Haragudjatok, de ne vétkezzetek. Aligha volna az jó az emberben, ha nem haragudna a bűnre.
Aki az igazságot szereti és az igazságtól van, az gyűlöl minden hamis utat.
A mi Urunk Jézus is mennyire gyűlölte a kísértőt, mikor felé közeledett!
Háromszor tört rá, mindannyiszor más alakban és mindig e szavakkal lépett fel vele szembe:
„Eredj el tőlem Sátán!” Másokban is gyűlölte a hamisságot: s nem kevésbé teljes szívből, habár gyakran e gyűlöletét a részvét könnyeivel és nem a szemrehányás szavaival fejezte ki.
De nem lehet szigorúbb beszéd, Illéséhez hasonlóbb, mint e szavak: „Jaj néktek képmutató írástudók és farizeusok, mert felemésztitek az özvegyek házát, és színből hosszan imádkoztok”.
Annyira gyűlölte a bűnt, hogy szívének vérét ontotta ki, hogy azt halálra sebezze.
Annyira gyűlölte a bűnt, hogy szívének vérét ontotta ki, hogy azt halálra sebezze.
Eltűrte a halált, hogy azt megölhesse. Eltemettetett, hogy eltemethesse azt az Ő sírjába, s feltámadt a halálból, hogy azt örökre lábai alá vethesse. Krisztus az evangéliumban ajándékoztatott nekünk s ez az evangélium a hamisságot minden alakjában megveti és ellene áll.
Az istentelenség szép öltözettel ékesíti magát és képmutató nyelvvel a szentek beszédmódja szerint beszél; azonban Jézus hatalmas tana, - a kötélből vont durva ostorhoz hasonlóan – kiűzi ezeket az Ő templomából és nem tűri meg a gyülekezetében.
Így van ez azon is, melyben Krisztus lakik; elkeseredett harc folyik Krisztus és Beliál között!
Ha pedig majd Megváltónk, mint Bíró megjelent, akkor is ama dörgő szavai: „Menjetek, átkozottak az örök tűzre!” (melyek a valóságban nem egyebek, mint a bűnről való tanai előadásának folytatása), az istentelenség iránt való utálatáról fog tanúskodni.
Amilyen meleg és benső a bűnös iránti szeretete, oly égető a gonoszság minden neme iránti gyűlölete; amilyen tökéletes az Ő igazsága, olyan teljes lesz a bűnnek megsemmisülése.
Ő győzelmes és Hős a szentség ékességében, a gonoszságnak dicső legyőzője,
„Te szereted az igazságot és gyűlölöd a hamisságot, ennek okáért, mert megkent téged, ó, Isten, a te Istened vígasságnak olajával a te társaid fölött.”
Az istentelenség szép öltözettel ékesíti magát és képmutató nyelvvel a szentek beszédmódja szerint beszél; azonban Jézus hatalmas tana, - a kötélből vont durva ostorhoz hasonlóan – kiűzi ezeket az Ő templomából és nem tűri meg a gyülekezetében.
Így van ez azon is, melyben Krisztus lakik; elkeseredett harc folyik Krisztus és Beliál között!
Ha pedig majd Megváltónk, mint Bíró megjelent, akkor is ama dörgő szavai: „Menjetek, átkozottak az örök tűzre!” (melyek a valóságban nem egyebek, mint a bűnről való tanai előadásának folytatása), az istentelenség iránt való utálatáról fog tanúskodni.
Amilyen meleg és benső a bűnös iránti szeretete, oly égető a gonoszság minden neme iránti gyűlölete; amilyen tökéletes az Ő igazsága, olyan teljes lesz a bűnnek megsemmisülése.
Ő győzelmes és Hős a szentség ékességében, a gonoszságnak dicső legyőzője,
„Te szereted az igazságot és gyűlölöd a hamisságot, ennek okáért, mert megkent téged, ó, Isten, a te Istened vígasságnak olajával a te társaid fölött.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése