Mily szívet emelő a keresztyén részére az az öröm, melyet Isten az Ő szentjeiben talál!
Nem vehetünk észre magunkban semmi okot, amelynél fogva örömet találhatna bennünk.
Mi magunk sem találunk önmagunkon semmi kedvelni valót, mert gyakran kell sóhajtoznunk bűneink fölött.
Attól is kell tartanunk, hogy Isten gyermekei sem találhatnak bennünk valami nagy örömet, mert sokféle tökéletlenséget és balgatagságot észlelnek rajtunk úgyannyira, hogy inkább gyengeségeinken kénytelenek szomorkodni, mint erényeinknek örülni.
Teljes örömmel időzünk tehát e magasztos igazság, e fenséges titok mellett, hogy az Úr épp úgy örül nekünk, mint a vőlegény az ő jegyesének.
Sehol sem olvassuk, hogy az Úrnak kedve volna a felhő takarta hegyóriásokban vagy a ragyogó csillagokban, hanem azt olvassuk, hogy öröme van a föld lakóhelyein, és hogy jótetszése nyugszik az emberek fiain.
Sőt még azt sem találjuk megírva, hogy az angyalok betöltik lelkét gyönyörűséggel.
Még egy Szeráf vagy Kérubról sem mondja sehol: „Ily módon szólítlak: gyönyörűségem”.
Mert az Úr gyönyörködni fog te benned.
Hanem mindazt oly szegény, és elesett teremtménynek mondja, mint mi vagyunk, kiket a bűn megrontott és elpusztított, de kegyelme által ismét megmentettek, felmentettek és megdicsőíttettek.
Mily erős szavakkal fejezi ki népén való örömét!
Ki gondolhatta volna valaha a Végtelen felől, hogy örömében hangos ujjongásban törhetne ki?
Mégis az van megírva: „Örülni fog neked, kegyelmes lesz hozzád, megbocsát és örvendezni fog benned”.
Mikor az Általa teremtett világot megtekintette, azt mondta: „Íme, igen jó”.
De ha azokat tekinti meg, kiket Jézus vérrel szerzett, t.i. választottait, akkor úgy látszik, mintha a Végtelen nemes szíve nem tartóztathatná magát tovább, hanem kénytelen az öröm isteni felkiáltásával áradozni.
Nem kellene-e hálás válasszal viszonozni szeretetének ily csodálatos megerősítését és énekelni:
„Örvendezek az Úrban és vigadok az én üdvösségemnek Istenében?”
.jpg)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése