2024. január 20., szombat

Ábel juhpásztor lett”

(1 Mózes 4,2)

Ábel az Úr dicsőségére szentelte hivatását; oltárára véres áldozatot hozott, minél fogva az Úr kegyelmesen tekintett Ábelra és az Ő áldozatára. Ez a legelső képlet Urunkra vonatkozólag, csodálatosan tiszta és világos, ez olyan, mint mikor napfelkeltekor a legelső sugár előretör. 
Bár nem nyilatkoztat ki mindent, de hirdeti, hogy a nap megjelenik. Ábelben, - aki pásztor és pap, mert áldozatot mutat be az Úrnak kedves illatul, - képletesen látjuk a mi Urunkat, aki Atyjának áldozatot hoz, melyért a Jehovának mindörökké kedves. Ábelt gyűlölte a bátyja, mégpedig minden ok nélkül; ezt kellett tapasztalni a Megváltónak is. Mert a természeti és testi ember gyűlöli a jámbort, akiben a kegyelem lelke van, és nem nyugszik addig, míg vérét ki nem ontja. 
Ábel megöletett és befecskendezte az oltárt és az áldozatot saját vérével; ebben az Úr Jézusra mutat, akit az emberek gyűlölete kivégzett, mialatt, mint pap, az Úr előtt állt. „A jó pásztor életet adja juhaiért”. Sírjunk fölötte, amikor látjuk, hogy az emberek gyűlölete Őt a halálba vitte és oltárának szarvát saját vérével befecskendezte. Ábel vére beszél: „De az Úr így szólt: Mit tettél? 
Testvéred kiontott vére kiált hozzám a földről.” Az Úr Jézus vére hatalmas nyelven beszél, de nem bosszúért, hanem kegyelemért kiált. Mindenekfölött becses és dicső jó pásztorunk oltáránál állni és látni, hogyan vérzik el, mint megölt pap; azután hallani, hogy vére az egész emberiségnek békét hirdet; békét a lelkiismeretben, békét zsidók és pogányok között, békét az ember és a megsértett Teremtő között, békét itt és az örökkévalóságban, minden vérében megmosott ember számára. 
Ábel az első juhpásztor, de szívünk az Úr Jézust elébe helyezi, mint legelsőt. Juhaid nagy pásztora, mi, mint legelődnek népe dicsérünk téged teljes szívünkből, mert értünk ölettél meg.

„Te vagy lelkem hű pásztora,
Ki bár tévely’gtem vadonba’,
Értem egykor meghaltál,
Véreddel megváltottál.”


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése