra borult.” Milyen helyzet illik hát hozzád, aki csekély szolgája vagy nagy Mesterednek? 

Mennyi porral és hamuval legyen fejed befedve? Az alázat jó zsámoly az imánál. 

Nem remélhetünk Istentől valamit, ha meg nem alázzuk magunkat, hogy alkalmas időben felmagasztaljon.

3.Gyermekies ima volt. „Abba, szerelmes Atya”. 

Tapasztalni fogjátok, hogy az isteni fiúságra való hivatkozás erős vár a nyomorúság idején. 

Mint alárendeltek, semmiféle jogra sem támaszthatnátok igényt, mert bukásotok által elveszítettétek azt; 

de egy gyermek jogát semmi sem törölheti ki az atyai szívből. 

Ne féljetek ezt mondani: „Atyám, hallgasd meg könyörgésemet!”

4.Figyeljétek meg, hogy ez egy kitartó ima volt. Háromszor imádkozott. 

Ne tágítsatok, míg meghallgattatást nem nyertek. Tegyetek úgy, mint a tolakodó özvegyasszony, 

ki ismételt kérése folytán megnyerte azt, amit első kérelmére nem kapott meg.

 „A könyörgésben állhatatosak legyetek, ugyanazon dologban vigyázva hálaadással.”

5.Végül, ez az ima megadással teljes volt.
„Mindaz által ne úgy legyen, amint én akarom, hanem amint Te.” Engedj, úgy Isten is enged. 

Történjék minden úgy, ahogyan Isten akarja, mert Ő azt jóra fogja fordítani.
Elégedj meg azzal, ha imádat letehetted Isten kezébe, aki jól tudja mikor, hogyan és mit kell megadnia és mit kell visszatartania.
Ha komolyan áthatva, kitartóan, de alázatosan és megnyugvással imádkozol, akkor győzni fogsz.