ÖRÖKZÖLD BÉKESSÉG❣️

„💞A mirtus-fák között, amelyek egy árnyas völgyben voltak.” (Zakariás 1,8)

Az a látás, mely ebben a részben van elmondva, az Izráel állapotát ecseteli Zakariás próféta korában.
De ha magunkra alkalmazzuk azt, akkor az Isten gyülekezete jelenlegi földi helyzetének leírását adja az nekünk. A gyülekezet a mirtusbokorral hasonlíttatik össze, mely mély helyen virul.
El van rejtve, láthatatlanul, észrevétlenül. Nem hajhász dicsőséget és nem vonja magára az elfogulatlan megfigyelő érdeklődését.
A gyülekezet oly dicsőséggel bír, mint Ura, de az elrejtve marad a testi szemek elől, mert még nem jött el az az idő, amikor fényességében megjelenik.
Hasonlóképpen a nyugalmas biztonság gondolata is megvan ebben a képben, mert a mirtusbokor csendben és nyugodtan van a mély helyen (ligetben), mikor a hegyek ormán vihar dühöng.
A viharok és zivatarok az Alpesek ágas-bogas jegesein töltik ki kedvüket, de odalent, hol a folyó folyik, mely az Istennek városát megvidámítja, díszlik a mirtus friss víz mellett, zavartalanul a szél zúgásától.
Mily nagy az Isten gyülekezetének belső csendessége!
Sőt még az üldözések és kellemetlenségek között is békességük van, melyet a világ nem adhat, de el sem rabolhat!
Az Istennek békessége, mely minden értelem felett van, erőssége az Isten gyermekei szívének és lelkének a Krisztus Jézusban.
Ez a példázat ecseteli a szentek békés és folyamatos növekedését is. 

A mirtus nem hullatja el leveleit, örökzöld.
A gyülekezet szintén a legrosszabb időben is boldogan zöldült és növekedett, sőt némelykor a legkeményebb télben ragyogott éppen legszebb díszében.
Abban az időben gyarapodott a legjobban, amikor a legnehezebb próbáltatások érték.
Ezután utal ennek az igének diadalára is.
A mirtus a békesség eszményképe és a diadal jelentőségteljes jelvénye.
A régi korban mirtussal és babérral koszorúzták a győzők homlokát. Nem diadalmas-e a gyülekezet mindenkor?
Nem kell-e mindegyik keresztyénnek diadalmasoknál feljebb valónak lenni az által, ki őket szerette?
A szentek, kiknek békességük van, a diadal fegyverzetével mennek aludni.
„Az Istennek pedig legyen hála, ki adott nekünk diadalmat a mi Urunk Jézus Krisztus által!”

A MI ISTENÜNK KEGYELME❣️

„💞Mert szégyelltem a királytól kérni sereget és lovagokat oltalmunkra a mi ellenségeink ellen ez útban, mert ezt mondtuk volt a királynak, mondván: 

A mi Istenünk kegyelme van mindazokon, akik őt keresik, az ő javukra, és az ő hatalma és haragja mindazokon, akik elhagyják őt.” (Ezsdrás 8,22)

Sok tekintetben nagyon kívánatos lett volna a kíséret e zarándokló társaság részére, de bizonyos szent szégyenérzet nem engedte meg Ezsdrásnak, hogy azt kérje a királytól.
Attól tartott, hogy a pogány király előtt az ő jó Istenében való hitének megvallása és bizonyságtétele ekként merő képmutatást jelentene, vagy arra a gondolatra juthatna, hogy az Izráel Istene nem képes megvédeni az Ő imádóit.

 
Nem tudott azzal megbarátkozni, hogy emberi kézre támaszkodjon olyan ügyben, mely szemmel láthatóan Istentől indul ki. 

Így tehát látható védelem nélkül indult el az utazó társaság, nem volt más oltalma, mint az, ki népének fegyvere és pajzsa.

Nagyon félő dolog, hogy Isten dicsőségét illetőleg, csak kevés hívő érez magában hasonló szent buzgalmat.

Még olyanok is, kik többé-kevésbé a hitéletben járnak, beszennyezik keresztyéni életük fényét alkalomadtán azzal, hogy emberi segítséget óhajtanak. 

Üdvös dolog az, hogy az embernek nincs szüksége semmiféle támogatásra és törekvésre, 

hanem szabadon áll az idők szikláján egyedül az Úrtól tartva. 

Kérhetnék és kívánhatnák-e még a keresztyének a világ segítségét arra nézve, amit az Úrért tesznek, 

ha meggondolnák azt, hogy az Urat kisebbítik, ha az Ő ügyében igénybe veszik a világi hatalom segítségét?

Mintha az Úr nem tudná saját művének szükségeit kielégíteni!
Kereshetnénk-e olyan készséggel barátaink és rokonaink támogatását, ha meggondolnánk, 

hogy az Úr megdicsőíttetik egyedül az Ő karjába helyezett szilárd bizalmunk által?
Lelkem, egyedül Istenre várj!
De valaki ezt mondja: „Hát semmiféle eszközt sem szabad használni?”
Dehogy nem! Hiszen ezen a téren ritkábban hibázunk.

Hanem inkább az a baj, hogy balgatagul azokban bízunk, az élő Isten helyett.
Túlzásba esünk, ha minden emberi segítséget visszautasítunk, de sokan vétkeznek azzal, 

hogy azt túl sokra becsülik.
Kedvesem, tanuld az Urat megdicsőíteni a teremtménytől eredő segítség mellőzésével, 

mert azzal megkisebbítenéd az Úrnak nevét.

A NAGY KEGYELEM❣️

„💞Megajándékozott minket ama Szerelmesben.” (Efézus 1,6)

Milyen nagy kegyelem! Isten előtt való megigazulásunkat foglalja az magában, de ez az igevers a görög nyelvben még annál is többet jelent. Azt jelenti, hogy az isteni kedvtelés tárgyai vagyunk; sőt sokkal többet, hogy az isteni öröm és gyönyör tárgyai vagyunk.

Mily csodálatos, hogy mi szegény férgek, halandók, bűnösök, az isteni szeretet tárgyai lettünk!
De mindezek egyedül „ama Szerelmesben” vagyunk.
Némelyek a keresztyének közül nagyon kevéssé értik meg ezt, mert azt gondolják, hogy belső élményeik által lettek kedvessé.

Ha lelkük eleven, ha reményük tündöklő, akkor gondolják, hogy kedvesek Isten előtt, mert olyan emelkedettnek, olyan mennyei érzelműnek, annyira felülemelkedettnek érzik magukat minden földieken!
De ha lelkük a porig meg lesz alázva, az a félelem környékezi meg őket, hogy most már nem kedvesek az Örökkévaló szemei előtt. Óh, bárcsak érezhetnék, hogy sasként felzúgó szeretetük nem emeli és leverő szomorúságuk Atyjuknak színe előtt nem alacsonyítja le őket, hanem mindig egyforma kedvesek abban az Egyben, aki sohasem változik, 

Abban, aki örökké Istennek szerelmese, aki mindig tökéletes, akiben soha sincs egyetlen szeplő sem vagy valami ahhoz hasonló.

Óh, mennyivel boldogabbak volnának, és sokkal inkább megdicsőítenék azzal Üdvözítőjüket! 

Kedves hívő lélek, azon örülj tehát, hogy „megajándékozott minket ama Szerelmesben”.
De te magadba nézel, és ezt mondod: „Itt semmi olyan nincs, ami Isten előtt kedves lehetne!”
De tekints fel Krisztusra és lásd, hogy Istennek minden kedvessége Őbenne lakozik, Isten minden bűnödet háta mögé vetette és kedvessé tett az Igazban. 

Küzdened kell a bűnös romlottsággal és harcolnod a kísértések ellen, de már kedvessé tettek abban, aki a gonosznak minden hatalmát legyőzte.
A sátán kísért téged; légy jó bizalommal, nem ronthat meg, mert kedvessé lettél abban, aki megtörte a kígyónak fejét.

Maguk a megdicsőültek sem kedvesebbek Isten előtt, mint te vagy. 

A különbség csak az, hogy azok a mennyben lettek kedvessé „ama Szerelmesben”, te pedig már idelent a földön kedvessé lettél a Krisztusban ugyanazon kegyelem szerint.

MEGEMLÉKEZÉS❣️

„💞Örvendezzen Izráel az ő teremtőjében.” (Zsoltárok 149,2)

Légy vidám szívvel, kedves keresztyén, de ügyelj arra, hogy örömöd forrása az Úrban legyen. 

Nagyon sok okod van Istenedben való örömre, tehát elénekelheted Dáviddal:
„Isten az én örömöm és gyönyörűségem!”

Örvendezz, hogy az Úr uralkodik, hogy a Jehova Király! 

Örüljetek, hogy a trónon ül és mindeneket kormányoz! Isten mindegyik tulajdonságának egy-egy újabb sugárrá kellene válni, annak kellene örömünkre szolgálni örömötök szivárványában, hogy Ő bölcs, mivel a magunk balgatagságát ismerjük.

Az Ő hatalma, hangoljon minket örömre, kik gyengeségeink miatt félelemmel és aggodalommal vagyunk eltelve.
Az, hogy Ő örökké megmarad, annak kellene dicsénekeink tartalmának lenni mindenkor, mivel tudjuk, hogy mi elhervadunk, mint a fű, és mint a fűnek virága.
Hogy Ő változhatatlan, annak szakadatlan dicséneket kellene adni szánkkal, mert mi minden órában változunk.

Az, hogy kegyelemmel teljes, hogy kegyelemtől túlárad, és hogy ezt a kegyelmet szövetségében és testamentumában nekünk ajándékozza, hogy az a kegyelem nekünk megtisztulásra, megőrzésre, megszentelődésre, tökéletesedésre és megdicsőülésre szolgál, mindez a Benne való örömre indítson fel. 

Az ilyen Istenben való öröm hasonlít egy mély folyóhoz. 

Mi alig érinthetjük annak csak partjait, mi keveset tudunk annak tiszta, kedves és égi folyamáról, de odafent méltóságosabban és mélyebben folyik és folyása hatalmasabb és elragadóbb.
A keresztyén érzi, hogy nemcsak Istenben örvendezhet, hanem abban is, amit Isten a múltban cselekedett.

A zsoltárok bizonyítják, hogy a régi időben Istennek népe sokszor és gyakran megemlékezett Isten tetteiről és hatalmának minden egyes fenséges nyilvánulására egy-egy énekük volt.
Így tehát az Úr népének még ma is magasztalni kell Urának, Istenének cselekedeteit.

Beszélniük kell felséges karjának hatalmas győzelmét, és hirdetni: „Énekeljünk az Úrnak, mert nagyságos dolgokat cselekedett!” 

Amiképpen napról-napra új kegyelemfolyó folyik számukra, azonképpen kellene az ő örömüknek is az Úr gondviselése és kegyelmes vezetésében gyakorolt szeretet cselekedetéért kitartó hálában és dicséretben nyilvánulni.

 
Örvendezzetek Sionnak fiai és örüljetek az Úrban, a ti Istenetekben.

ÚR GYÖNYÖRKÖDIK BENNED❣️

„💞És örvendezek bennük, ha jót cselekedhetem velük.” (Jeremiás 32,41)

Mily szívet emelő a keresztyén részére az az öröm, melyet Isten az Ő szentjeiben talál!
Nem vehetünk észre magunkban semmi okot, amelynél fogva örömet találhatna bennünk.
Mi magunk sem találunk önmagunkon semmi kedvelni valót, mert gyakran kell sóhajtoznunk bűneink fölött.
Attól is kell tartanunk, hogy Isten gyermekei sem találhatnak bennünk valami nagy örömet, mert sokféle tökéletlenséget és balgatagságot észlelnek rajtunk úgyannyira, hogy inkább gyengeségeinken kénytelenek szomorkodni, mint erényeinknek örülni.
Teljes örömmel időzünk tehát e magasztos igazság, e fenséges titok mellett, hogy az Úr épp úgy örül nekünk, mint a vőlegény az ő jegyesének.
Sehol sem olvassuk, hogy az Úrnak kedve volna a felhő takarta hegyóriásokban vagy a ragyogó csillagokban, hanem azt olvassuk, hogy öröme van a föld lakóhelyein, és hogy jótetszése nyugszik az emberek fiain.
Sőt még azt sem találjuk megírva, hogy az angyalok betöltik lelkét gyönyörűséggel.
Még egy Szeráf vagy Kérubról sem mondja sehol: „Ily módon szólítlak: gyönyörűségem”.
Mert az Úr gyönyörködni fog te benned.
Hanem mindazt oly szegény, és elesett teremtménynek mondja, mint mi vagyunk, kiket a bűn megrontott és elpusztított, de kegyelme által ismét megmentettek, felmentettek és megdicsőíttettek.
Mily erős szavakkal fejezi ki népén való örömét!
Ki gondolhatta volna valaha a Végtelen felől, hogy örömében hangos ujjongásban törhetne ki?
Mégis az van megírva: „Örülni fog neked, kegyelmes lesz hozzád, megbocsát és örvendezni fog benned”.
Mikor az Általa teremtett világot megtekintette, azt mondta: „Íme, igen jó”.
De ha azokat tekinti meg, kiket Jézus vérrel szerzett, t.i. választottait, akkor úgy látszik, mintha a Végtelen nemes szíve nem tartóztathatná magát tovább, hanem kénytelen az öröm isteni felkiáltásával áradozni.
Nem kellene-e hálás válasszal viszonozni szeretetének ily csodálatos megerősítését és énekelni:
„Örvendezek az Úrban és vigadok az én üdvösségemnek Istenében?”

AZ ÚRÉRT❣️

„Fegyverre! Az Úrért és Gedeonért!” (Bírák 7,20)

Gedeon kétfélét parancsolt embereinek: égő fáklyákat cserépedények alá rejtve kellett magukkal vinni és egy adott jelre az edényeket kezükben összetörni és a fáklyát feltartani; majd azután pedig a jobb kezükben tartott trombitát fújni és kiáltani: „Fegyverre! Az Úrért és Gedeonért!”

Épp ez a keresztyén feladata is. Elsősorban fényleni kell a fáklyátoknak. 

Törjétek össze azokat a cserépedényeket, melyek fényeteket elfedik. 

Dobjátok félre azt a vékát, mely eddig eltakarta világosságokat és világítsatok.
Hadd ragyogjon a ti világosságtok az emberek előtt. 

Jó tetteitek olyanok legyenek, hogy ha az emberek rátok néznek, felismerjék rajtatok, hogy ti is Jézussal voltatok.

Azután pedig a hangos kiáltásnak is hangzani kell, a trombitáknak zengeni kell. 

Egy kis megerőltetésbe kerül, hogy összehívjuk és egybegyűjtsük a bűnösöket a megfeszített Jézus hirdetése által. 

Hozzatok nekik evangéliumot; vigyétek házukba; tegyétek útjukba; ne engedjétek, hogy kikerüljék; fújjátok oly hangosan a trombitát, hogy hasítsa füleiket.

Gondoljátok meg továbbá, hogy a gyülekezet igazi harci kiáltása Gedeonnak a jelszava: „Fegyverre! 

Az Úrért és Gedeonért!” Isten vigyen véghez mindent, az Ő munkája az. 

Azért mi sem maradhatunk tétlen.
Engedjük magunkat eszközül használni: „Fegyverre! Az Úrért és Gedeonért!”

Ha csak azt kiáltanánk: „Fegyverre!” akkor lusta lenne részünkről. Ha pedig azt kiáltanánk:

 „Az Úrért és Gedeonért!” akkor saját karunkba helyezett istenellenes bizalmunkat hoznánk nyilvánosságra.

Összhangba kell hoznunk az életben ezt a két dolgot: „Fegyverre! Az Úrért és Gedeonért!”
Magunktól semmit sem tehetünk, de Isten segítsége által mindenre képesek vagyunk. 

Azért az Ő nevében határozzuk el magunkat, hogy kimegyünk a harcra, világítunk szent példaadásunk égő fáklyájával, trombitánkból harsogtatjuk a komoly bizonyságtétel és megvallás hangjait, így vélünk lesz Isten és Midián meg fog szégyenülni.

Akik az Urat szeretik, olyanoknak kell lenniük, mint a teljes fényben fennragyogó nap és a Seregeknek Ura fog uralkodni öröktől örökké.

BELÜLRŐL ELREJETETT ÉLET❣️

„💞Ha Lélek szerint élünk, Lélek szerint is járjunk.” (Galata 5,25)

Keresztyénségünkben legfontosabb a hit szerint való élet és a hit szerint való járás.
Aki mindkettőt jól érti, az közel van ahhoz, hogy az isteni dolgok tudásában mester legyen, mert ez a keresztyén életkérdése. Soha sem akadsz igazi hitre, igazi isteni félelem nélkül.

Más oldalról pedig: sohasem találkozhatsz valódi szent élettel, amely ne gyökerezne a Krisztus tökéletes igazságában vetett élű hitben. Jaj, azoknak, kik ezek egyikét a másik nélkül keresik! Némelyek nevelik a hitet, a megszentelődést pedig elfelejtik. 

Az alapos ismeretben lehet, hogy szépen előrehaladtak, de mélyen a kárhozatban hevernek, mert az igazságot hamisan fogva tartják. 

Azután vannak olyanok, kik szent életre törekszenek, a hitet pedig megtagadják, mint a régi farizeusok, kikről azt mondta az Úr, hogy „olyanok, mint a megfehérített koporsók”. 

Hitünknek lenni kell, mert az az alapkő. Szent életet kell élnünk, mert az a felépítés.
Mit ér az ember a zivatarban, csupán a ház fundamentumával? Elrejtheti magát benne? 

Szüksége van házra, amely őt befedi, a háznak pedig szüksége van alapra.
Éppen így szükségünk van a szellemi élet kiépítésére, hogy vigaszt és nyugalmat találjunk a kételkedések napjaiban.
De ne keressetek szent életet hit nélkül, mert az annyi volna, mint olyan házat építeni, mely nem nyújt állandó oltalmat, mivel nem kősziklára épült. A hit és élet működjenek össze, így aztán, mint valamely híd két oszlopa, jámborságunknak szilárdságot és tartósságot nyújtanak.
Miképpen a fény és meleg ugyan abból a napból sugárzik ki, azonképpen a hit és élet áldása egyforma.

A templom két oszlopához – Joákimhoz és Boázhoz - hasonlóan, a dicsőség ékességei azok. 

Két folyó ez, melyek a kegyelem forrásából fakadnak; két lámpa, melyek a szenthely olajával vannak megtöltve; két olajfa, az ég harmatjával megöntözve.

Óh, Urunk, ajándékozz nekünk ma Önmagadból egy belsőleg elrejtett életet, mely kívülről nyilvánuljon a Te dicsőségedre!
Adj nekünk kegyelmet, hogy „lélek szerint éljünk”, akkor „lélek szerint” fogunk járni és meghozhatjuk a lélek gyümölcseit, Rajtad, mint a szőlőtőkén lévő vesszők!