ADD ÁT AZ URNAK❣️

,,💞Vesd az Úrra terhedet, és ő gondot visel rád!”(Zsoltárok 55,23)

A gondok, - vonatkozzanak azok bár megengedett tárgyakra, - szerfölött elfoglalnak bennünket, az a gonosztól van és bűn. Azt az intést, hogy az aggasztó gondokat kerüljük, a mi Urunk, 

Megváltónk ismételten szívünkre kötötte, az apostolok is megismétlik, így mi sem hagyhatjuk figyelmen kívül, mert különben kihágást hozna magával.

Az aggasztó gondok legmélyebb alapja az, hogy magunkat bölcsebbnek tartjuk Istennél.
Azt merészeljük gondolni, hogy Ő – balgatag képzetünk szerint – valamiről megfeledkezhet.
Azon fáradozunk, hogy nyomasztó terhünket a magunk hátára vegyük, mintha Ő nem volna képes, vagy nem akarná nekünk azt megtenni.

És az engedetlenség az Úr határozott és világos akarata iránt, utasításának ez a megvetése, szavai iránt való efféle hitetlenség és az a merészség, hogy az Ő dolgába akarunk beavatkozni, ez teljesen és túlságosan bűnös.

Sőt mi több, a gyötrődő gondok gyakran bűnös cselekedetre vezetnek. 

Aki nem adja át terheit nyugodtan Isten kezébe, hanem maga akarja azokat cipelni, igen könnyen jogtalan eszközökkel kísérli meg céljának elérését.

Ez a bűn rávisz arra, hogy Isten tanácsát és bölcsességét elhagyva, emberi bölcsességben keressünk segítséget.
Ez annyi, mint „száraz kúthoz” menni az „élő víz” helyett.
Ez olyan bűn, mellyel régen Izrael népe is megterhelte magát. 

A gond kételyt támaszt bennünk Isten jósága és kegyelme iránt és ezáltal szeretetünk meglanyhul iránta.
Bizalmatlanságot érzünk, és ezzel megszomorítjuk a Szentlelket, így imánk akadályozva, életünk, 

- melynek világítani kellene mások előtt, - be lesz szennyezve és törekvésünk önzéssé alakul.

Az Istenbe vetett bizalom hiánya eltávolít tőle, de az ígéreteibe vetett hit által minden terhet, ami előttünk van Őreá vetünk és „nem gondoskodunk semmiről”, mert Ő szívesen gondoskodik rólunk.

Ezt tart minket közelében és erősít sok kísértéssel szemben.

 „Bízzatok Ő benne mindenkor ti népek, a ti szíveteket öntsétek ki Ő előtte, az Isten oltalmunk nekünk”.

MINDEN IDŐBEN ÍGY IMÁDKOZNI❣️

„💞Ne hagyj el engem, Uram, Istenem, ne légy távol tőlem!”(Zsoltárok 38,22)

Gyakran imádkozunk azért, hogy Isten ne hagyjon el minket a nyomor és kísértés idején, de emellett könnyen elfelejtjük, hogy minden időben szükséges így imádkoznunk.

Nem létezik életünkben egyetlen egy pillanat sem, bármily szent is legyen az, amikor el tudnánk lenni az Ő támogatása és erősítő hatalma nélkül. Úgy a világosságban, mint a sötétségben, úgy az Ő közelében, mint a kísértések idején, szükségünk van erre a kérésre: „Ne hagyj el engem, Uram, Istenem”.

 „Tarts meg engem a Te beszéded által, hogy éljek; erősíts engem, hogy meggyógyuljak”. 

Ha egy kisgyermek járni tanul, szüksége van a folytonos felügyeletre és támogatásra.

Mikor a kormányos elhagyja a hajót, azonnal letér a rendes pályájáról és a habok labdaként űzik ide s tova céltalanul. Mi nem nélkülözhetjük a felülről származó állandó segítséget.

Tehát ezért naponként kell imádkoznunk.
„Ne hagyj el engem, Atyám, ne hagyd el gyermekedet, mert máskülönben az ellenség keze elejti őt.
Pásztorom ne hagyd el bárányodat, különben elbolyong a nyájtól és biztos védelmétől.
Nagy Kertész, ne hagyd el plántádat, mert elhervad és meghal. 

Ó Uram, ne hagyj el engem ebben a szempillantásban, de ne hagyj el Istenem soha sem.
Ne hagyj el örömömben, mert különben foglyul ejti szívem. 

Ne hagyj el szenvedésemben, nehogy zúgolódjam ellened. 

Ne hagyj el engem, ha megtérést ajándékozol nekem, mert elveszíteném a megbocsátás reménységét és kétségbe esnék, de ne hagyj el engem legerősebb hitem idejében sem, mert hitem különben vakmerőséggé fajulna. 

Ne hagyj el engem, mert nélküled gyenge, veled azonban erős vagyok.

Ne hagyj el engem, mert utam veszélyes és buktató hálókkal van kirakva; vezetésed nélkül el vagyok veszve.

A kotlós tyúk nem hagyja el csirkéit, fedezz be Te is engem szárnyaiddal, hadd találjak oltalmat szárnyaid alatt.
Ne távozz messze tőlem, mert a nyomorúság közel van és senki sincs, aki segítségemre sietne”.
„Ne hagyj el engem, Uram, Istenem, ne légy távol tőlem! 

Siess az én segítségemre, ó Uram, én szabadítóm!”

Ne hagyj el Istenem
Menedékem s fényem.

BUZGÓ IMA MEGHALLGATTATIK❣️

„💞Áldott legyen Isten, mert nem utasította el imádságomat.” (Zsoltárok 66,20)

Ha imánkra őszintén visszatekintünk, ámulat fog el bennünket amiatt, hogy Isten azokat valamikor meghallgatta. Talán vannak köztünk olyanok, akik úgy vélekednek, hogy imáik méltók a meghallgatásra – a farizeusok is úgy gondolták – de az igazi keresztyén, akinek látása tisztább, sír és gyászol imái fölött, és ha a múltat még egyszer visszahozhatná, szeretné imáit több komolysággal és buzgósággal felfűszerezni.

Kedves keresztyén, gondolj arra, milyen hidegek voltak imáid. 

Kamrácskádban tusakodni kellett volna Istennel, mint egykor Jákób, de ahelyett könyörgésed erőtlen és száraz volt, nagyon távol állt attól az alázatos, bizalomteljes és buzgó hittől, amely így kiállt fel: „Nem bocsátlak el Téged, míg meg nem áldasz engem”. Igen, ez csodálatos és feltűnő, hogy Isten a te hideg imáidat meghallgatta.

De nem csak meghallgatta, hanem meg is hallgatja. Jusson eszedbe, hogy milyen ritkán imádkoztál, milyen hanyag voltál ebben a tekintetben. Igen, ha valami bajod és szomorúságod volt, akkor sűrűn jöttél a kegyelem trónja elé, de amikor megszabadultál a nyomorúságból hova lett azután állhatatos könyörgésed?

Mindannak dacára, ha te megszűntél is oly buzgón imádkozni, mint egyébként tetted, de Isten mindazonáltal nem szűnt meg téged áldásával elárasztani.
Ha te távol maradsz a kegyelem székétől, Isten akkor sem hagyja azt el, hanem kegyelmes jelenlétének tündöklő fénye mindenkor látható marad a kérubok szárnyai között.

Ó, milyen csodálatos, hogy az Úr tekintetbe veszi szabálytalanul mutatkozó tusakodását tolakodásunknak, amely szükségeinkkel jön és megy.
Milyen Isten Ő, hogy így meghallgatja azok imáját, akik sürgős kívánságaikkal jönnek hozzá, de ha kegyelemben részesültek, ismét elhanyagolják Őt, ezek akkor jönnek Istenhez, ha a szükség kényszeríti őket arra, de akkor majdnem elfelejtkeznek hozzá fordulni, ha az áldás oly erősen jön, hogy a gondot mind elfújja. 

Ó, bárcsak érintené szívünket kegyelme és jósága, mellyel az oly szegényes imát is meghallgatja és olyanok lennénk ezután, mint akik „minden ügyben szüntelen imádkoznak és esedeznek a Szentlélek által”.

ISTENI BIZALOM❣️

„💞Az ÚR javamra dönti el ügyemet.” (Zsoltárok 138,8)

Az a bizalom, melyet a zsoltáros e szavakban kifejez, egész nyilvánvalóan isteni bizalom.
Nem mondja: „Olyan kegyelemben vagyok, hogy azt véghez vihetem; hitem oly rendíthetetlen, hogy nem ingadozik; szeretetem oly meleg, hogy sohasem hűl ki; elhatározásom oly szilárd, hogy senki sem tántorít el tőle”, ő nem beszél így, hanem minden reménye és bizodalma az Úr.

Ha olyasmibe helyezzük bizalmunkat, ami nem az idők szikláján lett alapozva, akkor a mi oltalmunk és menedékünk kevesebbet ér az álomnál, összeomlik felettünk legmélyebb fájdalmunkra és nagy romlásunkra romjai alá temet bennünket. A zsoltáros bölcs volt, bizodalmát nem építette csekélyebbre, mint az Úr munkájára. Az Úr az egyedül, ki a jó munkát elkezdte bennünk.
Ő az, aki azt véghez is viszi, s ha be nem végzi, akkor mindig bevégezetlen marad.

Ha igazságunknak mennyei öltözetén csak egyetlen egy öltés is van, amit mi magunk öltöttünk, akkor el vagyunk veszve; bizodalmunk azonban az, hogy az Úr, amit elkezdett, el is végzi.
Ő mindent megtett, mindent tennie kell és mindent tenni fog. Bizodalmunkat nem szabad arra helyezni, amit mi tettünk, sem arra, amire szigorúan elhatároztuk magunkat, hanem kizárólag és teljesen arra, amit az Úr akar tenni.

A hitetlenség azt súgja: „Sohasem fogod te azt megtenni, nem vagy elég állhatatos.
Nézd szíved álnokságát, nem győzheted le a bűnt, gondolj a világ bűnös élvezeteire és kísértéseire melyek téged csalogatnak, azok biztosan elámítanak és megtévesztenek.”

Ó, igen, mi bizonyára a romlásba zuhannánk és elvesznénk, ha saját erőnkre volnánk utalva.
Ha gyarló járművünket a viharos tengeren mennyei támogatás nélkül volnánk kénytelenek kormányozni, akkor fel kellene hagynunk az utazással, de Istennek hála,
„Ő elvégzi, amit elkezdett és minket partra visz az óhajtott célhoz.”
Nem túlzunk, ha Istenbe vetjük teljes bizalmunkat, sohasem fogunk csalódni, ha ilyen bizodalmunk van.

HIT MEGERŐSÍTSE❣️

„💞A helyes útra vezette őket” (Zsoltárok 107,7)

A változatos benső élmények gyakran e kérdést idézik elő a komoly keresztyénnél:
„Miért van nekem ilyen helyzetem?”
Kerestem a világosságot, és íme, sötétség jött rám; kerestem a békességet és nyomorúságot találtam.
Azt mondtam az én szívemben: az én váram szilárd, soha sem fogok ingadozni, de mikor, Uram, elrejtetted arcodat, én megháborodtam. 

Még tegnap világosan ismertem elválasztásomat, ma azonban már minden bizonyságom oda van és reményem beborult.
Tegnap fel tudtam hágni a Pisga hegyére és bepillantottam az ígéret dicső földjére, ma már meg van fosztva lelkem minden örvendetes bizalomtól.
Csüggesztő félelem vett rajtam erőt, örömöm egyáltalán nincs, de gyászom annál több.
Vajon ez Istennek velem való szándékához tartozik?

 
Ez az az út, melyen Isten engem a mennybe akar vinni? Igen, úgy van. Hited elhomályosodása, kedélyed elkomorodása, reményed eltűnése, mind eszköz és út, melyek által Isten a nagy szükségnek megfelelő érettség felé közelebb visz, melyet nemsokára megkapsz.

 
Ezek a próbáltatások hited megerősítését és szilárdságát célozzák; ezek áramlatok, melyeknek hullámcsapásai feljebb emelnek téged a sziklára; csak szelek, melyek hajódat űzik a mennyei kikötő felé.
Tehát veled is úgy van, mint Dávid mondja:
„És vezérli őket a partra, melyre igyekeztek menni”. Dicsőség és gyalázat által, szidalom és dicséret által, gazdagság és szegénység által, öröm és szomorúság által, üldözés és tisztelet által lesz megtartva és mozdul előre lelki életed és ezek mindegyikének áldásul kell neked szolgálni utadon.
Óh, ne gondold, kedves hívő testvérem, hogy keserveid ellenkeznek Istennek veled való szándékával; azok szükségszerűen ahhoz tartoznak.
„Sok háborúságon keresztül kell nekünk az Isten országába mennünk”, azért tanuljátok meg „nagy öröm tartsátok, mikor különféle kísértésekbe estek”.

„Ha keresztünk nagy, szebb koronát
Teszel Istenünk részünkre;
S azt egykor trónjánál adja át
Teszi a győző fejére.
Ezt a kincset csak az kapja,
Ki keresztjét nem utálja.”

JÓ az ÚR❣️

„💞Mivel megízleltétek, hogy jóságos az Úr.” (1 Péter 2,3)

„Mivel”: ez nem elintézett dolog mindenkinél, aki az emberi nemzethez tartozik. 

Itt fennforog az a lehetőség és valószínűség, hogy némelyek nem kóstolták meg, mily kegyelmes az Úr.
„Mivel”: tehát ez nem általános, hanem, egy kiváltképpen való kegyadomány; tehát szükséges arról tudakoznunk, hogy vajon ismerjük-e Istennek kegyelmét belső tapasztalatból?

Nincs oly kegyelemnyilvánítás, melynél ne volna alkalmunk szívünket kipróbálni.
Ha ez komoly és benső imánk tárgya, akkor ne legyünk addig nyugton, míg valami kétséges dolog nyugtalanít afelől, hogy tényleg megkóstoltuk-e az Úr jóságát.
Az őszinte és szent bizalmatlanság önmaga iránt alkalmat ad a hívő szívében ilyen kérdésre, de az efféle kétely tartóssága igazán rossz volna.

Nem történhet meg elszánt küzdelem nélkül, ha a Megváltót hitkarjainkba ölelve akarjuk mondani:
„Tudom, kiben hittem, hogy az én Ő nála letett kincsemet megtartja ama napra”.
Hívő lélek, ne nyugodj addig, míg teljes bizonyossággal nem bírsz szívedben afelől, hogy Jézusé vagy és Őt szereted. Semmi se nyújtson megelégedést, míg a Szentlélek csalhatatlan tanúbizonysága által, mely bizonyságot tesz a te lelkeddel egybe, az isteni fiúság bizonyságához nem jutsz.
Óh, itt nem kicsiségről van szó, ne elégedj meg efféle kijelentésekkel: „talán”, „lehetséges”, „ha”, „mert”.

Építs az örök igazság fundamentumára, építs rá szilárdan. Iparkodj Dávid bizonyos kegyelme után, s meg is nyered egész határozottan és valóságosan.
Reményed horgonyát vesd be a legszentebb helybe a kárpiton belül és ügyelj arra, hogy lelked, elszakíthatatlan kötéllel legyen e horgonyhoz erősítve.
Ne állj meg a végzetes „mert”-nél, előre!

Ne maradj hátra a kételkedés és félelem pusztájában, lépkedj keresztül merészen a csüggetegség Jordánján és vonulj be a béke ígéretföldjére, hol jóllehet még kánaániták laknak, azonban a föld nem szűnt meg gazdagon teremni gabonát; ott a tej és méz elzárhatatlan patakokban folyik.

KEGYELEM❣️

,,💞Mutasd meg csudálatosan a te kegyelmedet.” (Zsoltárok 17,7)

Ha alamizsnánkkal szívünket is odaadjuk, akkor Istennek tetsző módon adjuk azt, azonban erre vonatkozólag be kell ismernünk, hogy gyakran vétkezünk. Nem úgy a mi Mesterünk és Urunk. 

Az Ő szeretetnyilvánításai mindig fűszerezve vannak szívének szeretetével.
Nem küldi nekünk a meghűlt ételeket, sem az Ő bőségének asztaláról a morzsalékokat, hanem vendégségből egész tál ételt juttat nekünk és megtölti idő előtt éléskamránkat buzgó szeretetének illatos fűszereivel.
Ha feltűzi pálmánkra kegyelmének aranycímerét, oly meleg kézszorítással kíséri az adományt, hogy a szívélyesség, mellyel adta azt, nem kevésbé bájol el bennünket, mint maga az ajándék.
Vándorlásai közben eljön hozzánk és betér házunkba, de nem úgy tesz, mint egy előkelő büszke ember, ki a szegény ember hajlékát meglátogatja, hanem leül mellénk a gyalulatlan padra, nem utálja szegénységünket, nem néz barátságtalanul nyomorunkra és gyengeségünkre.
Szeretett barátaim, milyen kedvességgel beszél Ő!
A bölcsességnek mily édes tanai csepegnek ajkáról, milyen aranyigazságokat beszél szelíd szája.
Szeretetének és nyájasságának milyen csókjaival vesz körül és boldogít minket!
Ha nem ajándékozott volna nekünk többet egy pár fillérnél, úgy az a nyájas adás azt is megaranyozta volna, de inkább úgy van, hogy gazdag ajándékait aranybárkában küldi el hozzánk. Jóakaratának őszinteségében lehetetlen kételkedni, mert minden jótéteménye, vérző szíve lenyomatával van lebélyegezve.
Ő gazdagon ad s azt senkinek sem hányja a szemére. 

Szó sincs róla, hogy Neki terhére lennénk, szegény pártfogoltja iránt való hidegségének nyoma sincs!
Hanem bensőleg örül kegyelmességének és keblére szorít bennünket, mialatt értünk adja életét.
Ez olyan drága illata az Ő kenetének, amilyen csak az Ő szívéből fakadhat.
Ez színmézének olyan édessége, amely abban sohasem létezett volna, ha szívélyes szeretetének teljes tartalma össze nem vegyült volna azzal.
Óh, ritka közösség, mely oly rendkívüli szívélyességet idéz elő! Bár folyton ízlelnénk annak áldását és üdvösségét!