A Bethesda partján

„De a meggyógyított ember nem tudta, hogy ki az.” (János 5,13)

A boldogoknak és egészségeseknek gyorsan telnek éveik egymás után, de egy harmincnyolc évig tartó szenvedés, hosszú és nehéz fejezetet képezhetett a szegény gutaütött ember életében. 

Mikor pedig az Úr Jézus egyetlen egy szavával meggyógyította, amint a Bethesda tó mellett levő tornácban feküd, majdnem magán kívül volt örömében és a nagy változásért való hálaérzete miatt. Így van ez a bűnössel is, kit hetekig és hónapokig kínoz a kétkedés és bágyadtan sóhajtozik és vágyódik a szabadulás után, az átalakulást észre fogja venni, mihelyt Jézus mindenható szavát hallja, aki neki hitében békét, örömöt ajándékoz. 

Ez a betegség sokkal nagyobb, mintsem annak eltávolítása azonnal fel ne tűnne. 

Az újonnan nyert élet sokkal fontosabb, mintsem hogy az nyomtalanul és hatás nélkül lakhatna az emberben, a létrejött változás olyan feltűnő, hogy azonnal szembetűnik. 

Ez a szegény ember mégsem tudta, hogy ki volt gyógyulásának létrehozója. 

Nem tudott semmit Annak személye Fenségéről, szeretetének és megváltó könyörületének műveiről, melynek az minden idejét és összes erejét szentelte. 

Nem ismerete isteni küldetését, hogy mi végett jött az emberek fiai közé. Az olyan szívben, mely Jézus vérének erejét önmagán már ugyan tapasztalta, még igen sok tudatlanság foglalhat helyet a Megváltó személyére vonatkozólag. 

Az efféle tudatlanságért nem szabad elhamarkodva megítélni valakit, hanem ahol látunk valamit az üdvözítő hitből, ott azt is észre kell vennünk, hogy a hit létrehozta a megváltást. 

A Szentlélek az emberben már rég létrehozta a bűnbánatot, még mielőtt isteni életet élne, és aki hiszi, amit tud, nemsokára világosabban tudja azt is, amit hisz. 

Mindazáltal a tudatlanság nagy baj, mert ezt a szegény embert nagyon sarokba szorították a farizeusok. 

A betegségből való meggyógyulás után nemsokára következett a tudatlanságból való kigyógyulás is, mert az Úr Jézus meglátogatta a templomban. E kegyelmes megjelenés után hallani lehetett e nyilvános vallástételét: „Hogy Jézus volna az, aki őt meggyógyította.”

 Óh, Uram, ha engem boldoggá tettél, jelentsd meg magad nekem, hogy hirdethesselek Téged az emberek fiainak!

A Bethesda partján

"Vala pedig ott egy ember, ki harmincnyolc esztendőtől fogva való betegségben fekszik vala."
(János ev. 5,5)

Harmincnyolc esztendeig volt beteg...
Harmincnyolc év... ó idő-rengeteg,
Ó csigalassan kúszó nappalok,
Ó végevárhatatlan éjjelek!
Ó zaj, mely őrjít, ó csend, mely gyötör,
Ó tehetetlen kín, maró csömör,
Ó nagy alkalmak örökre múlása,
Kis, édes percek tovasuhanása
Hasztalanul, megfoghatatlanul, -
Hiába termett datolyát a pálma
S hajtott ki az olajfa vigaszul.
Harmincnyolc esztendeig volt beteg,
Mindenki terhe, magának teher, -
Harmincnyolc ólomlábú év alatt
A fátum mindent elcserél-kever
A lélekben, a mély műhely-homályban.
Ez a szív kővé keményedhetett,
Túlcsordulhatott alázatosságban,
Harmincnyolc esztendeig volt beteg:
Ha ártatlan volt, bűnössé lett tőle,
Ha bűnös volt, kitisztult hófehérre,
Ha volt önérzet benne: ronggyá válott,
Ha volt szikla-dac: finom porrá mállott,
Feküdt a tóparton, s a tóba nézett...
A Tó, ez volt az egyetlen igézet.
A Tó, a Bethesda, a gyógyulás:
Leszállani szent, megszállott vizébe,
Mikor rájön a nagy 'háborodás',
Mikor rászáll az Isten anygala,
Súlyos szárnyával sujtja a habot,
S gyöngy-buborékként a titkos mélyből
Fakadnak a megmentő balzsamok.
A Tó... közel volt, s mégis messze volt,
Elérhetetlen, mint a csillagok.
A többiek mégis csak lejutottak,
Lejutottak a bénák, a vakok,
Valaki vitte, támogatta őket,
Hadd lépjenek a vízbe legelsőnek,
S ki soká tűrt, sokáig vérezett,
Egyszer mégis elsőnek érkezett.
Csak ő, csak ő nem érkezett oda...
Nem volt, ki támogassa, levigye,
Talán oly súlyos volt, oly tehetetlen,
Oly bűnös élő-halott teteme,
Hogy ember-erő el nem bírta többé.
Elmúlt megint a szent háborodás,
A nagy alkalom, a boldog varázs,
Elszállt megint az Isten angyala.
A halott öröm utolsó leánya:
A halványzöld fürtű tündér-remény,
Az is a világ végére szökött.
Éj lett, ragyogtak irgalmatlanul
A csillagok a Bethesda fölött.

De másnap reggel Jézus arra jött.

Szerző: Reményik Sándor

JÉZUS VOLT AZ❣️

„💞De a meggyógyított ember nem tudta, hogy ki az.” (János 5,13)

A boldogoknak és egészségeseknek gyorsan telnek éveik egymás után, de egy harmincnyolc évig tartó szenvedés, hosszú és nehéz fejezetet képezhetett a szegény gutaütött ember életében.
Mikor pedig az Úr Jézus egyetlen egy szavával meggyógyította, amint a Bethesda tó mellett levő tornácban feküd, majdnem magán kívül volt örömében és a nagy változásért való hálaérzete miatt.
Így van ez a bűnössel is, kit hetekig és hónapokig kínoz a kétkedés és bágyadtan sóhajtozik és vágyódik a szabadulás után, az átalakulást észre fogja venni, mihelyt Jézus mindenható szavát hallja, aki neki hitében békét, örömöt ajándékoz.

Ez a betegség sokkal nagyobb, mintsem annak eltávolítása azonnal fel ne tűnne. 

Az újonnan nyert élet sokkal fontosabb, mintsem hogy az nyomtalanul és hatás nélkül lakhatna az emberben, a létrejött változás olyan feltűnő, hogy azonnal szembetűnik. Ez a szegény ember mégsem tudta, hogy ki volt gyógyulásának létrehozója.

Nem tudott semmit Annak személye Fenségéről, szeretetének és megváltó könyörületének műveiről, melynek az minden idejét és összes erejét szentelte. 

Nem ismerete isteni küldetését, hogy mi végett jött az emberek fiai közé. 

Az olyan szívben, mely Jézus vérének erejét önmagán már ugyan tapasztalta, még igen sok tudatlanság foglalhat helyet a Megváltó személyére vonatkozólag.

Az efféle tudatlanságért nem szabad elhamarkodva megítélni valakit, hanem ahol látunk valamit az üdvözítő hitből, ott azt is észre kell vennünk, hogy a hit létrehozta a megváltást.
A Szentlélek az emberben már rég létrehozta a bűnbánatot, még mielőtt isteni életet élne, és aki hiszi, amit tud, nemsokára világosabban tudja azt is, amit hisz.

Mindazáltal a tudatlanság nagy baj, mert ezt a szegény embert nagyon sarokba szorították a farizeusok.
A betegségből való meggyógyulás után nemsokára következett a tudatlanságból való kigyógyulás is, mert az Úr Jézus meglátogatta a templomban.

E kegyelmes megjelenés után hallani lehetett e nyilvános vallástételét: „Hogy Jézus volna az, aki őt meggyógyította.” Óh, Uram, ha engem boldoggá tettél, jelentsd meg magad nekem, hogy hirdethesselek Téged az emberek fiainak!

A Bethesda partján

"Vala pedig ott egy ember,
ki harmincnyolc esztendőtől fogva való betegségben fekszik vala."
(János ev. 5,5)

Harmincnyolc esztendeig volt beteg...
Harmincnyolc év... ó idő-rengeteg,
Ó csigalassan kúszó nappalok,
Ó végevárhatatlan éjjelek!

Ó zaj, mely őrjít, ó csend, mely gyötör,
Ó tehetetlen kín, maró csömör,
Ó nagy alkalmak örökre múlása,
Kis, édes percek tovasuhanása

Hasztalanul, megfoghatatlanul, -
Hiába termett datolyát a pálma
S hajtott ki az olajfa vigaszul.
Harmincnyolc esztendeig volt beteg,

Mindenki terhe, magának teher, -

Harmincnyolc ólomlábú év alatt
A fátum mindent elcserél-kever
A lélekben, a mély műhely-homályban.

Ez a szív kővé keményedhetett,
Túlcsordulhatott alázatosságban,
Harmincnyolc esztendeig volt beteg:
Ha ártatlan volt, bűnössé lett tőle,

Ha bűnös volt, kitisztult hófehérre,
Ha volt önérzet benne: ronggyá válott,
Ha volt szikla-dac: finom porrá mállott,
Feküdt a tóparton, s a tóba nézett...

A Tó, ez volt az egyetlen igézet.
A Tó, a Bethesda, a gyógyulás:
Leszállani szent, megszállott vizébe,
Mikor rájön a nagy 'háborodás',

Mikor rászáll az Isten anygala,
Súlyos szárnyával sujtja a habot,
S gyöngy-buborékként a titkos mélyből
Fakadnak a megmentő balzsamok.

A Tó... közel volt, s mégis messze volt,
Elérhetetlen, mint a csillagok.
A többiek mégis csak lejutottak,
Lejutottak a bénák, a vakok,

Valaki vitte, támogatta őket,
Hadd lépjenek a vízbe legelsőnek,
S ki soká tűrt, sokáig vérezett,
Egyszer mégis elsőnek érkezett.

Csak ő, csak ő nem érkezett oda...
Nem volt, ki támogassa, levigye,
Talán oly súlyos volt, oly tehetetlen,
Oly bűnös élő-halott teteme,

Hogy ember-erő el nem bírta többé.
Elmúlt megint a szent háborodás,
A nagy alkalom, a boldog varázs,
Elszállt megint az Isten angyala.

A halott öröm utolsó leánya:
A halványzöld fürtű tündér-remény,
Az is a világ végére szökött.
Éj lett, ragyogtak irgalmatlanul

A csillagok a Bethesda fölött.
De másnap reggel Jézus arra jött.

Szerző: Reményik Sándor -

ÁLDOTT ORVOSUNK❣️

„Sokan követték; ő meggyógyította mindnyájukat.” (Máté 12,15)

Mily csúnya és undorító betegségek sokaságát kellett az Úr Jézusnak folyton szemlélni! 

Mégsem olvassuk sehol, hogy megutálta volna azokat, hanem azt, hogy minden beteg iránt komolyan érdeklődött.

 
A legkülönbözőbb fajtájú és feltűnő betegségekben levők gyűlhettek össze Ő előtte! 

Mily undok fekélyek és milyen bűzös sebek! Mégis készen volt a segítséggel a betegség szörnyetegének minden újabb megjelenésekor és diadalmasan legyőzte azt minden alakjában.

A tüzes nyilak repdeshettek, Ő eloltotta azoknak emésztő hatalmát. 

A láz, az ödéma, a köszvény általi elerőtlenedés, az ördöngösség dühöngése, a lepra tisztátalansága vagy a vakság sötétsége: mind tapasztalták szava hatalmát és parancsára elfutamodtak.

A csatamező minden részén győzedelmes maradt a bajok felett és fogadta a megszabadított foglyok hódolatát. 

Ő jött, látott, győzött: az úgy van még ma is.
Bármilyen rosszul állok, mindazáltal a kedves orvos meg tud gyógyítani, s bármilyen nyomorúságos is azok állapota, akikre e szempillantásban imámban gondolok, mégis bízhatom Jézusban, hogy képes meggyógyítani őket bűneikből.

Gyermekem, barátom, szeretteim, mindegyikőjük iránt reménykedhetem, igen, mindnyájuk felől, kivétel nélkül, ha Uram és Megváltóm gyógyító hatalmára gondolok, s ami engem magamat illet, szintén bátor lelkülettel lehetek, akármilyen nehéz és komoly a bűnnel és a kísértéssel folytatott küzdelmem. 

Ő, aki meglátogatta e földön a szenvedők és betegek tornácait, még mindig megmutatja kegyelmét és csodát művel az emberek fiai között!
Gyere hát menjünk Hozzá most mindjárt komoly őszinteséggel.

Magasztalom Őt most, amikor arra gondolok, hogyan gyógyít lelki betegségekből, hirdetem és dicsőítem Őt, ki a mi betegségünket hordozta.
„Az Ő sebeivel gyógyultunk meg.”
E földön levő gyülekezete olyan lelkekből áll, akiket áldott Orvosunk gyógyított meg, az égi seregeknek meg kell vallani: „Ő gyógyította meg mindnyájunkat.”
Jöjj tehát kedves lélek, hirdesd mindenfele az Ő dicsőségét.

JÖJJ JÉZUSHOZ❣️

„Benne maradunk.” (1 János 4,13)

Kívánnál egy házat, - egy hont lelked részére? Kérdezed: „Mennyibe kerülne?”

Ó, annak ára jóval csekélyebb, mint amennyit a büszke emberi természet szívesen megadna érte.
Annak az ára: „Ingyen és pénz nélkül”.

Te örömest letennél érte tetemes összeget? Szívesen tennél valamit Krisztus megnyeréséért?
Ezt a hont azonban nem tudod megszerezni, mert annak nincs ára.

Ki akarod-e bérelni Uramnak házát és honát az egész örökkévalóságra, úgy, hogy azért egyebet nem fizetsz szereteted és szolgálatod helypénzén kívül, melyet neki örökre megígérsz és megtartasz?

Elfogadod Jézust és akarsz Ő benne lakni?
Akkor tehát lásd: ez a ház el van látva mindennel, amire szükséged van. 

Telve van kincsekkel, melyeket egész életeden át nem meríthetsz ki. 

Itt a legbensőbb közösségben lehetsz minden nap Krisztussal és szeretetének asztalához ülhetsz. 

Itt dúsan megrakott asztalok vannak jó ízű ételekkel megrakva, melyek örökké táplálnak téged.

Ha gyenge és fáradt vagy, itt enyhe nyugalmat találsz Jézusban. 

Körös-körül szép kilátásod van és látod a mennyet megnyílni. Kell neked ez a ház?
Ó, ha még nem leltél sehol honra, lelked nyugalma helyére, s már kénytelen vagy mondani:

 „Szeretném, ha ez a ház az enyém lehetne, de hozzá juthatok e?”

Nos, nézd, itt van a kulcs. A kulcs ez: „Jöjj Jézushoz.”
De azt mondod: „Egy olyan dicső házhoz nem illik az én rossz ruházatom.” 

Ne hidd azt, van abban elég ruha számodra. 

Habár bűnösnek és kárhozatra méltónak érzed is magad, azért csak jöjj, s ha a lakás túl jó a te részedre, úgy az Úr Jézus alkalmassá tesz téged a lakásnak megfelelően. 

Megmos és megtisztít téged s nemsokára vígan fogod énekelni: „Mi Ő benne lakozunk.” Hívő lélek!

Háromszorosan boldog és szerencsés vagy, hogy ilyen lakást találtál! 

Nagyon jól el vagy látva, mert „erős várad” van, amelyben biztonságban laksz. 

S „ha Ő benne maradsz”, nem csak tökéletes és biztos lakásod van, hanem örök honod is. 

Ha ez a világ elmúlik is, mint az álom, a mi házunk megmarad mozdulatlanul és törhetetlenül áll, mint a márvány vagy a gránit, örökké, mint Isten, mert ez Isten maga: „Benne maradunk”.

ISTENÜK LESZEK❣️

„💞Istenük leszek, és ők az én népem lesznek.” (2 Korintus 6,16)

Milyen kedves név: „én népem!”Milyen dicső kinyilatkoztatás: „Istenük leszek!”
A legédesebb tartalom teljessége van egybefoglalva e két szóban!

Először is kitüntetésről van abban szó.
Mert az egész világ Istené; az ég és az egeknek egei az Úré, ki uralkodik az emberek fiain, de azokról, akiket kiválasztott és vérével megvásárolt, olyasmit mond, amit másokról nem mond. 

„Én népem” –nek nevezi őket.

Ebben a mondatban megvan a tulajdonjog fogalma.
Egészen különleges értelemben van mondva: „az Úrnak része az Ő népe és Jákób az Ő öröksége”.
E földön minden nemzet az Övé; az egész világ hatalma alatt van, de népe, melyet magának választott, egészen különleges értelemben tulajdona – mert velük és értük többet tett, mint másokért, vérével vette meg őket, megához vonta őket csupa jóvoltából, teljes hévvel buzgott feléjük, szíve értük dobog.

Meg nem szűnő örök szerelemmel szerette őket, úgy, hogy a vizek hullámai el nem olthatják ezt a szeretetet, még a folyó vizek sem fojthatják el azt. Olyan szeretet ez, melyet az idők folyama sem moshat el, legkevésbé sem gyengíthet meg.

Kedves barátom felemelheted szemeidet az ég felé és mondhatod: „Én Uram és én Istenem!
Az enyém, azon kimondhatatlanul kedves rokonság folytán, mely feljogosít engem arra, hogy Téged Atyámnak szólítsalak.
Az enyém, azon megszentelt barátság és közösség kapcsán, amely az én legnagyobb gyönyörűségem, mivel szent tetszésed folytán kijelented magad nekem, de nem úgy, mint ahogy e világnak.”

Felnyithatod-e az Istentől adatott írások könyvét és olvashatod-e abból megváltásod végrendeletének leírását? Megtalálod-e neved, amely drága vérrel van felírva? Képes vagy e érinteni Jézus ruhájának prémjét alázatos hittel és mondani: „Krisztusom!”?
Ha igen, akkor úgy beszél Isten rólad és azokról, akik hozzád hasonlók, mint az Ő népéről.

Mert ha Isten, a te Istened és Krisztus a te Krisztusod, akkor az Úr különös és benső vonzalommal van irántad.
Választott gyermeke vagy, kedvessé lettél az Ő szerelmes Fiában.

„Hiszen nem istenek azok, akiket istenként készít magának az ember!” (Jeremiás 16,20)

A régi Izraelnek nagy és csábító bűne volt a bálványimádás. 

A lelki Izrael is hajlammal bír ezekre a balgaságokra. Rempham istenének csillaga már nem ragyog többé, Thamusz fölött sem sírnak már az asszonyok: azonban a Mammon még mindig felállítja nektek aranyborjúját és a fényűzés szekrényei még nem mentek feledésbe. 

Az önzés nagyon sokféle alakban fáradozik azon, hogy a kiválasztottakat uralma alá keríthesse. 

A test minden alkalmas helyen felállítja oltárát. A hívőknek gyakran szolgáltatnak többféle bűnre alkalmat a kedvenc gyermekek; szomorítja az Urat, ha látja, hogy szerfölött elkényeztetjük őket és magunknak bálványt csinálunk belőlük. Kárunkra és vesztünkre élnek, mint egykor Absolon Dávidnak, vagy ha elvétetnek tőlünk, rideggé válik otthonunk. 

Ha a keresztyének párnájukat gombostűkkel szeretnék kirakni, akkor csak függjenek balga szeretettel saját gyermekeiken.

Nagyon helyesen állítják: „Bizony azok nem istenek”, hogy balgatag vonzalmunk tárgya valamikor áldást hoz e ránk, nagyon kétséges részünkre. Nagyon veszélyes öröm és vigasz, amit most szereznek és igazán vajmi csekély az a segítség, melyben a kísértések idején részesíthetnek bennünket. 

Miért engedjük hát elkábítani magunkat attól, ami hiábavaló? 

Sajnálkozunk a szegény pogányokon, akik kőisteneket tisztelnek, mi meg imádjuk az aranyisteneket. Micsoda felsőbbsége van a húsbálványnak afölött, amely fából készült? 

Lényegében a bűn és ostobaság mindenféle bálványozásnál egészen egyenlő, csakhogy mi nagyobb felelősséggel tartozunk, mivel több világosságot nyertünk és mégis vétkezünk. 

Ennél fogva bűnünk is sokkal súlyosabb. 

A pogányok meghajolnak a hamis istenek előtt, de ők nem ismerték soha az igazi Istent, mi azonban kétszeresen vétkezünk, mivel elhagyjuk az élő Istent és holt bálványhoz ragaszkodunk. Istenünk, tisztíts meg minket e veszedelmes bűntől!

„Hűtlen szolgaként sírj,
Ki gonosz tettekkel
Urát árulja el.”

BÁLVÁNYIMÁDÁS❣️

„💞Hiszen nem istenek azok, akiket istenként készít magának az ember!”(Jeremiás 16,20)

A régi Izraelnek nagy és csábító bűne volt a bálványimádás.
A lelki Izrael is hajlammal bír ezekre a balgaságokra. Rempham istenének csillaga már nem ragyog többé, Thamusz fölött sem sírnak már az asszonyok: azonban a Mammon még mindig felállítja nektek aranyborjúját és a fényűzés szekrényei még nem mentek feledésbe. 

Az önzés nagyon sokféle alakban fáradozik azon, hogy a kiválasztottakat uralma alá keríthesse.
A test minden alkalmas helyen felállítja oltárát.
A hívőknek gyakran szolgáltatnak többféle bűnre alkalmat a kedvenc gyermekek; szomorítja az Urat, ha látja, hogy szerfölött elkényeztetjük őket és magunknak bálványt csinálunk belőlük. 

Kárunkra és vesztünkre élnek, mint egykor Absolon Dávidnak, vagy ha elvétetnek tőlünk, rideggé válik otthonunk. Ha a keresztyének párnájukat gombostűkkel szeretnék kirakni, akkor csak függjenek balga szeretettel saját gyermekeiken.

Nagyon helyesen állítják: „Bizony azok nem istenek”, hogy balgatag vonzalmunk tárgya valamikor áldást hoz e ránk, nagyon kétséges részünkre. Nagyon veszélyes öröm és vigasz, amit most szereznek és igazán vajmi csekély az a segítség, melyben a kísértések idején részesíthetnek bennünket.
Miért engedjük hát elkábítani magunkat attól, ami hiábavaló?
Sajnálkozunk a szegény pogányokon, akik kőisteneket tisztelnek, mi meg imádjuk az aranyisteneket. 

Micsoda felsőbbsége van a húsbálványnak afölött, amely fából készült? 

Lényegében a bűn és ostobaság mindenféle bálványozásnál egészen egyenlő, csakhogy mi nagyobb felelősséggel tartozunk, mivel több világosságot nyertünk és mégis vétkezünk.
Ennél fogva bűnünk is sokkal súlyosabb.
A pogányok meghajolnak a hamis istenek előtt, de ők nem ismerték soha az igazi Istent, mi azonban kétszeresen vétkezünk, mivel elhagyjuk az élő Istent és holt bálványhoz ragaszkodunk. 

Istenünk, tisztíts meg minket e veszedelmes bűntől!

„Hűtlen szolgaként sírj,
Ki gonosz tettekkel
Urát árulja el.”