2024. március 21., csütörtök

A GECSEMÁNÉBAN❣️

💞De eljön az az óra, sőt már el is jött, amikor elszéledtek, mindenki a maga otthonába, és engem egyedül hagytok” (János 16,32)

A Gecsemánéban véghez ment szenvedésnek csak néhány tanítvány volt szemtanúja. 
A nagy többség még nem jutott annyira a kegyelem ismeretében, hogy ott bepillanthattak volna abba a titokba, mely azon a helyen nyilvánult, ahol az Úr a halállal küzdött; mindegyik saját otthonában a páskaünneppel volt elfoglalva. Ezekhez hasonlítanak a jelenben azok, kik a betűk szerint élnek, de az evangélium szellemét illetőleg, még neveletlenek.

Csak tizenkettő, nem, csak tizenegy mehetett Vele a Gecsemánéba, hogy nézze a „nagy, csodálatos látást”.
A tizenegy közül is csak nyolcnak bizonyos távolságban vissza kellett maradni; habár ők is a társaság tagjai voltak, de nem olyan bizalmas mértékben, mint ahogy szokás különben hőn szeretett embereket részesíteni.

Csak a három előnyben részesült közeledhetett Urunk titokteljes szenvedésének kárpitjához; még nekik is egy kőhajításnyi távolságra kellett maradni.
Egyedül „kellett tekernie a sajtót”. Senki sem lehetett mellette.

Péter és Zebedeusnak két fia képviselik azokat a kívülálló és állhatatos szenteket, kik megérdemlik az „atyák” neveit. Ők ismerik a nagy hullámok dühöngéseit és talán képesek megmérni a Megváltó szenvedésének rettenetes áradatát.

Néhány kiválasztott lélek beléphet a belső szentélybe és hallhatja a szenvedő főpap könyörgését, mivel ők arra rendeltettek, hogy a jövő idők nehéz küzdelmeiben mások javára és erősítésére legyenek.

Ők megismerhetik szenvedéseinek közösségét, hogy az Ő halálához legyenek hasonlatosok. 
De ezek sem hatolhattak be az Ő szenvedéseinek „szentek-szentjébe.” A görög liturgia egyik érdekes helye így hangzik:
„A te ismeretlen szenvedéseid”; létezik még olyan hely a Megváltó szenvedésének hajlékában, mely minden ember tekintete és közeledése elől elzárva maradt.

Jézus e helyen magára hagyatott. Itt Jézus több mint „kimondhatatlan ajándék!”
Olyan szépen fejezi ki ezt egyik énekünk:

„Segíts szenvedéseidre emlékezni,
Szent szerelmed tengerébe mélyedni,
Melynek folytán megváltottál a bűntől
Minden vétkünktől.”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése