Amit most testben élek,

„Amit most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem” (Galata 2,20)

Amikor az Úr nagy irgalmasságában itt járt és minket vérünkben fetrengeni látott, mindenekelőtt ezt mondta: „élj!” Ezt tette legelőször, mert a szellemi (lelki) életben ez egy elmulaszthatatlan és első követelmény; míg ez nekünk nem adatik, addig nem vagyunk arra alkalmasak, hogy részesedjünk a királyság javaiban. De az az élet, melyet a kegyelem a szenteknek abban a pillanatban ajándékul ad, mihelyt a lélek új öntudatra ébred, nem más, mint Krisztus élete, mely felénk belőle ömlik, mint a törzs nedve az ágaknak és lelkünket élő összeköttetésbe hozza a Jézussal való kölcsönös együttérzésben.

A hit ama kegyelem, mi ezt az egyesülést munkálja, mert Belőle indult ki, mint első zsenge. 

Ő az a nyak, mely a gyülekezet testét a dicsőn sugárzó fővel összeköti.

Ó Irgalom, Dicskoronám,
Kinek menny és föld hódol, -
Tied vagyok, tekints reám
Téríts meg a gonosztól;
Ó, végy szíved irgalmába,
Csak Te moshatsz meg tisztára
És életem megújul.

A hit benső és rettenthetetlen szeretettel ragaszkodik az Úr Jézushoz.

 Ő ismeri annak méltóságát és értékét, ennek kiválóságát és dicsőségét; semmiféle megkísértés nem veheti rá, hogy valami egyébbe helyezze bizalmát; az Úr Jézus pedig oly nagyon gyönyörködik ezen a mennyből származott kegyelmen, hogy soha nem szűnik meg ezt erősítgetni és fenntartani az Ő örök karjainak szerető ölelésével és minden tekintetben kielégítő erejével. 

Ezért van meg itt az élő, érezhető és gyönyörteljes egyesülés, mely megajándékoz bőséges szeretettel, bizalommal, részvéttel, jósággal és örömmel, melyekből mindketten: a Vőlegény és a Menyasszony oly örömmel isznak. Mikor a lélek láthatólag ezt a krisztusi jegyet önmagán észreveszi, akkor ugyan az a pulzus, ütőér ver mindkettőjük szívében, s egyféle vér pezseg mindkettőjük ereiben. 

Akkor a szív olyan közel van a mennyhez, amennyire csak lehetséges e földön és el van készítve a legmagasztosabb és leglelkesebb szeretetbeli közösség élvezetéhez.

AZ ÉLET a HALÁL TORNÁCA❣️

„Mert nekem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség!” (Filippi1,21)
Krisztus az én életem, s halálom nyereség.

Milyen jelentőségteljesen következnek itt közvetlen egymás után ezek a szavak: „élet”, „halál”. 

Csak néhány betű van közöttük, s úgy van ez a valósággal is, mint itt a szavakkal. 

Milyen közel van egymáshoz az élet és a halál!
Az élet a halál tornáca és földi zarándoklásunk csak a sír felé való utazás.
Az ütőér, amely létünket tengeti, a halál felé való menetelésünkhöz veri az ütemet.

A vér, mely életünket tartja fenn, a halál mélysége felé úsztat. Ma erejének virágában látjuk barátunkat, holnap halálának hírét halljuk. Tegnap még kezünket nyújtottuk az erősnek, ma pedig szemét fogjuk le. 

Némelyek fényes és finoman párnázott állami kocsikban haladnak keresztül a városon, néhány óra múlva a fekete halottas kocsi viszi őket a minden élők utolsó nyughelyére.

Óh, mily szorosan van egybekötve a halál az élettel!
Az a bárány, mely most még a réten ugrándozik, nemsokára késtől vérzik el.
A legelésző ökör a vágóhídra hízik.
A fák megnőnek, hogy ki lehessen azokat vágni. Igen, sőt még nagyobb dolgoknál is fellép a halál.

Világbirodalmak keletkeznek és felvirágoznak, felvirágoznak bukásra és felemelkednek romlásra. 

A történelmet ha kutatjuk, mily gyakran olvasunk abban államok létrejöttéről és pusztulásáról. 

Hallunk a királyok koronázásáról és haláláról.

A halál ez a fekete szolga, mely az élet kocsija után fut. Íme, az élet, és a halál szorosan mögötte!
De, Istennek legyen dicséret és hála! Van még egy hely, ahol a halál nem testvére az életnek, ahol az élet egyedül uralkodik. Ott nem követi már többé az életet a halál.

Létezik egy hon, hol nincs többé halálhörgés, hol nem szőnek gyászfátyolt és nem ékesítnek sírokat. 

Óh, boldog hon a sírokon túl! Ha el akarunk téged érni, meg kell halnunk.
De ha bemegyünk a halál után az örök élet dicsőségébe, ha Azt, ki minket a haláltól megmentett és az életre hívott, majd szemeinkkel szemlélhetjük.
Azt, ki a halálon erőt vett és az örök élet kulcsait birtokolja.
Őt szerethetjük és dicsérhetjük örökké, akkor felkiálthatunk: „Halálom nyereség!”

MEGIGAZULVÁN❣️

„Hogy igaz legyen Ő és megigazítsa azt, aki a Jézus hitéből való.” (Róma 3,26)

Megigazulván a hit által, békességünk van Istennel. Lelkiismeretünk nem vádol tovább bennünket.
Az igazság immár a bűnös javára dönt, nem ellene.
Az emlékezet mély bánattal tekint vissza a múltak bűneire, de a jövendő büntetéstől való félelem nélkül, mert Krisztus az Ő népének adósságát az utolsó fillérig kifizette és megkapta érte az isteni átadási elismervényt.

S ha isten olyan igazságtalan tudna lenni, hogy egy azon bűnért kétszeres fizetést kívánna, még akkor sem vettethetik soha a pokolra az a lélek, akiért az Úr Jézus, mint kezes meghalt.

Értelmünk előtt, mint világos alapigazság az, mit elhihetünk, hogy Isten igaz.
Érezzük, hogy annak úgy kell lenni. Ez először nagy rémületbe hoz minket. 

Nem csodálatos hát, hogy az Isten igazságában való ugyanaz a hitünk azután bizodalmunknak és békességünknek támpontjává lesz?
Ha Isten igaz, akkor nekem, mint bűnösnek, ki védelem és kezes nélkül állok, büntetést kellene szenvednem.
De Jézus helyettesít engem és elszenvedi értem a bűn büntetését. 

S most, mint olyan bűnös, aki Krisztusban van, soha sem lehetek megbüntetve, mert másként Isten nem volna igaz.

Természetét kellene megváltoztatnia Istennek előbb, hogy csak egyetlen lélek is - akiért az Úr Jézus kezeskedett - tapasztalhatná magán a törvény ostorát.
Minthogy tehát a hívő helyére lépett és a teljes engesztelési díjat kifizette az isteni büntető ítélet elhárítására mindazért, ami népét terhelte, így a hívő e diadalujjongásban törhet ki:

„Kicsoda vádolja az Istennek választottait?”
Isten nem, mert megigazította őket. Krisztus sem, mert Ő meghalt „sőt fel is támadt”.
Reményem nem azért virul, hogy talán nem volnék bűnös, hanem mivel olyan bűnös vagyok, akiért meghalt a Krisztus.
Bizodalmam nem abban áll, hogy szent vagyok, hanem abban, hogy - habár szentségtelen vagyok - Ő az én igazságom.

Hitem nem azon nyugszik, ami vagyok, amit érzek vagy tudok, hanem azon, ami Krisztus, amit Ő tett, és amit még most is tesz értem.

SZABADSÁG❣️

,,💞Annakokáért a szabadságban, melyre minket Krisztus megszabadított, álljatok meg.”

(Galata 5,1)

Ez a „szabadság” felszabadít minket az Isten igéjében foglalt mennyei üzenet elsajátítására. 

Kedves hívő lélek, drága ige van itt számodra: „Mikor vízen mégy át, én veled vagyok”.
Ez szabadon ajándékoztatik neked. 

Itt van egy másik: „Mert a hegyek eltávoznak, és a halmok megrendülnek; de az én irgalmasságom tőled el nem távozik, és békességem szövetsége meg nem rendül, így szól könyörülő Urad!” 

Ez is szabadon adatik neked. Szívesen látott vendég vagy az ígéretek lakomáján. 

A Szentírás egy kimeríthetetlen kincstár, mely a kegyelem beláthatatlan gazdagságával van telve. 

A mennyország váltóbankja az. Bármennyi nagy értékű váltót hozhatsz ide, de itt minden levonás és ellenkezés nélkül ki lesznek azok fizetve. 

Csak hittel jöjj! Szívélyesen meg vagy híva az összes szövetséges kegyelem elfogadására.

Nincs olyan ígéret a Szentírásban, melynek beteljesedése megtagadtatna tőled. 

Ez a szabadság a legmélyebb nyomorban is felsegíthet téged; a szomorúság habjai közt felüdíthet. 

Ha nyilak rajzanak körülötted, ez legyen a te vigaszod. 

Ez Atyád szeretetének jele: számodra minden időben tárva van minden. 

A kegyelem trónjához is szabadon mehetsz. Bármilyen kívánságaink és szükségeink is legyenek, mindazt nyíltan Elébe vihetjük. 

Az mindegy, hogy mennyiszer és mily súlyosan vétkeztünk, mindazáltal mindenkor esedezhetünk bocsánatért és számot is tarthatunk arra, hogy részünk lesz benne. 

Az nem jön számításba, hogy milyen szegények vagyunk. 

Bátran hivatkozhatunk ígéretére, hogy minden bajban akar rólunk gondoskodni.
Engedélyünk van, bármely időben és órában kegyelmi trónjához lépni, úgy a homályos éjféli órában, mint a dél perzselő hevében. Hívő keresztyén, használd jogodat!

Élj szabadságod magaslatán! Szabadon vehetsz részt, a Krisztusban tömörült kincsekben: bölcsesség, igazságosság, szentség és megváltásban. 

Hogy mire van szükséged, az nem az nem számít, mert a Krisztusban elégség és teljesség van, s mindez a te számodra.
Óh, milyen szabadság ajándékoztatott neked! 

A kárhozattól való szabadság, az összes ígéretek elsajátításához való szabadság, szabad menetel a kegyelem trónjához és végtelen szabadság a menny öröklésére!

MEGHITT BARÁTSÁG❣️

„💞Oh, vajha olyan volnék, mint a hajdani hónapokban.” (Jób 29,2)ű

Sok keresztyén örömmel tud visszatekinteni a múltba, a jelent pedig hosszú és elégedetlen szemmel nézi. Visszanéznek azokra a napokra, melyeket az Úrral való társaságban töltöttek el, azokat tartva a legkedvesebbnek és a legszebbnek, amit valaha átéltek. 

De a jelen a keserűség és gyász komor ruhájában tűnik fel előttük.
Egykor Jézussal éltek az Ő közelében, most pedig érzik, hogy eltévedtek Tőle és ezt mondják: 

„Oh, vajha olyan volnék, mint a hajdani hónapokban!” 

Nagyon sajnálják, hogy elveszítették menedéküket, vagy, hogy most nincs lelki békességük, vagy a kegyelmi eszközök nem nyújtanak nekik örömöt, a lelkiismeret nem oly gyöngéd bennük, vagy, hogy nem tudnak oly tüzes buzgósággal lelkesedni Isten dicsőségéért, mint azelőtt.

A dolgok e szomorú állapotának okai nagyon sokfélék.
Talán az ima nagymérvű elhanyagolásából ered, mert az imakamra pusztasága minden lelki bukásnak kezdete.
Vagy pedig bálványozási hajlamból ered.
A szív többet csüng valami más egyebeken, mint Istenén; a szeretet a mennyeiek helyett a földiekhez fordult.
Azonban a féltékeny Isten nem érheti be fél szívvel.
Azt akarja, hogy Őt elsősorban és a legjobban szeressük.
A hideg tévelygő szívtől megvonja kegyelmes jelenlétének napfényét. 

Vagy pedig önbizalomban és önigazságban rejlik annak oka. 

A gőg foglalja el a szíveket és az önzés felemelkedik, ahelyett, hogy megaláznák magukat a kereszt tövénél.
Keresztyén, ha most másképp állsz, „mint az elmúlt hónapokban”, akkor ne helyezd magad nyugalomba, ne elégedj meg csupán azzal a jámbor kívánsággal, hogy bár visszatérne újból előbbi boldogságod, hanem menj azonnal, keresd fel Mesteredet és panaszold el Neki aggodalmaidat és szükségeidet.
Kérj Tőle kegyelmet és érőt, hogy az Ő segítsége folytán Vele szorosabb összeköttetésben maradhass.
Alázd meg magad Előtte, úgy ismét fel fog téged magasztalni és arcának világosságát szemlélheted.
Ne ülj le sóhajtozni és panaszkodni! 

Míg a drága Orvos él, mindig van remény, sőt bizonyos az, hogy még a legrosszabb esetben is beállhat a gyógyulás.

IGAZSÁG❣️

„💞Igazságot beszélnek, akik téged szeretnek.” (Énekek éneke 1,4)

A hívő lelkek semmiféle más lényt nem szeretnek olyan benső hajlammal, mint az Úr Jézust.
Inkább elveszítenék apjukat és anyjukat, mintsem elhagynák Krisztust.
Minden múlandó örömöt és földi kincset csak lazán tartanak kezükben.
Őt azonban erős őrizet alatt hordják keblükben.

 
Szívesen megtagadják magukat érte, de arra nem képes rábírni őket semmi, hogy megtagadják.
Gyenge szeretet az, melyet az üldözés tüze képes megemészteni.
A valódi hívő szeretete sokkal mélyebb folyó, minthogy a nyomorúság heve azt kiszáríthatná.
A világ megkísérelte a híveket elszakítani Uruktól, de erőlködése minden időben eredménytelen maradt.
Sem a dicskoronák, sem a haragos tekintetek nem voltak képesek ezt az erős köteléket megoldani.
Ez nem mindennapos hajlam, mert különben a világi zűrzavar nyomása alatt már rég összezúzódott volna.

Sem ember, sem ördög nem talált olyan kulcsot, amely ezt a zárat kinyithatná.
A sátán csele még soha sem vallott nagyobb kudarcot, mint amikor megkísérelte ezt a két istenileg egybeforrt szív egyesülését felbontani.

Való igaz: „A jámborok szeretnek téged.”
A jámborok szeretetének bensőségét nem szabad aszerint elbírálni, ahogyan az megnyilvánul, hanem aszerint, mint amilyennek a jámborok óhaja szerint kellene annak lenni.
Óh, bár képes volna szívünk több szeretetet felfogni és abban tovább fejlődni!

 
Az egyszeri istenfélő emberrel így sóhajtozunk és kiáltunk fel:
„Óh, bár lenne szíveinkben olyan szeretet, amely a földet körülérné, és az egeket körülövezné, igen, az egeknek egeit és tízezer világot, hogy aztán azt kiönthetném a kedves, egyetlen kedves Jézusomra!”
Óh, a mi szeretetünk legnagyobb kiterjedése csak egy arasznyi s a mi legbensőbb ragaszkodásunk csak egy csepp a vederben az Ő értékével hasonlatban.

 
Ha a mi kívánságunk volna szeretetünk mértéke, óh, már az nagy volna, s bizton remélhetjük, hogy Isten úgy is veszi azt.
Óh, bár egybe foglalhatnánk minden szív szeretetét egy nagy edénybe, hogy eléje hozhatnánk a szeretet-érzelmek summáját, mert Ő kedves, igen, mindenestől kedves!

A MENNYEI VÉDELMEZŐ❣️

„Vigyázó! Meddig még az éjszaka, meddig még ez éj?” (Ézsaiás 21,11)

Mennyi ellenség van körös-körül! A tévelygések hatalmas sereget képeznek és minden órában újabbak tűnnek elő.
Melyik tévtantól kell őrizkednem?
A bűnök előbújnak búvóhelyeikről, ha homályosság uralkodik; tehát az őrhelyre kell lépnem és vigyáznom imában.
A mi mennyei Védelmezőnk előre látja a bennünket fenyegető támadásokat, és amikor az előttünk lévő veszélyt ellenségünk még csak kigondolta, ő már imádkozik érettünk, hogy hitünk meg ne inogjon, mikor gabona módjára megrostáltatunk.
Kegyelmes Vigyázónk, óvj meg minket tovább is ellenségeinktől és ne hallgass a Sionért.
„Vigyázó! Meddig még az éjszaka, meddig még ez éj?”
Mi fenyegeti viharként Isten gyülekezetét?
Felhők ereszkednek alá vagy tiszta és világos minden fejünk fölött? – Őrködnünk kell szerető gondoskodással az Úr gyülekezetére; most pedig, mikor babona és hitetlenség fenyeget minket minden oldalról, figyeljünk az idők jeleire és legyünk harckészek.
„Vigyázó! Meddig még az éjszaka, meddig még ez éj?”
Mely csillagokat lehet látni? A nyomorúság idején, mely drága ígéretek tündökölnek felénk, mint vigasztaló hírnökök?
Te riasztasz fel bennünket, tehát részesíts vigaszodban is. Krisztus, a sarkcsillag, mozdulatlanul marad az Ő helyén s valamennyi csillag jól van elhelyezve az Úr jobbján.
De, vigyázó, mikor virrad meg? A Vőlegény késik.
Nincs még jele annak, hogy Ő feljön, mint az igazság napja?

Nem jött fel a hajnalcsillag, a nap követe és előhírnöke?
Mikor dereng a hajnal, mikor tűnnek el az éjjeli árnyak?

Óh, Úr Jézus, ha még ma nem jelensz meg saját személyedben gyülekezetednek, mely Téged vár, mindazáltal jöjj, óhajt szívem Szentlelked által és add, hogy vidáman énekeljek:
„Szenvedjen a jámbor mindig?
Óh, nem, Uram, csak ideig;
Ha nyomora vége jön,
Felüdíted nyugalommal
S örvendezhet örökkön!”