SZERETET PECSÉTJE❣️

„💞Csókoljon meg engem szája csókjaival!”(Énekek Éneke 1,2)

Néhány nap óta Megváltónk szenvedésének történetével foglalkozunk és a következő napokban is emellett fogunk időzni. A hónap elején olyan vágyat törekszünk kelteni magunkban az Úr iránt, mint amilyen egy kiválasztott jegyes szívében lángol. 

Nézd, hogyan fut Vőlegénye elé; nem használ bevezető szót; nevén se szólítja, hanem mindjárt azon kezdi, ami szívében van, s úgy beszél róla, mint akin kívül nem létezik más számára e világon.
Milyen merész az Ő szeretete? Már az nagy nyájasság volt, mely megengedte, hogy egy könnyező, bűnbánó nő az Ő lábait drága kenettel megkenhette; bőséges szeretet volt az, mely azt megengedte, hogy a szelíd Mária az Ő lábaihoz üljön és tanuljon Tőle.
De itt az erős és benső szeretet még nagyobb fokon reméli a vonzalom bizonyságát és várja a barátságnak bensőbb nyilvánulását.

Eszter remegett Ahasvérus jelenlétében, de a menyasszony nem ismer félelmet a tökéletes szeretet boldogító szabadságában. Ha mi a szabadságnak azonos lelkét vettük, akkor mi is számíthatunk hasonló élvezetre. A csók a szeretetnek azon különböző megnyilvánulását jelzi, mely által a hívő Megváltójában boldognak és leírhatatlanul szerencsésnek érzi magát.

A kiengesztelés csókját megtérésünk alkalmával kaptuk, mely oly édes volt, mint a csepegő méz.
Az elfogadás csókjának helye még meleg homlokunkon, mivel tudjuk, hogy a mi cselekedetünk és lényünk kedvessé lett a kegyelem gazdagsága folytán.
A naponként megújuló közösség csókja az, ami után mi folyton kívánkozunk napról-napra, míg végre az az elnyerés csókjává válik, mely a lelket gyönyörrel tölti meg. 

A hit a mi eljárásunk, az érezhető közösség azonban nyugalmunk. 

A hit az út, az Úr Jézussal való közösség pedig az a forrás, melyből merítve felüdíti magát a zarándok. Lelkünk barátja, oh, ne maradj hozzánk idegen; hadd közeledjen a te kegyelmednek ajka a mi könyörgésünk ajkához; hadd érintse teljességednek ajka a mi szegénységünknek ajkát, így a benső közösség csókja által teljes lesz a szeretet pecsétje.

AZ Ő SEBEI ÁRÁN❣️

„💞Az ő sebei árán gyógyultunk meg” (Ézsaiás 53,5)

Pilátus átadta a mi Urunkat és Megváltónkat a katonáknak, hogy megfeszítsék. 

A római ostor, valami rettenetes kínzó eszköz volt. Ökörinakból készült, és itt-ott éles csontszálkák lettek beleerősítve, úgy, hogy azok a csontdarabkák minden ostorcsapásnál borzalmas sebeket okoztak és szaggatták a testet. A Megváltó kétség nélkül oszlophoz lett kötözve és úgy ostorozták meg. 

Már előzőleg is verték és kegyetlenül bántak vele, de a római katonák által történt megostorozás még sokkal rettenetesebb kínokat okozott Neki.
Lelkem, áll meg itt és gyászolj az Ő szegény, meggyötört teste fölött.
„Lássátok ez embert!
Ah,- nézzétek sebeit!”

Te, aki Jézusban hiszel, nézheted-e Őt könnyhullatás nélkül, amikor úgy áll előtted, mint a gyötrődés és halál szenvedésébe merült szeretet képe? Ártatlanságában olyan szép, mint a liliom, az Ő vérének piros színében pedig olyan, mint a rózsa. Mivel a csalhatatlan és szent üdvözítőt érezzük, mely részünkre sebeiből fakad, nem olvad-e össze azonnal szívünk a szeretettől és a fájdalomtól?
Ha az Úr Jézust valaha szerettük, akkor kell, hogy e szeretet tüze most még erősebben lobbanjon fel keblünkben.

„Ah, szeretet, - határtalan szeretet,
Mely Téged kínszenvedésre késztetett!
Te szenvedsz értem – én pedig e világban
Élek nagy vígan!
Elmémmel én azt fel nem foghatom, -
Mihez hasonlít ez az irgalom?
Szereteted mikképpen háláljam,

Hogy viszonozzam?”

Szeretnénk kamránkba menni és ott csendben sírni, de hivatásos dolgaink várnak ránk, tehát kérjük szeretett Barátunkat, hogy vérző sebeink képét tartsa ez egész napon át szívünkbe vésve, s ha estére hazatérünk, társaságát fogjuk keresni és gyászolunk azon, hogy bűneink váltsága Neki oly sokba került.

A BŰNÖSÖK KÖZÉ SOROLTÁK❣️

„💞A bűnösök közé sorolják” (Ézsaiás 53,12)

Miért engedte magát az Úr Jézus a bűnösök közé számláltatni?
E csodálatos leereszkedéshez több fontos ok szolgáltatott alapot.
Ezen állapotában annál inkább lehetett testvérei szószólójává.
Némely ítélkezésnél a védő teljesen védencének a helyébe áll és a törvény értelmében nem lehet őket különböző személynek tekinteni.
Ha a bűnös az égi törvényszék előtt megjelenik, az Úr Jézus maga helyettesíti őt. 

Ott áll, hogy a vádakra feleljen.

Oldalára, kezeire és lábaira mutatva, felszólítja az igazságszolgáltatás figyelmét, hogy az általa képviselt bűnös ellen minden lehetőt hozzon fel, de Ő hivatkozik vérére és mivel magát a bűnösök közé engedte számláltatni s azok pártjára állt, oly nagy sikerrel végzi védőbeszédét, hogy a bíró ezt az ítéletet hirdeti ki:
„Ezeket bocsássátok el; ők fel lettek mentve az örök tűz kárhozatától, mert Jézusban meg lettek váltva”.
A mi Urunk Jézus a gonoszok közé lett számlálva, hogy azok teljes szívükből vonzódhassanak Hozzá. Hogyan félhetnénk attól, aki velünk egy jegyzékbe van felvéve?
Tartózkodás nélkül jöhetünk Hozzá és Neki megvallhatjuk vétkeinket.
Mivel hozzánk hasonlóvá lett téve, nem kárhoztathat bennünket.

Nem azért lett-e a gonoszok közé számítva, hogy az Ő szentjeinek piros könyvébe legyünk bejegyezve?
Ő szent volt és a szentek közé lett számlálva; mi vétkesek voltunk és a bűnösökhöz lettünk számlálva; Ő átíratta nevét abból a jegyzékből a fekete könyvbe, a mi nevünk pedig ki lett törölve a fekete könyvből és be lett írva az élet könyvébe, mert Jézus és az övéi között teljes csere történik.
A mi nyomorult, bűnös állapotunkat teljesen magára vette, azt pedig, amivel Ő rendelkezik, nekünk adja. Igazsága, vére és minden, ami az Övé, ami javunkra lesz írva. 

Hívő lélek, örülj Azzal való egységednek, aki a bűnösökkel egyenlőnek lett tekintve; mutasd meg, hogy tényleg meg lettél váltva, mivel te is azokhoz számíttatsz, akik Őbenne nyilvánulnak meg, mint új teremtmények.

ENGEDELMESSÉG❣️

„💞Jóllehet ő a Fiú, szenvedéseiből megtanulta az engedelmességet” (Zsidók 5,8)

Az van mondva, hogy a mi üdvösségünknek Fejedelme a szenvedések által lett tökéletessé; azért nekünk, kik vétkezünk és a tökéletességtől távol vagyunk, nem szabad azon csodálkoznunk, ha arra hívattattunk, hogy hasonlóképpen háborúságokon kell keresztül mennünk.

Ha a fő tövissel koronáztatott meg, akkor a test többi tagjai ringathatják-e magukat kellemesen a kényelem szende ölén? Krisztusnak saját vérének tengereit kellett átlábalni, hogy a koronát elnyerhesse. 

Tehát hogyan mehetnénk mi ezüst cipőkben száraz lábbal a mennybe? Nem! 

Urunk és Mesterünk életének folyása tanít minket arra, hogy a szenvedés szükséges; s Isten igazi és valódi gyermekének nem lehet és nem szabad azt kikerülni, még ha az lehetséges volna is. 

Milyen sok vigasz van abban a gondolatban: hogy Krisztus „a szenvedések által lett tökéletessé” és Ő az, ki tökéletes részvéttel viseltetik irántunk.

„Mert nincs oly Főpapunk, ki a mi erőtlenségünk érzésén meg ne indulhatna”. 

Krisztusnak ez a részvéte vigaszt nyújt nekünk. Az első vértanúk egyike ezt mondta:
„Örömest viselek el mindent, mert Jézus előbb szenvedett és jelenleg is szenved bennem; részvéttel van irántam, ez erősít engem”. Kedves hívő lélek, ragadd meg erősen e gondolatot elmédben a szenvedések és bajok közt.

Az Úr Jézusra való emlékezés erősítsen meg titeket, hogy lábnyomába lépve kövessétek Őt. 

Keressetek és találtok kellemes üdülést az Ő részvétében, megemlékezvén arról, hogy Krisztusért szenvedni megtiszteltetés, az dicsőség.

Az apostolok örvendeztek, hogy méltókká tétettek a Krisztus gyalázatának hordozására. 

Amilyen mértékben részesít az Úr azon kegyelemben, hogy Krisztusért és Krisztussal szenvedjünk, éppen olyan mértékben juttatja nekünk a dicsőséget is. A keresztyén ékessége az ő szenvedései.

Az Istentől felkenetett király felségjogai az Ő szenvedése, gyötrődése és fájdalmai. 

Azért ne fussunk el a megtiszteltetés elől; ne forduljunk el, ha felmagasztalásról van szó.
A gyaláztatás megtisztel, a fájdalom megdicsőít minket.
„Ha Vele tűrünk, Ő vele uralkodunk is”.
Ha szenvedünk Vele, akkor majd dicsőségében is részesek leszünk.

MINDENT MEGHALADÓ SZERETET❣️

„💞És így megismerjétek Krisztusnak minden ismeretet meghaladó szeretetét.” (Efézus 3,8)

Krisztus szeretetének gyöngédsége, gazdagsága, nagysága és hűsége felülmúl minden emberi felfogóképességet.
Hol lehetne találni szavakat és kifejezéseket az Ő emberek iránti hasonlíthatatlan és utolérhetetlen szeretetének leírására? Beláthatatlanul tágas és nagy az!
Ahogy a fecske csak szárnyainak hegyével érinti a vizet, de bele nem merül, úgy az ecsetelés minden szava csak azt a felületet érinti, amely alatt a feneketlen mélység rejlik.
Joggal énekli a költő:

„Szeretetnek mély tengere!
Minden örömnek mélysége!
Ó szeretet, életünk fénye!”

Krisztusnak e szerelme tényleg megmérhetetlen és határtalan. Ki képes azt felfogni?
Hogy Jézus szeretetéről helyes fogalmat alkothassunk magunknak, először meg kell ismernünk az Ő előbbi dicsőségét magasztos méltóságában és meg kellene értenünk a megalázkodás teljes mélységét, akkor, amikor a földön emberré lett.

De ki tud nekünk útbaigazítással szolgálni Krisztus nagyságáról?
Mikor a magasságos mennyekben trónján ült, az igaz Istentől való igaz Isten volt. 

Általa teremtettek az egek és annak minden serege. Mindenható karja tartja a világegyetemet; a kérubok és szeráfok dicsérete vette Őt körül szüntelen; a menny hallelujája és öröméneke áradozott szakadatlanul trónja előtt.

Fenségesen uralkodott összes teremtményén, mint mindenek Istene, magasztalva az örökkévalóságban.
Ki mondhatja meg az Ő dicsőségének nagyságát?
De ki képes azt a mélységet is megmagyarázni, amelybe leszállt? 

Emberré lenni, már az sok volt, a fájdalom emberévé lenni, az még több. 

Vérezni, szenvedni és meghalni sok volt Annak, akit Isten fiának neveznek, de olyan kimondhatatlan gyötrődést és árulást elviselni, olyan gyalázatos halált elszenvedni – ez a könyörülő szeretetnek olyan mélysége, melyet a legihletettebb lélek sem lesz képes soha – még az örökkévalóságban sem – megmérni.

Ez szeretet, valóban olyan szeretet, „mely minden ismeretnél feljebb való.” 

Ó, bárcsak ez a szeretet betöltené a szívünket hálaadó köszönettel és tenne minket mindenhatóságának élő tanúivá!

ELHAGYTÁK❣️

„💞Akkor a tanítványok mind elhagyták őt, és elfutottak.” (Máté 26,56)

Jézus soha sem hagyta el őket, de ők elhagyták Őt és már szenvedéseinek kezdetén elfutottak, gyáván féltve életüket. Ez csak egyetlen tanulságos példa arról, hogy a hívők milyen bizonytalanságban vannak, amikor magukra maradnak; a legjobb esetben olyanok ők, mint a juhok, melyek elfutnak, ha jön a farkas.

A veszélyre mindannyian figyelmeztetve voltak és megfogadták, hogy inkább meghalnak, mintsem Mesterüket elhagyják; de mégis elfogta őket rögtön a félelem és elfutottak. 

Talán e nap kezdetén én is acéloztam lelkemet, hogy képes legyek az Úrért elhordozni a szenvedéseket és bízom magamban, hogy állhatatos hűséget nyilváníthatok.

De azt kell észrevennem magamról, hogy habár nem is hitetlen és gonosz szívvel, de mégis elfutottam az én Uramtól, mint az apostolok. Valamit csak megígérni vagy az ígéretet meg is tartani, egészen más dolog.

A tanítványoknak örök dicsőséget szerzett volna, ha Jézus oldala mellett férfiasan megálltak volna. 

Elfutottak saját tisztességük elől, nagy szégyenükre. 

Ó, bár meg lennék őrizve hasonló szégyentől! 

Hol lehettek volna valaha jobb helyen, mint Uruknál és Megváltójuknál, ki kérhette volna az Atyát, hogy küldjön számára többet tizenkét sereg angyalnál?  Elfutottak az ő biztos menedéküktől.

Ó Istenem, ne engedj engem ilyen balgatagságba esni!
Az isteni kegyelem képes a gyávát is hősökké tenni.
A füstölgő len felgyúlhat, mint az oltáron a tűz, ha Isten úgy akarja. 

Sőt még ezek az apostolok is, akik olyan félénkek voltak, mint a nyúl, később oroszlán bátorsággal lettek felruházva, mikor a Szentlélek kitöltetett rájuk; ekként bátorrá teheti Istennek Szelleme az én félénk szívemet is az én Uramról tanúskodni, és az igazságról bizonyságot tenni.

Milyen fájdalom foghatta el az Úr Jézust, amikor barátai hűtlenségét látta! 

Az egy keserű cseppel több volt szenvedése poharában, de a pohár ki lett ürítve; nem akarom azt újból keserűséggel és epével megtölteni.
Ha Uramat elhagyom, ismét megfeszítem Őt és nyilvános gyalázatra adom.

Irgalomnak szelleme óvj meg engem e szégyenletes állapottól, tarts meg alázatban és az én hű Uram és Megváltóm iránt való rettegés nélküli szeretetben.

JÓ PÁSZTOR❣️

„💞Megmondtam nektek…: ha tehát engem kerestek, engedjétek ezeket elmenni!” (János 18,8)

Figyeld meg lelkem azt a gondolkodást, melyet az Úr Jézus még a kísértés óráiban is tanúsított kezeinek juhai iránt. 

A szenvedőnek átható szeretete erős a halálig. Magát megadja az ellenségnek, de mindenható szavaival megköveteli tanítványainak szabadon bocsáttatását. 

Önmagáért nem nyitja meg száját, s „mint a bárány, mely a mészárszékre vitetett, és mint a juh, mely az őt nyírók előtt megnémul és nem nyitotta fel az ő száját”; de tanítványai érdekében hatalmasan beszél.

Ez a szeretet, szilárd, hű és önmegtagadó szeretet! Nincs-e ebben sokkal több, mint amennyit a külsőre vetett tekintettel észreveszünk? Nem foglalja-e magában ez az ige a megváltás munkájának lényét és lelkét?

A jó Pásztor életét adja a juhokért, tehát megkívánja, hogy azok szabadon bocsáttassanak.
A kezesség elismertetett és elfogadtatott, tehát az igazság megkívánja, hogy azok, akikért Ő jótáll, szabadon mehessenek útjukon. Az egyiptomi rabszolgaság korában elhangzott ez a hatalmas szó „Ezeket bocsássátok el!”

A megváltottaknak a bűn és a sátán rabszolgaságából kell megmenekülni. 

A kételkedés mélységes tömlöcének minden cellájában visszhangzik ez a szó: „Ezeket bocsássátok el!” mire a gyötrődés és félelem felszabadul. 

A sátán észreveszi e jól ismert hangot és leveszi a lábát az elesettek nyakáról; a halál is meghallja és feltárja a sír érckapuját, hogy a halottak feltámadjanak.

Az ő útjuk a tökéletességhez vezet; szentség, győzelem és dicsőség útja, melyen senki sem tarthatja fel őket. Oroszlán nem fordul elő útjukon, sem valami más vadnak nem szabad járni azon.

A szarvas, mely előbb üldöztetett, a kegyetlen vadászokat nyomába csalta, s most a legfélénkebb őz és a mezőnek szarvasa zavartalan nyugalomban legelészhetnek együtt az Ő szeretetének rózsái között. 

Szétoszlott a golgotai kereszt fölött a viharos felhő; Sionnak zarándokait nem éri többé az Isten haragjának villáma.
Jöjj szívem és örvendj annak a szabadságnak, melyet megváltód szerzett és magasztald nevét minden időben.

„Aki bízik sebeidbe,
Rátalált a menhelyére.”