Mit fednek fel és mit nyilatkoztatnak ki e szavak szemeink előtt!
Ez megalázó és egyszersmind tanulságos is, ha most egy pillanatig emellett időzünk és ezen komor képet megfigyeljük. Istentiszteletünk képmutató, külsőséges, lanyha, áhítatosság nélküli, szórakozott és rideg módja a bűn tömérdekségét tárja szemeink elé! Az Úrért való munkánkban az irigység, önzés, gondatlanság, lustaság és hitetlenség fészkelődik be; mennyire tele van szennyfoltokkal!
Imáink titkos kamránkban az álmosság, hidegség, hanyagság, közönyösség és öncsalás miatt olyan, mintegy száraz ország széles pusztája.
Ha még gondosabban megfigyelnénk, meggyőződnénk, hogy mennyivel nagyobb az Istentől való elidegenedés, mint amilyennek ez első pillanatra feltűnik.
Egy komoly ember így ír testvérének: „Gyülekezetem és – fájdalom – szívem is úgy néz ki, mint a restnek szőlője; s ami még rosszabb, gyakran kell felfedeznem, hogy jobb állapot utáni vágyam gőgből, hiúságból és munkakerülésből ered.
Nézem a gyomot, mely kertemet benői és óhajtom komolyan, hogy az ki legyen gyomlálva.
De miért? Mi szüli e vágyat?
Az, hogy azután boldogabban mennék végig kertemen és ezt mondogatnám magamban: „Milyen szép rendben van a te kerted!”
Ez gőg. Vagy szomszédjaim a kerítésen áttekintve ezt beszélnék: „Milyen szépen néz ki ez a kert!”
Ez hiúság. A konkolyt pedig azért nem látom szívesen, mert annak kitépése fáradsággal jár.
Ez a munka kerülése.” Így lehet még a szentség utáni vágyódásunk is tisztátalan indító okokkal beszennyezve. A legzöldebb pázsit alatt is rejtőznek férgek; nem szükség sokáig keresnünk, már is nyomukra akadunk.
Milyen fenséges tehát azon gondolat, hogy a főpap, aki a szentek vétkét hordozza, ezt a feliratot viselte homlokán: „Szentség a Jehovának!”
Így az Úr Jézus is, aki a mi bűneinket hordozza, nem a mi tisztátalanságunkkal jelenik meg az Ő Atyjának színe előtt, hanem az Ő tökéletes szentségével.
Ó, milyen kegyelem, hogy főpapunkat a hit szemeivel nézhetjük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése