ISMERNI EGYMÁST❣️

„💞Az Istenét ismerő nép felbátorodik és cselekszik.” (Dániel 11,32)

Minden hívő tudja, hogy Istent megismerni a legfőbb és legjobb tudomány; s ez a szellemi tudás a keresztyén részére erőforrás. Erősíti hitét. 

Ahol a Szentírásban hívőkről van szó, mindig olyanoknak említetnek, mint akik az Úrtól taníttatnak és világosíttatnak meg; ez van róluk mondva:
„Megkenetettek attól, aki szent”; s a Szentlélek különös hivatása az, hogy őket minden igazságra vezérelje és hitüket növelje. Az ismeret valamint a hit, úgy a szeretet is erősíti és hatalmassá teszi. 

A tudás megnyitja a kaput s a megnyílt ajtón át megpillantjuk Megváltónkat. 

Vagy más hasonlattal élve, a tudás ecseteli elénk Jézus képét, és ha mi ezt a képet megnézzük, megszeretjük Őt; olyan Krisztust nem szerethetünk, akit nem ismerünk, akiről legalább valamit nem tudunk. 

Ha mi Jézus kívánságairól, arról, amit értünk tett és még mindig tesz, magunkban csak keveset tapasztaltunk, akkor kevéssé szeretjük Őt, de minél inkább megismerjük, annál inkább fogjuk szeretni.

Az ismeret reményünket is erősíti. 

Miként is remélhetnénk valamit, ha annak létezéséről semmit sem tudnánk.
A reménység egy távcső, de ha nem kapunk utasítást, hogy hová és hová irányítsuk, ott áll ugyan tudatlanságunk a nyílás előtt, de nem láthatunk semmit sem.
A tudás adja meg reményünk irányát és célját; ha tiszta kristályfényes üvegen szemlélődünk, úgy megpillantjuk azon dicsőséget, mely nekünk megjelentetik, és előre élvezzük azt kellemes bizonyossággal.

 
Az ismeret alapot szolgáltat a türelemben való kitartáshoz.
Miként gyakorolhatunk türelmet, hacsak nem tudunk Jézus Krisztus kegyelmes részvétéről, és ha nem értjük meg, hogy milyen áldásoknak kell származni azon fenyítékből, melyet mennyei Atyánk küld reánk?

A keresztyén számára nem létezik egyetlen kegyelmi adomány sem, mely az üdvös ismeret által ne szolgálna erősítésre és a tökéletesség felé ne vezetné Isten akarata folytán.
Mily fontos dolog tehát, hogy mi ne csak a kegyelemben nevekedjünk, hanem a mi Urunk és megtartó Jézus Krisztus „ismeretében” is!

A MENNY SZÖVÉTNEKE❣️

„💞Annak szövétneke a Bárány.” (Jelenések 21,23)

Figyeld meg a Bárányt, mint a menny szövétnekét.
A szövétnek a Szentírásban az öröm képlete. A szentek öröme a mennyben e gondolatban összpontosul: Jézus minket elválasztott, szeretett, megvett, megtisztított, felöltöztetett, megőrzött és megdicsőített. 

Ezt az örömet és dicsőséget egészen és egyedül az Úr Jézusnak köszönhetjük. 

E gondolatok mindegyike úgy üdíti a megdicsőülteket, mint az eskoli szőlőfürt nedve. 

A világosság a szépség forrása is.
A szépség nem ér semmit, ha hiányzik a világosság. Világosság nélkül nem ragyog az égnek kék zafírfénye, világosság nélkül nem édesgeti a tekintetét a gyöngy gyöngéd csillogása. 

Ekként odafent a szentek minden szépsége Jézustól származik. 

A bolygókhoz hasonlóan, az igazság napjának fényét tükrözik vissza. 

Hasonló életet élnek azokhoz a sugarakhoz, melyek a mindent megvilágító gömbtől ömölnek szét a bolygók közepette. 

Ha megvonja magát az övéitől, meg kell halniuk. 

Ha eltakarja dicsőségét, akkor elhalványul fényük. A világosság az ismeret képlete is.
A mennyben tökéletes tudásunk lesz, de ennek forrása maga az Úr Jézus. 

Isten homályos vezérlete, melyet azelőtt sohasem bírtunk felfogni, ott majd teljes világosságban fog előttünk megjelenni, s mindaz, ami még bennünket érni fog, a Bárány világosságában megelégedésünkre és kellemes bámulatunk felidézésére fog szolgálni.
Óh, mily sok dolog lesz akkor előttünk világossá és dicsőíteni fogja Isten szeretetét! 

A világosság a kinyilatkoztatás képlete is. A világosság kinyilatkoztat. 

Itt még nem jelentetett meg, hogy mik leszünk. Isten népe elrejtett nép, de majd ha Krisztus az Ő népét megához veszi a mennybe, meg fogja érinteni őket szeretetének vesszőjével és az Ő kinyilatkoztatott dicsőségének képmásává változtatja át őket. 

Ők szegények és nyomorultak voltak, de micsoda átalakulás! 

Bűntől voltak beszennyezve; csak ujjával érintette meg őket, s íme, fénylenek, mint a nap és tiszták, mint a kristály.
Óh, milyen kinyilatkoztatás! Ez mind a felmagasztaltatott Báránytól származik.
A sugarak túláradó ragyogásának középpontja és lelke Jézus maga. 

Óh, mi lesz akkor, ha egykor Nála lehetünk és szemlélhetjük fényességben, mint királyoknak királyát és az Uraknak Urát!

A KEGYELEM MŰVE❣️

„💞Aki mindent az ő akaratának tanácsából cselekszik.” (Efézus 1,11)

Isten bölcsességében való hitünk feltételezi, mint feltétlen szükségességet, hogy Ő egy tervet készített, amely szerint a megváltás munkáját végrehajtotta.
Mi lett volna a teremtettségből, ha nem lett volna bölcs szándéka úgy az egészre, mint az egyes dolgokra nézve? Van-e egy hal a tengerben, vagy egy madár a levegőben, melynek léte a véletlenségnek lett volna átengedve?
Hiszen minden csontban, ízületben és izomban, a test minden porcikájában, rostjában és minden erében felismered Isten kormányzását, aki mindent az Ő végtelen bölcsességének tanácsa szerint cselekszik.

Isten csupán csak a teremtettségben parancsoljon, kormányozzon és rendezzen mindent, a kegyelem országában pedig nem?
Az új és szellemi teremtésben a szabad akarat ingadozó lény uraljon mindent, holott a régi teremtettség fölött isteni tanács őrködik? Nézz a gondviselésre!
Ki az, aki nem tudná, hogy egy veréb sem esik a földre, a ti Atyátok akarata nélkül?
Még a ti fejetek hajszálai is számon vannak tartva.
Isten a mi szenvedéseinknek hegyeit súllyal méri és nyomorúságaink hatalmát mérlegeli.

Vajon Isten csak a gondviselés igazgatásában legyen Isten, a kegyelem működésében pedig nem?
Nem, Ő ismeri a véget már a kezdetén. Ő mindent előre bölcsen elrendelve szemlél; nem csak a szegletkövet, amelyet tündöklő színű ékességében erősített meg és helyezett az Ő drága fiának vérébe, hanem minden kiválasztott követ, melyet kiszakított a természet kőbányájából és kicsiszolt kegyelme által, az előre kiszemelt, megfelelő helyén lát!

Ő áttekint mindent az alapkőtől az oromzatig, az alapoktól a csúcsig, a küszöbtől a tetőig. 

Az Ő lelkében alapos ismerettel bír mindegyik kőről, melynek a részére meghatározott helyre kell jutni és már világos képpel bír az épület nagyságáról és alapjáról. 

Csalhatatlan bizonyossággal tudja azt az időt, amikor a zárkő be lesz helyezve hangos örömrivalgások között: „Üdv! Üdv! Üdv!”

A befejezésnél tűnik ki majd világosan, hogy a Jehova a kegyelem kiválasztott edényeivel, mint sajátjaival, az Ő akarata szerint cselekedett; s hogy a kegyelem művének minden részében elérte célját és megdicsőítette az Ő nevét.

NE FÉLJ, CSAK HIGGYJ❣️

„💞Hadd menjek, kérlek, a mezőre, hogy kalászokat szedegessek” (Ruth 2,2)

Csüggedt és bús keresztyén, jöjj és szedegess ma az ígéretek széles mezején. 

A drága ígéretek dús készlete hever itt, melyek mind a te szükségletedre vannak szánva.
Vedd a következőt: „A megrepedt nádat nem töri el és a füstölgő gyertyabelet nem oltja ki.”
Nem találó ez teljesen rád? A nádszál gyámoltalan, jelentéktelen, nyomorult és gyenge. 

Egy töredezett nádszál, mely hangot sem képes adni, gyengébb, mint maga a gyengeség. 

Nádszál vagy, mely egészen összetöredezett s mindazonáltal Ő nem akar téged teljesen összezúzni, hanem inkább erősíteni és újból helyreállítani.

Olyan vagy, mint a füstölgő gyertyabél: nem adsz sem fényt, sem meleget; de Ő nem akar téged teljesen kioltani, hanem feléleszteni enyhe és éltető kegyelmes leheletével, mígnem lángokban lát téged kitörni. 

Van kedved több kalászt szedegetni?
„Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek és én megnyugvást adok néktek.”

Mily gyönyörű szavak ezek! Szíved gyenge, de Mestered tudja ezt, ezért beszél veled ilyen enyhén. 

Nem akarsz Neki engedelmeskedni és Őt most azonnal követni?

Végy még egy másik gabonafejet: „Ne félj, férgecske Jákób, én megsegítlek, azt mondja az Úr, a te Megváltód az Izraelnek Szentje”. Miként lehetsz hát félénk, mikor egy ilyen csodálatos bíztatás adatik neked? 

S így gyűjthetsz tízezer aranykalászt is, ilyeneket: „Eltörlöm a te hamisságodat, mint a felhőt és a te bűnödet, mint a ködöt.”

 „Ha ti bűneitek skarlátpirosak volnának is, fehérek lesznek, mint a hó; ha pirosak volnának is, olyanok lesznek, mint a fehér gyapjú.”

Vagy ez: „A Lélek is és a menyasszony azt mondja jövel, aki a hallja azt mondja, jövel; és aki szomjúhozik, jöjjön el és aki akarja, vegye az élet vizét ingyen.”
Mesterünk mezeje dúsan meg van rakva. 

Figyeld meg a rakásokat, nézd szegény és csüggeteg keresztyén, hisz itt vannak azok előtted! 

Szedegesd csak fel, tedd sajátoddá, hisz Jézus szólít fel téged, hogy láss hozzá. Ne félj, csak higgy!
Ragadd meg ezeket a gyönyörű ígéreteket, csépeld ki azokat elmélkedésed szérűjén, és élvezd örömmel az abból készült kenyeret.

HÚSSZÍV❣️

„💞És Péternek eszébe jutott a beszéd… és sírva fakadt.” (Márk 14,72)

Némelyek azt hitték, hogy amíg Péter élt, könnyének folyama számtalanszor megeredhetett, mikor eszébe jutott, hogy ő Urát megtagadta. Nagyon valószínű, hogy az így volt, mert bűne igen nagy volt, de később a kegyelem teljes megváltozást hozott benne létre. 

Ez általános tapasztalat Isten megváltott gyermekeinek egész családjában, ahhoz mérten, amilyen mértékben Isten lelke a kőszívet, mely a természettől való, elvette és azt hússzívvel pótolta.

Emlékszünk mi is, mint Péter, kérkedő ígéretünkre:
„Ha mindnyájan megbotránkoznak is, de én nem.”
Ha arra emlékszünk, hogy mire vállalkoztunk és azzal ellentétben, mi lett belőlünk, akkor a bánkódás könnyeinek egész záporát szeretnénk árasztani.

Péter megemlékezett arról, hogy Urát megtagadta: arról a helyről, ahol az megtörtént; arra a csúnya bűnre szolgáló jelentéktelen alkalomról; az esküdözésről és átkozódásról, mellyel árulását erősíteni igyekezett; arról a rettentő keménynyakúságról, mely annak megismerésére indította. 

Mikor bűneinkre és azok szerfölötti bűnös voltára emlékszünk, hogyan maradhatunk mereven és érzéketlenül?

Nem kellene-e házunkat bűnbánat házává tenni és az Úrhoz kiáltani, hogy biztosítson bennünket újból megbocsátó szeretetéről? Sohase kandikáljunk a bűn után, mert különben nyelvünk nemsokára a pokoli lángok között eped.
Péter megemlékezett Mesterének szeretetteljes tekintetéről is.

Az Úr a kukorékoló kakas figyelmeztető hangját a gyász, részvét és szeretet intő tekintetével kísérte.
Ez a tekintet, amíg Péter élt, soha sem enyészett el emlékezetéből. 

Ez ékesen szólóbb volt tízezer prédikációnál, melyekből hiányzik a lélek bizonyságtétele.

A bűnbánó tanítványnak bizonyára akkor is sírnia kellet, mikor a Megváltó teljes megbocsátására gondolt, amely teljesen visszahelyezte őt előbbi állapotába.
Az a tudat, hogy egy ilyen szerető és jóságos Urat mélyen megsértettünk, több mint elegendő ok a folytonos könnyezésre.
Urunk, zúzd össze kőszikla szívünket és munkáld, hogy patakok folyjanak!

MINDENKOR VELED VAGYOK❣️

„De én mindenkor veled vagyok.” (Zsoltárok 73,23)

De. – Mintha minden balgatagság és tudatlanság dacára, melyet Ászáf épp most beismert Istene előtt, egy porszemnyit sem volna kevésbé igaz és bizonyos az, hogy ő meg lett mentve, boldoggá és kedvessé lett ama Szerelmesben, megy, hogy kétségtelenül meg lett ajándékozva azzal az üdvös kiváltsággal, hogy folyton Isten kegyelmes jelenléténél időzhet. 

Habár romlott állapotának régi természete alattomosságának és gonosz voltának tökéletes tudatában van, mindazáltal hitbizonyosságának diadalmas kitörésével énekel: „De én mindenkor veled vagyok”. 

Kedves lélek, ha osztozkodnod kell Ászáf vallomásában és állapotában, úgy törekedj arra, hogy vele ezt is kiálthasd: „Mindazáltal, mivel Krisztusé vagyok, mindenkor Isten mellett maradok!” 

Ami azt jelenti: mindenkor elméjében maradok; rám gondol folyton, hogy jólétemet elősegítse. 

Mindenkor szemei előtt. Az Úr szeme nem alszik, és nem szunnyad, hanem állandóan őrködik felettem, hogy jól legyen dolgom. 

Mindenkor az Ő kezében, úgy, hogy soha senki ki nem ragadhat engem az Ő kezéből. 

Mindenkor az Ő szívén, keblén hord engem emlékezetnek okáért, miképpen a főpap az Izráel tizenkét nemzetségének neveit mellén hordta, hogy azokról mindig megemlékezzen. 

Mindig megemlékezem rólad, óh, Isten! Szeretetteljes szíved folyton értem dobog. 

Mindig azt műveled bölcs gondviselésed szerint, ami javamra szolgál. 

Szívedre és karodra helyeztél engem, mint egy pecsétet. 

Erős a Te szereteted, mint a halál, sok vizek sem olthatják el ezt a szeretetet, még a folyóvizek sem. Bámulatos kegyelem! 

Krisztusban nézel engem s jól lehet saját szemeim előtt gyűlölt vagyok, mindazáltal kedvet találsz bennem, mert Krisztus igazságába vagyok öltözve és vérében megmosva kedvessé lettem Előtted ama Szerelmesben. Így mindig kegyelmedben vagyok „s te melletted maradok”. 

Itt vigasz és felüdülés van az aggódó lélek számára. 

Ha a vihar megrázott bensőleg, nézz a nyugalomra, mely körülvesz. 

„De”, óh, mond ezt szívedben és tedd magadévá az e szavak által nyújtott békét az élet minden viszonyai között, szomorúság és kételyben egyaránt! 

„De én mindenkor veled vagyok”. Melletted maradok.

BALGATAG...❣️

„💞Akkor balgatag és tudatlan volnék én, oktalan állat volnék te irántad.” (Zsoltárok 73,22)

Vedd figyelembe, hogy ez egy Isten szíve szerinti férfi vallomása, s amikor belső életét ecseteli nekünk itt, azt mondja: „akkor balgatag és tudatlan voltam én”.
Ez a szó: „balgatag” többet mond annál, amit e kifejezés közönséges használatban jelent. 

Ászáf írja ugyanebben a zsoltár előző verseiben: 

„Mert irigykedtem a kevélyekre, látván a gonoszok jó szerencséjét”, amiből kitűnik, hogy az a hiú balgatagság, melyre Ászáf mindkét helyre céloz, bűnös volt. 

Alázatosan beismeri, hogy „balgatag”. 

Hogy milyen balgatag, azt nem mondhatja meg, bűnös balgaság volt, bolondság, melyet nem menthet a gyarlóság, hanem kárhozatos a keménynyakúság és szándékos bárgyúság miatt, mivel bosszantotta őt az istentelenek ideiglenes szerencséjének látása és elfelejtette, hogy milyen rettenetes vég vár azokra. 

Jobbak vagyunk mi Ászáfnál, hogy bölcseknek mondhatnánk magunkat? 

Beismerjük talán, hogy a tökéletesség felé igyekszünk, vagy, hogy a fenyíték vesszeje már kiűzött belőlünk minden akaratosságot?

Oh, ez ostoba gőg volna! Ha Ászáf balgatag volt, mennyivel balgatagabbnak ítélnénk magunkat, ha látnánk, hogy miként áll velünk e dolog! Tekints vissza keresztyén, gondolj arra, mennyire kételkedtél Istenben, holott hű volt hozzád.

Gondolj balgatag kiáltásodra: „Nem úgy, Atyám”, - amikor téged megkeserített, hogy annál gazdagabban megáldhasson, gondolj azokra az időkre, amikor sorsod intézését borús ábrázattal vizsgáltad, Isten csodálatos vezetését felismerted és fájdalmas kiáltásba törtél ki:

„Minden ellenem van”, holott mindennek javadra kellett válni!

Emlékezz rá, milyen gyakran választottad a bűnt mulandó kedvteléseidre, amely kedvtelések keserű gyökérré váltak részedre! Való igaz, ha ismernénk szívünket, be kellene vallanunk bűnös balgatagságunkat és értelmetlenségünket, s e balgatagságunknak tudatában ahhoz az üdvös elhatározáshoz kellene jutnunk, mint Ászáfnak, hogy egyedül Istennél van bölcsesség és felkiáltanánk:
„A te tanácsoddal igazgatsz engem!”