HASONLÓ az Ő ÁBRÁZATÁHOZ❣️

„Megmért téged mérlegen, és könnyűnek talált.” (Dániel 5,27)

Jól tesszük, ha minél gyakrabban megmérjük magunkat az Isten igéjének mérlegében. 

Üdvös gyakorlásnak fogod találni, ha Dávid valamelyik zsoltárát olvasva, minden egyes vers feletti elmélkedésnél megkérdezed magadat:
„Mondhatom-e ezt én is magamról? Éreztem-e valaha ugyan azokat, amiket Dávid? 

Megalázkodott és megtört-e úgy a szívem a bűn miatt, mint az ő szíve, amikor bűnbánó zsoltárait írta? Betöltötte-e valaha úgy a lelkemet az Istenben való bizalom a kísértések között, mint az ő lelkét, amikor Isten kegyelmességét magasztalta Adullám barlangjaiban vagy Engedi várában?
Vettem-e a hálaadás poharát, hogy az Úrnak nevét hívnám segítségül?”

Azután vedd elő „Krisztus életét” és ha azt keresztüllapoztad, akkor kérdezd meg önmagadat, mennyiben lettél hasonló az Ő ábrázatához.
Vizsgáld azután, vajon bírod-e a szelídségnek, alázatnak és szeretetnek szellemét, melyet ő folyton gyakorolt és nyilvánított. 

S azután, vedd a leveleket és nézd meg, hogy mind abban, amit az apostol az ő belső tapasztalatairól beszél haladsz-e vele?

 Kellett-e valamikor úgy kiáltanod, mint neki: „Ó, én szegény ember, kicsoda szabadít meg engemet-e halálnak testéből?” Részesültél-e ebből a törekvésből?
Tűntél-e úgy fel magad előtt, mint első a bűnösök között, és mint legkisebb minden szentek között?
Éreztél valamit az Ő belsőségéből? 

Egyezhetsz-e vele vallomásában: „Krisztus az én életem, halálom nyereség!”

Ha ilyen módon olvassuk Isten igéjét, mint lelkiállapotunk próbakövét, akkor nagy okunk van gyakran megállni és ezt mondani: „Uram, érzem, hogy én még nem jutottam annyira, ó, segíts nekem is azt elérni! Ajándékozz nekem valódi bűnbánatot, mint azoknak, akikről olvasok.
Hiszen nem jöttél e világba ítélni, hanem üdvözíteni.
Adj nekem élő hitet; adj forróbb lelkesedést; gyújts fel buzgóbb szeretetre; add nekem a szelídség kegyelmét; ó, Jézus, tégy hozzád hasonlóvá.
Ne engedd, hogy továbbra is „híjával találtassam”, ha megmérettetem a szentség mérlegében.”
Ha magunk ítélnénk magunkat, nem büntettetnénk Istentől.

SZERETETETNEK SZERETETBŐL KELL ÉLNIE❣️

„Mi tehát azért szeretünk, mert ő előbb szeretett minket.” (1 János 4,19)

A bolygók csak a naptól kapott fényt sugározzák vissza, s a szívből sem származik igazi szeretet Jézus iránt, mely nem magától az Úr Jézustól ered. Isten végtelen szeretetének, Isten iránt való szeretetünknek e túláradó forrásából kell fakadnia.

Nagy és határozott igazság marad ez mindörökké, hogy mi nem más okból szeretjük Őt, hanem: 

mert Ő szeretett először minket. Iránta való szeretetünk hozzánk való szeretetének gyönge sarja.
Csontot és velőt borzolgató csodálkozást érezhet mindenki, aki Istennek művét szemléli és abba elmélyed; de a szeretet lángját a szívben egyedül az Isten Szelleme gyújthatja meg.

Milyen csoda, hogy közülünk bárkit is arra lehetett rávenni, hogy a Legszeretetreméltóbbat szeresse.
Milyen csodálatos, hogy az Úr, aki ellen fellázadtunk, ilyen bámulatos szeretet-megnyilvánulása által kísérel meg ismét Magához vonni minket!

Az Isten iránt való szeretetből egy morzsácskát sem találtunk volna magunkban soha, 

ha az az Ő szeretetének gyönyörűséges vetése által szívünkbe nem plántáltatott volna.
A mi szeretetünk Isten szeretetének sarjadéka, amely szívünkbe lett öntve, de miután bennünk az Istentől született, Istenből is kell táplálkoznia.

A szeretet üvegházi növény, nem olyan növény, amely magától virágzik az emberi talajban, 

ezt felülről jövő harmatnak kell megnedvesítenie.
A Jézushoz való szeretet olyan virág, amely gyöngéd ápolást kíván, és ha semmi más táplálékot nem élvez, mint azt, melyet szívünk sziklája adhat, úgy hamar el kell hervadnia.

Valamint a szeretet mennyből ered, úgy annak mennyei eledellel kell táplálkoznia is.
A pusztában nem nőhet, csak ha onnan felülről mannával van táplálva.
Szeretetnek szeretetből kell élni. Isten iránt való szeretetünk lelke és veleje az Ő hozzánk való szeretete.

„A szeretet hatalmát áldom,
Mely Jézusban tűnik elém;
Annak dicső nevét kiáltom,
Kitől én por szeretve vagyok;
Magammal én már nem gondolok,
A szeretet árjába hullok.”

AZ ÚRNAK ÉLNI❣️

„💞Ha élünk, az Úrnak élünk.” (Róma 14,8)

Ha az Isten előtt helyes lett volna, úgy mindegyikünk megtérésének pillanatában a legszívesebben azonnal a mennybe ment volna. 

Nem okvetlen szükséges az örök életre való előkészülésünkhöz, hogy sokáig itt kelljen időznünk. 

Nagyon lehetséges, hogy valaki a mennyben felvétetik és alkalmasnak bizonyul, hogy a szentek örökségének, mely a világosságban van, részesévé legyen, jó lehet éppen csak rövid ideje, hogy a Jézusban való hithez jutott.

Habár szentségünk egy hosszú és szakadatlanul haladó munka s mi nem leszünk azzal készen, míg testünket le nem vetjük és be nem megyünk a belső szentélybe.

Mindazáltal az Úr, ha az volna az Ő kegyelmes akarata, elváltoztathatná a tökéletlenséget tökéletességre és rögtön felvehetne minket a mennybe.
Ugyan miért vagyunk még itt? Vajon akarja-e Isten a szükségesnél csak egyetlen szempillantásnál is hosszabb ideig távol tartani az Ő szeretett gyermekeit a paradicsomtól?

Miért áll még az élő Isten serege a harcmezőn, hacsak egyetlen támadás is győzelmet juttatna neki?
Miért bolyong népe még mindig a pusztában ide-oda, hiszen szájának egyetlen szava az óhajtott ígéret föld közepére, a mennybe helyezhetné őket?

A felelet így hangzik: Azért vannak itt, hogy az „Úrnak éljenek” és másokkal is megismertessék szeretetét.
E földön maradunk, mint magvetők, kik a jó magot hintik, mint földművesek, kik az ugart szántják, mint üdvkövetek, kik békét és üdvöt hirdetnek. 

Itt vagyunk, mint „a föld szava”, hogy áldásul legyünk a világnak.

Itt vagyunk, hogy Krisztust életünkkel megdicsőítsük. Úgy vagyunk itt, mint az Ő munkásai és „munkatársai”. Bár megfelelne életünk az Ő céljának!
Éljünk komoly, tevékeny és szent életet, „az Ő dicsőséges kegyelmének dicséretére.”
Addig is vágyódunk Ő nála lenni és naponként énekeljük:

Veled óhajtok Jézusom
Lenni abban az örömben,
Íme, reád várakozom
Menyegzői öltönyben.
Vidáman nézek menny felé,
Szívem folyton csak arra kér:
Jövel hamar Úr Jézus!

AZ ÚR HARCA❣️

„💞Sokan estek el halálra sebzetten, mert az Istentől volt ez a harc.” (1 Krónika 5,22)

Harcos, ki az Úr Jézus zászlaja alatt harcolsz, figyeld meg ezt a verset szent örömmel, mert ahogyan ez régen volt, úgy van még ma is. Ha a harc Istentől van, akkor a győzelem nem marad el. 

Ruben fiai, a Gáditák és Manasse fél törzse alig volt képes negyvenötezer harcképes férfit előállítani és mégis megöltek a Hágárénusokkal való harcban százezer embert, „mert az Istenhez kiáltottak segítségért harc közben, ő pedig meghallgatta kérésüket”.

Az Úrnak nem nehéz, sok vagy kevés által segíteni.
A mi teendőnk az, ha kell, vonuljunk ki Jehova nevében, még ha csak egy maroknyi nép volnánk is, mert a seregeknek Ura van velünk, mint fejedelmünk.

Azok nem mellőzték a pajzsot, fegyvert és íjat, de mégsem vetették bizalmukat csupán e fegyverekbe.
Úgy nekünk is fel kell használni minden alkalmas eszközt, de bizodalmunk teljesen és csakis az Úrban legyen, ki népének fegyvere és pajzsa. Rendkívüli győzelmük hatalmas oka e tényben rejlett, hogy „Istentől volt az a harc”.

Szerelmeseim, ha a bennünk lévő vagy a rajtunk kívül eső bűnök ellen küzdünk, továbbá a hamis tanok, helytelen életmód, a nagyok és alacsony sorsúak közt levő lelki romlás, vagy végre az ördög és annak társai ellen, akkor a Jehova harcát folytatjátok, s előbb Neki kell legyőzetni, mielőtt attól tarthatnátok, hogy legyőzettek.

Ne remegjetek a túlnyomó erőtől, ne rettenjetek vissza a nehézségektől és lehetetlenségektől, a sebtől és haláltól. Vagdalózzatok a lélek kétélű fegyverével és az elesettek halomszámra fognak heverni.

A harc az Úrtól van, Ő kezünkbe adja ellenségeinket.
Siessetek szilárd léptekkel és erős kézzel, erős szívvel és lángoló buzgósággal a harcba, akkor a gonoszok serege szét fog szóródni, mint a polyva a szél előtt.

„Amilyen igaz Isten szava
Úgy ördög, pokol kapuja,
S mind mi ahhoz tartozik
Egykor semmiségbe vész el;
Isten velünk, s mi Istennel!
A győzelem megadatik.”

NAGY DOLGOT TETT VELÜNK AZ ÚR❣️

„💞Hatalmas dolgot tett velünk az Úr, ezért örvendezünk.” (Zsoltárok 126,3)

Némely keresztyén neki adja magát annak a beteges hajlamnak, hogy mindent csak árnyoldaláról tekint meg, s több súlyt fektet a rajta esett szomorító és kellemetlen dolgokra, mint arra, amit Isten avégből tett vele, hogy megáldja és megörvendeztesse.

 
Ha náluk a keresztyéni életben nyert benyomásaik felől tudakoztok, akkor ők ecsetelik nektek folytonos küzdelmüket, súlyos meglátogatottságukat, szomorú sorsukat, szívük bűnösségét, de alig érintik néhány szóval az Istentől nekik nyújtott kegyelmet és segítséget.

 
De az a keresztyén, kinek lelke egészséges állapotban van, az vidám és azt mondja:

 „Én beszélek, de nem magamról, hanem Isten dicsőségéről. Ő vont ki engem a rettenetes veremből és az iszapból és kősziklára állította lábaimat, hogy biztosan léphessek. Új éneket adott az én számba, ami Istenünk dicsérete. Hatalmas dolgokat cselekedett az Úr én velem, azért vigadok.”

 
A belső tapasztalatnak ilyen kifejezése a legjobb, amit Istennek valamely gyermeke napfényre hozhat.
Igaz, hogy háborúságokon kell keresztül mennünk, de az is éppen olyan igaz, hogy abból megszabadulunk. 

Igaz, hogy vannak hibáink és gyarlóságaink, amit fájdalommal elismerünk, azonban az is éppen olyan igaz, hogy mindenható Megváltónk van, ki e benső romlottságunkat legyőzi és annak uralmától megszabadít.

 
Ha visszanézünk, helytelen volna letagadni, hogy a kételkedés mocsarába feküdtünk és a megaláztatás völgyén vergődtünk át, de éppen oly élhetetlenség volna, ha elfelejtenénk, hogy sértetlenül és épségben jutottunk azokon keresztül.
Nem maradtunk azokban, hála a mi hatalmas Segítőnknek és pásztorunknak, ki bennünket „kivezetett és felüdített”.

 
Minél mélyebb a nyomorunk, annál hangosabb az Isten iránti hálánk, ki bennünket áthozott és máig megőrzött.
Szenvedésünk nem zavarhatja dicsénekünk dicső hangzását, mert az annak csak mélyebb kísérete: akkor nevetséggel betelik a mi szánk és nyelvünk vígassággal.
Azt fogják mondani a pogányok: hatalmasan cselekedett az Úr ezekkel, „hatalmas dolgot tett velünk az Úr, ezért örvendezünk”.

JÉZUST ÖLELNI❣️

„Akik szeretitek az Urat, gyűlöljétek a gonoszságot!” (Zsoltárok 97,10)

Elegendő okod van a gonoszt gyűlölni, ha meggondolod, hogy mennyi fájdalmat okozott az már neked.
Óh, mily sok bajt hozott a bűn rád! A bűn annyira megvakított téged, hogy nem látod Megváltód szépségét és szeretetreméltó voltát.

Oly süketté tett, hogy nem hallhatod Megmentőd gyöngéd és szeretetteljes hívását. 

Lábaidat a bűn, a halál útjára fordította és életed kútforrásába halálos mérget öntött.

Szívedet beszennyezte és megfertőztette és azt csalárddá és gonosszá tette. 

Óh, milyen nyomorult teremtmény voltál, mikor a gonosz veled a legvégsőkig ment, mielőtt az isteni kegyelem miattad közbelépett!

A haragnak fia voltál, mint egyebek s lábaid a gonoszra futottak, a nagy tömeggel együtt. 

Így állt a dolog mindnyájunkkal.

Ezért az apostol emlékeztet minket:
„De megmosattatok, megszentelődtetek, és meg is igazultatok az Úr Jézus Krisztus nevében és a mi Istenünk Lelke által.” 

Tényleg alapos okunk van a gonosz gyűlölésére, ha visszatekintünk és annak romboló munkáját megfigyeljük.

A gonosz oly szentségtelen állapotot hozott létre bennünk, hogy az lelkünkbe került volna, ha a mindenható szeretet megmentésünkre közbe nem lépett volna.

Ő most is az a felkészült ellenség, aki sohasem nyugszik, hanem mindig leskelődik, hogy miképpen árthatna és dönthetne romlásba bennünket. Azért ti keresztyének gyűlöljétek a gonoszt, különben nyomort szereztek magatoknak.

Ha ösvényeteket tövissel akarjátok behinteni és halálos ágyatok párnáját tüskékkel megtölteni, akkor hagyjatok fel a gonosz gyűlölésével.

De ha boldog életet kívántok élni és nyugodt, üdvös halállal meghalni, akkor járjatok szentség útjain és gyűlöljétek a gonoszt mindvégig. 

Ha Megváltótokat igazán szeretitek és Őt tisztelni akarjátok, akkor gyűlöljétek a gonoszt.

Ha a keresztyén szívében valami szeretet van a gonosz iránt, arra nem ismerünk hatásosabb gyógyszert, mint az Úr Jézussal való gyakori társalgást.
Tartózkodjatok sokat az Ő közelében, úgy lehetetlen lesz a bűnnel jó lábon állnotok.

„Ki a gonoszt gyűlöli,
Az Jézusát öleli.”

TELJES SZÍVBŐL KIÁLTS❣️

„Íme, én parányi vagyok.” (Jób 39,37)

Ez helyes, felbátorító szó neked, szegény elveszett bűnös! 

Azt gondolod, hogy nem jöhetsz Istenhez, mivel könnyelmű vagy? No, akkor nézd!
Soha nem élt e földön egyetlen egy szent sem, ki nem érezte volna önmagában, hogy ő könnyelmű volt.
Ha Jóbnak, Ézsaiásnak és Pálnak be kellett vallania, hogy könnyelműek, tisztátalanok és bűnösök voltak, akkor te szegény bűnös, ugyan miért szégyelled ugyanazt a vallomást megtenni?

Ha az isteni kegyelem nem írt ki minden bűnt a hívők szívéből, miképpen reménykedhetsz tehát, hogy azt te magad megteheted? S ha Isten az ő gyermekeit szereti, habár még könnyelműek is azok, mégis azt véled, hogy könnyelműséged akadályozza Őt abban, hogy téged szeressen? 

Higgy az Úr Jézusban te, ki az emberi társaság számkivetettje vagy! 

Jézus keres téged, mert így mondja: „Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket a megtérésre.”
Valld be épp most: „Te a bűnösökért haltál, én bűnös vagyok, 

Uram Jézus fecskendezz be engem a te véreddel” s ha bűneidet megvallod, bocsánatot fogsz nyerni.
Ha őszinte szívvel mondod: „Én teljesen méltatlan és romlott vagyok, moss meg engem véreddel”, akkor azon szempillantásban megmosattatol.

Ha a Szentlélek arra indít, hogy teljes szívből kiálts:

Jézus Krisztus magasztallak Bűnös lelkem megváltottad.

akkor még mielőtt e sorok olvasása mellől felállnál, megnyered összes bűneid bocsánatát.
S ha ma reggel annyi bűnnel keltél volna is fel, amennyit valaha ember tehetett, mindazáltal ma este úgy térhetsz nyugalomra, mint aki „kedvessé lett ama Szerelmesben”.

S ha annyira alásüllyedtél volna is, hogy a legrosszabb bűnfoszlányokban járnál, még akkor is felöltöztetel az igazság dicső ruhájába és angyalként tündökölve jelenhetsz meg fehér selyemruhában.
„Mert most – figyeld meg – van a kellemes idő”.

Annak pedig, aki hisz abban, ki megigazítja az istentelent, a hit tulajdoníttatik igazságul.
Óh, bár megajándékozna téged a Szentlélek az abban való hittel, ki a legelvetettebbet is elfogadja.