2024. május 14., kedd

ÖRÖKÖSTÁRS❣️

💞Örököstársai Krisztusnak” (Róma 8,17)

Jogerős behelyezés által Krisztus tulajdonát képezik az Atyának végtelen birodalmai a világegyetemben. Mint „mindenek örököse” egyetlen tulajdonosa az Isten által teremtett széles e világnak s Ő megengedte nekünk, hogy mindent sajátunknak tekintsünk és igénybe vegyünk. 

Erre felhatalmazott minket örökös társaivá való behelyezése folytán, melyet az Úr az összes elválasztottaknak megerősített. A paradicsom aranyutcái, a gyöngykapuk, az élet folyója, a végtelen boldogság és a kimondhatatlan dicsőség Urunk által adatott nekünk örök tulajdonul. 

Amivel csak bír, mindazt megosztja népével. 
Királyi koronáját jegyesének és elválasztott gyülekezetének fejére helyezte, országot alapított neki és fiait papságnak, kiválasztott nemzetségnek, királyi és papi népnek nevezi. 
Királyi koronáját megvonta magától, hogy mi koronáztassunk meg dicsőséggel. 
Nem ült addig székébe, míg Ő maga helyet nem készített mindazoknak, akik itt vére által győztesekké lesznek. Lásd ez a jutalma minden egyes győzedelmeskedőnek! 

Krisztus trónja, koronája, jogara, palotája, kincse, öltözete, öröksége – mind a tietek! 
Túlszárnyal ez minden féltékenységet, önzést és kapzsiságot, melyek nem tudják elszenvedni, hogy valaki az ő birtokukban részes legyen; Krisztus annál boldogabbnak és dicsőbbnek érzi magát, ha népe is részesül dicsőségben. „Én a dicsőséget, melyet nekem adtál, nekik adtam”.

 „Ezeket szóltam nektek, hogy az é örömöm tibennetek maradjon és a ti örömötök beteljen.” 
Atyja tetszésének mosolya kedvesebb előtte, ha az övéi is részt vesznek abban. 
Uralmának fensége és méltósága annál értékesebb neki, mivel az övéi is vele tündökölnek a dicsőség fényében. Diadalainak is jobban örvend, mivel, választottai is tanulnak abból győzni. 
Gyönyörrel nézi trónját, mivel az övéinek is nyújt helyet. 
Kedve telik dicsőségének ruhájában, mert öltözetének széle, azokat is fedezi. 
Örömében az boldogítja legjobban, hogy azokat is behívhatja örök örömébe és gyönyörébe.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése