TISZTA EVANGÉLIUM HIRDETÉSE❣️

„💞Mert amint faragó vasadat rávetetted, megfertőztetted azt.”(2 Mózes 20,25)

Isten oltárát faragatlan kövekből kellett felállítani, nehogy azon valami emberi ügyesség vagy munka legyen látható!!!

Az emberi bölcsesség arra igyekszik, hogy a keresztről szóló evangélium tanát minél mesterségesebb foglalatba helyezze és rendezze, hogy az elbukott természet torz ízlésének simább legyen.

Csakhogy ahelyett, hogy a testi bölcsesség képes volna az evangéliumot megjavítani, inkább megszentségteleníti, és más evangéliumot csinál belőle és teljesen eltér az Isten igazságától. 

Minden változtatás és az úgynevezett javítgatás az Úrnak szavain nem egyéb, mint annak átalakítása és megszentségtelenítése.

A kevély emberi szív nagyon készséges arra, hogy közbevesse magát a lélek igazolására Isten előtt.
Álmodoznak Krisztus elé való készületről, mások az alázatosság és bánat érzelmeiben bíznak; mások jócselekedetekre hivatkoznak, némelyek nagyra vannak természeti képességeikkel, s így mindenképpen kísérleteznek, hogy vésőjükkel az Úr oltárán igazítsanak.

Jó lenne, ha a bűnösök meggondolnák, hogy az ő testies maguk választotta tehetségük nagyon távol van attól, hogy az az Üdvözítő művét tökéletesíthetné, sőt azt csak becsteleníteni és megszentségteleníteni tudja.
Egyedül az Úr magasztalandó az engesztelés művéért, ehhez nem fogadható el semmiféle emberi vésővonás, sem kalapácsütés. Istenkáromlás az, ha valaki megkísérel ahhoz tenni valamit, mit Krisztus halála előtt „elvégeztetett minden”-nek nyilvánított; vagy azt javítgatni, melyen Istennek tetszése teljesen megnyugodott. Rettegő bűnös, el a te kőfaragó vasaddal, s borulj le mély alázattal imádkozni.

Fogadd el az Úr Jézus engesztelésed oltárául és csak Ő benne bízzál.

**Ez a mai fejezet szolgáljon némely hívő megintésére.
A keresztyének között nagyon növekszik a hajlam, a kinyilatkoztatott igazságokat megnyirbálni és igazítgatni. Ez elbizakodás és hitetlenség, küzdjünk ellene.
Fogadjuk el az igazságot úgy, ahogyan azt mi kapjuk.
Annak örvendjünk, hogy a Szentlélek tanai faragatlan kövek, miáltal még alkalmasabbak az Úr oltárának felépítésére.

MÉLTÁN HARAGUDNI...❣️

„És monda az Isten Jónásnak: Avagy méltán haragszol-e?” (Jónás 4,9)

A harag nem mondható mindenkor és feltétlenül valami bűnös cselekménynek, de azért csak kérdezgessük önmagunkat: „Vajon méltán haragszol-e?” Lehetséges, hogy ezt válaszoljuk: „igen!” 

A felbőszültnek kezében a harag gyakran gyújtogató fáklya, ám időnként tűz az, mely Illés módja szerint a mennyből száll alá. Helyesen és jól tesszük, ha a bűn miatt haragszunk, azon jogtalanságok miatt, melyek a mi jó és kegyelmes Istenünk ellen követtetnek el, vagy ha önmagunkra haragszunk, amiatt, hogy még mindig olyan oktalanok vagyunk azon sok isteni fenyíték és helyreutasítás dacára; szintén, ha mások miatt haragszunk, ha a haragnak egyetlen oka a gonoszság, melyet elkövetnek. 

Aki gonosz tettek miatt nem haragszik, az annak részesévé teszi magát. 

A bűn kárhozatra méltó és gyűlölni való, mit egy újjászületett szív sem képes türelmesen elviselni. 

Maga az Isten is haragszik minden nap a gonoszok miatt, de meg is van írva:

 „Kik szeretitek az Urat, gyűlöljétek a gonoszt”. 

Csakhogy nagyon tarthatunk attól, hogy haragunk nem igazolt, sem nem menthető, ezért kell ezt felelnünk: „nem!” 

Mi szükségünk van arra, hogy hevesek legyünk gyermekeink iránt, szenvedélyesek a szolgálókkal szemben, felháborodottak a családra? 

Hoz-e ilyen harag tisztességet keresztyén hivatásunkra, vagy az Isten dicsőségére válik-e az? 

Avagy nem játszik-e közre a régi gonosz szív, mely utat akar magának törni, miért is nem lenne-e jobb, ha újjászületett emberünk minden erejével küzdene e romlást okozó hajlam ellen? 

Vannak keresztyének, kik helyet adnak a haragnak, mintha hiábavaló lenne annak ellenállni. 

Ám a hívő gondolja meg, hogy neki diadalmaskodnia kell mindenen, különben nem koronáztatik meg. 

Ha mi képtelenekké váltunk szenvedélyeinket féken tartani, ugyan hát mit munkált akkor rajtunk a kegyelem? 

Egyszer valaki azzal mentegette magát, hogy a kegyelem némely esetben a vadba is beoltatik. 

„Igen” – válaszolták neki – „csakhogy azután a gyümölcs többé nem vadalma”!!

Természetes gyengeségünkkel ne mentegessük bűneinket, hanem fussunk olyankor a kereszthez és kérjük az Urat, hogy kívánságainkat és szenvedélyeinket Ő feszítse meg. 

Ő újítson meg, hogy Hozzá hasonlóan nyájasak és barátságosak legyünk.

MEGSZENTELŐDÉS ÉRTÉKE❣️

„💞Az Atya Istentől megszenteltettek.” (Júdás 1,1)
„A Krisztus Jézusban megszentelteknek.” (1 Korintus 1,2)
„A Lélek megszentelésében” (1 Péter 1,2)

Vegyétek figyelembe a három isteni személy egységét minden kegyelmi ténykedéseikben.
Nagyon értelmetlenül és bölcsesség nélkül cselekednek azok a hívők, kik a Szentháromságban különbséget tesznek, kik azt vélik, hogy az Úr Jézus megvalósulása mindannak, 

ami szerelmes és hódolatteljes, mialatt az Atya előttük szigorúan igazságosnak tűnik, 

Kiben hiányzik minden jóság és nyájasság.

Épp ilyen balgatagul tesznek azok, kik az Isten végzését, - az emberiség megmentése érdekében

 – Krisztus engesztelő áldozatát felmagasztalják, de emellett a Szentlélek munkáját lebecsülik.

A kegyelemnek istenországi-ténykedéseiben a három személy egyike sem cselekszik a másik kettő közreműködése nélkül. Tevékenységeikben épp oly megegyezők és egyek, mint lényükben.
A választottak iránti szeretetükben egyek, hasonlóan minden eljárásaikban, melyek e nagy eszmeforrásból fakadnak, szintúgy osztatlanul állnak együtt mindenben. 

Vegyétek figyelembe ezt leginkább a megszentelődésre vonatkozólag. 

Mialatt mi, az igazsághoz híven a megszentelődést a Szentlélek munkájának tartjuk, mégis óvakodnunk kell, nehogy az ügyet úgy tekintsük, mintha abban az Atyának és Fiúnak nem lenne része.
Egészen helyénvaló az, ha mi a megszentelődést az Atya, Fiú és Szentlélek munkájának tekintjük.

Az Úristen mondja: „Teremtsünk embert a mi ábrázatunkra és hasonlatosságunkra”, 

eszerint tehát az Ő művei vagyunk, teremtve Jézus Krisztusban jócselekedetekre, 

mit Isten előre elkészített, hogy abban járjunk. 

Lásd, milyen nagyra becsüli Isten az igazi megszentelődést, amennyiben a Háromegység három személye lesz feltűntetve, mint együttesen közreműködő annak az anyaszentegyház előállításán, 

„úgy hogy azon ne legyen szeplő, vagy sömörgözés, vagy valami afféle”.

Így kell – hívő keresztyén – neked is nagy súlyt helyezni a megszentelődés értékére, 

az élet tisztaságára és az istenfélő járásra. 

Becsüld nagyra Krisztus vérét, mint reményed talpkövét, de soha ne szólj becsmérlőleg a Szentlélek művéről, hiszen tulajdonképpen az tesz téged alkalmassá a szentek örökségére.

Akarjunk tehát úgy élni, hogy járásunk a Szentháromság - Egyistennek bennünk való működéséről tanúskodjon.

MENNYEI HÍD❣️

„💞Ő maga tegyen tökéletesekké, erősekké, szilárdakká és állhatatosakká.” (1 Péter 5,10)

A szivárványt láttátok már, ezt a mennyei hidat, mely a föld színe felett tovanyúlik: színei dicsők és utánozhatatlanok annak egybeolvadásai. Bár gyönyörű, ámde mulandó, s íme, nincs többé. 

A dicső színek szerteszét folynak, s helyükre ismét a szürke fellegek vonulnak, s az égbolton nem fénylenek többé a mennyei színek.
Ezek nem maradandók. Vajon lehetséges lenne ez? Dicső látomás, melyet a napnak futólagosan megjelenő sugarai és a hulló esőcseppek idéznek elő, hogyan is lehetne maradandó? 

A kegyelmi vonásoknak a keresztyén lényében nem szabad hasonlítaniuk a szivárvány múló szépségéhez, hanem ezzel ellentétben tökéletesedni, erősödni és állandónak kell lenni. 

Arra igyekezz – kedves hívő testvér, - hogy minden jó, mi benned létezik, valami maradandó legyen.
Bár ne lenne olyan az érzelmed, mint a homokba nyomott írás, hanem hasonlítson az a kemény sziklakőbe vésett emlékhez.
Bár ne hasonlítana hited valamely fellegvárhoz, hanem épülne az olyan anyagból, mely azzal a rettentő tűzzel dacolna, mely által a képmutató szalmája, szénája és pozdorjája majd megemésztetik.
Legyetek a szeretetbe jól megalapozva és meggyökerezve. 

Meggyőződéseitek legyenek szilárdak, szeretetetek őszinte, óhajaitok igazak. 

Bár lenne egész életetek olyan alapos és állhatatos, hogy a pokol összes rémülete és a földnek minden vihara ne lenne képes bennetek megrendíteni.
De figyeljétek meg, hogyan lehet ehhez a kegyelemhez: „hiterőssé lenni” – hozzá jutni?
Az apostol szava utal minket szenvedésre, mint ennek eszközéhez: „kik egy kevéssé megnyomoríttattatok”. Hiábavaló remény, hogy csak úgy fogunk erősen meggyökerezni, ha nem fognak bennünket viharok érni.
Az ősrégi tölgyfa gyökerein levő ráncok és azok a hatalmas hasadékok a fa kérgén és ágain tanúskodnak nekünk ama sok viharokról, melyek ezen óriás fölött elvonultak, de egyúttal azt is bizonyítják, milyen mélyre törek utat maguknak a gyökerek.
Így lesz a keresztyén is szilárddá és állhatatossá az élet különféle bajai és viharai által.
Ne rémüljetek meg tehát az élet viharos szenvedéseitől, hanem vigasztalódjatok és higgyetek, hogy e durva próbákon Istennek üdvszándékai ti rajtatok be fognak teljesedni.

MENNYEI POLGÁROK❣️

,,💞Polgártársai a szenteknek.” (Efézus 2,19)

Mit jelent az, hogy mi a mennyben polgárok leszünk?
Ennek jelentősége, hogy mi mennyei kormányzat alatt állunk. Krisztus, a mennyország királya, uralkodik szíveinkben.
Naponta imádkozzunk: „Legyen meg a Te akaratod, mint a mennyben, úgy itt e földön is.” 

Azokat az ígéreteket és rendeleteket, melyek a dicstrónból indulnak ki, készségesen és örömmel fogadjuk; ujjongva engedelmeskedünk a nagy király rendeleteinek. 

De azután, mint mennyei polgároknak részük is van az új Jeruzsálemben, a mennyország tisztességeiben és méltányosságaiban.
Az a dicsőség, mely a megdicsőült szentek osztályrésze lesz, minket is illet, mert mi most már Istennek gyermekei vagyunk, hercegi sarjak a legmagasabb vérből. 

Immár hordjuk Krisztus igazságának szeplőtlen ruháját; most már szolgálatunkra készen állnak az angyalok, szentek a mi útitársaink, Krisztus testvérünk, Isten az Atyánk és a halhatatlanság koronája a mi jutalmunk. 

Részünk van a mennyei polgárság tisztes jogaiban, mert mi az elsőszülöttek gyülekezetéhez járultunk, kik feljegyeztettek a mennyben. 

Mint polgárok a menny összes javainak jogosult birtokosai vagyunk. 

Miénk a menny gyöngykapui és jáspisfalai; miénk a város égszínkékje, hol nem szükséges a világító vagy a nap fénye. 

Miénk az élet vizének üdítő forrása és a tizenkét féle gyümölcs, melyek a folyó mindkét partján álló élet fáin teremnek.

Nem létezik a mennyben olyasmi, ami ne lenne a miénk, „Jelenvalók és elkövetkezők”, minden miénk.
Így élvezzük azután még, mint mennyei polgárok a mennyország örömeit is.
Ha ott öröm van egy bűnös megtérésén, - egy tékozló fiún, ki hazatér, - akkor mi is örvendünk ezeken.
Dicsérik és magasztalják ott a győzelemdús kegyelem nagyságát, tehát mi is azt tesszük. 

Lerakják ott Jézus előtt a koronákat?

Úgy rakjuk le mi is minden tisztességünket lábaihoz. Elragadtatást éreznek egy mosolya fölött?
Nem kevésbé kedves ez nekünk is, kik idelenn lakunk.
Várják ott az Ő ismételt eljövetelét?
Mi is vágyódunk és sóvárgunk megjelenése után.
Ha tehát a szenteknek polgártársai vagyunk, akkor legyen eljárásunk és működésünk is összhangzásban magasztos rendeltetésünkkel.

ÁLDJAD ÉN LELKEM AZ URAT❣️

,,💞El ne feledkezzél semmi jótéteményéről.” (Zsoltárok 103,2)

Kedves és dicséretes foglalkozás az Úr kezére figyelni, hogyan nyilvánul az a múltban a szentek vezetésében, nemkülönben az ő irgalmasságát észrevenni, ami akkor nyilvánul, mikor őket a bajokból megszabadítja, - kegyelmét, mikor bűneiket megbocsátja, - hűségét, mikor nekik szövetségét megtartja.

Ámde nem lenne-e üdvösebb és áldásdúsabb ránk nézve, ha a saját életünkben figyelnénk az Úr kezét?
Avagy nem kellene-e sorsunk vezetésében legalább is oly tisztán és ragyogóan felismernünk az Ő irgalmát és kegyelmét, épp oly meggyőzően az Ő igazságosságát és hűségét is, mint bármelyik szentnek életében, ki már elhaladt előttünk? 

Jogtalanságot követünk el Urunk ellen, ha azt véljük, hogy a múltak embereivel hatalmas dolgokat vitt véghez, és magát hatalmas Istennek bizonyította, de többé már nem művel már csodákat és a jelenleg földön élő szentjei javára nem mozgatja többé hatalmas karját.

Vessünk egy pillantást a múltra. Bizonyára észrevehetünk abban több szerencsés eseményt, mi felbuzdító és Istenünk tisztességéről tanúskodik. Soha nem szabadíttattatok meg szükség és bajokból?
Nem gázoltatok még soha keresztül a nyomor áradatán, melyeken az Úr keze vezetett keresztül? 

Nem nyertetek még kijelentéseket? Nem részesültetek még semmi kegyelmi bizonyítékokban?

Az a jó Isten, ki Salamonnak megadta, amit szíve kívánt Tőle, nem vette volna eddig figyelembe sóhajaitokat és vágyaitokat? 

Az Isten, ki a túláradó jóság, kiről Dávid ezt énekelte: „ki minden jóval megelégíti a te szádat”, nem elégítene-e ki téged is jó voltának kövérével és velejével?

Nem legeltetett téged még szép zöld legelőjén? Nem vezetett el a hűs forráshoz? 

Valóban, az Úr oly kegyelmes és jóságos volt hozzánk is, mint az ókori szentekhez.
Ezért foglaljuk egy hálaénekeinket sok kegyelmi ténykedéseiért. 

Vegyük elő tehát a háládatosság tiszta aranyát és a dicsénekek drágaköveit, készítsünk ezekből egy új koronát Jézus fejére.
Lelkeink úgy zengjenek, mint a Dávid hárfái, mikor az Urat magasztalva hirdetjük, kinek kegyelme megmarad örökké.

IMÁKOZZÁTOK A TANÍTÓKÉRT❣️

,,Atyámfiai, imádkozzatok érettünk.” (1 Tesszalonika 5,25)

Imádkozzatok tanítóitokért, kik lelkeitek gondját viselik.
Ezt a figyelmeztetést, hogy az evangélium szolgáiért imádkozzatok, szívleljétek meg ma és felkérünk erre minden keresztyén házat, hívő családot, hogy a Szentírás e szavát komolyan vegyék figyelembe mit legelőször az apostol hangoztatott, most pedig mi megismételünk.
Kedves testvérek, az igazság tanát hirdetőnek munkája felbecsülhetetlenül fontos, mert ezreknek jóléte vagy rossz helyzete függ ettől. 

Neki az Úr nevében tárgyalnia kell a lelkekkel a legmagasztosabb és legszentebb dolgokról, s az az ige, melyez hirdetnie kell, vagy jó illat lesz az életre, vagy a halál illata a halálra.
Az evangélium tanát nagy felelősség terheli, tehát nem csekély kegyelem, ha utóvégre ártatlanoknak találtatnak az összes emberek vérétől.

Mint vezető férfiak, Krisztus seregében az emberek és a pokoli hatalmak előtt leginkább ők a támadások céltáblái. Ellenségeik lépten-nyomon a legéberebb figyelemmel lesik őket annyira, hogy az üldözők hálóitól alig képesek megmenekülni.
Szent hivatásuk sok megkísértésnek teszi ki őket, miknek mások nincsenek alávetve, s nagyon sokszor csak azáltal távolodnak el azoktól, hogy ők személyes ismerősei az igazságnak, mi nyilvánosan és hivatalosan kötelezi őket annak cselekvésére.

Sokszor belekerülnek a körülményeknek olyan bonyodalmába, miből saját okosságuk által nem kerülhetnek ki. Lelkük legnagyobb fájdalmára látniuk kell, hogyan hullnak el tehetséges lelkek.
Mély fájdalommal kell nézniük, hogy ezrek rohannak a veszedelembe, ezek miatt lelkük minden erélyessége elmúlik. Sóvárgó szívvel kívánják, hogy a hirdetett ige áldásul szolgáljon nektek, remélik, hogy gyermekeitek részére áldásul lesznek.

Óhajuk, hogy a szenteknek és bűnösöknek segítséget nyújthassanak, ezért testvérek, imádkozzatok Isten előtt értük. Nézzétek, milyen nyomorult emberek vagyunk, ha a szentek imáját nem élvezzük, de boldogok vagyunk, ha a ti értünk való könyörgésetekben élhetünk.
Ne nálunk, hanem a felmagasztalt Mesternél keressétek a mennyei áldást, de ezt az áldást Ő már nagyon sokszor szolgái által közvetítette.

Ezért mi mindnyájan, kik az Ő igazságának és kegyelmének hirdetői vagyunk, kérünk mindenkit az Úr Jézusért: „Atyámfiai, imádkozzatok érettünk.”