A MINENHATÓ HATALMA❣️

„💞Megerősítlek.” (Ézsaiás 41,10)

Istennek erős tehetsége van e kötelezettség teljesítésére, melyet magára vállalt; hiszen mindent megtehet,  Ő mindenható.

Hívő lélek, amíg képtelen vagy a Mindenható óceánját kimeríteni; amíg azt sem bírod megtenni, hogy a mindenható Erő gyémántos hegy óriásait szertezúzd, addig nem szabad félned.
Ne hidd, hogy valamikor emberi képesség a Mindenható hatalmát legyőzhetné.
Amíg a földnek hatalmas oszlopai szilárdan állnak, elég okod van arra, hogy hitedben erősen megállj.
Ugyan az az Isten, ki e földet pályáján kormányozza, ki e napnak perzselő erejét táplálja és a mennyei fényeket ellátja, azt is megígérte, hogy téged naponként meg akar erősíteni.
Amíg Ő arra képes, hogy a világ mindenségét állapotában fenntartsa, addig ne is álmodd, hogy neki lehetetlen volna ígéreteit beteljesíteni.

Jusson eszedbe, mit tett Ő a kezdetek előtt, az előző nemzedékek idején.
Gondolj arra, hogy Ő mondta és lett; parancsolt, és íme, mindjárt előállt.
Vajon Ő, ki a világot teremtette, valaha elfáradhatna?
A földet Ő függeszti a semmire; vajon
Az, ki ilyesfélét tehet, ne lenne képes gyermekeit hordozni?

Talán azért lehetne hűtlenné szavaihoz, mert megfogyott ereje? Ki uralkodik a szeleken, ki parancsol a viharoknak? Avagy nem halad-e a szelek szárnyain, s teszi a felhőket szekereivé és tartja a tengert kezei között? Mi módon lehet Neki veled balsikere?
Ha ilyen hűséges ígéretet ajándékozott, mint ez, adhatsz-e csak egy pillanatra is helyet aggodalmadnak, mintha Ő többet ígért volna, mint amennyit megtarthat, mintha tovább ment volna, mint ezt Neki ereje megengedi! 

Ó, soha, soha! Tovább nem kételkedhetsz. Szava szerint megerősít, 

Bízom Benne, Ő megsegít: Isten hű!
Ó, Te, ki nekem Istenem és erősségem vagy, valóban elhihetem, hogy ez az ígéret részemre teljesülni fog, mert a Te kegyelmi bőséged tengere kimeríthetetlen és erődnek túláradó folyama barátod által soha-soha ki nem iható, annál kevésbé tartóztathatnák fel lefolyásában azt a Te ellenségeid.

ÖRÖKKÉVALÓ SZÖVETSÉG❣️

,,💞Örök szövetséget szerzett velem” (2 Sámuel 23,5)

Ez a szövetség isteni az ő eredetében.
„Örök szövetséget szerzett velem”. Ó, nagy szó: az Úr maga!
Figyelj kedves lélek: Isten, az örök Atya, tényleg szövetséget kötött veled; igen, ugyan az az Isten, ki egyetlen szavával teremtette a világot a semmiből; Ő, aki nyájasan leereszkedett magasztos felségéről, karon fog téged és szövetséget köt veled.

 
Nem olyan tény-e ez, mely szívünket örökké elragadtatná, ha csodás leereszkedését képesek lennénk felfogni és megérteni? „Szövetséget kötött én velem”.

Nem valamely király kötött velem szövetséget, már ez is sok lett volna, hanem a királyoknak Királya e földön, a seregeknek Ura, a teljes Tökéletesség, az idők Jehovája, az örök Isten kötött velem „örökkévaló” szövetséget. 

De vedd figyelembe, itt valami különös viszonyról van szó.
„Örök szövetséget szerzett velem”.

 
Ebben valami kedvesség rejlik minden hívő részére. 

Az engemet nem illet, hogy a világnak békességet adott, nekem azt kell tudnom, velem szerzett e szövetséget?
Ó, boldog bizonyosság, hogy immár tudom: „örök szövetséget szerzett velem!” 

Ha ezt nekem Isten, a Szentlélek határozottan biztosítja, akkor üdve az enyém, megváltása enyém, szíve enyém, Ő maga az enyém: Ő az én Istenem!

Ez a szövetség örökké tartó. „Örök szövetséget”, ez olyan szövetséget jelez, melynek nincsen kezdete, mely soha-soha véget nem ér. 

Milyen jól esik tudnunk e föld múlandóságai és bizonytalanságai között: 

„Istennek erős fundamentuma megáll, melynek pecsétje: az Úr ismeri övéit!”
Milyen becses, hogy részesei vagyunk Isten ígéreteinek: „meg nem töröm az én szövetségemet, meg sem változtatom, mely az én számból jött ki”. 

Erről akarok éneket zengeni, mint Dávid az ő halála idején, habár házam nem is lenne úgy Istennel, mint a szívem kívánja.

„Mert a hegyek meginoghatnak, és a halmok megrendülhetnek, de az én irgalmasságom tőled el nem távozik és az én békességemnek szövetsége meg nem szűnik, azt mondja a te könyörülő Urad”.

ÖRÖK SZERETET❣️

,,💞Örök szeretettel szerettelek” (Jeremiás 31,3)

Az Úr Jézus némelykor kinyilatkoztatja szeretetbeli szándékait jegyesének, a gyülekezetének.
Nem elégszik meg azzal, hogy hátuk mögött magasztalja őket; megmondja fülük hallatára:
„Íme, szép vagy én mátkám, íme szép vagy!”

 
Ez ugyan nem közönséges modora; Ő bölcs barátunk és jól tudja, mikor kell visszatartania szeretete ömlengéseit, de azt is, mikor teheti ezt minden tartózkodás nélkül; vannak idők, mikor ebből nem csinál titkot; idők, mikor minden leplezgetés nélkül feltárja szívét az övéinek.
Tetszik némelykor a Szentléleknek, hogy lelkünknek Jézus szeretetéről egész barátságosan és kegyelmesen szóljon.

 
Veszi azt, ami Krisztusé, azután nyilvánítja nekünk.
Nem hallunk valami hangokat a felhőkből és nem látunk valami jelenést az éjszakán, mégis kapunk olyan bizonyos tanúságot, mint ama kettőnek egyikétől.
Ha egy angyal szállna ide az égből, ki a szentet kioktatná személyesen Jézusnak iránta való szeretetéről, akkor az a bizonyíték nem lenne egy hajszálnyival sem találóbb, mint az, amit a Szentlélek maga visz a szívbe.

 
Kérdezd meg Istennek azon gyermekeit, kik legközelebb laknak a menny kapuihoz, s majd megmondják neked, hogy értek ők már olyan időt, hogy Krisztusnak irántuk való szeretete oly tiszta és bizonyos volt előttük, hogy azon épp oly kevésbé kételkedtek, mint azon, hogy ők valóban léteznek.
Úgy ám, kedves hívő lélek; te meg én is élveztünk már az Úr jelenlétében felüdítő időket, akkor hitünk elérte bizonyossága legmagasabb tetőpontját.

 
A leggyermekiesebb buzgalommal hajtottuk fejünket Jézus ölébe, s ama szeretett tanítvány, mint János is legkevésbé sem kételkedtünk Mesterünk szeretetében.
Sőt többet mondok, ez a félelmes kérdés: „Uram, én vagyok-e az, aki elárul tégedet?” távolról sem jutott többé eszünkbe. 

Ő megcsókolt minket szájának csókjával és szívbéli ölelésével megfojtotta bennünk a kételyt.

 
Szeretete kedvesebb lett előttünk a bornál.
Mily jó nekem! Lelkem barátja
Szerető közelében nyughatom.
El, félelem! Íme, azt várja,
Hogy csüggedésem elhagyom.
Mennyország ez már itt e földön, -
Nos, mily öröm lesz majd odafenn!

KITŐL FÜGG ÉLETÜNK SORSA?

,,💞Az ember végzi a sorsvetést, de mindig az Úrtól való a döntés.” (Példabeszédek 16,33)

Ha a sorsvetés úgy esik, ahogyan az Úr akarja, akkor kitől függ egész életünk sorsa? 

Ha Ő már az egyszerű sors vetését is kormányozza, annál inkább tartja kezében életünknek minden eseményét, már azért is, mert felmagasztalt Üdvözítőnk biztosít erről: 

„Nektek pedig fejeteknek hajszálai is mind számon vannak.

 Ne féljetek azért, ti sok verebecskéknél drágábbak vagytok”.

„Egy sem esik azok közül a földre a ti Atyátok akarata nélkül”. 

Kedves barátom, érzelmeidnek megnyugtatására szolgálna, ha ezt mindig meggondolnád. 

Lelked annyira megszabadulna minden rettegéstől, hogy az eddiginél képesebb volnál türelmesen, nyugodtan és békességben járni-kelni, ahogyan ez keresztyénhez illő.

Mikor az ember félelemmel van eltelve, akkor nem képes teljes bizodalommal imádkozni; ha a világi dolgok miatt szomorkodik, nem szolgálhat Mesterének, hanem minden gondolatát a magáéra – illetve sajátjára – irányítja.
Ha te valóban „először Isten országát és annak igazságát” kívánnád, akkor minden egyéb megadatna neked.

Törődöl ugyan Krisztus ügyével, de emellett a földi gondok miatt saját üdvödet elhanyagolod. 

Te gondoskodni akartál, de a fő gondról elfelejtkezel, ami saját teendőd, t.i. Istennek engedelmeskedni. Légy bölcs, várj engedelmesen és hagyd Krisztust gondoskodjon rólad. 

Jöjj és őrizd Atyád készletházát és kérdezd meg Őt, hogy képes-e téged éheztetni, holott oly nagy készletet rakott el tárházában? 

Tekints könyörülő szívébe, lásd, vajon jóságát megváltoztathatná-e?

Nézz kifürkészhetetlen bölcsességére; lásd, téved-e valamikor? 

Mindezek fölött nézz Jézus Krisztusra, közbenjáródra és kérdezd meg önmagadtól, Atyád jöhetne-e feléd kegyelme nélkül, holott tulajdon fia esedezik érted?

Ha még a verebekre is gondol, mi módon felejtkezhetne el szegény gyermekei között a legcsekélyebbről?

„Vessed az Úrra a te terhedet és Ő gondot visel rólad és nem engedi, hogy az igaz ember örökké háborgattasson”.

Rajta hát, nyugodj Uradba,
Bizalmad vesd Atyád karjaiba,
Nincs Ő távol tőled segélyével,
Minden szükségedben őt keresd fel;
Megáld bőven, Ő az Úr, ne búsulj!

SZÍVETEKET SZAGGASÁTOK MEG❣️

„💞Szíveteket szaggassátok meg, ne a ruhátokat” (Joel 2,13)

Az nem valami nehéz, ha mi belső, istenfélő hangulatunknak valami külső, látható módon, ruháink megszaggatásával adunk kifejezést, sőt nagyon gyakran valami képmutatásszerű ez, de valódi őszinte bánatot érezni nehéz, azért ritkább is.
Az emberek minden habozás nélkül figyelembe veszik a külsőséges istentiszteleti rendeletek legcsekélyebb és legkényelmetlenebb szabályait, mert ez tetszik a testi érzékeknek, de az igaz istenfélelem nagyon megalázó és szívre ható, nagyon ellenkezik a testi embernek legbensőbb érzékével, sokkal inkább előnyben részesítenek valami tartalmatlant, világiast és feltűnőt.
A külső szabályok jótékonyan hatnak a futólagos és ideig való értelemre, sőt hízeleg neki.
A szem és fül meg vannak elégedve; az öncsalódás táplálódik; az önigazság felfuvalkodik, de ezek a külső megfigyelések nagyon csalárdak, mert a halálos órában és majd az ítéletnapon a léleknek valamivel többre van szüksége, támaszul valami igazabbra van szüksége, mint az üres alakiság és a tartalom nélküli látszat.
Ha amellett nincsen meg az élő istenfélelem, akkor az istentisztelet hiábavaló és haszontalan, ha hiányzik annál az őszinte szív komolysága, akkor az istentiszteletnek minden külső alakja a mennyország felségének nagyszabású gúnyolása és vakmerő megcsúfolása.
De a szív megszaggatása valami isteni és mélyen érzett hatás.
Ez rejtett szenvedés, ami személyesen érezhető, nem valami külsőség, hanem a lélek mélyre ható műve a Szentléleknek, ami behat a hívő legmélyebb velejéig.
Ez hatalmasan megalázó és teljesen ellentétben van mindennel, ami bűn, de épp ez által becses előkészítés azon kegyelmes vigaszra, amit dölyfös, meg nem alázkodott lelkek soha nem érezhetnek, ez teljes elhatározást munkál, ami egyedül csak az Isten választottainál található.
Alapigénk arra szólít minket, hogy szíveinket szaggassuk meg, ámde ezek természetüknél fogva kemények, mint a márvány; tehát hogyan lehetséges?
Fel kell vinnünk szívünket a Golgotára.
Egykor a haldokló Üdvözítő hangja kősziklákat tépett szét, az még ma is olyan hatalmas.

IFJÚSÁGOD HŰSÉGÉRE❣️

„💞Emlékszem rád: ifjúkorod hűségére, mátkaságod szeretetére” (Jeremiás 2,2)

Olyan felüdítő és vigasztaló, hogy Krisztus olyan benső gyönyörrel emlékszik meg gyülekezetéről és tetszéssel szemlélgeti szépségét.
Valamint a madárka többször repked össze-vissza fészke felé, meg, mint ahogy a vándor siet hazája felé, úgy kísérgeti ez érzületszeretetének tárgyát.
Soha nem fárasztó nekünk kellemes arculatát látni; szeretnénk, hogy az, ami előttünk kedves és becses, mindenkor szemünk előtt lenne. Így van Jézus is vele.

Örök időktől fogva gyönyörködik az emberek fiaiban. Gondolatai még az időket is megelőzték, hogy választottai e világra mikor szülessenek.
Már előre látta őket mindentudó tükrében, mielőtt léteztek.

„Az én testemet, mikor még forma nélkül volt, látták a Te szemeid és a Te könyvedbe mindezek beírattak, a napok is, melyeken azok formálva voltak, mikor még azokban egy sem volt”.
Mikor e világ alapjaira helyeztetett, Ő akkor jelen volt, ekkor határt szabott a népeknek az Izrael fiainak száma szerint.

Még annak előtte, mielőtt testben eljött, előbb leszállt a földre emberi ábrázatban; a Mamre völgyében (1 Mózes 18), a Jabbok patakjánál (1 Mózes 32, 24-30), Jerikó falai alatt (Józsué 5,13) és a babiloni tüzes kemencében (Dániel 3, 19. 25.); mindezen helyeken meglátogatta az embernek Fia az övéit.

Mivel ők tetszettek az Ő lelkének, nem maradhatott távol tőlük, mert az Ő lelke kívánta őket.
Soha nem voltak ők Előtte idegenek, mert neveik az Ő kezeibe jegyeztettek és oldalába vésettek.
Valamint azon melltáblácskában, melyet a főpap hordott, melybe bele volt vésve az Izrael nemzetségének tizenkét neve, mi a legbecsesebb és legdicsőbb ereklyének tekintetett, - úgy lettek Krisztus választottai és szerettei az Ő legdrágább ékszerei és ott ragyognak tündöklő fényben az Ő szívén.

Gyakran elfeledjük szívünkben forgatni Urunk, Üdvözítőnknek előnyeit és dicső tulajdonságait, de Ő nem szűnik meg ránk gondolni.
Valóban bájuk meg tehát teljes szívünkből a múltban elkövetett feledékenységünket és emiatt büntessük önmagunkat; esedezzünk kegyelemért, hogy ezek után édes emlékünkben megtarthassuk.
Atyám, rajzold bele lelkem szeme fényébe fiadnak képét elmúlhatatlan színekkel.

JÖJJETEK ÉN HOZZÁM❣️

„💞Jöjjetek én hozzám” (Máté 11,28)

Jöjjetek! Ez a lelkes kellemes szózat, melyet az evangéliumi üdvüzenet intéz hozzánk. 

Az ószövetség törvénye szigorú hangon ezt kiáltotta: „Menj, vigyázz lépteidre, hogy helyesen járj. 

Ha megtöröd a törvényt, meg kell halnod; tartsd meg a parancsolatokat és élsz”. 

A törvény a rettentés szövetsége volt, az evangélium a szeretet kötelékeivel vonja magához a bűnöst. 

Jézus az a jó pásztor, ki a juhok előtt halad, aki követésére szólítgatja és vezeti őket a menny gyönyörű magaslataira ezzel az édesgető szózatával: „Jöjjetek!” 

A törvény megkeményít, az evangélium édesget. 

A törvény nyilvánvalóvá teszi azt a közbevetést, mely az Isten és ember közé van erősítve; az evangélium áthidalja ezt a rettentő mélységet és átviszi a bűnöst biztonságba. 

Lelki életed kezdetétől egészen át a mennyei dicsőségbe menetelig szól néked Krisztus hívása: 

„jöjj, igen, én hozzám jöjj!” 

Éppúgy, mint valamely anya, ki odanyújtja ujjait gyermekének és ezekkel a szavakkal bíztatja a járásra: „jöjj!”. 

Így tesz az Úr Jézus is. Ő szemeitek előtt mindenkor követésre szólít fel benneteket, mint ahogyan a harcos követi a vezérét. Ő szüntelen előttetek lépdel, hogy nektek utat törjön és pályafutásotokat megalapozza; ti pedig halljátok felbuzdító hangját, amint titeket egész életeteken keresztül szólítgat, hogy csak Őt kövessétek; a halál ünnepélyesen komoly pillanatában azzal a drága hívásával szólít el a mennyei hazába: „Jöjjetek, Atyámnak áldottai!”. 

De ez nemcsak Jézus hívó szava hozzád intézve, hanem, ha te hiszel benne, akkor ez a te sóvárgó szavad is: „Jöjj el Uram, Jézus!”. Te sóhajtozol belső szívbeli társalgásra Ővele. 

Mikor az Ő szava téged hívogat: „jöjj!”, úgy felel vissza a te hangod is: „ó jöjj Uram, maradj nálam! 

Jöjj és vedd szívemet egyedüli birtokodba és uralkodj benne; uralkodj benne korlátlanul és osztatlan hatalommal, engem pedig szentelj fel egészen szolgálatodra.”.