MÁSSAL JÓT TEVŐ❣️

„💞A mással jót tevő ember megkövéredik; és aki mást felüdít, maga is üdül.” (Példabeszédek 11,25)

Itt az a nagy igazság közöltetik velünk, hogy adnunk kell, ha venni akarunk; hogy vetnünk kell, ha gyűjteni akarunk; hogy másokat kell boldogítanunk, ha boldoggá akarunk lenni.
Azután mások lelki jóllétét kell keresnünk, ha óhajtjuk, hogy mi magunk is megerősödjünk lelkileg.

„A mással jót tevő ember megkövéredik, és aki mást felüdít, maga is üdül.”
Az a törekvés, hogy másoknak használjunk, áldásos működésre fejleszti erőnket. 

Vannak elrejtett tehetségeink és szunnyadozó képességeink, melyek gyakorlat által napfényre kerülnek.
Munkára való erőnk önmagunkban marad elrejtve mindaddig, míg nem merészkedünk kimenni az Úr táborába harcolni, vagy még nincs bátorságunk a nehézségek hegyeit megmászni.
Nem tudjuk milyen gyöngéd részvét lakozik bennünk, míg nem törekszünk az özvegyek könnyeit felszárítani és az árvák nyomorát enyhíteni.

Gyakran tapasztaljuk, hogy mialatt másokat tanítunk, magunk is gazdagabb ismeretekhez jutunk.
Óh, milyen üdvös tanítást nyertek némelyek közülünk a betegek és haldoklók ágyánál!
Odamentünk, hogy vigaszul vigyük az írás szavait és elmentünk megszégyenülve tudásunk csekélysége és elégtelensége miatt. 

Amikor szegény szentekkel beszélgetünk, alaposan megismerjük Istennek útjait és mélyebb belátást nyerünk az isteni igazságba. 

Innen van az, hogy ha másokkal jót teszünk, alázatosabbak leszünk. 

Rájövünk, hogy mily sok kegyelem van ott, ahol azt a legkevésbé várnánk, és hogy milyen gyakran túltesznek rajtunk a szegény hívők az igazság ismeretében.

Vigaszunk is szaporodik, ha másokért fáradozunk. Törekszünk őket felbátorítani s a vigasztaló szavak felüdítik saját szívünket. 

Úgy vagyunk, mint az a két ember a havasokban: az egyik betakarta a másik testét hóval, hogy megvédje a fagyás általi haláltól, e munka által saját vérét is mozgásban tartotta, így a saját életét is megmenthette.

A sareptai özvegyasszony ételt adott a prófétának szegényes készletéből és attól a naptól kezdve nem ismert szükséget.
„Adjatok, nektek is adatik. Teljes, megrázott, megnyomott és elfolyó mértéket adnak a ti szívetekbe”.

JÁKOB ISTENÉNEK FELKENTJE❣️

„💞Dávid…Jákób Istenének felkentje és Izráel dalainak kedvence.” (2 Sámuel 23,1)

Mindazon szentek között, kiknek életük a Szentírásban fel van jegyezve, 

Dávid magaslik ki az ő legérdekesebb, legváltozatosabb és legtanulságosabb életmódja által.
Ennek életében találkozunk nyomorúságokkal és kísértésekkel, melyek hasonló egyesülésben az Ószövetség szentjeinek egyikénél sem találhatók meg.

Azért Ő a mi Urunk és Megváltónk egyik rendkívül találó képmása. 

Dávid magán tapasztalt minden emberi állás és hivatás szenvedéseit.

A királyoknak megvannak a maguk próbáltatásaik, s Dávid koronát viselt.
A földművesnek megvannak a maga gondjai, Dávid pásztori botot is kezelt.
A vándornak sok kellemetlenséget kell eltűrnie.
Dávid az Engedi szikla üregeiben és barlangjaiban tartózkodott.
A hadvezér nehézségekkel küzd, s Dávid nem viselhette el Sérujának fiait, kik őt bosszantották.
Az a férfi, ki gyönyörűséges énekszerző volt Izraelben, barátaitól is megkísértetett: 

Akitófel, a királyi tanácsos, elhagyta és elárulta őt.
„Aki velem kenyeret evett, sarkát felemelte ellenem.” Legbántóbb ellenségei saját családtagjai voltak, gyermekei voltak legnagyobb keresztje.

A szegénység és gazdagság, a dicsőség és gyalázat, az egészség és betegség kísértései kipróbálták rajta hatalmukat. Külső kísértések zavarták meg békéjét, belső kísértések ásták alá örömét. 

Alig menekült meg Dávid egyik nyomorúságtól, már a másikba esett. 

Alig szabadult meg a szomorúság és vigasz nélküli állapotból, újból a nyomor legnagyobb mélységeibe merült.

Istennek minden habjai és hullámai rá zúdultak és elborították árjaikkal.
Dávid zsoltárai valószínűleg éppen ezért szolgálnak a tapasztalt keresztyénnek általános gyönyörűségére. Lelkületünk minden mozzanatát, elragadtatást és lehangoltságot, Dávid kellően ecsetel tapasztalataiban.

Ő jól ismerte az emberi szívet, mert a legjobb iskolában neveltetett, a benső személyes tapasztalat iskolájában.
Ha ebben az iskolában kapunk oktatást, akkor növekedünk korban és kegyelemben, akkor Dávid zsoltárai hovatovább mindig kedvesebbek lesznek előttünk és rájövünk, hogy itt „gyönyörűséges és füves helyeken leszünk legeltetve és kies vizek mellé vitetünk”.

Lelkem, bár felüdítene és megerősítene téged ma Dávid tapasztalata!

AHOL a KRISZTUS, OTT VAN ISTEN❣️

„💞És megáll, és legeltet az Úrnak erejével.” (Mikeás 5,4)

Krisztus uralkodása az Ő gyülekezetében azonos egy pásztor-királyéval.
Erővel és hatalommal bír, de ez egy bölcs és szeretetteljes pásztornak hatalma az ő segélyére szorult szerető nyája felett.
Ő parancsol és engedelmességre talál, de ez a jól gondozott és szeretettel ápolt bárányok készséges engedelmessége, kik vidáman simulnak szeretett pásztorukhoz, kinek hangját ők jól ismerik.
Ő a szeretet ereje és a jóság hatalma által uralkodik.
Az Ú uralma jótékony hatású.

Az van mondva: „Ő pedig fel fog lépni és legeltetni”.
Ő, a gyülekezet egyedüli feje, gondoskodik és ténykedik övéi jólétéért. 

Nem ül le trónjára büszke nyugalommal, kormányzásában nem hagyja használat nélkül a kezében tartott pálcát.
Nem, Ő előjön és legeltet.
Ez a kifejezés „legeltetni” úgy az eredeti szövegben, mint a görög nyelvben mindazt jelzi, amit egy pásztor hűsége képes megtenni: vezetni, őrködni, őrizni, gyógyítani, szeretni éppen úgy, mint legeltetni.

Az Ő uralkodása maradandó.

 
Az van mondva: „Ő pedig fel fog lépni és legeltetni”, nem az: „Ő majd ekkor vagy akkor fog legeltetni és végre felhagy a hivatásával”; vagy: „Egyszer ébredést fog előidézni s azután magára hagyja gyülekezetét, mígnem az eleped a szárazság miatt”.
Az Ő szemei nem szunnyadnak és kezei nem nyugodnak soha.
Szíve nem szűnik meg szeretettel dobogni és vállai nem fáradnak meg gyermekeinek terhét hordozni.
Az Ő uralmának tevékenysége erős és hatalmas.

„És legelteti az Ő népét az Úrnak erejével”.
Ahol a Krisztus, ott van az Isten, és mindaz, amit Krisztus tesz, az a Magasságosnak cselekedete.
Óh, ez egy drága igazság, ha megszívleljük, hogy Ő, ki ebben az órában népe jólétéért közbe lép, az igaz Istenből való Isten, kinek minden térd meghajol mennyen és földön.
Óh, boldogok vagyunk, hogy olyan pásztorhoz tartozunk, ki emberré léte által testvéreivé tesz, és akinek Istensége minket védelmez és oltalmaz.

„Jöjjetek, hajoljunk meg, boruljunk le; essünk térdre az Úr előtt, a mi alkotónk előtt!
Mert ő a mi Istenünk, mi pedig az ő legelőjének népei és az ő kezének juhai vagyunk.”

A SZERETET a Gecsemámé kertben SZÜLETETT❣️

„A szeretet sokakban meghidegül.” (Máté 24,12)

Én bennem is? Óh, ha úgy van, mondjátok meg nekem, miként gyógyulhat meg újból szeretetem?
Az orvosok azt állítják, hogy a beteg részére legalkalmasabb tartózkodási hely az ő hazája, születésének helye.
Ha a szeretet bennünk meghidegül és megbetegedik nem gyógyulhat meg másutt, csak ahol született.
Hát van Jézus iránti szeretetünk születésének helye?
A sínai hegyen született, ahol az Úr leszállt a szent hegyről, hol a szent előlépett a Párán hegyéről sok ezer szentjeivel?
Ahol a hegyek megolvadtak az Ő lábai alatt és a sziklák viaszként olvadoztak rettentő jelenléte miatt? Óh, nem!
A Tábor hegyén született, hol az Úr megdicsőült és ruhái fényesek lettek és fehérek, mint a hó?
Nem! Homály fedte azoknak szemeit, kik Őt ott nézték és elálmosodtak, mert a dicsőség leverte őket.

Megmondom nektek, hol kezdődik a szeretet élete.
A szeretet a Gecsemáné kertjében született, ahol az Úr Jézus nagy vércseppeket izzadott!

Pilátus palotájában nevelkedett, ahol az Úr Jézus hátát tartotta a verőknek és arcát azoknak, kik Őt leköpték és ütötték és ahol fejét tövissel koronázták.
A szeretet naggyá nőtt a keresztnél, a haldokló Isten sóhajai között, a Megváltó vérének csörgedezése mellett.
Mondjátok meg azt nekem, Istennek gyermekei, honnan ered szeretetetek, máshonnan, mint a kereszt alól?
Láttátok e gyönyörű virágot a Golgotán kívül valahol másutt fakadni? 

Nem csak ott, hol azt a szeretetet láttátok, mely önmagát átadta a megkötözésre és meghalt a saját csapása alatt; mely életét önként odaadta, jóllehet, hatalma lett volna azt megtartani és újra felvenni. 

Ott született a ti szeretetetek.
Kedves lélek, ha beteg szereteted gyógyulását óhajtod, vidd azt ezekre a szent helyekre. 

Ültesd le az olajfák árnyékában, állítsd fel egy magaslatra, hadd figyelje a vér alácsörgedezését.
Vidd a kereszthez és mutasd meg neki a megöletett Bárányt, és törpe szereteted tényleg óriássá növekszik, szereteted elhaló szikrája fel fog lángolni.

BÍZOK BENNED URAM❣️

„💞Bízom Isten kegyelmében.” (Zsoltárok 52,10)

Elmélkedj egy kissé az Úrnak erről a jó voltáról, mert ez irgalmasságból fakadó kegyelem. 

Gyöngéd és szeretetteljes kézrátétellel gyógyítja a töredelmes szíveket és kötözi be azokak sebeit. Éppen oly irgalmas az Ő jóságának nyilvánításában, mint annak nagyságában. 

Igen nagy jóság ez. Semmi sem kicsiny, ami isteni. Kegyelme végtelen, mint Ő maga. 

Azt megmérni nem lehet. 

Az Ő kegyelme oly nagy, hogy a nagy bűnösöknek nagy bűnt bocsát meg, nagy békességet és nagy örömöt nyújt és a nagy Isten nagy egébe emel minket nagy gyönyörűségre.
Ez ki nem érdemelt kegyelem. A kegyelem valóságban nem is lehet más, mert megérdemelt kegyelem csak az igazságnak meg nem felelő elnevezés lenne.
A bűnös részéről nem lehetett jogot tartani a Magasságos szívélyes részvétére, ha a lázadó rögtön a pokol tüzére ítéltetett volna, a kárhozatot bőségesen kiérdemelte volna. 

De mivel a haragtól fel lett mentve, az egyedül a könyörülő szeretet műve, mert a bűnösben nincs arra nézve semmi alap.
Ez gazdag kegyelem.

Vannak nagy dolgok, melyek mindazáltal kevésre képesek, de ez a kegyelem megkeseredett lelkünk kedves vigasza, aranyedényből vett olaj vérző sebünkre, megtört csontjainknak mennyei gyógyulás, megfáradt lábainknak királyi kocsi és szerető kebel remegő szívünk számára.
Ez sokszoros kegyelem.
Mint Bunyan mondta egyszer: „Isten kertjében minden virág megvan”. Ez nem felaprózott kegyelem.
Azt gondoljátok talán, hogy csak egy kegyelmet nyertek, de tapasztalnotok kell, hogy az a kegyelem egész felhőzete. Ez egy bőséges kegyelem. Milliók élvezték azt, de kimeríthetetlen.

Mindenkor ugyanolyan friss, szabados és teljes.
Ez egy maradandó kegyelem. Ez sohasem szűnik meg.
Ha Isten kegyelme a te barátod, úgy veled lesz minden kísértésben és megóv az eleséstől.
Veled lesz a nyomorúságban, hogy el ne merülj.
Veled lesz az életben, mint arcod világossága.
Veled lesz a halálban, mint lelked napja, amikor minden földi vigasz eltűnik.
„A te hatalmadról éneklek és a te kegyelmességedet hirdetem minden reggel!”

AZ URNAK ADJATOK DICSŐSÉGET❣️

„💞Adjátok az Úrnak neve tiszteletét.” (Zsoltárok 29,2)

Isten dicsősége az Ő lényéből és tetteiből származik.
Ő dicsőséges lényében, mert benne mindaz oly teljességben megvan, ami szent, kedves és jó, 

hogy Neki telve kell lenni dicsőséggel.
Tetteinek, melyeket cselekszik, szintén fenségesnek kell lenni, mert azok az Ő lényéből folynak.
S minthogy azt akarja, hogy tetteiben jósága, kegyelme s igazsága nyilvánuljon meg teremtményei előtt, gondosan őrködik afölött, hogy azzal egybekötött dicsőség egyedül Neki adassék.
Nincs bennünk semmi, amivel dicsekedhetnénk, mert ki az, aki minket mások fölé emel?

 
Ugyan mink van, amit nem a kegyelem Istenétől vettünk volna? Azért nagy gondot kell arra fordítanunk, hogy alázatosan járjunk az Úr előtt. Mihelyst magunkat dicsérjük és magasztaljuk, 

a Magasságos ellen lázadunk fel, mint olyanok, kik Vele hasonló dicsőségre számítunk, holott a mindenségben csak egy dicsőségnek van helye.
Fellázadhat-e a nap ellen az a féreg, mely egy óráig él, melyet a nap melegít sugaraival, attól kelt életre?
Fellázadhat-e a cserépedény a fazekas ellen, ki korongján alakította azt? 

Perelhet-e a pusztának homokja a vihar szelével?
Vagy ellenállhat-e a sivító orkánnak az óceánon egy vízcsepp?

„Adjatok az Úrnak, népeknek nemzetségei, adjatok az Úrnak dicsőséget és erősséget!
Adjatok az Úr nevének dicsőséget, hozzatok ajándékot, és jöjjetek eleibe, imádjátok az Urat a szentség ékességében.” No de, alighanem az a legnehezebb küzdelmek egyike a keresztyén életében, míg megtanulja ezt a mondást:
„Nem nekünk Uram, nem nekünk, hanem a te nevednek adj dicsőséget.”
Ezt a tant az Úr folyton ismétli nekünk és gyakran fájdalmas fenyíték által vési emlékünkbe.

Ha a keresztyén dicsekedni kezd: „Mindent cselekedhetek” és nem teszi hozzá:

 „Azáltal, ki engem megerősít”, akkor rövid idő múlva sóhajtozni fog:
„Semmit sem tehetek” és porig alázza magát.
„Aki dicsekedik, az Úrban dicsekedjék.”
Ha teszünk valamit az Úrért, melyet Ő kedvesen vesz, tegyük lábához koronánkat és mondjuk:

 „Nem én, hanem az Istennek velem való kegyelme!”

ENGEDJ SZÍVEDNEK KIMENŐT❣️

 „💞És kiment Izsák estefelé elmélkedni a mezőre.” (1 Mózes 24,63)

Izsák foglalkozása nagybecsű foglalkozás volt.
Ha a balgatagok tudnának bölcsességet tanulni, úgy az imában és az isteni dolgok fölött való elmélkedésben nemesebb társalgást, méltóbb és lekötőbb foglalkozást találnánk, mint azokban a hiúságokban, melyek most oly ellenállhatatlan varázserőt gyakorolnak rájuk.

Ha többet volnánk a magány csendjében, előrehaladottabbak volnánk a tudásban, gazdagabbak a kegyelemben, boldogabbak az Istennel való társalgásban, mint a magányba vonulás nélkül.
Az érzelmek összegyűlése feldolgozta a lelki táplálékot bennünk, melyet kívülről nyertünk és átviszi azt belső életünk húsába és vérébe.
Oly édes az elmélkedés, ha Jézus képezi megfigyelésünk tárgyát.

Izsák Rebekával találkozott, amikor imádkozott.
Sokan találták már meg éppen az imádkozás alkalmával legdrágább szerettüket.
A hely megválasztása fenséges volt.

 
Imakamránk a mezőn Isten mondásaival van ékesítve, hogy azokra emlékezzünk.
A cédrustól az izsópig, a suhogó szárnyú sastól az éneklő tücsökig, a kék égbolttól a harmatcseppig minden bölcsességre tanít.
S ha Isten megvilágosította szemeinket, akkor ezen oktatás által a lélek sokkal élénkebben indul meg, mint az írott könyvek által.
Szűk szobáink nem olyan egészségesek, derültek, kellemesek és meghatók, mint a szabad természet.
Semmit se tekintsünk közönségesnek vagy tisztátalannak, hanem gondoljuk meg, hogy minden teremtmény a Teremtőr utal és a mezőt szent hellyé varázsolja.

Nem kevésbé volt kedves az idő megválasztása.
A nap leáldozásának idején, amikor fátyol húzódik a világra, oly nyugalmat nyújt a léleknek, miközben a földi gondok helyet adnak a mennyei közösség örömeinek.
A nap lementének dicsősége csodálkozást kelt bennünk és az ünnepélyesen beálló éjszaka tiszteletre serkent.

Ha napi munkád megengedi kedves olvasó, akkor jó, ha este egy órányit a szabadban tartózkodsz, de ha az nem lehetséges, Isten a városban is, csendes magányodban, vagy a zajló tömeg zűrzavarában szintén közel van hozzád.

Engedj szívednek kimenőt, hadd keresse fel Őt!