SZERESD az IGAZSÁGOT❣️

„Gyűlölöd a gonoszságot.” (Zsoltárok 45,8)

Haragudjatok, de ne vétkezzetek. Aligha volna az jó az emberben, ha nem haragudna a bűnre.
Aki az igazságot szereti és az igazságtól van, az gyűlöl minden hamis utat. 

A mi Urunk Jézus is mennyire gyűlölte a kísértőt, mikor felé közeledett! 

Háromszor tört rá, mindannyiszor más alakban és mindig e szavakkal lépett fel vele szembe:

 „Eredj el tőlem Sátán!” Másokban is gyűlölte a hamisságot: s nem kevésbé teljes szívből, habár gyakran e gyűlöletét a részvét könnyeivel és nem a szemrehányás szavaival fejezte ki. 

De nem lehet szigorúbb beszéd, Illéséhez hasonlóbb, mint e szavak: „Jaj néktek képmutató írástudók és farizeusok, mert felemésztitek az özvegyek házát, és színből hosszan imádkoztok”.

Annyira gyűlölte a bűnt, hogy szívének vérét ontotta ki, hogy azt halálra sebezze. 

Eltűrte a halált, hogy azt megölhesse. Eltemettetett, hogy eltemethesse azt az Ő sírjába, s feltámadt a halálból, hogy azt örökre lábai alá vethesse. Krisztus az evangéliumban ajándékoztatott nekünk s ez az evangélium a hamisságot minden alakjában megveti és ellene áll.

Az istentelenség szép öltözettel ékesíti magát és képmutató nyelvvel a szentek beszédmódja szerint beszél; azonban Jézus hatalmas tana, - a kötélből vont durva ostorhoz hasonlóan – kiűzi ezeket az Ő templomából és nem tűri meg a gyülekezetében.

Így van ez azon is, melyben Krisztus lakik; elkeseredett harc folyik Krisztus és Beliál között!
Ha pedig majd Megváltónk, mint Bíró megjelent, akkor is ama dörgő szavai: „Menjetek, átkozottak az örök tűzre!” (melyek a valóságban nem egyebek, mint a bűnről való tanai előadásának folytatása), az istentelenség iránt való utálatáról fog tanúskodni.

Amilyen meleg és benső a bűnös iránti szeretete, oly égető a gonoszság minden neme iránti gyűlölete; amilyen tökéletes az Ő igazsága, olyan teljes lesz a bűnnek megsemmisülése.
Ő győzelmes és Hős a szentség ékességében, a gonoszságnak dicső legyőzője,
„Te szereted az igazságot és gyűlölöd a hamisságot, ennek okáért, mert megkent téged, ó, Isten, a te Istened vígasságnak olajával a te társaid fölött.”

MEGDICSŐÜLÉS❣️

„💞Akiket pedig megigazított, azokat meg is dicsőítette.” (Róma 8,30)

Ez egy drága igazság részedre, kedves hívő lélek. Talán szegény, nyomorult és ismeretlen vagy, úgy, felüdítésed végett tekints „hivatásodra” és az abból származó üdvös következményekre, s kiváltképpen arra a drága hatásra, amelyről itt szó van.
Amilyen bizonyos, hogy most Isten gyermeke vagy, olyan bizonyos, hogy minden nyomorúságodnak vége szakad nemsokára és mindazzal bővölködni fogsz, ami üdvödre és dicsőségedre szolgál. 

Várj még egy kicsit és fáradt fejed a dicsőség koronáját fogja hordani, ezek a munkától nehéz kezeid győzelmi pálmát fognak lengetni.

Ne panaszkodj szenvedéseid miatt, hanem inkább örülj azon, hogy rövid idő múlva ott leszel, ahol „nincs többé szenvedés, kiáltás vagy fájdalom”.
A tüzes lovak és tüzes szekér ajtód előtt várnak s egy pillanat elegendő, hogy átvigyenek téged a megdicsőültekhez.

Az örök dicséret és hála már ajkadon van. A menny kapuja nyitva áll előtted.
Az örök nyugalomba való bemenetel csalhatatlanul biztosítva van számodra.
Ha az Úr téged elhívott, akkor semmi sem választhat el szerelmétől. 

A nyomor és a szomorúság nem tépheti el ezt a köteléket; az üldözés tüze nem égeti el ezt a bilincset; a pokol kalapácsa nem törheti szét ezt a láncot.

Te el vagy rejtve, az a hang, mely téged először hívott, újból fog hívni, de ezúttal a földről az égbe, a halál komor homályából a dicsőség kimondhatatlan fényébe.
Ó, hidd erősen, hogy annak szíve, aki téged megigazított, végtelen szeretettől dobog érted.
Mindjárt ott leszel a megdicsőülteknél, ott, ahol részed van; itt csak kevés ideig várakozol, hogy előkészülj a szentek örökségének elvételére, mely a világosságban van.
Azután az égi követek szárnyaikon felvisznek téged a békesség, öröm és üdvösség hegyére hol énekelni fogsz:

„Üdvözítőm trónjánál
Leteszem a koronám:
Dics, áldás, magasztalás,
Legyen Neked hál’adás!
Hallelujah!”
és nyugszol örökkön örökké.

ADD ÁT AZ URNAK❣️

,,💞Vesd az Úrra terhedet, és ő gondot visel rád!”(Zsoltárok 55,23)

A gondok, - vonatkozzanak azok bár megengedett tárgyakra, - szerfölött elfoglalnak bennünket, az a gonosztól van és bűn. Azt az intést, hogy az aggasztó gondokat kerüljük, a mi Urunk, 

Megváltónk ismételten szívünkre kötötte, az apostolok is megismétlik, így mi sem hagyhatjuk figyelmen kívül, mert különben kihágást hozna magával.

Az aggasztó gondok legmélyebb alapja az, hogy magunkat bölcsebbnek tartjuk Istennél.
Azt merészeljük gondolni, hogy Ő – balgatag képzetünk szerint – valamiről megfeledkezhet.
Azon fáradozunk, hogy nyomasztó terhünket a magunk hátára vegyük, mintha Ő nem volna képes, vagy nem akarná nekünk azt megtenni.

És az engedetlenség az Úr határozott és világos akarata iránt, utasításának ez a megvetése, szavai iránt való efféle hitetlenség és az a merészség, hogy az Ő dolgába akarunk beavatkozni, ez teljesen és túlságosan bűnös.

Sőt mi több, a gyötrődő gondok gyakran bűnös cselekedetre vezetnek. 

Aki nem adja át terheit nyugodtan Isten kezébe, hanem maga akarja azokat cipelni, igen könnyen jogtalan eszközökkel kísérli meg céljának elérését.

Ez a bűn rávisz arra, hogy Isten tanácsát és bölcsességét elhagyva, emberi bölcsességben keressünk segítséget.
Ez annyi, mint „száraz kúthoz” menni az „élő víz” helyett.
Ez olyan bűn, mellyel régen Izrael népe is megterhelte magát. 

A gond kételyt támaszt bennünk Isten jósága és kegyelme iránt és ezáltal szeretetünk meglanyhul iránta.
Bizalmatlanságot érzünk, és ezzel megszomorítjuk a Szentlelket, így imánk akadályozva, életünk, 

- melynek világítani kellene mások előtt, - be lesz szennyezve és törekvésünk önzéssé alakul.

Az Istenbe vetett bizalom hiánya eltávolít tőle, de az ígéreteibe vetett hit által minden terhet, ami előttünk van Őreá vetünk és „nem gondoskodunk semmiről”, mert Ő szívesen gondoskodik rólunk.

Ezt tart minket közelében és erősít sok kísértéssel szemben.

 „Bízzatok Ő benne mindenkor ti népek, a ti szíveteket öntsétek ki Ő előtte, az Isten oltalmunk nekünk”.

MINDEN IDŐBEN ÍGY IMÁDKOZNI❣️

„💞Ne hagyj el engem, Uram, Istenem, ne légy távol tőlem!”(Zsoltárok 38,22)

Gyakran imádkozunk azért, hogy Isten ne hagyjon el minket a nyomor és kísértés idején, de emellett könnyen elfelejtjük, hogy minden időben szükséges így imádkoznunk.

Nem létezik életünkben egyetlen egy pillanat sem, bármily szent is legyen az, amikor el tudnánk lenni az Ő támogatása és erősítő hatalma nélkül. Úgy a világosságban, mint a sötétségben, úgy az Ő közelében, mint a kísértések idején, szükségünk van erre a kérésre: „Ne hagyj el engem, Uram, Istenem”.

 „Tarts meg engem a Te beszéded által, hogy éljek; erősíts engem, hogy meggyógyuljak”. 

Ha egy kisgyermek járni tanul, szüksége van a folytonos felügyeletre és támogatásra.

Mikor a kormányos elhagyja a hajót, azonnal letér a rendes pályájáról és a habok labdaként űzik ide s tova céltalanul. Mi nem nélkülözhetjük a felülről származó állandó segítséget.

Tehát ezért naponként kell imádkoznunk.
„Ne hagyj el engem, Atyám, ne hagyd el gyermekedet, mert máskülönben az ellenség keze elejti őt.
Pásztorom ne hagyd el bárányodat, különben elbolyong a nyájtól és biztos védelmétől.
Nagy Kertész, ne hagyd el plántádat, mert elhervad és meghal. 

Ó Uram, ne hagyj el engem ebben a szempillantásban, de ne hagyj el Istenem soha sem.
Ne hagyj el örömömben, mert különben foglyul ejti szívem. 

Ne hagyj el szenvedésemben, nehogy zúgolódjam ellened. 

Ne hagyj el engem, ha megtérést ajándékozol nekem, mert elveszíteném a megbocsátás reménységét és kétségbe esnék, de ne hagyj el engem legerősebb hitem idejében sem, mert hitem különben vakmerőséggé fajulna. 

Ne hagyj el engem, mert nélküled gyenge, veled azonban erős vagyok.

Ne hagyj el engem, mert utam veszélyes és buktató hálókkal van kirakva; vezetésed nélkül el vagyok veszve.

A kotlós tyúk nem hagyja el csirkéit, fedezz be Te is engem szárnyaiddal, hadd találjak oltalmat szárnyaid alatt.
Ne távozz messze tőlem, mert a nyomorúság közel van és senki sincs, aki segítségemre sietne”.
„Ne hagyj el engem, Uram, Istenem, ne légy távol tőlem! 

Siess az én segítségemre, ó Uram, én szabadítóm!”

Ne hagyj el Istenem
Menedékem s fényem.

BUZGÓ IMA MEGHALLGATTATIK❣️

„💞Áldott legyen Isten, mert nem utasította el imádságomat.” (Zsoltárok 66,20)

Ha imánkra őszintén visszatekintünk, ámulat fog el bennünket amiatt, hogy Isten azokat valamikor meghallgatta. Talán vannak köztünk olyanok, akik úgy vélekednek, hogy imáik méltók a meghallgatásra – a farizeusok is úgy gondolták – de az igazi keresztyén, akinek látása tisztább, sír és gyászol imái fölött, és ha a múltat még egyszer visszahozhatná, szeretné imáit több komolysággal és buzgósággal felfűszerezni.

Kedves keresztyén, gondolj arra, milyen hidegek voltak imáid. 

Kamrácskádban tusakodni kellett volna Istennel, mint egykor Jákób, de ahelyett könyörgésed erőtlen és száraz volt, nagyon távol állt attól az alázatos, bizalomteljes és buzgó hittől, amely így kiállt fel: „Nem bocsátlak el Téged, míg meg nem áldasz engem”. Igen, ez csodálatos és feltűnő, hogy Isten a te hideg imáidat meghallgatta.

De nem csak meghallgatta, hanem meg is hallgatja. Jusson eszedbe, hogy milyen ritkán imádkoztál, milyen hanyag voltál ebben a tekintetben. Igen, ha valami bajod és szomorúságod volt, akkor sűrűn jöttél a kegyelem trónja elé, de amikor megszabadultál a nyomorúságból hova lett azután állhatatos könyörgésed?

Mindannak dacára, ha te megszűntél is oly buzgón imádkozni, mint egyébként tetted, de Isten mindazonáltal nem szűnt meg téged áldásával elárasztani.
Ha te távol maradsz a kegyelem székétől, Isten akkor sem hagyja azt el, hanem kegyelmes jelenlétének tündöklő fénye mindenkor látható marad a kérubok szárnyai között.

Ó, milyen csodálatos, hogy az Úr tekintetbe veszi szabálytalanul mutatkozó tusakodását tolakodásunknak, amely szükségeinkkel jön és megy.
Milyen Isten Ő, hogy így meghallgatja azok imáját, akik sürgős kívánságaikkal jönnek hozzá, de ha kegyelemben részesültek, ismét elhanyagolják Őt, ezek akkor jönnek Istenhez, ha a szükség kényszeríti őket arra, de akkor majdnem elfelejtkeznek hozzá fordulni, ha az áldás oly erősen jön, hogy a gondot mind elfújja. 

Ó, bárcsak érintené szívünket kegyelme és jósága, mellyel az oly szegényes imát is meghallgatja és olyanok lennénk ezután, mint akik „minden ügyben szüntelen imádkoznak és esedeznek a Szentlélek által”.

ISTENI BIZALOM❣️

„💞Az ÚR javamra dönti el ügyemet.” (Zsoltárok 138,8)

Az a bizalom, melyet a zsoltáros e szavakban kifejez, egész nyilvánvalóan isteni bizalom.
Nem mondja: „Olyan kegyelemben vagyok, hogy azt véghez vihetem; hitem oly rendíthetetlen, hogy nem ingadozik; szeretetem oly meleg, hogy sohasem hűl ki; elhatározásom oly szilárd, hogy senki sem tántorít el tőle”, ő nem beszél így, hanem minden reménye és bizodalma az Úr.

Ha olyasmibe helyezzük bizalmunkat, ami nem az idők szikláján lett alapozva, akkor a mi oltalmunk és menedékünk kevesebbet ér az álomnál, összeomlik felettünk legmélyebb fájdalmunkra és nagy romlásunkra romjai alá temet bennünket. A zsoltáros bölcs volt, bizodalmát nem építette csekélyebbre, mint az Úr munkájára. Az Úr az egyedül, ki a jó munkát elkezdte bennünk.
Ő az, aki azt véghez is viszi, s ha be nem végzi, akkor mindig bevégezetlen marad.

Ha igazságunknak mennyei öltözetén csak egyetlen egy öltés is van, amit mi magunk öltöttünk, akkor el vagyunk veszve; bizodalmunk azonban az, hogy az Úr, amit elkezdett, el is végzi.
Ő mindent megtett, mindent tennie kell és mindent tenni fog. Bizodalmunkat nem szabad arra helyezni, amit mi tettünk, sem arra, amire szigorúan elhatároztuk magunkat, hanem kizárólag és teljesen arra, amit az Úr akar tenni.

A hitetlenség azt súgja: „Sohasem fogod te azt megtenni, nem vagy elég állhatatos.
Nézd szíved álnokságát, nem győzheted le a bűnt, gondolj a világ bűnös élvezeteire és kísértéseire melyek téged csalogatnak, azok biztosan elámítanak és megtévesztenek.”

Ó, igen, mi bizonyára a romlásba zuhannánk és elvesznénk, ha saját erőnkre volnánk utalva.
Ha gyarló járművünket a viharos tengeren mennyei támogatás nélkül volnánk kénytelenek kormányozni, akkor fel kellene hagynunk az utazással, de Istennek hála,
„Ő elvégzi, amit elkezdett és minket partra visz az óhajtott célhoz.”
Nem túlzunk, ha Istenbe vetjük teljes bizalmunkat, sohasem fogunk csalódni, ha ilyen bizodalmunk van.

HIT MEGERŐSÍTSE❣️

„💞A helyes útra vezette őket” (Zsoltárok 107,7)

A változatos benső élmények gyakran e kérdést idézik elő a komoly keresztyénnél:
„Miért van nekem ilyen helyzetem?”
Kerestem a világosságot, és íme, sötétség jött rám; kerestem a békességet és nyomorúságot találtam.
Azt mondtam az én szívemben: az én váram szilárd, soha sem fogok ingadozni, de mikor, Uram, elrejtetted arcodat, én megháborodtam. 

Még tegnap világosan ismertem elválasztásomat, ma azonban már minden bizonyságom oda van és reményem beborult.
Tegnap fel tudtam hágni a Pisga hegyére és bepillantottam az ígéret dicső földjére, ma már meg van fosztva lelkem minden örvendetes bizalomtól.
Csüggesztő félelem vett rajtam erőt, örömöm egyáltalán nincs, de gyászom annál több.
Vajon ez Istennek velem való szándékához tartozik?

 
Ez az az út, melyen Isten engem a mennybe akar vinni? Igen, úgy van. Hited elhomályosodása, kedélyed elkomorodása, reményed eltűnése, mind eszköz és út, melyek által Isten a nagy szükségnek megfelelő érettség felé közelebb visz, melyet nemsokára megkapsz.

 
Ezek a próbáltatások hited megerősítését és szilárdságát célozzák; ezek áramlatok, melyeknek hullámcsapásai feljebb emelnek téged a sziklára; csak szelek, melyek hajódat űzik a mennyei kikötő felé.
Tehát veled is úgy van, mint Dávid mondja:
„És vezérli őket a partra, melyre igyekeztek menni”. Dicsőség és gyalázat által, szidalom és dicséret által, gazdagság és szegénység által, öröm és szomorúság által, üldözés és tisztelet által lesz megtartva és mozdul előre lelki életed és ezek mindegyikének áldásul kell neked szolgálni utadon.
Óh, ne gondold, kedves hívő testvérem, hogy keserveid ellenkeznek Istennek veled való szándékával; azok szükségszerűen ahhoz tartoznak.
„Sok háborúságon keresztül kell nekünk az Isten országába mennünk”, azért tanuljátok meg „nagy öröm tartsátok, mikor különféle kísértésekbe estek”.

„Ha keresztünk nagy, szebb koronát
Teszel Istenünk részünkre;
S azt egykor trónjánál adja át
Teszi a győző fejére.
Ezt a kincset csak az kapja,
Ki keresztjét nem utálja.”