KŐSZIKLÁRA ÉPÍTENI❣️

„Te is erőtlen lettél, mint mi?” (Ézsaiás 14,10)

Milyen rettenetes lesz a – hűtlenné vált – elszakadt testvér kárhozata, mikor majd meztelen lelkének Isten előtt meg kell jelennie! 

Hogyan lesz képes ezt a dörgő szózatot elviselni: „Menjetek átkozottak az örök tűzre!
Te engem megvetettél, én is megvetlek, nem kegyelmezek meg neked!”
Így kell megszégyenülni a nyomorultnak azon az utolsó nagy napon, amikor majd az egybegyűlt népek előtt az áruló álcáját felfedik. Nézd csak az elvetetteket és bűnösöket, akik soha nem akartak hallani istenfélelemről, hogyan emelkednek fel lángágyaikból, megbámulva és ujjaikkal mutogatva hogyan fogadják, „Itt van ő is?
Itt a pokolban is prédikálni akarja az evangéliumot?”
„Itt van” – mondja a másik – „engem dorgált istenkáromlásért, pedig ő maga is képmutató volt!” „Nini!” mondja ismét egyik közülük, „itt jön egy zsoltárénekes és megszégyenült ember, olyan, aki soha nem mulasztotta el a gyülekezetbe járást.
Ez dicsekedett el vele, hogy biztos az ő üdvössége felől, most meg itt van!”
A sátáni kínzó szellemek vad dühe nem nyilvánulhat meg jobban, mint azon a napon, amikor a képmutató lelkét az örök romlásba vonszolják.
Bunyan ezt szabadon, de a költészeti fogalom rettentő nagyszerűségével ecseteli, amint a pokol mélységéről szól.
A nyomorultat hét ördög kötözte meg kilenc kötéllel és lecibálták a mennyei útról, melyen az ő állítása szerint haladt és azután a hátsó kapun át a pokolba taszították.
Gondoljatok erre a pokolba esésre, ti, akik Krisztust valljátok! ű
„Magatokat vizsgáljátok meg, hogy a hitben vagytok-e!
Vigyázzatok állapototokra!
Lássátok meg, hogy a Krisztusban vagytok vagy sem?” Legkönnyebb dolog a világról elítélőleg nyilatkozni, mikor valamelyikünk a nyomor olvasztójában sínylődik.
No de igazságosak és egyenesek legyetek ebben. Mindenkivel szemben igazságosak legyetek, de önmagatokkal szigorúak.
Gondoljátok meg, ha ti nem kősziklára építetek, hanem homokra, eljön az árvíz vagy a szelek és megütköznek a házban, az összedől és nagyot zuhan.
Bár adna az Úr nektek őszinteséget, állhatatosságot és bátorságot, hogy bármilyen rossz helyzetbe jutnátok is, soha el ne forduljatok!

A HARC a TEST és LÉLEK KÖZÖTT!

„Mert a test kívánsága a Lélek ellen tör, a Léleké pedig a test ellen.”(Galata 5,17)

Minden hívő ember lelkében szüntelen harc folyik az ó és új ember között.
Az óember nagyon mozgékony és minden alkalmat észrevesz, amikor rettentő felszerelésének halálos fegyverével az újjászülő kegyelemmel szemben síkraszállhat, mialatt a másik oldalon pedig az új ember folyton azon van, hogyan fejthetne ki erősebb ellenállást ellenségével szemben és semmisíthetné azt meg. A bennünk levő kegyelem az ima, a hit, a remény, a szeretet fegyverével küzd, hogy a gonoszt leverje.
Felölti „az Istennek páncélját” és küzd teljes erővel.
Ez a két ellenséges természet nem szűnik meg az egymással való küzdelemtől, míg e világban élünk.
A „Keresztyén” zarándok harca „Apollion” óriással három óráig tartott, de a keresztyénnek önmagával való harca zarándoklásának egész idején tart, „a szoros kapu”-tól egész a Jordán folyóig. Az ellenség oly erősen elsáncolta magát bennünk, hogy kiűzése lehetetlen, míg e testben élünk.

Habár meg vagyunk szorítva és gyakran heves harc fejlődik ki, azonban van nekünk hatalmas Segítőnk és Megváltónk, Jézus, üdvösségünk Fejedelme, ki mindenkor velünk van és biztosít arról, hogy minden tekintetben diadalmaskodni fogunk Ő érte. Az ilyen szövetségessel az új természet messze felülmúlja ellenségének erejét.
Harcolsz ma ellenfeleddel?
Ellened van a Sátán, a világ és a test?
Ne légy gyenge és félénk! Folytasd a harcot, mert Isten maga van veled!
Jehova Nissi a te zászlód és Jehova Rofi, az Úr a te orvosod, sebeid gyógyítója.
Ne félj, mert győzni fogsz! Ki volna képes a Mindenhatónak ellenállni?
Folytasd a harcot „Jézusra tekintve”, s legyen bár a tusa hosszú és kemény, győzelmed dicső s a megígért jutalom fenséges lesz.

„Társak fel, haladjatok!
Bátran e zord pusztán át,
Ébren imádkozzatok!
Isten segít hatalmával,
Aki mindent megtehet,
Jézusban ad gyötrelmet!”

ÍGÉRET FÖLDJE!

„Így lett este, és lett reggel: első nap.” (1 Mózes 1,5)

Már kezdetben is úgy volt? Már az első napon megoszlott a világosság és a sötétség az idő birodalmában?
Lelki élményeim terén sem uralkodik mindig a dél vakító fénye, hanem fel kell készülnöm olyan időkre is, amikor gyászolnom kell régebbi örömeim elvesztése fölött és barátomat éjnek idején kell felkeresnem.

E tekintetben nem állok egyedül, mert mindazoknak, kik az Urat szerették, énekelniük kellett a törvény és kegyelem, a nyomorúság és a szabadulás, a szomorúság és a gyönyörűség kettős zsoltárát.

Az isteni gondviselés vezérletéhez tartozik az, hogy a nappal és éjszaka meg ne szűnjön, úgy a természeti, mint a lelki világban, míg be nem megyünk az ígéret földjére, melyről ez van megírva: „És ott éjszaka nem lesz.”
Amit mennyei Atyánk elrendelt, az jól és bölcsen van.

Nos, kedves lélek, mi a legjobb részedre? Mindenek előtt tanuld meg e isteni intézkedést megelégedéssel fogadni, s légy hajlandó Jóbbal, miután a jót elvetted az Úr kezéből, a gonoszt is elfogadni. Az után légy rajta, hogy a nap kezdetét és végét, a reggelt és az estét, saját örömödre használd fel. Magasztald az Urat azért, ha örömének napját felhozta rád, de magasztald akkor is, ha az esti homály beáll. Úgy a nap felkeltében, mint a nap lementében van valami fenséges szépség, énekelj arról és dicsőítsd az Urat. Tégy úgy, mint a fülemüle, mely mindig hallatja énekét. Hidd el, hogy az éjszakának nincs kevesebb áldásos haszna, mint a nappalnak.

A kegyelem harmatja dúsan esik a szenvedés éjszakáján. Az ígéret csillagai dicsőn tündökölnek a súlyos szenvedések sötét óráiban.
Ne tágíts az Istenben való bizalom mellől a sors változatai között.
Nappal ez legyen jelszavad: dolgozni, éjjel pedig ez: vigyázni. Minden órának megvan a maga kötelessége, haladj előre hivatásod teljesítésében, mint az Úrnak szolgája, míg majd megjelenik hírtelen az Ő dicsőségében. 

Lelkem, közeledik az este: az öregség és a halál, ne félj tőle, mert az is a naphoz tartozik!