KITŐL FÜGG ÉLETÜNK SORSA?

,,💞Az ember végzi a sorsvetést, de mindig az Úrtól való a döntés.” (Példabeszédek 16,33)

Ha a sorsvetés úgy esik, ahogyan az Úr akarja, akkor kitől függ egész életünk sorsa? 

Ha Ő már az egyszerű sors vetését is kormányozza, annál inkább tartja kezében életünknek minden eseményét, már azért is, mert felmagasztalt Üdvözítőnk biztosít erről: 

„Nektek pedig fejeteknek hajszálai is mind számon vannak.

 Ne féljetek azért, ti sok verebecskéknél drágábbak vagytok”.

„Egy sem esik azok közül a földre a ti Atyátok akarata nélkül”. 

Kedves barátom, érzelmeidnek megnyugtatására szolgálna, ha ezt mindig meggondolnád. 

Lelked annyira megszabadulna minden rettegéstől, hogy az eddiginél képesebb volnál türelmesen, nyugodtan és békességben járni-kelni, ahogyan ez keresztyénhez illő.

Mikor az ember félelemmel van eltelve, akkor nem képes teljes bizodalommal imádkozni; ha a világi dolgok miatt szomorkodik, nem szolgálhat Mesterének, hanem minden gondolatát a magáéra – illetve sajátjára – irányítja.
Ha te valóban „először Isten országát és annak igazságát” kívánnád, akkor minden egyéb megadatna neked.

Törődöl ugyan Krisztus ügyével, de emellett a földi gondok miatt saját üdvödet elhanyagolod. 

Te gondoskodni akartál, de a fő gondról elfelejtkezel, ami saját teendőd, t.i. Istennek engedelmeskedni. Légy bölcs, várj engedelmesen és hagyd Krisztust gondoskodjon rólad. 

Jöjj és őrizd Atyád készletházát és kérdezd meg Őt, hogy képes-e téged éheztetni, holott oly nagy készletet rakott el tárházában? 

Tekints könyörülő szívébe, lásd, vajon jóságát megváltoztathatná-e?

Nézz kifürkészhetetlen bölcsességére; lásd, téved-e valamikor? 

Mindezek fölött nézz Jézus Krisztusra, közbenjáródra és kérdezd meg önmagadtól, Atyád jöhetne-e feléd kegyelme nélkül, holott tulajdon fia esedezik érted?

Ha még a verebekre is gondol, mi módon felejtkezhetne el szegény gyermekei között a legcsekélyebbről?

„Vessed az Úrra a te terhedet és Ő gondot visel rólad és nem engedi, hogy az igaz ember örökké háborgattasson”.

Rajta hát, nyugodj Uradba,
Bizalmad vesd Atyád karjaiba,
Nincs Ő távol tőled segélyével,
Minden szükségedben őt keresd fel;
Megáld bőven, Ő az Úr, ne búsulj!

SZÍVETEKET SZAGGASÁTOK MEG❣️

„💞Szíveteket szaggassátok meg, ne a ruhátokat” (Joel 2,13)

Az nem valami nehéz, ha mi belső, istenfélő hangulatunknak valami külső, látható módon, ruháink megszaggatásával adunk kifejezést, sőt nagyon gyakran valami képmutatásszerű ez, de valódi őszinte bánatot érezni nehéz, azért ritkább is.
Az emberek minden habozás nélkül figyelembe veszik a külsőséges istentiszteleti rendeletek legcsekélyebb és legkényelmetlenebb szabályait, mert ez tetszik a testi érzékeknek, de az igaz istenfélelem nagyon megalázó és szívre ható, nagyon ellenkezik a testi embernek legbensőbb érzékével, sokkal inkább előnyben részesítenek valami tartalmatlant, világiast és feltűnőt.
A külső szabályok jótékonyan hatnak a futólagos és ideig való értelemre, sőt hízeleg neki.
A szem és fül meg vannak elégedve; az öncsalódás táplálódik; az önigazság felfuvalkodik, de ezek a külső megfigyelések nagyon csalárdak, mert a halálos órában és majd az ítéletnapon a léleknek valamivel többre van szüksége, támaszul valami igazabbra van szüksége, mint az üres alakiság és a tartalom nélküli látszat.
Ha amellett nincsen meg az élő istenfélelem, akkor az istentisztelet hiábavaló és haszontalan, ha hiányzik annál az őszinte szív komolysága, akkor az istentiszteletnek minden külső alakja a mennyország felségének nagyszabású gúnyolása és vakmerő megcsúfolása.
De a szív megszaggatása valami isteni és mélyen érzett hatás.
Ez rejtett szenvedés, ami személyesen érezhető, nem valami külsőség, hanem a lélek mélyre ható műve a Szentléleknek, ami behat a hívő legmélyebb velejéig.
Ez hatalmasan megalázó és teljesen ellentétben van mindennel, ami bűn, de épp ez által becses előkészítés azon kegyelmes vigaszra, amit dölyfös, meg nem alázkodott lelkek soha nem érezhetnek, ez teljes elhatározást munkál, ami egyedül csak az Isten választottainál található.
Alapigénk arra szólít minket, hogy szíveinket szaggassuk meg, ámde ezek természetüknél fogva kemények, mint a márvány; tehát hogyan lehetséges?
Fel kell vinnünk szívünket a Golgotára.
Egykor a haldokló Üdvözítő hangja kősziklákat tépett szét, az még ma is olyan hatalmas.

IFJÚSÁGOD HŰSÉGÉRE❣️

„💞Emlékszem rád: ifjúkorod hűségére, mátkaságod szeretetére” (Jeremiás 2,2)

Olyan felüdítő és vigasztaló, hogy Krisztus olyan benső gyönyörrel emlékszik meg gyülekezetéről és tetszéssel szemlélgeti szépségét.
Valamint a madárka többször repked össze-vissza fészke felé, meg, mint ahogy a vándor siet hazája felé, úgy kísérgeti ez érzületszeretetének tárgyát.
Soha nem fárasztó nekünk kellemes arculatát látni; szeretnénk, hogy az, ami előttünk kedves és becses, mindenkor szemünk előtt lenne. Így van Jézus is vele.

Örök időktől fogva gyönyörködik az emberek fiaiban. Gondolatai még az időket is megelőzték, hogy választottai e világra mikor szülessenek.
Már előre látta őket mindentudó tükrében, mielőtt léteztek.

„Az én testemet, mikor még forma nélkül volt, látták a Te szemeid és a Te könyvedbe mindezek beírattak, a napok is, melyeken azok formálva voltak, mikor még azokban egy sem volt”.
Mikor e világ alapjaira helyeztetett, Ő akkor jelen volt, ekkor határt szabott a népeknek az Izrael fiainak száma szerint.

Még annak előtte, mielőtt testben eljött, előbb leszállt a földre emberi ábrázatban; a Mamre völgyében (1 Mózes 18), a Jabbok patakjánál (1 Mózes 32, 24-30), Jerikó falai alatt (Józsué 5,13) és a babiloni tüzes kemencében (Dániel 3, 19. 25.); mindezen helyeken meglátogatta az embernek Fia az övéit.

Mivel ők tetszettek az Ő lelkének, nem maradhatott távol tőlük, mert az Ő lelke kívánta őket.
Soha nem voltak ők Előtte idegenek, mert neveik az Ő kezeibe jegyeztettek és oldalába vésettek.
Valamint azon melltáblácskában, melyet a főpap hordott, melybe bele volt vésve az Izrael nemzetségének tizenkét neve, mi a legbecsesebb és legdicsőbb ereklyének tekintetett, - úgy lettek Krisztus választottai és szerettei az Ő legdrágább ékszerei és ott ragyognak tündöklő fényben az Ő szívén.

Gyakran elfeledjük szívünkben forgatni Urunk, Üdvözítőnknek előnyeit és dicső tulajdonságait, de Ő nem szűnik meg ránk gondolni.
Valóban bájuk meg tehát teljes szívünkből a múltban elkövetett feledékenységünket és emiatt büntessük önmagunkat; esedezzünk kegyelemért, hogy ezek után édes emlékünkben megtarthassuk.
Atyám, rajzold bele lelkem szeme fényébe fiadnak képét elmúlhatatlan színekkel.

JÖJJETEK ÉN HOZZÁM❣️

„💞Jöjjetek én hozzám” (Máté 11,28)

Jöjjetek! Ez a lelkes kellemes szózat, melyet az evangéliumi üdvüzenet intéz hozzánk. 

Az ószövetség törvénye szigorú hangon ezt kiáltotta: „Menj, vigyázz lépteidre, hogy helyesen járj. 

Ha megtöröd a törvényt, meg kell halnod; tartsd meg a parancsolatokat és élsz”. 

A törvény a rettentés szövetsége volt, az evangélium a szeretet kötelékeivel vonja magához a bűnöst. 

Jézus az a jó pásztor, ki a juhok előtt halad, aki követésére szólítgatja és vezeti őket a menny gyönyörű magaslataira ezzel az édesgető szózatával: „Jöjjetek!” 

A törvény megkeményít, az evangélium édesget. 

A törvény nyilvánvalóvá teszi azt a közbevetést, mely az Isten és ember közé van erősítve; az evangélium áthidalja ezt a rettentő mélységet és átviszi a bűnöst biztonságba. 

Lelki életed kezdetétől egészen át a mennyei dicsőségbe menetelig szól néked Krisztus hívása: 

„jöjj, igen, én hozzám jöjj!” 

Éppúgy, mint valamely anya, ki odanyújtja ujjait gyermekének és ezekkel a szavakkal bíztatja a járásra: „jöjj!”. 

Így tesz az Úr Jézus is. Ő szemeitek előtt mindenkor követésre szólít fel benneteket, mint ahogyan a harcos követi a vezérét. Ő szüntelen előttetek lépdel, hogy nektek utat törjön és pályafutásotokat megalapozza; ti pedig halljátok felbuzdító hangját, amint titeket egész életeteken keresztül szólítgat, hogy csak Őt kövessétek; a halál ünnepélyesen komoly pillanatában azzal a drága hívásával szólít el a mennyei hazába: „Jöjjetek, Atyámnak áldottai!”. 

De ez nemcsak Jézus hívó szava hozzád intézve, hanem, ha te hiszel benne, akkor ez a te sóvárgó szavad is: „Jöjj el Uram, Jézus!”. Te sóhajtozol belső szívbeli társalgásra Ővele. 

Mikor az Ő szava téged hívogat: „jöjj!”, úgy felel vissza a te hangod is: „ó jöjj Uram, maradj nálam! 

Jöjj és vedd szívemet egyedüli birtokodba és uralkodj benne; uralkodj benne korlátlanul és osztatlan hatalommal, engem pedig szentelj fel egészen szolgálatodra.”.

RÚTH RAGASZKODÁSA❣️

,,💞…Majd Orpá megcsókolta az anyósát, Ruth azonban ragaszkodott hozzá.” (Ruth 1,14)

Szeretetteljes volt Naominak mindkét menye, ezért együtt indultak vele útnak, mikor visszautazott Júdába. 

De majd elkövetkezett a próba és elhatározás ideje; Naomi eléjük tárta teljesen önzetlenül mindazokat a bajokat, amik rájuk várnak és kérte őket, hogy térjenek vissza anyáik házához, rokonaikhoz, hogy ott még valami új és kedves sors virulhasson számukra.

Előbb mind a ketten kinyilatkoztatták, hogy ők vele akarnak menni népéhez és osztozni fognak sorsában, de majd további tárgyalások után mélyen megindulva és tisztelettudó búcsúcsók után elhagyta Orpa az ő anyósát, népét, Istenét, míg Ruth teljes szívvel átadta magát tulajdonul anyósa Istenének.

Egészen más valami az Úrnak útját szeretni, mikor ez kényelmes és kellemes utakon vezet keresztül, s más az is, a szenvedések közepette és csüggesztő nehézségeken át a jámborok útján kitartani.
A külső vallomás tiszteletteljes csókja olcsó és könnyű, de a hű ragaszkodás az Úrhoz, mely szent komolyságban bizonyul be az igazságért és szentségért, az nem valami könnyű dolog.
Hogyan állunk mi erre való tekintettel? Vajon szívünk Jézusra irányul, áldozatunk a szeretet kötelékével van-e az oltár szarvaihoz erősítve?

Megcsináltuk-e a költségvetést és hajlandók vagyunk-e komolyan a Mesterért valami földi veszteséget elviselni?
A jutalom, mely utána következni fog, megmérhetetlen nyereség, mert Egyiptom kincsei nem érnek fel azzal a dicsőséggel, mi egykor rajtunk nyilvánulni fog.
Orpáról tovább nem tudunk semmit; kényelmes nyugalomban és bálványtisztelő örömök között fonnyad el élete a halálba, de Ruth tovább él a Szentírásban és a mennyországban, mert a kegyelem beplántálta őt abba a törzsbe, melyből a királyok Királya született.
Boldogok azok az asszonyok, kik Krisztusért le tudnak mondani mindenről, de elfeledtetnek és elfelejtődjenek azok, kik a kísértés idején lelkiismeretükön erőszakot tesznek és a világ örömeihez térnek vissza.
Soha ne elégedjünk meg a külsőséges áhítatosság puszta csókjával, hanem munkálja bennünk kegyesen a Szentlélek, hogy mi teljes szívvel Üdvözítő Urunkhoz ragaszkodjunk.

ÉN VAGYOK A TE URAD, ISTENED❣️

„💞Újult erővel haladnak, és megjelennek Istennél a Sionon.” (Zsoltárok 84,8)

Erőről-erőre jutnak. Ez a vers többféleképen lett fordítva, de valamennyi fordítás egybehangzóan valami haladást jelez.
A mi átdolgozott kiadásunk elegendő anyagot szolgáltat nekünk mai megfigyelésünkhöz.
„Erőről-erőre jutnak”. Azaz: ők hovatovább férfiasabbá, hatalmasabbá és bátrabbakká válnak.
A menetelésben, küzdelemben, közvetlen a győzelem és erő után bekövetkezik rendesen az elbágyadás, ellankadás.

Reggel felüdülve és élénken kelünk fel, de a nappal forró, a nap perzsel, törölgetjük az izzadságot homlokunkról és kívánjuk a felüdítő pihenést, azután ismét folytatjuk az újabb megerőltetést.
De a keresztyén harcos, ki folyton újabb kegyelmi erősítésben részesül, az évek alatti fáradtság és rettenthetetlen viaskodás után is még olyan üde és erős, mint kezdetben.

Talán nem olyan tüzes és gyors többé buzgalmában, mint valaha, de annál mértékadóbb mindenben, amit valódi erőnek nevezhetünk. Halad, bár meggondolva, de annál biztosabban előre. 

Némely ezüstfürtű katona olyan hősiesen és híven tartott ki az igazság zászlaja mellett, olyan győzedelmesen hordozta ezt a harcban, mint ifjú napjaiban.

De sajnos azt is be kell vallanunk, hogy ez nem így van általában, mert sokakból kihűl a szeretet és az igazságtalanság felülkerekedik.
Ennek a tulajdon bűnűk az oka és nem a fenti ígéret, mely még mindig szilárdan áll a jó hívekben:
„Meglankadnak és megfáradnak a gyermekek és az ifjak elesvén elesnek; de akik az Úrban bíznak, azoknak erejük megújul, és szárnyukkal magasra repülnek, mint a saskeselyűk, futnak, és nem fáradnak el, járnak, és nem lankadnak meg”.

Félénk lelkek elhanyatlanak és a jövővel törődnek, így sopánkodnak: 

„Ó, egyik szomorúságunkat a másik követi!” 

Úgy van, te kishitű, de éppen azok által jutsz erőről erőre.
Soha nem lelsz olyan sok sanyarúságot, melyben egyúttal nem lenne elegendő kegyelem is mellékelve.
Abba a teherbe, melyet az Úr a felnőttek vállaira rak, ajándékoz Ő az érett férfi képességéhez megfelelő erőt is.

„Mert én vagyok a te Urad Istened, ki a te jobb kezedet fogom és azt mondom neked: ne félj én megsegítlek téged!”

A KEGYELEM SÓJA❣️

„💞…sót pedig akármennyit.” (Ezsdrás 7,22)

Sót használtak minden égőáldozatnál és „az Úrnak tüzénél” s mivel annak fenntartó és tisztító ereje van, érthető mintaképe ez az Isten kegyelmének a lélekben.
Megérdemli ez teljes figyelmünket, hogy amikor Artaxerxes Ezsdrásnak sót adott, nem szabott határt a mennyiségnek, mi pedig bizonyosak lehetünk abban, hogy a Királyok Királya, az Ő „királyi papsága” javára nem adja szűken a kegyelmet, mely neki áldozatánál nélkülözhetetlen.

Sokszor hiányt látunk önmagunkkal kapcsolatban, de az Úrnál soha. 

Aki sok mannát szeretne gyűjteni, az tapasztalja, hogy csak annyi áll rendelkezésre, amennyire éppen szüksége van és kívánatos.
A szellemi Jeruzsálemben soha nincs olyan drágaság, hogy ennek polgárai kénytelenek lennének a kenyeret mérték szerint enni és vizüket mérték szerint inni.
Több dolog szükséges Isten kegyelmi háztartásához, például: részünkre az ecet és epe olyan pontossággal mérődik, hogy soha nem kapunk abból egy cseppel sem többet, de a kegyelem sójára nézve nem szabatott határ.

„Mindent, amit imáitokban kértek, megkapjátok, ha hisztek”.
A szülőknek el kell zárnia a gyümölcsöt és az éléskamrában lévő édességet, de a sótartót ne helyezze lakat alá, mert ritka gyermek az, ki azt keresné. Lehet valakinek sok pénze vagy sok becsülete, de soha nem részesedhet túl sok kegyelemben, kegyelmi fölösleg lehetetlen.
Több gazdagság, több gond, ámde több kegyelem, több öröm.
Aki bölcsességben nevelkedik, sokat nyugtalankodik, de a szellemi kegyelem bősége bőséges öröm. 

Hívő lélek! Borulj le a kegyelem zsámolya előtt és kérj a mennyei sóból eleget. 

Ez felüdít bajaidban, melyek sótlanul nagyon ízetlenek és nem emészthetők, az tartja fenn szívedet egészségben, ami különben elrothadna és megromlana, ha nem kapna sót, de megöli bűneidet is, mint ahogyan a só megöli a férget. 

Sokra van szükséged, tehát kérj sokat és kapni fogsz eleget, mert az Úr kegyelme az égig hat és az Ő igazsága a felhőkön is túl.