A legcsekélyebb bűnös gondolattól is őrizkedj.
Megtérésünk idején a lelkiismeret oly gyöngéd, hogy a legkisebb bűntől is iszonnyal fordulunk el.
Megtérésünk idején a lelkiismeret oly gyöngéd, hogy a legkisebb bűntől is iszonnyal fordulunk el.
De a zajos világ durva kezei alatt az új élet első gyümölcsének gyöngéd illata mihamar elenyészik.
Az ifjú istenfélelem érzékeny plántája később burjánzó fűvé válik, mely mindenfelől enged, jobbra-balra hajlik és magán mindenféle sérelmet elvisel. Fájdalom, ez nagyon igaz.
A keresztyén lassan-lassan úgy eltompulhat, hogy az a bűn, mely valamikor neki aggodalmat és rémületet okozott, többé a legkevésbé sem nyugtalanítja.
Az ember lassanként megbarátkozik a bűnnel.
Az ágyúdörgéstől megsüketült fül a hárfa szelíd hangját nem veszi többé észre.
Eleinte a kicsiny bűn is fájdalmat okoz, később azt mondjuk: „Ó, ez ugyebár csekélység?”
Azután jön egy nagyobb, azután ismét jön másik, míg végre oda jutunk, hogy a bűnt egyáltalán csak kis hibának tekintjük. Végül pedig jön ez a kárhozatos kijelentés:
„Mi nem estünk bele nyilvános bűnökbe”. Így gyengül el a bűn iránti iszony, fátyolt vetünk a bűnre és enyhe neveket adunk neki. Keresztyén, vigyázz, ne vedd könnyen a bűnt!
Vigyázz, mert végül romlásba visz! A bűn csekélység?
Nem halálos méreg az? Mit tudsz te annak öldöklő erejéről?
A bűn csekélység? Avagy nem rókafiak-e azok, melyek a szőlőhegyet pusztítják?
Nem építenek-e sziklát a tenger mélységéből a láthatatlan korallállatkák, melyeken nagy hajók törnek össze?
Kis csapások nem döntik-e le a legnagyobb tölgyeket? Nem koptatja-e el a folyton csepegő víz a legkeményebb követ is? A bűn csekély dolog?
A Megváltó fejét tövissel koronázta és oldalát átfúrta! Szenvedést, halálfélelmet, keserűséget és fájdalmat szerzett Neki.
Az ember lassanként megbarátkozik a bűnnel.
Az ágyúdörgéstől megsüketült fül a hárfa szelíd hangját nem veszi többé észre.
Eleinte a kicsiny bűn is fájdalmat okoz, később azt mondjuk: „Ó, ez ugyebár csekélység?”
Azután jön egy nagyobb, azután ismét jön másik, míg végre oda jutunk, hogy a bűnt egyáltalán csak kis hibának tekintjük. Végül pedig jön ez a kárhozatos kijelentés:
„Mi nem estünk bele nyilvános bűnökbe”. Így gyengül el a bűn iránti iszony, fátyolt vetünk a bűnre és enyhe neveket adunk neki. Keresztyén, vigyázz, ne vedd könnyen a bűnt!
Vigyázz, mert végül romlásba visz! A bűn csekélység?
Nem halálos méreg az? Mit tudsz te annak öldöklő erejéről?
A bűn csekélység? Avagy nem rókafiak-e azok, melyek a szőlőhegyet pusztítják?
Nem építenek-e sziklát a tenger mélységéből a láthatatlan korallállatkák, melyeken nagy hajók törnek össze?
Kis csapások nem döntik-e le a legnagyobb tölgyeket? Nem koptatja-e el a folyton csepegő víz a legkeményebb követ is? A bűn csekély dolog?
A Megváltó fejét tövissel koronázta és oldalát átfúrta! Szenvedést, halálfélelmet, keserűséget és fájdalmat szerzett Neki.
Ha az örökkévalóság mérlegében mérnétek meg a legkisebb bűnöket is, akkor futnátok tőle, mint a kígyótól és a gonosznak a legcsekélyebb látszatát is kerülnétek és utálnátok.
Minden bűnt tekintsetek úgy, mint amik a Megváltót a keresztre szegezték, akkor ismeritek fel a bűn halálos voltát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése