EGYEDÜL AZ ÚRRAL❣️

„💞Szívembe rejtettem a te beszédedet.” (Zsoltárok 119,11)

Van idő, amikor a magány elviselhetőbb a társaságnál és a hallgatás jobb a beszédnél.
Jobb keresztyének volnánk, ha gyakrabban egyedül lennénk az Úrra várakozva és az Ő igéjének megfigyelése által szellemi erőt gyűjtenénk az Ő szolgálatában való munkához.
Már csak azért is kellene az isteni dolgokon elmélkednünk, mert csak ezen az úton meríthetünk abból igazi táplálékot. Az igazság hasonló a szőlőfürthöz. Ha bort akarunk belőle készíteni, össze kell azt zúzni; ki kell taposni és ismételten kipréselni.
A taposó lábainak keményen meg kell nyomni a szőlőszemeket, egyébként nem folyik ki a must. 

Jól össze kell zúzni a fürtöket, másként sok veszne kárba a felséges italból. 

Így kell kinyomni az igazság szőlőfürtjeit is tudakozó megfigyelésünkkel, ha a vigasz borát akarjuk abból nyerni.

Testünk nemcsak abból él, hogy eledelt vesz szájába, hanem csakis az emésztés által erősödnek meg az izmok és az inak, az idegek és a csontok.
Csak az emésztés által válik a külső táplálék a belső élet fenntartó eszközévé. 

Lelkünk nem tápláltatik csupán azáltal, hogy egy ideig ezt, majd meg amazt hallja, ami vonatkozással van az isteni igazságra.

Hanem a hallás és olvasás, a figyelem és tanulás belső feldolgozást kíván, hogy azáltal áldásos hatását teljes mértékben kifejthesse. Az igazság e belső feldolgozása főként azon alapszik, hogy azokat szívünkben forgatjuk.
Mi az oka, hogy némely keresztyén a sok prédikáció dacára, melyeket hallott, olyan lassan halad előre az isteni életben? Mivel a magányban végzendő imát elhanyagolják, és nem adják neki magukat komolysággal és buzgósággal az Isten igéjén való elmélkedésnek.
Szeretik a búzát, de nem tisztítják meg.

Szeretnék, ha volna gabonájuk, de nem mennek ki a mezőre, hogy gabonát arassanak. 

A gyümölcs a fán függ, de ők nem akarják leszakítani.

 A víz lábaiknál folyik, de nem akarnak lehajolni, hogy abból igyanak. 

Az ilyen balgatagságtól ments meg, óh, Urunk!

Legyen ez mai elhatározásunk: „Szívembe rejtettem a te beszédedet”.

ISTEN ÁLTAL❣️

,,💞Emeljük fel szíveinket kezeinkkel egyetemben Istenhez az égben.” (Jeremiás siralmai 3,41)

Már imáink végzése is mutatja nekünk méltatlanságunkat és ez igen üdvös tudat az olyan gőgös lényeknek, mint mi vagyunk.
Ha Isten anélkül részesítene kegyében, hogy kénytelenek volnánk azért imádkozni, úgy soha sem tapasztalnánk szegénységünket, mivel a valódi ima az elrejtett szegénység nyilvánulása.
Mivel az isteni gazdagsághoz folyamodik, tehát az emberi szűkölködés megvallása az.

A keresztyén legegészségesebb állapota abban áll, hogy saját énjében mindig ürességet érez és folyton az Úrtól függ szükségeit illetőleg, hogy lelkében mindenkor szegény, Jézusban pedig gazdag; saját lénye bágyadt, mint a víz, de Isten által erős, nagy dolgok véghezvitelére.

Az ima áldása onnan ered, hogy Isten tisztelete által a teremtmény az őt megillető helyre áll, t.i. a porba. Az ima már magában véve, eltekintve a meghallgattatástól, melyben része lesz, nagy jótétemény a keresztyén számára. Miként a futó naponkénti gyakorlat által edzi magát a versenyfutásra, akként nyerünk mi új erőt az ima megszentelt munkája által.

Az ima megtollasítja az ifjú sasok szárnyait, hogy megtanuljanak a felhőkön felülemelkedni.
Az ima felövezi Isten vitézeinek derekát és magukat küldi a harcba megedzett inakkal és fokozott bátorsággal. A buzgó imádkozó úgy jön elő imakamrájából, miképpen feljön a nap az ő ágyasházából a világ végéről, mint egy hős és örömmel futja meg útját.

Az ima Mózes felemelt keze, mely érzékenyebben veri meg az amálekitákat, mint Józsué fegyvere. 

Ez az a nyíl, melyet a király a próféta parancsára kelet felé lő, az Úr üdvének nyila, az üdvösség nyila az asszírok ellen.

Az ima isteni erővel övezi fel az emberi gyengeséget, az emberi balgatagságot mennyei bölcsességgé változtatja, és Isten békességét adományozza a megpróbált halandónak.
Nem tudunk olyasmit, amire az ima nem volna képes!

Hála Neked nagy Isten a Te kegyelmi trónodért, mert az csodálatos jóságod és nyájasságod gyönyörű bizonyítéka. Állj mellettünk e napon, hogy azt az egész napon valóban magunkévá tehessük.

FEDDHETELENSÉG❣️

„💞És az ő dicsősége elé állíthat feddhetetlenségben nagy örömmel.” (Júdás 24)

Forgassátok szívetekben ezt a csodálatos szót: ,,feddhetetlenségben”!
Most még nagyon messze vagyunk attól, de mivel az Úr, a mi Üdvözítőnk, szünet nélkül folytatja tökéletesedésünknek szeretetből fakadó munkáját, valamikor majd el fogjuk azt érni.
Az Üdvözítő, aki az övéit mindvégig meg akarja őrizni, végül ,, dicsőségessé teszi magának az egyházat, úgy hogy azon ne legyen rajta szennyfolt vagy ránc, vagy valami afféle; hanem hogy legyen szent és feddhetetlen”.

A Megváltó koronájában lévő drágakövek a legtisztább vízből, a legkisebb hibától is mentesen kerülnek ki.
A Bárány jegyesének kíséretében levő összes szüzek, szennyfolt és ránc nélkül való, tiszta szüzek.
De miként fog minket az Úr Jézus feddhetetlenekké tenni?
Megmos szent vérével bűneinktől, mígnem olyan fenségesek és fényesek leszünk, mint Isten legtisztább angyalai.

 
Fel fogunk öltözni az Ő igazságába, amely igazság, az abban megjelenő szenteket, egészen és teljesen ártatlannak ábrázolja; igen, egészen tökéletesnek Isten színe előtt.
Megrovás nélküliekké és feddhetetlenekké leszünk az Ő szemei előtt. 

A Szentlélek munkája bennünk tökéletessé lesz. Annyira megszentel bennünket, hogy többé a legcsekélyebb hajlamot sem érezzük a gonoszra.

Ész, érzelem, akarat: minden erő és tulajdonság megszabadul a bűn rabszolgaságából. Szentekké leszünk, miképpen Isten szent és az Ő jelenlétében lakhatunk örökké.
A szentek többé nem lesznek jövevények a mennyben, szépségük akkora lesz, mint a számukra készített helynek dicsősége.

Óh, milyen elragadtatás lesz az, mikor majd feltárulnak az örökkévalóság kapui és bemehetünk a megígért örökségbe, hol együtt lakhatunk a szentekkel a világosságban!
A bűnnek vége van, a sátán kizáratott, a kísértések örökre megszűntek és mi „feddhetetlenségben” leszünk Isten előtt, — ez valóban a menny!

Örülhetünk és vigadhatunk, ha elképzeljük most magunknak azt a dicséneket, mely nemsokára teljes és dús összhangban átrezgi az étert a véren vásárolt sereg ajkáról.
Dávid „Hozsánna" kiáltását ismételjük és örvendezünk vele a szövetség ládája előtt a trón előtti elragadtatásunk előjátéka gyanánt.

HŰ AZ, AKI EZT MEGÍGÉRTE❣️

„💞Aki titeket a bűntől megőrizhet.” (Júdás 24)

A mennybe vezető út bizonyos értelemben nagyon biztos és veszély nélküli, de más tekintetben nincsen fáradalmasabb és veszélyesebb ösvény ennél. Akadályokkal és botrányokkal van behintve.

Egyetlen ballépéssel (ami könnyen megesik, ha nem az isteni kegyelem igazgatja lábainkat) a legborzasztóbb mélységbe zuhanhatunk.

Mily gyakran kell mondanunk a zsoltáríróval:
„Csaknem meghanyatlottak az én lábaim; és kis híja, hogy az én lábaim el nem iszamodtak”.
Ha biztos lépésű és szédüléstől mentes látású erős hegymászók volnánk, akkor sem érnénk vele sokat, mert ha saját erőnkben akarunk bízni, arra a tapasztalatra kell rájönnünk, hogy gyengék vagyunk!

A legsimább úton is hamar megbotlunk, a legkellemesebb ösvényen is könnyen elesünk.
Reszkető térdeink alig bírják hordozni testünk ingadozó súlyát.
Egy szalmaszálba eleshetünk, és egy kavicsszem megsebezhet.

Olyanok vagyunk, mint a kis gyermekek, kik a hitéletben remegve kísérlik meg az első lépést.
Mennyei Atyánk kezünknél fogva tart bennünket, mert egyébként mihamar elesnénk.
Ah, ha az eséstől meg leszünk óvva, imádnunk kell azt a türelmes hatalmat, mely napról-napra felettünk őrködik!

 
Gondoljátok meg, milyen serények vagyunk a bűnre, milyen gondatlanok a veszély elkerülésére és milyen nagy hajlamunk van valamit elhamarkodni.
Ezek a megfigyelések kedvesebb éneket adnak ajkunkra, mint gondoltuk volna:
„Annak pedig, aki titeket megtarthat a bűntől ártatlanul, az egyedül bölcs Istennek, a mi Megtartónknak, dicsőség, nagyság, erő és hatalom, most és mindörökké!”
Sok ellenségünk van, melyek szeretnének minket elejteni.

Az út darabos és mi gyengék vagyunk, ehhez még ellenségek leselkednek a háttérben és előjönnek, amikor legkevésbé sem számítunk rájuk és azon vannak, hogy bennünket legyőzzenek, vagy a legközelebbi mélységbe taszítsanak.

 
Csak egy mindenható kar óvhat meg e láthatatlan ellenségektől, melyek arra törekszenek, hogy minket megrontsanak. Ilyen kar az, mely minket felvett és meg akar védelmezni. Hű Az, aki ezt megígérte.

Ő megóvhat a bukástól, úgy hogy nagy gyengeségünk mély érzése mellett is örvendezhetünk szilárd hittel tökéletes biztonságunk felett.

AZ EVANGÉLIUM BOLOND PRÉDIKÁLÁSA❣️

„💞Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat fogásra.” (Lukács 5,4)

Ez az elbeszélés az ember részéről való közreműködés szükségességét tanítja. A halfogás csodálatos volt.
De sem a halász, sem annak hajója és hálója nem maradt amellett tétlen, hanem mindannak közre kellett működni, hogy halhoz jussanak. Így van ez a lelkek megmentésénél is.

Isten sokféle eszköz által működik, s míg a kegyelem újszövetsége érvényben marad, Istennek tetszeni fog, hogy az evangélium bolond prédikálása (1 Korintus 1, 21) által tartsa meg a hívőket.

Ha Isten a teremtmény közreműködéséről korlátlanul és függetlenül végzi csodáit, kétségtelen, hogy megdicsőültek azok által, de Ő maga bevette az üdvintézkedés tervébe az emberi együttműködést, mint azon eszközt, mely által a legtöbbször megdicsőíttetik ezen a földön.

Az eszközöknek magukban véve nincs semmi érdemük és jelentőségük.
„Mester, ez egész éjjel fárasztottuk magunkat és semmit sem fogtunk.” Mi okozta a fáradozás sikertelenségét? Talán olyan halászok voltak, kik nem teljesítették hűen hivatásukat?
De igen, gyakorlott kezeik voltak. Értették foglalkozásukat. A szorgalom hiányzott belőlük?
Nem, dolgoztak. Nem voltak elég kitartóak?
De igen, hisz egész éjjel dolgoztak. Vagy nem volt hal a tengerben?
Dehogy nem, mert mihelyt ott volt a Mester, seregenként tódultak a hálóba. Mi volt hát a baj?

Az, hogy az eszközökben magukban véve nincs erő, ha Jézus nincs jelen.

 „Nélküle semmit sem cselekedhetünk.”

De Krisztussal mindent tehetünk. Krisztus jelenléte biztosítja az eredményt. 

Jézus Péter hajóján volt és akarata csodálatos befolyása folytán a hálóba vonta a halakat.
Ha az Úr Jézus az Ő gyülekezetében felmagasztaltatik, akkor annak ereje és hatalma az Ő jelenlétében van.
Királyi dicsének hangzik körükből és mindenfelé jelt adnak magukról.
„Ha felemeltetem e földről, mindeneket magamhoz vonzok.”
Ha napi munkánkra megyünk, halásszon mindegyikünk emberi lelkeket a maga helyén.

Nézzünk felfelé hitben és tekintsünk magunk köré komoly kívánsággal.
Dolgozzunk, míg eljön az éj. Az, ki a háló kivetését parancsolja, Ő meg is tölti azt halakkal.

A HITÜNK PRÓBÁJA❣️

„💞Miért nyomorítod meg a te szolgádat?” (4 Mózes 11,11)

Mennyei Atyánk gyakran küld ránk nyomorúságot, hogy hitünket megpróbálja. 

Ha valamire való hitünk van, akkor kiállja a próbát. A salak fél a tűztől, az arany nem. 

A hamis drágakő akármilyen szépen van csiszolva, iszonyodik a próbát megejtő gyémánt érintésétől, de a nemes rubin nem. 

Szegényes hit az, mely csak akkor bízik Istenben, mikor a barátok hűek, ha a test majd kicsattan az egészségtől, az üzlet virágzik és gazdag nyereséget hoz. 

Az a valódi hit, mely az Úr iránt való hűségben akkor is kitart, ha barátai elhagyják, ha a test gyenge és sorvad, ha a kedély nyomott, és ha Atyánk arcának világossága elrejtőzik előle. 

Az a hit, mely a legnagyobb veszélyből is azt kiálthatja: „Íme, meg fog engem ölni, azt én nem várhatom meg. 

Mégis megvallom Előtte az én útjaimat; Ő lesz az én üdvöm”. Ez egy mennyben született hit. 

Az Úr megnyomorítja az Ő szolgáit, az Ő megdicsőítése végett, mert az övéinek erényei által igen meg fog dicsőülni, mert azok az Ő kezének munkái. 

,,Mivelhogy a háborúság békességes tűrést nemz, a békességes tűrés pedig megkísértést, a megkísértés pedig reménységet, így az Úr tiszteltetik a felvirágzó erények által.,,  Róma 5:3-5

Soha sem hallanánk a hárfa fenséges hangját, ha húrjai érintetlen maradnának. 

Soha sem kóstolnánk meg a szőlőfürt szívet vidámító nedvét, ha nem lenne kinyomkodva a présben. Sohasem éreznénk a fahéj pompás zamatát, ha nem lenne összezúzva és porrá törve. 

A tűz melegét sem éreznénk, ha nem égne hamuvá a fa. 

A nagy Művezető bölcsessége és hatalma meg fog nyilvánulni azokban a háborúságokban, amelyeken engedi átmenni kegyelmének edényeit. 

A jelenlegi szomorúságnak is megvan az a célja, hogy a jövendő örömöt emelje. 

Tudnánk-e a mennyben oly rendkívül boldogok lenni, ha nem tapasztalnánk magunkon a bűn átkát és e föld szenvedéseit? Nem kedvesebb-e a harc után a béke? 

Nem édesebb-e a nyugalom a nehéz és fáradtságos munka után? 

Nem emeli-e a dicsőültek boldogságát a lefolyt nyomorúságra való emlékezet? 

Még nagyon sok értékes felelet van e mai kérdésre. Forgassuk azt szívünkben.

AZ ÉLET VIZE❣️

„💞Valaki pedig iszik abból a vízből, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik”

(János 4,14)

Aki az Úr Jézusban hívővé lett, az teljes megelégedést talál Nála a jelenre nézve és bőséges örömöt az örökkévalóságra nézve. 

A hívő nem az az ember, akinek napjai komorak, a vigasz fogyatékossága miatt; — akinek éjjele nem ér véget, a szívet emelő gondolatok hiánya miatt, mert Megváltójában az örömnek olyan kútfejére és a vigasznak olyan forrására talál, hogy folyton megelégedett és boldog. 

Állítsátok őt egy utálatos szemétdomb közepére, még ott is nemes társra talál. 

Űzzétek ki a sivár pusztaságba, égi mannát eszik, kergessétek ki őt a rokonai közül, a saját házából, ő mindazáltal talál „igaz barátot, ki jobban szeret és szilárdabban támogat a testvérnél.” 

Hervasszátok el valamennyitek indáját, az idők sziklája oltalmazó árnyékot nyújt neki. 

Ássátok alá minden földi reményének alapját, szíve mégis rendíthetetlen marad az Úrban való bizalomban.
A szív telhetetlen sírüreg, míg be nem vonul abba az Úr Jézus, azután pedig egy csordultig teli pohárrá lesz.

A Krisztusban olyan bőség van, hogy Ő egyedül mindene a hívőnek. 

A valóban szent érzelmű, annyira megelégszik a Jézusban található bőséggel, hogy soha sem szomjazik meg, ha csak azért nem, hogy nagyobb kortyokat ihasson az élő kútfőből. 

Ez ne a bágyadtság okozta szomjúság legyen, hanem az édes vágyakozás szülte szomjúság.

Valami felségesnek fog előtted tűnni, Jézus szeretetének teljes élvezetéért esedezni.
Egyszer valaki ezt mondta: „Sokszor és gyakran merítgettem vedremmel a forrásból, de most Jézus után való szomjúságom olyan elégedetlenné vált, hogy szeretném magát, a forrást ajkamhoz emelni és megszakítás nélkül kedvemre inni”.
Ez-e a te szíved érzése is, kedves hívő keresztyén?

Érzed, hogy Jézusban minden vágyad teljesült és hogy most nincs más kívánságod, mint többet tudni Őróla és Vele bensőbb közösségben állni?
Akkor jöjj szüntelen e forráshoz és vedd az életnek vizét ingyen. 

Jézus nem fogja soha sem azt gondolni, hogy túl sokat veszel, hanem mindenkor szívélyesen fogad és mondja: „Igyál, igen csak igyál mindig, én szerelmesem és barátom”.