AZ ŐSZ GYÜMÖLCSEI❣️

„💞Minden drágalátos gyümölcsök, ók és újak, melyeket, oh, én szerelmesem, neked megtartottam!” (Énekek éneke 7,13)

A mennyasszony szeretné Jézust minden tőle telhetővel megajándékozni.
Szívünk „mindenféle drágalátos gyümölcsöt” terem „ót és újat”, melyeket Szerelmesünknek tartunk meg.
Az őszi aratás idején, az év e gazdag szakában, figyeljünk gyümölcseinkre. Idei gyümölcseink vannak.
Óhajtjuk az új élet, új öröm és új háládatosság érzését?
Vágyódunk új elhatározások után és szeretnénk azokat új buzgósággal és új megerőltetéssel véghezvinni?
Szívünk új imában és esedezésben virul és lelkünk új akaratra és működésre serkenti magát.
De van még néhány ó gyümölcs is.
Mindenek előtt első szeretetünk: egy drága, választott gyümölcs! Az Úr Jézus bensőleg örül ennek.
Azután első hitünk: az az együgyű hit, mely által, habár semmit sem neveztünk sajátunknak, mégis minden jóban részesültünk.
Ehhez járul örömünk, melyet akkor nyertünk, mikor az Úr Jézus először jelentette meg magát nekünk. Frissítsük fel ezeket magunkban.
Megvannak régi emlékeink az ígéretekre nézve.
Milyen hű volt Isten hozzánk! Mily jót tett velünk még a betegségben is!
Mily kegyelmesen hordozott a mély áradatokon keresztül!
Mily sértetlenül megtartott a tüzes kemencében!
Ezek tényleg ó gyümölcsök!
Ebből sok van nekünk, mert kegyelmének bizonyságai eddig is többek voltak fejünknek hajszálinál.
Régi bűnöket kellett megbánni, de Ő adott nekünk olyan töredelmet, mely által végigsírtuk a kereszthez vezető utat és megismertük vérének érdemét.
Azonban a fődolog ez: minden gyümölcsöt a mi Urunk Jézusunknak tartottuk meg.
Bizonyos, hogy kedvesebb Előtte a hódolat, ha Jézus a mi lelkünk egyetlen célja és kívánsága, s az Ő dicsősége minden törekvésünk egyedüli iránya.
Sokféle gyümölcseinket díszesen tárjuk elé, mikor hozzánk jön, és ne rejtsük el az emberek bámuló tekintete elől.
Úr Jézus, kertünk ajtajának kulcsát ráfordítjuk és senkit sem eresztünk be, ki gyümölcseid közül csak egyetlen egyet is elrabolhatna, mert véreddel öntözted meg azt a talajt, melyből azok fakadtak.
Mindenünk legyen a Tied, csak a Tied, óh, Jézus, szeretett Barátunk!

SZÍVÜNKBE ÍRT ,,TÖRVÉNY,,❣️

„💞Énekeljétek az ő nevének dicsőségét; dicsőítsétek az ő dicséretét!” (Zsoltárok 66,2)

Nincs az a mi tetszésünkre bízva, hogy akarjuk-e az Urat dicsérni vagy nem. Istennek a legnagyobb joga van ahhoz, hogy dicsőítve és magasztalva legyen.
Minden keresztyén, mint kegyelmének edénye, arra van kötelezve, hogy Istent naponta dicsérje és magasztalja. 

Igaz ugyan, hogy Isten naponkénti imádására határozott parancsot nem kaptunk; nincs törvényünk, mely az éneklésre és hálaadásra bizonyos órát írna, de a szívbe íratott törvény arra tanít, hogy Istent dicsérjük. 

S ez a meg nem írott parancs, annyira unszol minket, mintha kőtáblára volna vésve, vagy pedig a dörgő Sínai magaslatáról lenne szívünkbe iktatva. 

Igen, a keresztyénnek kötelessége Istent dicsérni.

Ez nem időtöltésre szolgáló mulatság, hanem elkerülhetetlen életfeladat. Ti, kik mindig gyásszal vagytok telve, ne gondoljátok, hogy annál fogva fel vagytok mentve.
Ne képzeljétek be magatoknak, hogy túladhattok Isten iránti kötelességeiteken és dicsénekeiteket visszatarthatjátok. Kötelezve vagytok szeretetének köteléke által nevének magasztalására, míg élet van bennetek.

Dicsérete mindig ajkatokon legyen, mert azért áldott, hogy ti viszont áldjátok Őt. 

„Ezt a népet magamnak készítettem, hogy dicsőségemet beszélje.” 

S ha nem imádjátok Istent, úgy nem hozzátok meg azt a gyümölcsöt, melyet, mint isteni kertész joggal vár el tőletek.

Tehát ne hagyjátok Babilon fűzfáin függni hárfátokat, hanem akasszátok le, hangoljátok fel és iparkodjatok hálás szívvel a legkellemesebb hangokat csalni ki belőlük.
Zengjen fenséges hangon éneklésetek! Keljetek fel és énekeljétek meg az Ő dicsőségét.
Minden derengő reggellel emelkedjen fel hálaadástok melódiája és minden naplementét hálahimnuszotok kísérje. Övezzétek körül a földet imátokkal, vegyétek körül kellemes dallamok légkörével. 

Isten a mennyből hallgatni fogja éneketeket és tetszéssel fogadja dicszengéseiteket.

„Imádjátok Alkotónkat
Ének zengésével,
Ki mindenütt csodákat
És nagy dolgokat művel.”

AZ ÚR JÉZUS SEGÍTSE❣️

„💞És ha látja a pap, hogy íme, elborította a poklosság annak egész testét: akkor ítélje tisztának a fakadékot.” (3 Mózes 13,13)

Különösnek látszik nekünk ez az intézkedés, mindazáltal nagy bölcsességen alapul. 

Mert ha a betegség kiütött a bőrön, az azt jelentette, hogy a test természete gyökerében már egészséges. 

Mi is bélpoklosok vagyunk, megverve a bűn bélpoklosságával, ezért a bélpoklosok törvénye ránk is alkalmazható. 

Ha az ember látja, hogy ő teljesen elveszett, hogy a kárhozat alá esett, mivel tetőtől-talpig a bűn tisztátalansága borítja és nincs rajta többé egészséges rész; ha minden önigazságosságot megutál és az Úr előtt magát vétkesnek vallja, akkor Jézus vére és Isten kegyelme által tiszta. 

Elrejtett, nem érzett, ismeretlen bűnök képezik a valódi bélpoklosságot. 

De mihelyt a bűn belátva és átérezve lesz, megkapja a halálos csapást és az Úr kegyelmes szemekkel tekint az attól érintett lélekre. 

Nincs halálosabb az önigazságnál, nincs, ami nagyobb reményre jogosítana a töredelmességnél. 

Meg kell vallanunk, hogy nem vagyunk mások merő bűnnél, mert az a vallomás, mely kevesebbet állít, nem felel meg a teljes igazságnak. 

Ha a Szentlélek rajtunk működik és bűneink tudatára hoz, akkor nem lesz nehéz olyan vallomást tennünk, kitör az azonnal ajkunkon. 

Milyen vigaszt nyújt ez az ige azoknak, kik mélyen érzik bűneiket! 

A megbánt és megvallott bűn, lehetne az akármilyen csúnya és utálatos, soha nem száműzi az embert az Úr Jézus színe elől. Aki Hozzá jön, azt nem fogja kivetni. 

És ha az ember olyan becstelen volna, mint a gonosztévő lator, - oly tisztátalan, mint a nagy bűnös nő,— oly bősz, mint a tárzusi Saul, — oly kegyetlen, mint Manassé, — oly engedetlen, mint a tékozló fiú, mindazáltal a Megváltó szerető szíve gyönyörrel tekint rá, ha érzi, hogy teljesen beteg és megtisztítja, ha a megfeszített Krisztusban helyezi egyedüli bizalmát. Jöjj tehát Őhozzá, szegény, megterhelt bűnös!

„💞Óh, Úr Jézus, segíts nekem,

Még ma Hozzád menjen lelkem!”

AZ ÚR RÁD TEKINT❣️

„💞Az égből letekint az Úr, látja az emberek minden fiát.” (Zsoltárok 33,13)

Talán semmiféle képies beszéd sem mutatja nekünk oly kegyelemdús fényben Istent, mintha az van felőle mondva, hogy leszáll trónjáról és eljön a mennyből, megfigyelni részvéttel az emberek szenvedéseit és szívére venni az emberek fiainak nyomorúságát.

Mi szeretjük Őt, mert mikor Sodoma és Gomora istentelenséggel megtelt, nem pusztította el e városokat mindaddig, míg személyes meglátogatásával meg nem mutatta kegyelmét nekik.

Nem tehetünk mást, ki kell tárni szívünket Urunk iránt való szeretetben, ki a legnagyobb dicsőségből lehajtja fülét hozzánk és a halandó bűnös ajkára teszi, kinek elbágyadt lelke engesztelésért és békéért sóvárog.
Mi mást tehetnénk, mint Őt szeretni, mivelhogy tudjuk, hogy még fejünk hajszálait is számon tartja, minden léptünkre figyel és igazgat minden újainkon?

Kiváltképpen feltűnik előttünk ez az igazság és meghatja szívünket, ha meggondoljuk, mily figyelmes Ő teremtményeinek nemcsak ideig tartó szükségeire, hanem egész különösképpen szellemi gondjaira is.
Jóllehet mérhetetlen távolság van a véges teremtmény és a végtelen Teremtő között, mégis elszakíthatatlan kötelékkel vannak egymáshoz kötve.

Ha egy könny hull szemedből, ne hidd, hogy Isten nem veszi azt észre.
Mert „miképpen könyörül atya az ő fiain, azonképpen könyörül az Úr az őt félőkön”.
Sóhajaid megindíthatják Jehova szívét; suttogásaid ajkadhoz vonják füleit; imád megállíthatja kezét; hited mozgásba hozhatja karjait. 

Ne képzeld, hogy Isten a magasságban trónolva nem gondol rád és nem kíséri figyelemmel lépteidet.

Az Úr rád tekint, akármilyen szegény és nyomorult vagy is.
„Mert az Úrnak szemei nézik a földet, hogy megerősítse azokat, akik teljes szívvel szeretik Őt.”

„Ő lépteidre figyel;
Lásd, miként vigyáz szeme!
Bárhova mész, nem hagy el,
Veled van hűen őrködve.
Az Ő erős karjával
Védelmez biztonsággal.”

ÖRÖM az ÚRBAN❣️

 „💞Boldog vagy Izráel! Kicsoda olyan, mint te? Nép, akit az Úr véd.” (5 Mózes 33,29)

Akik azt képesek állítani, hogy Krisztus követése boldogtalanná teszi az embereket, nagyon messzire vannak még az igazi boldogságtól és halvány sejtelmük sincs arról, hogy miben áll Krisztust követni. Igazán érdekes volna, ha a Krisztus iránt való szeretet megnyomorítana, mert íme, mily magas rangra emel az bennünket, Isten fiaivá tesz.
Hát azt gondoljátok, hogy Isten minden boldogságot ellenségeire, fog halmozni és minden nyomort és gyászt gyermekeinek fog visszatartani?

Ellenfelei örömöt és gyönyört élvezzenek, sarjadékai pedig keservet és fájdalmat örököljenek?
A bűnös, kinek nincs része Krisztusban, dicsekedjék a boldogság gazdagságában, mi pedig keseregve járjunk-keljünk, mint a legszegényebb koldusok?

Nem, mi örülünk az Úrban mindenkor és dicsekszünk isteni fiúságunkkal, mert „mert nem kaptatok szolgaság lelkét ismét a félelemre, hanem a fiúságnak Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: Abbá, Atyám!”

A fenyíték vesszejéből mindenesetre kijut nekünk is az Ő bölcsessége szerint, de az az igazság csendes gyümölcsét termi számunkra.
Ennélfogva mi, kiket „az Úr oltalmaz”, a szent Vigasztaló támogatása mellett örvendezhetünk a mi üdvösségünknek Istenében.
Mi el vagyunk jegyezve Krisztusnak, s megengedné azt a mi nagy Vőlegényünk, hogy szerelmese szüntelen szomorúságban éljen? Szívünk egybe van Vele kötve.

Mi tagjai vagyunk és habár egy kevés ideig szenvedünk, miképpen Fejünk szenvedett, mindazáltal erre az időre is meg vagyunk áldva Őbenne mennyei javakkal.
A Szentlélek vigasztalásaiban birtokoljuk örökségünk zálogát és e vigasz nem csekély, sem nem ritka.
Az örök dicsőség és öröm örökösei vagyunk, és már idelenn érezzük a ránk várakozó gyönyör előízét.
Az öröm fényének egyes sugarai átvilágítanak hozzánk, hirdetve az örök nap feljövetelét. Kincseink a halál tengerén túl vannak.
Városunk, melynek erős alapja van, a Jordánon túl fekszik.
Az üdvözült lelkek ama világából a dicsőség fénye elbájolja szíveinket és fölfelé emeli. 

Igazán elmondható rólunk:
„Boldog vagy Izráel! Kicsoda olyan, mint te? Nép, akit az Úr véd”.

ÖRÖKZÖLD BÉKESSÉG❣️

„💞A mirtus-fák között, amelyek egy árnyas völgyben voltak.” (Zakariás 1,8)

Az a látás, mely ebben a részben van elmondva, az Izráel állapotát ecseteli Zakariás próféta korában.
De ha magunkra alkalmazzuk azt, akkor az Isten gyülekezete jelenlegi földi helyzetének leírását adja az nekünk. A gyülekezet a mirtusbokorral hasonlíttatik össze, mely mély helyen virul.
El van rejtve, láthatatlanul, észrevétlenül. Nem hajhász dicsőséget és nem vonja magára az elfogulatlan megfigyelő érdeklődését.
A gyülekezet oly dicsőséggel bír, mint Ura, de az elrejtve marad a testi szemek elől, mert még nem jött el az az idő, amikor fényességében megjelenik.
Hasonlóképpen a nyugalmas biztonság gondolata is megvan ebben a képben, mert a mirtusbokor csendben és nyugodtan van a mély helyen (ligetben), mikor a hegyek ormán vihar dühöng.
A viharok és zivatarok az Alpesek ágas-bogas jegesein töltik ki kedvüket, de odalent, hol a folyó folyik, mely az Istennek városát megvidámítja, díszlik a mirtus friss víz mellett, zavartalanul a szél zúgásától.
Mily nagy az Isten gyülekezetének belső csendessége!
Sőt még az üldözések és kellemetlenségek között is békességük van, melyet a világ nem adhat, de el sem rabolhat!
Az Istennek békessége, mely minden értelem felett van, erőssége az Isten gyermekei szívének és lelkének a Krisztus Jézusban.
Ez a példázat ecseteli a szentek békés és folyamatos növekedését is. 

A mirtus nem hullatja el leveleit, örökzöld.
A gyülekezet szintén a legrosszabb időben is boldogan zöldült és növekedett, sőt némelykor a legkeményebb télben ragyogott éppen legszebb díszében.
Abban az időben gyarapodott a legjobban, amikor a legnehezebb próbáltatások érték.
Ezután utal ennek az igének diadalára is.
A mirtus a békesség eszményképe és a diadal jelentőségteljes jelvénye.
A régi korban mirtussal és babérral koszorúzták a győzők homlokát. Nem diadalmas-e a gyülekezet mindenkor?
Nem kell-e mindegyik keresztyénnek diadalmasoknál feljebb valónak lenni az által, ki őket szerette?
A szentek, kiknek békességük van, a diadal fegyverzetével mennek aludni.
„Az Istennek pedig legyen hála, ki adott nekünk diadalmat a mi Urunk Jézus Krisztus által!”

A MI ISTENÜNK KEGYELME❣️

„💞Mert szégyelltem a királytól kérni sereget és lovagokat oltalmunkra a mi ellenségeink ellen ez útban, mert ezt mondtuk volt a királynak, mondván: 

A mi Istenünk kegyelme van mindazokon, akik őt keresik, az ő javukra, és az ő hatalma és haragja mindazokon, akik elhagyják őt.” (Ezsdrás 8,22)

Sok tekintetben nagyon kívánatos lett volna a kíséret e zarándokló társaság részére, de bizonyos szent szégyenérzet nem engedte meg Ezsdrásnak, hogy azt kérje a királytól.
Attól tartott, hogy a pogány király előtt az ő jó Istenében való hitének megvallása és bizonyságtétele ekként merő képmutatást jelentene, vagy arra a gondolatra juthatna, hogy az Izráel Istene nem képes megvédeni az Ő imádóit.

 
Nem tudott azzal megbarátkozni, hogy emberi kézre támaszkodjon olyan ügyben, mely szemmel láthatóan Istentől indul ki. 

Így tehát látható védelem nélkül indult el az utazó társaság, nem volt más oltalma, mint az, ki népének fegyvere és pajzsa.

Nagyon félő dolog, hogy Isten dicsőségét illetőleg, csak kevés hívő érez magában hasonló szent buzgalmat.

Még olyanok is, kik többé-kevésbé a hitéletben járnak, beszennyezik keresztyéni életük fényét alkalomadtán azzal, hogy emberi segítséget óhajtanak. 

Üdvös dolog az, hogy az embernek nincs szüksége semmiféle támogatásra és törekvésre, 

hanem szabadon áll az idők szikláján egyedül az Úrtól tartva. 

Kérhetnék és kívánhatnák-e még a keresztyének a világ segítségét arra nézve, amit az Úrért tesznek, 

ha meggondolnák azt, hogy az Urat kisebbítik, ha az Ő ügyében igénybe veszik a világi hatalom segítségét?

Mintha az Úr nem tudná saját művének szükségeit kielégíteni!
Kereshetnénk-e olyan készséggel barátaink és rokonaink támogatását, ha meggondolnánk, 

hogy az Úr megdicsőíttetik egyedül az Ő karjába helyezett szilárd bizalmunk által?
Lelkem, egyedül Istenre várj!
De valaki ezt mondja: „Hát semmiféle eszközt sem szabad használni?”
Dehogy nem! Hiszen ezen a téren ritkábban hibázunk.

Hanem inkább az a baj, hogy balgatagul azokban bízunk, az élő Isten helyett.
Túlzásba esünk, ha minden emberi segítséget visszautasítunk, de sokan vétkeznek azzal, 

hogy azt túl sokra becsülik.
Kedvesem, tanuld az Urat megdicsőíteni a teremtménytől eredő segítség mellőzésével, 

mert azzal megkisebbítenéd az Úrnak nevét.