AZ Ő DICSŐSÉGE❣️

„Íme, az Úr, a mi Istenünk megmutatta nékünk az ő dicsőségét.” (5 Mózes 5,24)

Istennek minden munkájával az a szándéka, hogy az Ő dicsősége nyilvánvaló legyen. 

Valami más, csekélyebb cél nem volna méltó Hozzá.
De miként nyilvánuljon Istennek dicsősége olyan szegény és bukott teremtményekbe, mint mi vagyunk? Az ember szeme nem együgyű, mindig saját dicsősége után kandikál, nagyszerű véleménnyel van a maga ereje és képességei felől, így azután nem alkalmas Isten dicsőségének megtekintésére. 

Azért világos dolog, hogy saját énünknek félre kell állni az útból, hogy Isten magasztosságának helyet adjon.
S ez az oka, amiért az Úr az övéit gyakran nehézségek és rossz viszonyok közé engedi jutni, hogy saját balgatagságuk és gyengeségükre figyelmessé tétessenek s így képesek legyenek Isten méltóságát megfigyelni, mikor jön, hogy megváltásukat folyamatba hozza. 

Az, akinek élete valami sima és kényelmes úthoz hasonlít, keveset lát Isten dicsőségéből, mert kevés alkalma van magával leszámolni; azért nincs eléggé előkészülve arra, hogy beteljen Isten megnyilvánulásával.
Aki hajócskájával csak kis folyókat és csekély öblöket látogat, keveset fog tudni a viharok Istenéről. 

De „akik a nagy vizeken kereskednek, azok látják az Úrnak munkáit és csodáit a tengeren”. 

A nélkülözés, szegénység, kísértés és megvettetés hatalmasan tajtékzó hullámain ismerjük meg a Jehova hatalmát, mert itt érezzük az ember csekély voltát.
Azért adj hálát Istennek, ha rögös utakon visz keresztül, ez az éppen, amit Isten nagysága és jósága tapasztalatként mutatott meg neked.
Nyomorúságaid az ismeret kincseivel gazdagítanak téged, melyet másképpen nem gyűjthettél volna. 

Találkozási helyeid az Úrral azok a sziklaüregek, melyekbe az Úr vitt, hogy ott, mint egykor Mózes, 

szemlélhesd Isten dicsőségét, mikor az elvonul előtted.

Magasztald Istent, hogy nem hagyott téged a tudatlanság sötétjében, melyet a szakadatlan jólét szokott magával hozni, hanem, hogy a kísértések nehéz harcában képessé és fogékonnyá tett az Ő csodálatos kormányzásában és imádatra méltó vezetésében megnyilvánuló fénysugarainak észrevételére.

MEGVÁLTÓMÉRT❣️

„💞Utoljára induljanak az ő zászlóik szerint.”(4 Mózes 2,31)

Dán tábora utoljára kelt fel, mikor Izrael serege pusztai vándorlásának idején tovább vonult.
A Dániták az utolsó helyet foglalták el, persze a helytől nem sok függött, mert bár utolsók voltak, mégis éppen úgy a sereghez tartoztak, mint az elől menő törzsek. 

Ugyanazon tűz – és felhőoszlopot követték, ugyanazon mannát ették, ugyanazon lelki kősziklából ittak és ugyanazon ígéret földje felé vándoroltak.

Jöjj lelkem, légy vidám és örülj, bár ha hátsó és utolsó vagy is, részesülsz abban az üdvös előnyben, hogy az Úréihoz tartozol és hogy velük együtt oda mész, ahova az előcsapat megy.
Valakinek kell lenni utolsónak, a dicsőségben és tekintélyben, valakinek csekélységeket is meg kell tenni Jézusért, s miért ne lennék én az? 

Nyomorúságos faluban tudatlan napszámosok között vagy szűk zsákutcában elvetett bűnösök között, szívesen dolgozom Megváltómért, „leszek az utolsó az én zászlóm alatt”.

A Dániták nagyon fontos helyet töltöttek be.
Az útközben barangolókat és elhullottakat felszedték és magukkal vitték. 

Tüzes érzületekkel szeretnek előrerohanni a járatlan úton, hogy új igazságokat ismerjenek meg és több lelket vezessenek Jézushoz, némelyek pedig, akik többnyire meggondolt és nyugodt lelki tehetségek, inkább arra alkalmasak, hogy a gyülekezetet előbb hitére emlékeztessék és gyenge fiait erősítsék.

Minden helynek megvan a maga kötelessége és Isten lassan haladó gyermekei rájönnek arra, hogy az ő tulajdonképpeni rendeltetésük olyan, hogy az egész seregnek a lehető legnagyobb áldására válhatnak.
Az utócsapatnak helye veszedelmes. Ellenségek vannak úgy mögöttünk, mint előttünk.
Támadások történnek minden oldalról. Olvassuk, hogy Amálek Izraelnek csapdát állított és az utolsók közül néhányat megölt.

A tapasztalt keresztyén sok munkát talál lelki fegyver gyanánt, midőn a szegény kételkedő és rettegő lelkeket támogatja, kik a hitben, ismeretben és vidámságban a legutolsók közt állnak.
Én lelkem, vizsgálódj gondosan és lásd meg, mi módon állhatnál támogatóul a hátsók mellé még ma is.

KIVÁLASZTOTTAK❣️

„Tudván, Istentől szeretett atyámfiai, hogy ti ki vagytok választva.” (1 Tesszalonika 1,4)

Némely ember úgy vélekedik, hogy előbb azt kell megtudnia, választva van-e, s csak azután akar Krisztusra tekinteni. Azonban ezt így sohasem fogják megtudni, mert ezt csak azáltal lehet felismerni, ha Jézusra néznek.
Ha választatásotokról bizonyosak akartok lenni, erősítsétek meg szíveteket és ragaszkodjatok Isten ígéreteihez.
Érzed, hogy bűnnel terhelt, elveszett bűnös vagy?
Akkor menj egyenest Krisztus keresztjéhez, panaszold el az Úr Jézusnak és mondd meg neki, 

hogy az Ő igéjéből olvastad: „Aki én hozzám jön, semmiképpen ki nem vetem”.

Mondd neki, hogy Ő mondta: „Igaz beszéd ez és mindenképpen méltó, melyhez ragaszkodjunk: 

hogy a Krisztus Jézus eljött e világra, hogy a bűnösöket megtartsa”.
Fordulj Jézus felé, nézz rá és bízz benne, úgy közvetlenül meg fogsz győződni választásodról, 

mert amilyen bizonyos, hogy hiszel benne, olyan határozottan és bizonyosan el is vagy választva.

Ha teljesen át akarod adni magad Krisztusnak, és minden bizodalmadat Belé kívánod helyezni, 

de ezt mondod:
„Előbb tudni akarom el vagyok-e választva”, akkor kívánsz valamit, de magad sem tudod, hogy mit.
Menj a kedves hű Úr Jézushoz úgy amint vagy, ha még oly vétkes volnál is. 

Dobj el minden kíváncsi kérdést, vajon választott vagy-e te, vagy nem. 

Menj egyenesen Krisztushoz, rejtőzz sebeibe és meg fogod tudni, hogy választott vagy. 

Részesülni fogsz a Szentlélek biztosításában, aki által később mondhatod: „Tudom kiben hittem és biztos vagyok benne, hogy az én Ő általa letett kincsemet megtartja arra a napra”.

 Krisztus részt vett az örökkévalóság tanácsában:
„Öröktől fogva való szeretettel szerettelek téged, azért terjesztettem rád irgalmasságomat”.
Ha te Krisztust választottad, úgy nem lehet kételkedned azon, hogy elválasztott vagy.

„Szerelmedből választottál,
Krisztusban magadhoz vontál

Drága mennyei Atyám.

TŐLE VALÓ ÁLLANDÓ FÜGGÉS❣️

„💞Szedik pedig azt reggelenként”(2 Mózes 16,21)

Igyekezz arra, hogy az Úr jóakaratától és jó tetszésétől való teljes függésed érzését ébren tartsd, bővölködő örömeid folytonos megújulásául. Soha ne jusson eszedbe, hogy régi mannával élj, se ne sóvárogj e világ Egyiptomának segítsége után.

Mindennek Jézustól kell jönni, különben örökre el vagy veszve. Régi olaj nem adhatja neked a lélek igazi kenetét. Fejednek friss olaj kell, mely a szentséges hely aranyszarujából öntetik rá, különben veszendőbe megy annak minden dicsősége.

Ma talán az Isten hegyének ormán vagy, de aki téged odavitt, az kell, hogy megtartson és meg is őrizzen ott, különben gyorsabban süllyedsz ismét vissza, mint ahogy azt álmodhatnád.
A te hegyormod csak úgy állhat erősen, ha Ő azt jó helyen alapozta.
Azonban, ha elrejti arcát, akkor rögtön nyomorúság ér téged. Ha Megváltód látja, hogy a te javad azt megkívánja, akkor nem létezik olyan ablak, melyen át az ég kékségét szemlélhetnéd.

Józsué megállította a napot, Jézus pedig a legsűrűbb sötétséggé változtathatja azt.
Ő megvonhatja szívedtől az örömnek minden sugarát, szemeidtől minden üde tekintetet, életedtől minden erőt és mozgást.

Egyedül az Ő kezében van vigasztalásod s az Ő intésére tűnik el az előled.
Az Úr szándékosan akarja, hogy Tőle való állandó függésünket érezzük és elismerjük, mert Ő az egyedüli, ki bennünket feljogosít „mindennapi kenyerünket” kérni és egyedül Ő ígéri, „hogy a mi öregségünk olyan lesz, mint ifjúságunk.”

Nem-e legjobb az részünkre, hogy az így van, hogy mi a kegyelem trónja előtt gyakran megjelenhetünk és az Ő szeretetére folyton emlékeztetve leszünk?
Óh, igazán, milyen gazdag a kegyelem, mely ilyen szakadatlanul nyújt, s nem rejtőzik el hálátlanságunk elől.
Az aranyeső nem szűnik meg soha, az áldás felhői folyton lakásaink fölött lebegnek.
Óh, Úr Jézus, eléd hullunk térdeinkre és megvalljuk, hogy Nélküled minden jóra alkalmatlanok vagyunk és a nekünk adott kegyelmi adományokért imádjuk szent nevedet és magasztaljuk kimeríthetetlen szeretetedet, mely a legjobb búzával táplál és a kősziklából folyó mézzel elégít meg minket.

IZZÓ IMAKAMRA❣️

„💞A tűz szüntelen égve maradjon az oltáron, és el ne aludjék.” (3 Mózes 6,13)

Tartsátok oltárotokat „ima-kamrátokban” izzó hevületben, ez az igaz istenies élet. 

A szentély erre az oltárára rakja le a család az áhítatosság tüzes szenét.
Ezt a parazsat kell folyton élesztgetni és lángoltatni.
A titkon végzett ima az élő keresztyénség lényege, ismertető jelen és fokmérője.
Itt égessétek el áldozatotok kövérét. Imáitok kamrátokban a lehetőség szerint rendszeres, 

gyakori legyen, távol minden szórakozottságtól. A komoly imák sokat tehetnek. Nincs semmi kérnivalód? 

Ím, lásd csak: a gyülekezet, ennek pásztorai, saját lelked, gyermekeid, rokonaid, szomszédjaid, hazád, 

Isten ügye és az Ő igazságának terjesztése e világon, mind-mind imára szólítanak téged. 

Talán csak nem vagyunk imakamránkban sem hidegek, sem melegek?
Az áhítatosság tüze talán már csak pislog szíveinkben?
A tüzes szekér kerekei talán nyikorgón és lassan fordulnak? 

Ha igen, akkor serkentsen fel bennünket az álomból a szétzüllésnek e jele. 

Akkor csak menjünk és esedezve könyörögjünk a kegyelem és ima szelleméért.
Mert ha ez a tűz az elvilágiasodás hamva alatt elaludna és elfojtódna, akkor ez akadályozná a családi istentisztelet tüzét is, ami azután nagy befolyással lenne úgy a gyülekezeti, mint világi tevékenységünkre. 

A jelzett ige alkalmazható a szív oltárára is.
Ez az igazi aranyos füstölő oltár. Isten szívesen látja, ha gyermekeinek szíve az ő irányába lángol.
Ajándékozzuk szíveinket Istennek, melyek szeretettől lángoljanak.
Keressük kegyelmét, hogy tüze soha többé ki ne aludjon, mert nem éghet az, ha az Úr nem tartja meg izzó állapotban.
Sok ellenség törekszik azt elfojtani és kioltani, de ha rejtekben a láthatatlan kéz rá önti a kenetnek szent olaját, akkor folytonosan jobban-jobban éled és lángol mindig magasabbra.
Rakjuk a Szentírás szavait, mint gyúlékony anyagot szívünk tüzére, mert azok eleven (izzó) szenek.
Az evangélium hirdetését fogadjuk el buzdító ajándékul, de mindenekelőtt nagyon gyakran vonuljunk csendes magányunkba Jézussal

TISZTA EVANGÉLIUM HIRDETÉSE❣️

„💞Mert amint faragó vasadat rávetetted, megfertőztetted azt.”(2 Mózes 20,25)

Isten oltárát faragatlan kövekből kellett felállítani, nehogy azon valami emberi ügyesség vagy munka legyen látható!!!

Az emberi bölcsesség arra igyekszik, hogy a keresztről szóló evangélium tanát minél mesterségesebb foglalatba helyezze és rendezze, hogy az elbukott természet torz ízlésének simább legyen.

Csakhogy ahelyett, hogy a testi bölcsesség képes volna az evangéliumot megjavítani, inkább megszentségteleníti, és más evangéliumot csinál belőle és teljesen eltér az Isten igazságától. 

Minden változtatás és az úgynevezett javítgatás az Úrnak szavain nem egyéb, mint annak átalakítása és megszentségtelenítése.

A kevély emberi szív nagyon készséges arra, hogy közbevesse magát a lélek igazolására Isten előtt.
Álmodoznak Krisztus elé való készületről, mások az alázatosság és bánat érzelmeiben bíznak; mások jócselekedetekre hivatkoznak, némelyek nagyra vannak természeti képességeikkel, s így mindenképpen kísérleteznek, hogy vésőjükkel az Úr oltárán igazítsanak.

Jó lenne, ha a bűnösök meggondolnák, hogy az ő testies maguk választotta tehetségük nagyon távol van attól, hogy az az Üdvözítő művét tökéletesíthetné, sőt azt csak becsteleníteni és megszentségteleníteni tudja.
Egyedül az Úr magasztalandó az engesztelés művéért, ehhez nem fogadható el semmiféle emberi vésővonás, sem kalapácsütés. Istenkáromlás az, ha valaki megkísérel ahhoz tenni valamit, mit Krisztus halála előtt „elvégeztetett minden”-nek nyilvánított; vagy azt javítgatni, melyen Istennek tetszése teljesen megnyugodott. Rettegő bűnös, el a te kőfaragó vasaddal, s borulj le mély alázattal imádkozni.

Fogadd el az Úr Jézus engesztelésed oltárául és csak Ő benne bízzál.

**Ez a mai fejezet szolgáljon némely hívő megintésére.
A keresztyének között nagyon növekszik a hajlam, a kinyilatkoztatott igazságokat megnyirbálni és igazítgatni. Ez elbizakodás és hitetlenség, küzdjünk ellene.
Fogadjuk el az igazságot úgy, ahogyan azt mi kapjuk.
Annak örvendjünk, hogy a Szentlélek tanai faragatlan kövek, miáltal még alkalmasabbak az Úr oltárának felépítésére.

MÉLTÁN HARAGUDNI...❣️

„És monda az Isten Jónásnak: Avagy méltán haragszol-e?” (Jónás 4,9)

A harag nem mondható mindenkor és feltétlenül valami bűnös cselekménynek, de azért csak kérdezgessük önmagunkat: „Vajon méltán haragszol-e?” Lehetséges, hogy ezt válaszoljuk: „igen!” 

A felbőszültnek kezében a harag gyakran gyújtogató fáklya, ám időnként tűz az, mely Illés módja szerint a mennyből száll alá. Helyesen és jól tesszük, ha a bűn miatt haragszunk, azon jogtalanságok miatt, melyek a mi jó és kegyelmes Istenünk ellen követtetnek el, vagy ha önmagunkra haragszunk, amiatt, hogy még mindig olyan oktalanok vagyunk azon sok isteni fenyíték és helyreutasítás dacára; szintén, ha mások miatt haragszunk, ha a haragnak egyetlen oka a gonoszság, melyet elkövetnek. 

Aki gonosz tettek miatt nem haragszik, az annak részesévé teszi magát. 

A bűn kárhozatra méltó és gyűlölni való, mit egy újjászületett szív sem képes türelmesen elviselni. 

Maga az Isten is haragszik minden nap a gonoszok miatt, de meg is van írva:

 „Kik szeretitek az Urat, gyűlöljétek a gonoszt”. 

Csakhogy nagyon tarthatunk attól, hogy haragunk nem igazolt, sem nem menthető, ezért kell ezt felelnünk: „nem!” 

Mi szükségünk van arra, hogy hevesek legyünk gyermekeink iránt, szenvedélyesek a szolgálókkal szemben, felháborodottak a családra? 

Hoz-e ilyen harag tisztességet keresztyén hivatásunkra, vagy az Isten dicsőségére válik-e az? 

Avagy nem játszik-e közre a régi gonosz szív, mely utat akar magának törni, miért is nem lenne-e jobb, ha újjászületett emberünk minden erejével küzdene e romlást okozó hajlam ellen? 

Vannak keresztyének, kik helyet adnak a haragnak, mintha hiábavaló lenne annak ellenállni. 

Ám a hívő gondolja meg, hogy neki diadalmaskodnia kell mindenen, különben nem koronáztatik meg. 

Ha mi képtelenekké váltunk szenvedélyeinket féken tartani, ugyan hát mit munkált akkor rajtunk a kegyelem? 

Egyszer valaki azzal mentegette magát, hogy a kegyelem némely esetben a vadba is beoltatik. 

„Igen” – válaszolták neki – „csakhogy azután a gyümölcs többé nem vadalma”!!

Természetes gyengeségünkkel ne mentegessük bűneinket, hanem fussunk olyankor a kereszthez és kérjük az Urat, hogy kívánságainkat és szenvedélyeinket Ő feszítse meg. 

Ő újítson meg, hogy Hozzá hasonlóan nyájasak és barátságosak legyünk.