ISTEN A MI OTTHONUNK❣️

„💞Hajlékod az örök Isten” (5 Mózes 33, 27)

Ez a vers egy másik fordítás szerint így hangzik:
„Az örök Isten a te menedéked” vagy „állandó helyed”, amely azt jelenti, hogy Isten a mi otthonunk.
Nagy teljesség és valami rendkívül kedves van ebben a képletben; mert otthonunk szívünknek mindig drága, legyen az a legkisebb, legalacsonyabb sátor, a legszűkebb kamara: s még sokkal drágább nekünk a mi szeretett Istenünk, mert Ő általa élünk, mozgunk és vagyunk.
Otthonunkban biztonságban érezzük magunkat; kizárjuk magunkból a világot és biztos nyugalomban időzünk.

Ha Istennel vagyunk „nem félünk a gonosztól”. Mert Ő a mi védelmünk, oltalmunk és örök menedékünk.
Odahaza kipihenjük magunkat; itt üdülést találunk a nap terhe és hévsége után. 

Így talál lelkünk is nyugalmat Istenben, ha az élet küzdelmeitől és zűrzavarától kimerülve,
Hozzá folyamodunk, és szívünket Neki adjuk.

Otthon szabadon érez szívünk; nem tartunk attól, hogy félre leszünk értve, vagy, hogy szavainkat elcsavarják és rosszul magyarázzák. És úgy van az, ha Istennel időzünk is, feltartóztatatlanul és akadálytalanul mozoghatunk körülötte és Előtte nyilvánosságra hozhatjuk valamennyi titkos kívánságunkat; s ha „az Úrnak titka azoknak adatik, akik Őt félik”, akkor azoknak titka, kik Őt félik, az Úrnál van és kell is, hogy legyen.
Az otthon igazi és legtisztább boldogságunk helye is; s lelkünk Istenben találja fel legédesebb gyönyörűségét.

Őbenne van a mi örömünk, mely minden más örömöt messze felülmúl. 

Az otthonias tűzhelyre való gondolat erőt és bátorságot nyújt a mindennapi munka terhének hordozásához; ugyan úgy erősít minket az Isten iránti szeretet, ha Ő a mi otthonunk.
Megemlékezünk Róla szeretett Fiában; s a Megváltó szenvedő arcának sugara indít minket, hogy Őneki munkálkodjunk.

 
Érezzük, hogy dolgoznunk kell, mivel vannak testvéreink, kiket szintén meg kell mentenünk és Atyánk szívét azzal kell örvendeztetnünk, hogy eltévedt gyermekeit felkeressük és hazavigyük; azt a kedves családot, amely között lakunk, szeretnénk megtölteni szent örömmel és gyönyörrel.

„Boldog az, akinek segítője a Jákób erős Istene és akinek reménysége van az Ő Urában Istenében”.

HA EGY EMBER KRISZTUSBAN JÁR❣️

„💞Akképpen járjatok Ő benne.” (Kolossé 2, 6)

Mihelyt az Úr Jézust magát a szívünkbe fogadtuk, azonnal megnyilvánul a mi új életünknek Vele való közeli rokonsága, a Belőle vett hitből való járásban. 

A járás tevékenységgel van összekötve. Isteni félelmünknek nem szabad csupán imakamaránkra szorítkozni. Azt, amit hiszünk, tevékeny élettel kell megvalósítanunk. 

Ha egy ember Krisztusban jár, akkor úgy cselekszik, ahogyan Krisztus cselekedne; mert ha Krisztus az ő reménye, szeretete, élete, akkor ő Krisztus képének hasonmása. 

Az emberek ezt mondják az ilyen emberről: „Olyan, mint Mestere; úgy él, mint Jézus Krisztus”. 

A járás haladást jelent. „Akképpen járjatok Ő benne.” 

Lépdeljetek kegyelemtől-kegyelemhez; siessetek előre, mígnem kedves Barátunk ismereteinek ahhoz a végső fokához juttok, melyet az ember elérni képes. 

A járás kitartást jelent. Szüntelen Krisztusban kell maradnotok. 

Milyen sok keresztyén van, aki úgy vélekedik, hogy a vasárnapot a Krisztussal való társalgásnak kell szentelni, a hétköznapokat pedig saját munkájára kell felhasználni. 

Van, aki beképzeli magának, hogy ha reggel és este társalog az Úrral, a nap többi része egészen a világé. Óh, milyen szegényes élet. Nekünk mindig Vele kell maradni, közelében elűzhetetlenül kitartani, lábnyomába járni és akaratát teljesíteni. A járás fogalmával össze van kötve a szokás jelentősége. 

Ha valamely ember életéről és járásáról beszélünk, azalatt szokásait és életmódját értjük. 

De ha csak néha élvezzük Krisztust és azután ismét elfelejtjük, az nem szokás: akkor nem járunk Vele. Hozzá kell ragaszkodnunk. Bele kell kapaszkodni és soha el nem bocsátani, hanem Őbenne kell élni és mozogni. „Amiképpen vettétek az Úr Jézus Krisztust, akképpen járjatok Ő benne.” 

Tartsatok ki azon az úton, amelyen elindultatok, és ha kezdetben az Úr Jézus Krisztus hitetek bizodalma, életetek forrása, tetteitek zsinórmértéke és lelketek öröme volt, úgy maradjon Ő az életetek végéig. 

Maradjon az, ha a halál árnyékának sötét völgyében jártok és bementek az örök örömbe, Isten népe nyugalmába.

AZ ADOMÁNY ELFOGADÁSA❣️

,,💞Amiképpen vettétek a Krisztus Jézust.” (Kolossé 2,6)

A hitélet úgy nyilvánul meg, mint elfogadás.
S ez olyan tevékenység, mely éppen az ellenkezőjét foglalja magába mindannak, ami legkevésbé látszik érdemesnek.
Az csupán csak egy adomány elfogadása.
Ahogy a föld az esőt beissza, a tenger a folyókat felveszi, az éj a ragyogó csillagok fényét kapja, úgy van nekünk, kik semmit nem adhatunk, részünk az Isten kegyelmében.
Az a feltevés, hogy mi valamit kapunk, a valóság gondolatát ébreszti fel.
Az a dolog, amelyre gondolunk, ezáltal valósággá lesz előttünk. Hiszen árnyékot nem vehet az ember, azt vehetjük el, aminek valósága van. Így áll a dolog a hitéletben is: Krisztus valósággá és igazsággá válik előttünk.
Míg hit nélkül élünk, Jézus csak üres név marad részünkre, mint valamely ember, aki valamikor évekkel ezelőtt élt, olyan régen, hogy életének csak történeti értéke van számunkra.
Hit által az Úr Jézus lelkünkben valóságos személlyé lesz, akiben szívünk része van.
De az elfogadás egyszer s mindenkor megfogást, birtokbavételt is jelent. 

Az a dolog, amit elfogadok, tulajdonommá válik. Elsajátítom, ami nekem adatik.
Ha Jézust elfogadom, Megváltómmá lesz, olyannyira, hogy sem élet, sem halál el nem szakíthatja Őt többé tőlem.

Az egész annyi, mint Krisztust elfogadni, mint Istennek szabad adományát szívem előtt Őt valósággá tenni és magamnak elsajátítani.
Az üdvöt úgy tekintjük, mint a vaknak adott látást, a süketnek adott hallást, a halottnak ajándékozott életet.

De mi nem csak ezeket az adományokat nyertük, hanem az Úr Krisztus Jézust magát vettük. 

Igaz, hogy minket megelevenített a halálból, bűnbocsánatot ajándékozott és igazságát nekünk tudta be. 

Mindezek felséges dolgok, de mi nem elégszünk meg azzal.
Mi Krisztust magát vettük.
Az Isten Fia belénk született és mi vettük és elfogadtuk Őt. Milyen nagyon telve kell, hogy legyünk Jézussal, hiszen az ég és az egeknek egei Őt be nem fogadhatják.

„HOGYAN FELEJTETTELEK VOLNA EL TÉGED❓

„💞Íme, az én markaimba metszettelek fel téged.” (Ézsaiás 49,16)

Kétség nélkül csodálkozásra méltó az, amely az „íme” szóban nyilvánul meg, melyre az előző kifejezés hitetlen panaszkodása adta meg az alkalmat.
Azt mondta a Sion: „Elhagyott engem az Úr, és az Úr elfelejtkezett én rólam”.
Milyen borzasztó lehet az isteni érzület előtt az ilyen gonosz hitetlenség! 

Mi lehetne hitetlenebb dolog, mint Isten kedvenceinek alaptalan kételkedése és ijedelme?
Az Úr szeretetteljes intő szava mélyen megszégyeníthet minket.
Felkiált: „Hogyan felejtettelek volna el téged, hiszen tenyerembe véstelek be?”
Miért vonod azt kétségbe, hogy szüntelen rád emlékezem, mikor az emléklevél testembe van vésve?
Ó hitetlenség, milyen megfoghatatlan, bámulatos valami vagy te! 

Nem tudom, min csodálkozzam inkább, az Isten hűségén-e, vagy népe hitetlenségén? 

Ezerszeresen beváltja ígéretét és mégis kételkedünk Benne a legközelebbi kísértés alkalmával.
Ő sohase tagadja meg segítségét.
Ő nem csapolt forrás, nem leáldozó nap, nem pislogó gyertyafény, nem eltűnő köd.
S mégis aggodalomnak adjuk magunkat minden újabb gond miatt, kételkedő gyanúra hagyjuk magunkat ragadtatni és megzavartatni a félelemtől, mintha Isten csupán a lég játéka volna.
„Íme”, ez olyan szó, mely csodálkozásunkat kell, hogy felkeltse. Igen, valóban, itt ok van a legnagyobb ámulatra.
Az ég és föld teljesek lehetnek csodálattal, hogy a lázadók oly nagy kegyelemben részesülnek és oly közel vonzatnak a végtelen szeretet Urához és kezére lesznek felírva. 

„Tenyerembe véstelek be”. Nem: „a te nevedet”.
A név is ott van mindenesetre, de az nem minden: „Tenyerembe véstelek be”.
Lásd és figyeld meg ezt a teljességet!
Bevéstem személyedet, képedet, gondjaidat, viszonyodat, bűneidet, kísértéseidet, gyengeségedet, szükségedet, munkáidat.
Felirtalak téged!
Mindent, ami rád vonatkozik, mindent, ami téged illet.
Egészen ide helyeztelek téged.
Nos, mondod-e még újra, hogy Istened elhagyott téged, mikor saját kezére írt fel?

A KÉTELY BILINCSEI❣️

„💞Mert vizet öntök a szomjúhozóra.” (Ézsaiás 44,3)

Ha a hívő lélek mély bánatba merül, gyakran az által igyekszik abból kimenekülni, hogy komor és kínzó képzelődésekkel gyötri magát.
De ezen az úton nem lehet a porból felemelkedni, hanem csak tovább mélyedünk abba.

Éppen úgy nem lenne képes a sas a magasba emelkedni, ha szárnyait megkötözik, mint hitünk növekedni, ha ráadjuk a kétely bilincseit.
Nem a törvény, hanem a kegyelem szabadítja meg az üdvre sóvárgó lelket.

Nem a parancsolatok köteléke, hanem csak egyedül az evangélium szabadsága képes felemelni a gyenge hívőt.
A rabszolgai félelem nem hozza vissza Istenhez a hűtlen szökevényt, de a szeretet kedves meghívása Jézushoz csalogatja és meghívja, hogy az Ő keblén nyugodjon meg.
Szomjazod ma az élő Istent és boldogtalannak érzed magad, mivel nem leled Azt, aki szívednek öröme és gyönyörűsége?
Elveszítetted a boldogító hitből eredő örömöt és esdekelsz:

„Add meg nekem a Te üdvözítésednek örömét és az engedelmesség lelkével erősíts meg engem”.
Tudatában vagy annak, hogy sivár vagy, mint a kiaszott tartomány, hogy nem hozod meg Istenben azokat a gyümölcsöket, melyeket jogosan várhat el tőled?
Tudatában vagy annak, hogy te sem a gyülekezetedben, sem a világban nem műveled azt, amit szíved kíván?
Akkor, íme, éppen itt van az az ígéret, melyre szükséged van:
„Mert vizet öntök a szomjúhozóra”. Megnyered a kegyelmet, melyet bensőleg óhajtasz, mégpedig kívánságod terjedelmének mértéke szerint részesülsz abban.
A víz felüdíti a szomjazót: te felüdülsz, kívánságaid teljesülnek.
A víz felfrissíti a szunnyadozó növényéletet: életedet az új kegyelem fogja felfrissíteni.
A víz duzzasztja a rügyeket és megérleli a gyümölcsöket. Termékenyítő áldást fogsz te is magadon tapasztalni.
Zöldellő és termékeny leszel az Úrnak útjaiban.
Az isteni kegyelemben kinyilvánuló valamennyi drága tulajdonságot dúsan élvezed.
Az isteni kegyelem összes gazdagságát bőségesen megnyered, mintegy belemerülsz, és teljesen át leszel attól hatva.
És ahogy néha a duzzadó patakok elöntik a legelőket, úgy, hogy a mezők tóvá változnak, úgy történik veled is: a száraz tartományvizeknek forrása leszel.

AZ ÚRBAN BÍZVA❣️

„💞Mert az én erőm erőtlenség által végeztetik el.” (2 Korintus 12,9)

Ahhoz, hogy Istennek szolgálhassunk és Előtte kedvesek legyünk - hogy Istennek munkáját jól végezhessük és diadalmasan vihessük véghez - az kívántatik meg elsősorban, hogy a magunk gyengeségét és tehetetlenségét érezzük.

Ha az Isten harcosa önerejében bízva vonul ki a harcba - ha azzal dicsekszik:

„Tudom, hogy győzni fogok; erős karom és jó fegyverem kivívják részemre a győzelmet” - akkor közel áll a csúfos vereséghez. Isten nem támogatja azt, aki a maga erejében bízik.

Aki olyan biztosra veszi a diadalt, rosszul számít, mert: „nem erővel, sem hatalommal, hanem az én lelkem által, azt mondja a Seregeknek Ura”. 

Aki kivonul a harcba és ügyességgel dicsekszik, annak vígan lobogó zászlója széttépve és porlepetten kerül vissza és címerét gyalázat fogja borítani.

Aki Istennek akar szolgálni, az Ő szokása szerint és az Ő erejében tegye azt, mert máskülönben nem fogadja, és nem ismeri el a szolgálatot. Amit az ember az isteni kegyelem támogatása nélkül cselekszik, azt Isten sohase ismerheti el.

A föld szülte gyümölcsöket elveti az Úr. Csak azokat a terményeket gyűjti össze, melyek a mennyekből vettettek idelenn, amelyeket a kegyelem harmata öntözött és az isteni szeretet napja érlelt meg. 

Isten először mindent kitakarít belőled, csak azután bízza rád tulajdonát.

Előbb kisepri raktárad, csak azután tölti azt meg a legjobb búzával. 

Az Istennek folyóvize teljes vizekkel, de egy csepp sem fakad földi forrásból. Isten akarata, hogy a szent háborúban ne vívjon más erő, csak az, amelyet Ő maga ad. Szomorkodsz gyengeségeden?
Bátorodj neki, mert előbb gyengeséged tudatában kell lenned, csak azután ad neked győzelmet az Úr.
Belső ürességed csak előkészület ahhoz, hogy megtölthessen téged bőségével, s ha lever téged, csak azért teszi, hogy felemeljen.

„Én szegény és gyenge vagyok;
Istennél van az erő!
Csodatettei mily nagyok!
Kicsoda olyan, mint Ő?
Igen, az Úr meggyógyít
És gyengéket erősít.”

AZ IMAMEGHALLGATÓ ISTEN❣️

,,💞Mert íme, imádkozik.” (Apostolok cselekedetei 9,11)

Az imák a mennyben a leggondosabb és legállandóbb figyelemben részesülnek.
Mihelyt imádkozni kezdett a tárzusbeli Saulus, azonnal meghallgatta az Úr.
Ez vigasz a megkeseredett, de imádkozó léleknek.
Gyakran megtört szívvel hajtja meg térdeit az ember, azonban szomorúságát csak sóhajjal és könnyel tudja kifejezni.
Mindazáltal ezek a sóhajok az öröm hangjaival töltik meg a menny összes hárfáit.
Azokat a könnyeket Isten összegyűjti és az égi kincstár könnytartójában őrzi.
„Gyűjtsd össze az én könnyeimet a te tömlődbe”, azt erősíti, hogy egy könny sem veszik el, hanem az Isten szerint való bánat könnyei mind összegyűjtésre kerülnek.
Azt a fohászkodót, kinek gyötrelme visszafojtja szavait, a Magasságos nem fogja félreérteni.
Csak irányítsa szomorú tekintetét a magasba.
Már egy könnyhullajtás is ima. A könnyek mennyei gyémántok.
A fohászok énekek, melyek körülveszik Jehova trónját és a Felséges magasztos székéhez emelkedő dallamok közt a legkedvesebbek közé tartoznak. 

Nem szabad úgy vélekedned, hogy könnyeid és imáid figyelmen kívül maradnak. 

Bármilyen gyengék és félelmesek is azok, mégis feléd lehajtott fülre találnak.
Jákób ősatya létrája magasra felér. Imádat a szövetség angyala viszi fel és így vidáman száguld fel a szédületes lépcsőkön.
A mi Istenünk nemcsak meghallgatja az imát, hanem örömmel hallgatja meg. 

Ő nem felejti el a szegénynek kiáltását.
Tényleg, Ő nem figyel a kevély szemekre és a nyájas szavakra.
Nem törődik a királyok pompájával és dicsőségével. Nem figyel a katonazene zajára.
Nem néz az emberek büszkeségére és diadalára, de ha valahol keserűség nehezedik a szívre, vagy pedig gyötrelem és fájdalom miatt rebeg az ajak, ahol mély sóhaj száll fel vagy a megtérés könnye hull, ott tárva van a Jehova szíve.
Emlékezetének pergament tekercsére jegyzi fel azokat. Imáinkat, mint rózsaleveleket emlékkönyvének lapjai közé teszi, s ha ez a könyv egyszer megnyílik, kedves illattár tör elő belőle.

„Áradjon, mindenkor,
Ajkad az imától,
Könyörgés szavától!”