Amit most testben élek,

„Amit most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem” (Galata 2,20)

Amikor az Úr nagy irgalmasságában itt járt és minket vérünkben fetrengeni látott, mindenekelőtt ezt mondta: „élj!” Ezt tette legelőször, mert a szellemi (lelki) életben ez egy elmulaszthatatlan és első követelmény; míg ez nekünk nem adatik, addig nem vagyunk arra alkalmasak, hogy részesedjünk a királyság javaiban. De az az élet, melyet a kegyelem a szenteknek abban a pillanatban ajándékul ad, mihelyt a lélek új öntudatra ébred, nem más, mint Krisztus élete, mely felénk belőle ömlik, mint a törzs nedve az ágaknak és lelkünket élő összeköttetésbe hozza a Jézussal való kölcsönös együttérzésben.

A hit ama kegyelem, mi ezt az egyesülést munkálja, mert Belőle indult ki, mint első zsenge. 

Ő az a nyak, mely a gyülekezet testét a dicsőn sugárzó fővel összeköti.

Ó Irgalom, Dicskoronám,
Kinek menny és föld hódol, -
Tied vagyok, tekints reám
Téríts meg a gonosztól;
Ó, végy szíved irgalmába,
Csak Te moshatsz meg tisztára
És életem megújul.

A hit benső és rettenthetetlen szeretettel ragaszkodik az Úr Jézushoz.

 Ő ismeri annak méltóságát és értékét, ennek kiválóságát és dicsőségét; semmiféle megkísértés nem veheti rá, hogy valami egyébbe helyezze bizalmát; az Úr Jézus pedig oly nagyon gyönyörködik ezen a mennyből származott kegyelmen, hogy soha nem szűnik meg ezt erősítgetni és fenntartani az Ő örök karjainak szerető ölelésével és minden tekintetben kielégítő erejével. 

Ezért van meg itt az élő, érezhető és gyönyörteljes egyesülés, mely megajándékoz bőséges szeretettel, bizalommal, részvéttel, jósággal és örömmel, melyekből mindketten: a Vőlegény és a Menyasszony oly örömmel isznak. Mikor a lélek láthatólag ezt a krisztusi jegyet önmagán észreveszi, akkor ugyan az a pulzus, ütőér ver mindkettőjük szívében, s egyféle vér pezseg mindkettőjük ereiben. 

Akkor a szív olyan közel van a mennyhez, amennyire csak lehetséges e földön és el van készítve a legmagasztosabb és leglelkesebb szeretetbeli közösség élvezetéhez.

AZ ÉLET a HALÁL TORNÁCA❣️

„Mert nekem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség!” (Filippi1,21)
Krisztus az én életem, s halálom nyereség.

Milyen jelentőségteljesen következnek itt közvetlen egymás után ezek a szavak: „élet”, „halál”. 

Csak néhány betű van közöttük, s úgy van ez a valósággal is, mint itt a szavakkal. 

Milyen közel van egymáshoz az élet és a halál!
Az élet a halál tornáca és földi zarándoklásunk csak a sír felé való utazás.
Az ütőér, amely létünket tengeti, a halál felé való menetelésünkhöz veri az ütemet.

A vér, mely életünket tartja fenn, a halál mélysége felé úsztat. Ma erejének virágában látjuk barátunkat, holnap halálának hírét halljuk. Tegnap még kezünket nyújtottuk az erősnek, ma pedig szemét fogjuk le. 

Némelyek fényes és finoman párnázott állami kocsikban haladnak keresztül a városon, néhány óra múlva a fekete halottas kocsi viszi őket a minden élők utolsó nyughelyére.

Óh, mily szorosan van egybekötve a halál az élettel!
Az a bárány, mely most még a réten ugrándozik, nemsokára késtől vérzik el.
A legelésző ökör a vágóhídra hízik.
A fák megnőnek, hogy ki lehessen azokat vágni. Igen, sőt még nagyobb dolgoknál is fellép a halál.

Világbirodalmak keletkeznek és felvirágoznak, felvirágoznak bukásra és felemelkednek romlásra. 

A történelmet ha kutatjuk, mily gyakran olvasunk abban államok létrejöttéről és pusztulásáról. 

Hallunk a királyok koronázásáról és haláláról.

A halál ez a fekete szolga, mely az élet kocsija után fut. Íme, az élet, és a halál szorosan mögötte!
De, Istennek legyen dicséret és hála! Van még egy hely, ahol a halál nem testvére az életnek, ahol az élet egyedül uralkodik. Ott nem követi már többé az életet a halál.

Létezik egy hon, hol nincs többé halálhörgés, hol nem szőnek gyászfátyolt és nem ékesítnek sírokat. 

Óh, boldog hon a sírokon túl! Ha el akarunk téged érni, meg kell halnunk.
De ha bemegyünk a halál után az örök élet dicsőségébe, ha Azt, ki minket a haláltól megmentett és az életre hívott, majd szemeinkkel szemlélhetjük.
Azt, ki a halálon erőt vett és az örök élet kulcsait birtokolja.
Őt szerethetjük és dicsérhetjük örökké, akkor felkiálthatunk: „Halálom nyereség!”

MEGIGAZULVÁN❣️

„Hogy igaz legyen Ő és megigazítsa azt, aki a Jézus hitéből való.” (Róma 3,26)

Megigazulván a hit által, békességünk van Istennel. Lelkiismeretünk nem vádol tovább bennünket.
Az igazság immár a bűnös javára dönt, nem ellene.
Az emlékezet mély bánattal tekint vissza a múltak bűneire, de a jövendő büntetéstől való félelem nélkül, mert Krisztus az Ő népének adósságát az utolsó fillérig kifizette és megkapta érte az isteni átadási elismervényt.

S ha isten olyan igazságtalan tudna lenni, hogy egy azon bűnért kétszeres fizetést kívánna, még akkor sem vettethetik soha a pokolra az a lélek, akiért az Úr Jézus, mint kezes meghalt.

Értelmünk előtt, mint világos alapigazság az, mit elhihetünk, hogy Isten igaz.
Érezzük, hogy annak úgy kell lenni. Ez először nagy rémületbe hoz minket. 

Nem csodálatos hát, hogy az Isten igazságában való ugyanaz a hitünk azután bizodalmunknak és békességünknek támpontjává lesz?
Ha Isten igaz, akkor nekem, mint bűnösnek, ki védelem és kezes nélkül állok, büntetést kellene szenvednem.
De Jézus helyettesít engem és elszenvedi értem a bűn büntetését. 

S most, mint olyan bűnös, aki Krisztusban van, soha sem lehetek megbüntetve, mert másként Isten nem volna igaz.

Természetét kellene megváltoztatnia Istennek előbb, hogy csak egyetlen lélek is - akiért az Úr Jézus kezeskedett - tapasztalhatná magán a törvény ostorát.
Minthogy tehát a hívő helyére lépett és a teljes engesztelési díjat kifizette az isteni büntető ítélet elhárítására mindazért, ami népét terhelte, így a hívő e diadalujjongásban törhet ki:

„Kicsoda vádolja az Istennek választottait?”
Isten nem, mert megigazította őket. Krisztus sem, mert Ő meghalt „sőt fel is támadt”.
Reményem nem azért virul, hogy talán nem volnék bűnös, hanem mivel olyan bűnös vagyok, akiért meghalt a Krisztus.
Bizodalmam nem abban áll, hogy szent vagyok, hanem abban, hogy - habár szentségtelen vagyok - Ő az én igazságom.

Hitem nem azon nyugszik, ami vagyok, amit érzek vagy tudok, hanem azon, ami Krisztus, amit Ő tett, és amit még most is tesz értem.

SZABADSÁG❣️

,,💞Annakokáért a szabadságban, melyre minket Krisztus megszabadított, álljatok meg.”

(Galata 5,1)

Ez a „szabadság” felszabadít minket az Isten igéjében foglalt mennyei üzenet elsajátítására. 

Kedves hívő lélek, drága ige van itt számodra: „Mikor vízen mégy át, én veled vagyok”.
Ez szabadon ajándékoztatik neked. 

Itt van egy másik: „Mert a hegyek eltávoznak, és a halmok megrendülnek; de az én irgalmasságom tőled el nem távozik, és békességem szövetsége meg nem rendül, így szól könyörülő Urad!” 

Ez is szabadon adatik neked. Szívesen látott vendég vagy az ígéretek lakomáján. 

A Szentírás egy kimeríthetetlen kincstár, mely a kegyelem beláthatatlan gazdagságával van telve. 

A mennyország váltóbankja az. Bármennyi nagy értékű váltót hozhatsz ide, de itt minden levonás és ellenkezés nélkül ki lesznek azok fizetve. 

Csak hittel jöjj! Szívélyesen meg vagy híva az összes szövetséges kegyelem elfogadására.

Nincs olyan ígéret a Szentírásban, melynek beteljesedése megtagadtatna tőled. 

Ez a szabadság a legmélyebb nyomorban is felsegíthet téged; a szomorúság habjai közt felüdíthet. 

Ha nyilak rajzanak körülötted, ez legyen a te vigaszod. 

Ez Atyád szeretetének jele: számodra minden időben tárva van minden. 

A kegyelem trónjához is szabadon mehetsz. Bármilyen kívánságaink és szükségeink is legyenek, mindazt nyíltan Elébe vihetjük. 

Az mindegy, hogy mennyiszer és mily súlyosan vétkeztünk, mindazáltal mindenkor esedezhetünk bocsánatért és számot is tarthatunk arra, hogy részünk lesz benne. 

Az nem jön számításba, hogy milyen szegények vagyunk. 

Bátran hivatkozhatunk ígéretére, hogy minden bajban akar rólunk gondoskodni.
Engedélyünk van, bármely időben és órában kegyelmi trónjához lépni, úgy a homályos éjféli órában, mint a dél perzselő hevében. Hívő keresztyén, használd jogodat!

Élj szabadságod magaslatán! Szabadon vehetsz részt, a Krisztusban tömörült kincsekben: bölcsesség, igazságosság, szentség és megváltásban. 

Hogy mire van szükséged, az nem az nem számít, mert a Krisztusban elégség és teljesség van, s mindez a te számodra.
Óh, milyen szabadság ajándékoztatott neked! 

A kárhozattól való szabadság, az összes ígéretek elsajátításához való szabadság, szabad menetel a kegyelem trónjához és végtelen szabadság a menny öröklésére!

MEGHITT BARÁTSÁG❣️

„💞Oh, vajha olyan volnék, mint a hajdani hónapokban.” (Jób 29,2)ű

Sok keresztyén örömmel tud visszatekinteni a múltba, a jelent pedig hosszú és elégedetlen szemmel nézi. Visszanéznek azokra a napokra, melyeket az Úrral való társaságban töltöttek el, azokat tartva a legkedvesebbnek és a legszebbnek, amit valaha átéltek. 

De a jelen a keserűség és gyász komor ruhájában tűnik fel előttük.
Egykor Jézussal éltek az Ő közelében, most pedig érzik, hogy eltévedtek Tőle és ezt mondják: 

„Oh, vajha olyan volnék, mint a hajdani hónapokban!” 

Nagyon sajnálják, hogy elveszítették menedéküket, vagy, hogy most nincs lelki békességük, vagy a kegyelmi eszközök nem nyújtanak nekik örömöt, a lelkiismeret nem oly gyöngéd bennük, vagy, hogy nem tudnak oly tüzes buzgósággal lelkesedni Isten dicsőségéért, mint azelőtt.

A dolgok e szomorú állapotának okai nagyon sokfélék.
Talán az ima nagymérvű elhanyagolásából ered, mert az imakamra pusztasága minden lelki bukásnak kezdete.
Vagy pedig bálványozási hajlamból ered.
A szív többet csüng valami más egyebeken, mint Istenén; a szeretet a mennyeiek helyett a földiekhez fordult.
Azonban a féltékeny Isten nem érheti be fél szívvel.
Azt akarja, hogy Őt elsősorban és a legjobban szeressük.
A hideg tévelygő szívtől megvonja kegyelmes jelenlétének napfényét. 

Vagy pedig önbizalomban és önigazságban rejlik annak oka. 

A gőg foglalja el a szíveket és az önzés felemelkedik, ahelyett, hogy megaláznák magukat a kereszt tövénél.
Keresztyén, ha most másképp állsz, „mint az elmúlt hónapokban”, akkor ne helyezd magad nyugalomba, ne elégedj meg csupán azzal a jámbor kívánsággal, hogy bár visszatérne újból előbbi boldogságod, hanem menj azonnal, keresd fel Mesteredet és panaszold el Neki aggodalmaidat és szükségeidet.
Kérj Tőle kegyelmet és érőt, hogy az Ő segítsége folytán Vele szorosabb összeköttetésben maradhass.
Alázd meg magad Előtte, úgy ismét fel fog téged magasztalni és arcának világosságát szemlélheted.
Ne ülj le sóhajtozni és panaszkodni! 

Míg a drága Orvos él, mindig van remény, sőt bizonyos az, hogy még a legrosszabb esetben is beállhat a gyógyulás.

IGAZSÁG❣️

„💞Igazságot beszélnek, akik téged szeretnek.” (Énekek éneke 1,4)

A hívő lelkek semmiféle más lényt nem szeretnek olyan benső hajlammal, mint az Úr Jézust.
Inkább elveszítenék apjukat és anyjukat, mintsem elhagynák Krisztust.
Minden múlandó örömöt és földi kincset csak lazán tartanak kezükben.
Őt azonban erős őrizet alatt hordják keblükben.

 
Szívesen megtagadják magukat érte, de arra nem képes rábírni őket semmi, hogy megtagadják.
Gyenge szeretet az, melyet az üldözés tüze képes megemészteni.
A valódi hívő szeretete sokkal mélyebb folyó, minthogy a nyomorúság heve azt kiszáríthatná.
A világ megkísérelte a híveket elszakítani Uruktól, de erőlködése minden időben eredménytelen maradt.
Sem a dicskoronák, sem a haragos tekintetek nem voltak képesek ezt az erős köteléket megoldani.
Ez nem mindennapos hajlam, mert különben a világi zűrzavar nyomása alatt már rég összezúzódott volna.

Sem ember, sem ördög nem talált olyan kulcsot, amely ezt a zárat kinyithatná.
A sátán csele még soha sem vallott nagyobb kudarcot, mint amikor megkísérelte ezt a két istenileg egybeforrt szív egyesülését felbontani.

Való igaz: „A jámborok szeretnek téged.”
A jámborok szeretetének bensőségét nem szabad aszerint elbírálni, ahogyan az megnyilvánul, hanem aszerint, mint amilyennek a jámborok óhaja szerint kellene annak lenni.
Óh, bár képes volna szívünk több szeretetet felfogni és abban tovább fejlődni!

 
Az egyszeri istenfélő emberrel így sóhajtozunk és kiáltunk fel:
„Óh, bár lenne szíveinkben olyan szeretet, amely a földet körülérné, és az egeket körülövezné, igen, az egeknek egeit és tízezer világot, hogy aztán azt kiönthetném a kedves, egyetlen kedves Jézusomra!”
Óh, a mi szeretetünk legnagyobb kiterjedése csak egy arasznyi s a mi legbensőbb ragaszkodásunk csak egy csepp a vederben az Ő értékével hasonlatban.

 
Ha a mi kívánságunk volna szeretetünk mértéke, óh, már az nagy volna, s bizton remélhetjük, hogy Isten úgy is veszi azt.
Óh, bár egybe foglalhatnánk minden szív szeretetét egy nagy edénybe, hogy eléje hozhatnánk a szeretet-érzelmek summáját, mert Ő kedves, igen, mindenestől kedves!

A MENNYEI VÉDELMEZŐ❣️

„Vigyázó! Meddig még az éjszaka, meddig még ez éj?” (Ézsaiás 21,11)

Mennyi ellenség van körös-körül! A tévelygések hatalmas sereget képeznek és minden órában újabbak tűnnek elő.
Melyik tévtantól kell őrizkednem?
A bűnök előbújnak búvóhelyeikről, ha homályosság uralkodik; tehát az őrhelyre kell lépnem és vigyáznom imában.
A mi mennyei Védelmezőnk előre látja a bennünket fenyegető támadásokat, és amikor az előttünk lévő veszélyt ellenségünk még csak kigondolta, ő már imádkozik érettünk, hogy hitünk meg ne inogjon, mikor gabona módjára megrostáltatunk.
Kegyelmes Vigyázónk, óvj meg minket tovább is ellenségeinktől és ne hallgass a Sionért.
„Vigyázó! Meddig még az éjszaka, meddig még ez éj?”
Mi fenyegeti viharként Isten gyülekezetét?
Felhők ereszkednek alá vagy tiszta és világos minden fejünk fölött? – Őrködnünk kell szerető gondoskodással az Úr gyülekezetére; most pedig, mikor babona és hitetlenség fenyeget minket minden oldalról, figyeljünk az idők jeleire és legyünk harckészek.
„Vigyázó! Meddig még az éjszaka, meddig még ez éj?”
Mely csillagokat lehet látni? A nyomorúság idején, mely drága ígéretek tündökölnek felénk, mint vigasztaló hírnökök?
Te riasztasz fel bennünket, tehát részesíts vigaszodban is. Krisztus, a sarkcsillag, mozdulatlanul marad az Ő helyén s valamennyi csillag jól van elhelyezve az Úr jobbján.
De, vigyázó, mikor virrad meg? A Vőlegény késik.
Nincs még jele annak, hogy Ő feljön, mint az igazság napja?

Nem jött fel a hajnalcsillag, a nap követe és előhírnöke?
Mikor dereng a hajnal, mikor tűnnek el az éjjeli árnyak?

Óh, Úr Jézus, ha még ma nem jelensz meg saját személyedben gyülekezetednek, mely Téged vár, mindazáltal jöjj, óhajt szívem Szentlelked által és add, hogy vidáman énekeljek:
„Szenvedjen a jámbor mindig?
Óh, nem, Uram, csak ideig;
Ha nyomora vége jön,
Felüdíted nyugalommal
S örvendezhet örökkön!”

BENSŐ KÖZÖSSÉG❣️

„Én ő bennük.” (János 17, 23)

Ha ilyen benső közösség van a mi lelkünk és a mi Urunk Megváltónk személye között, milyen mélyen és szélesen kell folyni a Vele való társaság folyamának! 

Ez nem vékony nádszál, amelyen át egy fonálvékonyságú folyócska folyik, hanem bámulatos szélességű és mélységű vízi út, melynek medrében az élő víz tengernyi árjának hullámai hömpölyögnek. 

Íme, Ő adott nekünk egy megnyílt ajtót, ne késsünk azon bemenni. 

A közösség e városának sok gyöngykapuja van, mindegyik kapu egészen ki van tárva, hogy azon menjünk be.

A szívélyes és fenséges fogadtatás felől bizonyosak lehetünk. Ha az csak egy szűk ablakrostély volna is, amelyen át az Úr Jézussal érintkezhetnénk, még akkor is nagy előnynek kell azt tartanunk, hogy a szeretet és közösség szavát átjuttathatjuk a keskeny nyíláson. 

Milyen nagy tehát a kegyelem, hogy ilyen tágas út nyílt a számunka!

Ha az Úr Jézus tőlünk nagyon messze volna, ha viharos tenger választana el Tőle, akkor az volna forró kívánságunk, hogy bár követet küldhetnénk Hozzá, ki átvinné Neki szeretetből fakadó üdvözletünket és hírt hozna nekünk Atyjának házából.

De íme, lásd az Ő nyájasságát, lakását közvetlen a mi ajtónk előtt ütötte fel, sőt nálunk csinál lakást, s szentélyt állít fel szegény, alázatos szívünkben, hogy ilyen képen állandó érintkezésben maradhasson velünk. Óh, mily balgák lennénk tehát, ha nem maradnánk meg Vele állandó társaságban!

Ha az út hosszú, veszélyes és fáradtságos, akkor nem kell csodálkoznunk azon, ha a jó barátok csak ritkán keresik fel egymást. 

De ha egymás mellett laknak, vajon megfeledkezhet-e akkor Jonatán az ő Dávidjáról?

Ha a férj vidéken van, úgy az ő neje nélkülözheti több napon át az ő társaságát. 

De nem bírna tőle külön lenni, ha tudná, hogy otthon van.

Nos, hívő lélek, nem ülsz-e Vele az Ő lakomáján?
Keresd Uradat, mert közel van hozzád.
Öleld meg, testvéred Ő. Ne engedd el, mert a te férjed Ő. Szorítsd Őt kebledre, mert Ő tested és véred.

ÁLLJATOK ELLEN...❣️

„Ő pedig otthagyta ruháját az asszony kezében és elfutott és kiment.” (1 Mózes 39,12)

Némely bűnnel való küzdelemben másként nem lehet győznünk, csak, ha elfutunk attól. 

Az ókor természettudósai sokfélét írtak a bazilikusról, amelynek szeme elbűvölte áldozatát s ily módon fáradtság nélkül zsákmányul ejthette azt. 

Hasonló módon részünkre szintén nagy veszéllyel jár a gonosznak csupán a megpillantása is. 

Aki őrizkedni akar a gonosz cselekedettől, annak kerülni kell minden bűnre való alkalmat. 

Köss szövetséget szemeiddel, hogy nem méltatod figyelemre a kísértésre szolgáló alkalmat, mert az olyan bűnöknek csak egy szikra kell, azonnal égni kezdenek és egy pillanat alatt lángokban állnak. 

Ki lenne olyan vakmerő, hogy egy elzárt leprás csukott cellájába menne és álomra hajtaná fejét a rettenetes veszedelem közepén? 

Csak aki maga kívánkozna leprássá lenni, az tenné ki magát ilyen módon a fertőzés mérgének. 

Ha a tengerész tudná, hogy miként kerülhetné el a vihart, mindent megtenne inkább, mintsem kitegye magát azoknak a veszélyeknek, hogy azzal élet-halál harcot vívjon. 

Az óvatos tengerész nem kívánkozik azt kipróbálni, hogy hányszor mehet el egy szírt mellett anélkül, hogy hajója léket kapna. Amennyire lehetséges, nagyon szívesen marad a biztos vízi úton. 

Talán ma is ki vagyok téve valami nagy veszélynek. 

Kígyói okosságra van szükségem, hogy attól távol tartva magamat, kikerülhessem azt. 

A galamb szárnyainak több hasznát vehetem ma, mint az oroszlán karmainak. 

Persze, talán némileg kárát vallom annak, ha minden gonosz társaságot ki akarok kerülni, de inkább elveszítem a kabátot, mintsem lelkemet kockáztassam. 

Hogy meggazdagodjak, az nem szükséges, de az meg van parancsolva, hogy tiszta legyek. 

Sem a barátság köteléke, sem a szépség béklyója, sem a vakító tehetség, sem veszély miatt nem teszek le arról az elhatározásomról, hogy a bűnt kerüljem. 

Az ördögnek ellen kell állnom, hogy elfusson tőlem, de a testiségtől nekem kell futnom, különben rászed engem. 

Óh, szentség Istene, őrizd meg Józsefedet, hogy meg ne ejtse őt Potifár felesége gyalázatos tolakodásával. 

Bár soha se győzne meg minket a világ, test és a sátánnak rettenetes egyesült hatalma!

A HITNEK TITKOS EREJE❣️

 „Mondd meg nékem, miben van a te nagy erőd.” (Bírák 16,6)

Miben rejlik a hitnek titkos ereje? Abban a tápszerben rejlik, mellyel él, mert a hit kutatja, mi az ígéret: az isteni kegyelem folyása, Isten nagy szívének túláradása.

A hit pedig ezt mondja: „Az én Istenem nem adhatta volna ezt az ígéretet másként, csakis kegyelemből és szerető könyörületből, tehát egészen bizonyos, hogy szava be fog teljesedni.” 

Azután ezt gondolja a hit: „Ki adta az ígéretet?”
Ebben nem jön elő annyira annak nagysága, mint inkább „Ki annak kezdeményezője?” 

Megfontolja, hogy a kezdeményező maga az Isten, ki nem hazudhat, Isten a mindenható, a változhatatlan. Ebből következteti, hogy az ígéretnek be kell teljesedni, s így ebben a szilárd meggyőződésben halad tovább. 

Emlékszik, miért adatott az ígéret, tudniillik, Isten dicsőítésére, és érzi annak teljes bizonyosságát, hogy Isten tisztessége nem rendülhet meg.
Címerét nem engedi megbecsteleníteni, sem azt, hogy koronájának fénye elhomályosuljon.
Ezért kell és fog beteljesedni az ígéret. Továbbá a hit Krisztus csodás művében világos bizonyítékát látja az Atya szándékának, hogy szavát végre akarja hajtani.

„Aki az ő tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem őt mindnyájunkért odaadta, mi módon ne ajándékozna vele együtt mindent minékünk?”
Mondhatjuk még: a hit a múltakra tekint, mert küzdelmei őt megedzették és győzelmei fellelkesítették.
Eszébe jut, hogy Isten soha nem hagyta el őt; mondható, hogy soha nem felejtkezett el egyik gyermekéről sem.

Visszatekint a nagy bajok idejére, melyekből kiszabadult; a rettenetes veszélyek idejére, melyeken napjai olyanok voltak, mint az ereje és ekkor felkiált:
„Nem, nem tépelődöm amiatt, hogy Ő megváltozna és szolgáját elhagyná.
Mindeddig segítségül volt nekem az Úr, ezután is megsegít.”

Tehát a hit minden ígéretet összefüggésben lát Azzal, ki azt adta, s így mondhatja teljes bizalommal:
„Valóban a te jó voltod és irgalmasságod követnek engem életemnek minden idejében és lakozom az Úrnak házában hosszú ideig.”
„Mert nap és pajzs az Úr Isten; kegyelmet és dicsőséget ad az Úr, nem vonja meg a jót azoktól, akik ártatlanul élnek.” Zsolt 84:12

ÉLŐ VÍZ❣️

„És nyárban és télben is úgy lesz.”(Zakariás 14,8)

Élő vizek jöjjenek ki Jeruzsálemből, melynek folyásait a tikkasztó nyári hőség épp oly kevésbé fog kiszárítani, minthogy be nem fagyasztja a dermesztő hideg télnek havas süvítése sem. 

Örülj lelkem, hogy tanúskodhatsz az Úr hűségéről! 

Az évszakok változnak, te is változol velük, de az Úr mindenkor ugyanaz marad; szeretetének folyásai pedig épp olyan mélyek, szélesek és telve vannak, ahogy régen is voltak. 

A mindennapi gondok epesztő hősége, a nehéz megpróbáltatások az Úr kegyelmének hűsítő áradatába kergetnek engem, hogy abban felüdülést találjak. 

Odasietek feltartóztathatatlanul a világ tömkelegéből és a bajok iszapos sarából, s ott, a kiapadhatatlan forrásból megelégedésig iszom, mert ennek kristályvizei „nyárban és télben is folynak”. 

A felső források soha ki nem apadnak, amiért magasztaltassék az Úr neve! 

Az alsó kutakból sem fogyhat ki a víz soha. Illés tapasztalta, hogy a Kérit patakja kiszáradt, de Jehova ugyanaz a gondviselő Isten maradt. 

Jób így szólt: „Az én barátaim megcsaltak engem, mint a megáradt patak, és mint az elmúló patakoknak áradása”, - de Istenében túláradó üdülésre talált. Egyiptomnak a Nílus folyó képezi a reményt és bizalmat, ennek vize változó, de Urunk ugyanaz marad örökké. 

Cyrusz bevezette az Eufrátesz folyóvizét és úgy nyerte meg Babilont, de semmiféle erő vagy hatalom – legyen az földi vagy pokolbéli – nem képes az Isten kegyelme folyamát elterelni vagy levezetni. 

Az emberi bölcsességeknek hatalmas ősrégi folyóinak medre régóta kiszáradt és elavult, de az örök folyamok, melyek az Istennek korlátolhatatlan kegyeiből és végtelen szeretetéből erednek, mindenkor telve maradnak csordultig. 

Nemzedékek elfonnyadnak, de az isteni kegyelem hullámai szakadatlanul ömledeznek az idők terjedelmes síkságán keresztül.

Jönnek – mennek az emberek,
De megmarad irgalmad és kegyelmed.

Boldog vagy lelkem, hogy te ezen üde vizek mellett vagy vezetve! 

Ne térj el más forrásokhoz, mert abban az esetben hallanod kell az Úr dorgáló szavát:
„Mi dolgod van Egyiptom útjaival, hogy a Nílus vizét iszod?”

NÉZZÜNK FEL JÉZUSRA❣️

„Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére.” (Zsidók 12,2)

A Szentlélek szüntelen azon munkálkodik, hogy tekintetünket önmagunkról Jézusra irányítsuk.
De a sátán műve ezzel egészen ellentétben van, mert ő folyamatosan azon mesterkedik, hogy Krisztus helyett önmagunkra nézzünk; szüntelen suttogva: „bűneid sokkal nagyobbak, minthogy azokat neked az Úr megbocsássa. Nincs hited.

Nincs benned kellő bűnbánat. Soha nem lehetsz képes arra, hogy mindvégig megállj. Semmit sem tudsz az Ő gyermekeinek öröméről. Óh, hiszen neked nagyon kétes óhajaid vannak Üdvözítődtől”. Ezek mind olyan gondolatok, melyek tulajdon énedet előtérbe hozzák, mi pedig, mikor magunkat szemléljük, sem vigaszt, sem bíztatót nem lelünk. Ámde a Szentlélek eltereli égészen tekintetünket önmagunkról. Megmondja, hogy semmik vagyunk, hogy „minden és mindenekben Krisztus” a fő.

Ezért vedd fontolóra, hogy nem a te Krisztushoz való kapaszkodásod és erős fogásod ment meg téged, - az Úr Jézus maga az. Nem a Krisztusban való örömöd boldogít – Krisztus maga az. Még a hited sem, mely az Isten fiában van – habár a hit ehhez az eszköz – hanem Krisztus vére és érdeme, tehát ne tekints annyira a saját kezedre, melyet Krisztus felé kinyújtasz, hanem magára Krisztusra.

Ne tekints reménységedre, hanem Jézusra, hited elkezdőjére és elvégzőjére. Mi abban soha szerencsét és boldogságot nem találhatunk, ha imáinkra, érzelmünkre és cselekedetünkre tekintünk. Lelkünknek nem az ad nyugalmat, hogy mik vagyunk, hanem az, hogy mi a Jézus!

Ha a sátánt legyőzni és Istennel békét kívánunk, ez csak azáltal történhet, ha Jézusra nézünk. Irányítsd tekinteted gyermekiesen felé, pihenj az Ő erényein, szenvedésén és halálán, dicsőségén, szószólásán és ebben gyönyörködtesd érzelmeidet.

Mikor reggel felébredsz, tekints fel Őhozzá, mikor este lefekszel, akkor is nézz előbb Őreá.
Óh, ne hagyd reménységeidet és aggodalmaidat Jézusod és te közéd férkőzni, maradj közvetlen közelében és soha nem leszel hiányában.
„Óh, te mennyei fényvilág,
Lelkemet hasd át!”

NEM FELEDKEZIK EL RÓLAD❣️

„💞Én örök életet adok neki, és nem vesznek el soha.” (János 10,28)

Keresztyéneknek sohasem kellene könnyen venni a hitetlenséget, legyen az akár szóban, akár gondolatban.
Mert ha Istennek gyermeke nem bízik Istennek szeretetében, igazságában és hűségében, az neki nagyon visszatetsző lehet. Hogyan szomoríthatnánk tehát Őt megtartó kegyelmében való kételkedésünkben?

 
Kedves keresztyén! Isten változhatatlan igéjének minden ígéretével ellenkezne az, hogy valamikor is rólad elfelejtkezhetne, vagy átengedhetne a romlásnak.
Ha az lehetséges volna, hogyan lehetne Ő még hű, aki ezt mondta: „Vajon elfelejtkezhet-e az anya az ő gyermekéről, hogy ne könyörülne az ő méhének fián?
De ha az elfelejtkezne is, én el nem felejtkezem te rólad.”

 
Mi értéke volna akkor ennek az ígéretnek:
„A hegyek meginoghatnak, a halmok megrendülhetnek, de az én irgalmasságom tőled el nem távozik, és az én békességemnek szövetsége meg nem tántorodik, ezt mondja a te könyörülő Urad”?
Hogyan állna meg Krisztus szavainak igazsága:
„Az én juhaimnak örök életet adok; azok soha el nem vesznek és senki ki nem ragadja azokat az én kezemből.
Az én atyám, aki azokat adta nekem, mindeneknél nagyobb és senki azokat ki nem ragadhatja az én Atyám kezéből”?

 
Mi lenne a megigazító kegyelemről szóló tannal? Ha Istennek egyetlen gyermeke elveszhetne, akkor elveszítenénk minden alapot és talajt.
Hol maradna Isten igazsága, dicsősége, hatalma, kegyelme, esküvése, ha azok valamelyike, kik reményüket Krisztus vérére építik és teljes bizalmukat belé helyezik, mindazok dacára elvettethetnének?

 
Ó, száműzzétek ezt a hitetlen félelmet, mely Istent annyira sérti. Kelj fel, emelkedj fel a porból és öltözd fel igazságának magasztos ruháját!
Gondold meg, milyen bűnös dolog szavában kételkedni, melyben megígérte, hogy soha sem fogsz elveszni.
Ó, bárcsak a benned lakozó örök élet hitteljes vidámságban nyilvánulna meg.

„Örök élet lesz majd ott
Kegyelmedből jutalmam,
Istenfia íme most
Vágyakozom utánad!”

A KIS BÜNÖK❣️

„Fogjátok meg nekünk a rókákat, a rókafiakat, akik a szőlőket elpusztítják.”(Énekek éneke 2,15)

Egy kis tövis sok fájdalmat okozhat.
Egy kis felhő eltakarhatja a napot. A kis rókák elpusztítják a szőlőhegyet, s a kis bűnök szívfájdalmat idéznek elő az érzékeny léleknél. Ezek a kis bűnök garázdálkodnak a szívben és tisztátalanná teszik azt egészen olyan dolgokkal, amit Krisztus gyűlöl, úgy, hogy azután felüdítő társaságát és kedves közösségét nem tarthatja fenn velünk. Valami nagy bűn nem teheti tönkre a keresztyént, de egy kis bűn nyomorulttá teheti.

Jézus csak úgy járhat népével, ha azok minden ismert bűnt kiűznek. 

Ő mondja: „Ha az Én parancsolataimat megtartjátok, az Én szeretetemben maradtok meg, miképpen Én és az Én Atyámnak parancsolatait megtartottam és maradok az Ő szerelmében.”
Némely keresztyén nagyon gyéren örvend Megváltója közellétének. Mi okozza azt?

Egy érzékeny gyermekre bizonyára nagyon fájdalmas érzés volna, ha azt venné észre, hogy Atyjától el van különülve. Istennek gyermeke vagy és mégis nyugodtan tudsz lenni, Atyád arcának látása nélkül? Hogyan? Krisztus jegyese volnál, és mégis jól érzed magad Tőle távol is? 

Igazán, te nagyon messzire mentél, mert Krisztus jegyese óhajtozva gyászol, mint a galamb játszótársa után, ha elhagyta őt.

Azért tedd fel magadnak ezt a kérdést:
„Mi űzte el tőlem Krisztust?” Bűneid kőfala mögé rejtette el arcát. Ez a kőfal lehet, hogy csak apró kavicsokból van összerakva, de az egyre megy.
A tenger cseppekből áll; a sziklák apró szemcsékből vannak összetéve; az a tenger is, mely téged Krisztustól elválaszt, lehet, hogy kis bűneid cseppjeivel van tele.
S az a szikla, melyen bárkád majdnem ronccsá zúzódik, lehet, hogy kis bűneid piciny korallállatainak naponkénti munkája által keletkezett.

Ha Krisztussal akarsz élni, Krisztussal járni, Krisztusra nézni, Krisztussal társalogni, akkor őrizkedj „a rókafiaktól, melyek a szőlőket pusztítják, mert a mi szőlőink virágzásban vannak”.
Jézus hív téged, hogy menj Vele azokat megfogni. 

Ő bizonyosan összefogdossa azokat egykettőre és könnyen, min Sámson. 

Menj el Vele a vadászatra!

PÁRTFOGÓT AD NEKED❣️

„Fogjátok meg nekünk a rókákat, a rókafiakat, akik a szőlőket elpusztítják.” (Énekek éneke 2,15)

Egy kis tövis sok fájdalmat okozhat. Egy kis felhő eltakarhatja a napot. 

A kis rókák elpusztítják a szőlőhegyet, s a kis bűnök szívfájdalmat idéznek elő az érzékeny léleknél.
Ezek a kis bűnök garázdálkodnak a szívben és tisztátalanná teszik azt egészen olyan dolgokkal, amit Krisztus gyűlöl, úgy, hogy azután felüdítő társaságát és kedves közösségét nem tarthatja fenn velünk. Valami nagy bűn nem teheti tönkre a keresztyént, de egy kis bűn nyomorulttá teheti.
Jézus csak úgy járhat népével, ha azok minden ismert bűnt kiűznek. 

Ő mondja: „Ha az Én parancsolataimat megtartjátok, az Én szeretetemben maradtok meg, miképpen Én és az Én Atyámnak parancsolatait megtartottam és maradok az Ő szerelmében.”
Némely keresztyén nagyon gyéren örvend Megváltója közellétének. Mi okozza azt?
Egy érzékeny gyermekre bizonyára nagyon fájdalmas érzés volna, ha azt venné észre, hogy Atyjától el van különülve. Istennek gyermeke vagy és mégis nyugodtan tudsz lenni, Atyád arcának látása nélkül? Hogyan?
Krisztus jegyese volnál, és mégis jól érzed magad Tőle távol is? Igazán, te nagyon messzire mentél, mert Krisztus jegyese óhajtozva gyászol, mint a galamb játszótársa után, ha elhagyta őt.
Azért tedd fel magadnak ezt a kérdést: „Mi űzte el tőlem Krisztust?” Bűneid kőfala mögé rejtette el arcát.
Ez a kőfal lehet, hogy csak apró kavicsokból van összerakva, de az egyre megy. A tenger cseppekből áll; a sziklák apró szemcsékből vannak összetéve; az a tenger is, mely téged Krisztustól elválaszt, lehet, hogy kis bűneid cseppjeivel van tele. S az a szikla, melyen bárkád majdnem ronccsá zúzódik, lehet, hogy kis bűneid piciny korallállatainak naponkénti munkája által keletkezett.
Ha Krisztussal akarsz élni, Krisztussal járni, Krisztusra nézni, Krisztussal társalogni, akkor őrizkedj „a rókafiaktól, melyek a szőlőket pusztítják, mert a mi szőlőink virágzásban vannak”.
Jézus hív téged, hogy menj Vele azokat megfogni.
Ő bizonyosan összefogdossa azokat egykettőre és könnyen, min Sámson. Menj el Vele a vadászatra!

ÖRÖKÖSÖK VAGYUNK❣️

„💞Maga Mefibóset Jeruzsálemben lakott, mert állandóan a király asztalánál étkezett, és mindkét lábára sánta volt.”(2 Sámuel 9,13)

Méfibóset nem volt valami nagy ékessége a királyi asztalnak, mégis állandó helye volt Dávid asztalánál, mivel a király a kedves Jonatán vonásaira ismert ennek arcában.

Mi is úgy kiálthatunk fel, mint Méfibóset: „Micsoda a te szolgád, hogy hozzám fordultál, aki olyan vagyok, mint a döglött kutya? ” és mégis felhatalmaz minket az Úr a vele való legbizalmasabb társaságra, mivel vonásainkban észreveszi az Ő szeretett Jézusával való hasonlóságot.

Az Úr gyermekei drágák Ő előtte egy másik valakiért.
Az Atyának szeretete az Ő Egyszülöttjéhez oly nagy, hogy érte alacsony sorsú testvéreit a szegénységből és a száműzetésből magas rangra és fejedelmi asztalához királyi társaságba emeli.

Csúnyaságuk nem foszthatja meg őket ettől az előnytől.
A sántaság az isteni fiúságnak nem akadály, a béna épp úgy örökös, mint az, aki úgy tud futni, mint Asáel. Jogunk nem gyengül, ha erőnk fogy is. A királyi asztal nagyon előkelő teríték a sánta lábaknak, s az evangélium menyegzői lakomáján megtanulunk gyengeségeink mellett fenségesnek lenni, mivel Krisztusnak ereje nyugszik rajtunk.

De azért léteznek gonosz hibák, melyek a legkedvesebb szenteket is szégyenbe és gyalázatba hozzák.
Itt egy Dávid által táplált és megtisztelt egyén volt, de mivel mindkét lábára sánta volt, nem követhette a királyt, mikor ez a városból menekült, amiért megrágalmazta és megkáromolta szolgája Siba. 

Szentek, kik gyengék a hitben és nem haladnak előbbre az ismeretben, sokat veszítenek, sok ellenségnek vannak kitéve és nem követhetik a királyt minden útaiban.

Ez a gyengeség gyakran hanyagságból származik.
Rendetlen táplálkozás gyakran azt hozza magával, hogy a megtértek lelki gyerekkoruk idején csüggedtségbe és kételkedésbe jutnak, melyből soha nem tudnak megszabadulni, más esetekben pedig a bűn az oka a tagok hibájának, bénaságának.

Uram, ki a megfáradtaknak erőt adsz, és a gyengét gyámolítod, segíts, hogy a sánta ugrándozzon, mint a szarvas és elégítsd meg a tieidet kegyelmed asztala kenyerével!

KRISZTUSHOZ RAGASZKODNI❣️

„💞Mert én tudom, hogy az én megváltóm él.” (Jób 19,25)

Jób vigaszának magva e szavakban rejlik: „az én Megváltóm”, abban az igazságban, hogy a Megváltó él. Igen! Milyen üdvös dolog az élő Krisztushoz ragaszkodni! 

Előbb tulajdonjogunknak kell lenni hozzá, csak azután örvendhetünk Ő benne. Mi hasznom van az aranyraktárakban letett aranyokból?

Az emberek Peruban is koldusok, Kaliforniában is koldulnak kenyérért. Az arany csak akkor segít ki szükségemből, ha az erszényemben van, és akkor csillapítja éhségemet, ha kenyeret veszek belőle.

Mit érnék egy olyan Megváltóval, aki nem váltott meg engem? Mit használna nekem egy bosszúálló és megtorló, ha nem volna hajlandó életemet megvédeni és véremért bosszút állni? 

Ne lankadj meg addig, míg nem mondhatod hit által: „Igen, az én élő Megváltómra bízom magamat; Ő az enyém, tehát ragaszkodom Hozzá.” Talán még gyengének érzed kezed, mellyel Őt fogod, és nem mered mondani: „Az én megváltóm él”. Ha azt hiszed, hogy ez merészség volna, ó gondold meg: ha hited csak akkora, mint egy mustármag, már akkor jogod van ezt mondani. 

Azonban van még egy szócska, mely Jób erős hitére nézve nagyon jellemző: „Mert én tudom”.

Ha valaki azt mondhatja: „remélem, hiszem”, már az is vigasz. Ezrek vannak Jézus seregében, akik ennél aligha jutnak valaha tovább. De ha a vigaszt a maga teljességében akarod megragadni, akkor azt kell mondanod: „Tudom”.
A ha, de és talán gyilkosai minden vigasznak és békességnek.
A kísértések idején rettenetes a kételkedés. Lódarazsak módjára mardossák a lelket!

Ha valaha attól tartok, hogy Krisztus nem az enyém, akkor a halál epéje ecettel van keverve, de tudom, hogy Jézus értem él, így a sötétség sem sötétség nekem; az éjszaka is világossággá válik körülöttem. Bizonyára, ha Jób már akkor Krisztus eljövetele és megjelenése előtt sokkal korábban mondhatta: „Tudom”, akkor nekünk még nagyobb bizonyossággal kellene ezt hirdetnünk.

Isten mentsen attól, hogy bizonyosságunk megcsaljon bennünket. 

Lássunk jól utána, hogy hitünknek mozdíthatatlan alapja legyen, nehogy hiábavaló reményre építsünk. Az én Megváltóm egy élő Megváltó: ez kimondhatatlan öröm!

ÉN ISTENEM MIÉRT HAGYTÁL EL ENGEM❓

„Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?” (Mt 27,46)

Itt a Megváltót szenvedéseinek legnagyobb mélységeiben tekintjük meg. Nincs hely, mely oly hangosan tanúskodna Jézus gyötrelmeiről és fájdalmairól, mint a Golgota.
Nagy háborúságban nincs olyan pillanat, mely oly teljes volna halálfélelemmel, mint az a pillanat, mikor ez a kiáltása hasítja a levegőt: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el?”

E pillanatokban egyesült a nagy testi kimerülés a legrettenetesebb lelki kínokkal, a gyalázattal és az átokkal, melyeken át kellett mennie, hogy azután szenvedése a legmagasabb fokra hágjon. Kimondhatatlan lelki gyötrelmeket szenvedett és olyan keserűséget, mely az Atyától való elhagyatottság érzésén alapult.

Ez volt rettenetes félelmeinek sötét éjszakája, ekkor szállt alá szenvedéseinek legnagyobb mélységébe.
Ember nem képes e szavak teljes tartalmába belemélyedni. Néha gondolják némelyek közülünk, hogy ők is kénytelenek így kiáltani: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el?”

Van rá eset, hogy Atyánk ragyogó mosolya felhők és sötét árnyak által el van takarva, de meg kell gondolnunk, hogy Isten valóságban soha nem hagy el minket.
Nálunk csak látszólagos az Istentől való elhagyatottság, de Krisztusnál valóságos volt az.
Mi aggódunk, ha az atyai szeretet rövid ideig megvonódik tőlünk, de hogy Isten az Ő arcát tényleg elfordította Fiától – ki tudná megállapítani, hogy mily nagy lelki kínt okozhatott az Neki?

„Istenünknek nagy haragját,
Szenvedéseid mutatják;
Látom benne pokol lángját.”

Nálunk gyakran a hitetlenség idézi elő ezt a gyötrelmes kiáltást. 

Nála a legborzasztóbb igazság kifejezése volt az, mert Isten tényleg elhagyta egy időre. 

Szegény, megszomorodott lélek, ki különben az isteni ábrázat napfényében laktál, de most az aggály homályában epekedsz, hidd el azt, hogy Isten nem hagyott el téged. 

Isten a felhőkben is épp úgy a mi Istenünk, mint mikor kegyelmének teljes fényében tündököl. 

De ha már csupán az a gondolat, hogy bennünk elhagyott, oly nehéz küzdelemmel jár, mily nagy lehetett Megváltónk szenvedése, mikor így kiáltott fel:
„Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el?”

KOPONYA HEGYEN❣️

„Amelyet Koponya-helynek hívtak” (Lukács 23,33)

A Golgota a vigasz hatalma, üdvösség háza, a keresztfából készítve; az égi áldások temploma, a megszaggatott sziklára építve, az üdv sziklájára, melyet dárda járt át és szaggatott meg. 

A szent történelemben nincs olyan esemény, amely annyira megragadná a szívet, mint az Ő halálának látványa a Golgotán.

„Nézd, ó világ! Kereszten,
Függ életed sebekben,
Üdvöd halálba hull!
A dicsőség királya,
Átadták Őt gyalázatul.”

Világosság tör elő a délben beálló éjféli sötétségből a Golgotán és a mezőnek minden füve kedvesen ékeskedik az egykor elátkozott keresztfa árnyékában. A gyalázatnak e helyén a kegyelem kutat ásott, melynek kristálytiszta vize szakadatlanul folyik. Ennek az üdvforrásnak minden cseppje az emberiség fájdalmának enyhítésére szolgál.
Be kell vallanotok, akik nehéz harcaitokat átküzdöttétek, hogy Olajfák hegyén nem nyertetek vigaszt, sem a Sínain, sem a Tábor hegyén, hanem „a hegyeken, ahonnan segítségem jön”, - a Gecsemáné, Gabbata és Golgota voltak azok a helyek, ahol vigaszt és enyhülést nyertetek. 

Gecsemáné keserűsége már sokszor elvette az élet keserűségét.
A gabbatai megostorozás gyakran elostorozta aggodalmaitokat.
A golgotai halálos sóhajok halált hoztak összes sóhajaitoknak. Így a szenvedés helyei rendkívüli és bőséges vigaszt nyújtanak. Krisztus szeretetének magasságát és mélységét sohasem ismertük volna meg olyan világosan, ha Ő nem halt volna meg. Az Atyának benső szeretetét soha nem tapasztaltuk volna meg, ha nem adta volna Fiát halálra.

 
A közös kegyelmi adományok, amelyeknek örvendhetünk, a szeretetről beszélnek, ahogy a tengeri csiga, ha azt fülünkhöz tartjuk, a tenger mélységének zúgását zengi, amelyből származott, de ha magát az Óceánt akarjuk hallani, nem szabad csak a naponkénti kegyelem megnyilvánulásaira nézni, hanem azt is meg kell tekintenünk, ami a Golgotán ment végbe értünk.
Aki meg akarja tanulni, hogy mi a szeretet, az menjen a megfeszíttetés helyére és nézze, hogyan halt meg a „fájdalom embere”.

ERŐSÖDJÉL MEG❣️

„💞Te azért, fiam, erősödjél meg a kegyelemben, amely a Krisztus Jézusban van.”(2 Timóteus 2,1)

Krisztusnál végtelen sok kegyelemi kincs van, melyet nem tart fent magának. 

Miképpen a víztartály a vezetéket látja el vízzel, azonképpen önti Krisztus az Ő kegyelmének kincseit az övéi szívébe.
„Az ő teljességéből vettünk kegyelmet kegyelemért.”
Mintha csak azért birtokolja azokat, hogy bennünket megajándékozhasson. 

Ő élő forrás, mely folyton buzog, hogy az üres vedreket megtöltse és a hozzá közeledők lihegő ajkát megenyhítse.
Olyan fa, mely nem azért hozza drága gyümölcseit, hogy az ágakon csüngjenek, hanem hogy az éhezők bátran leszakíthassák azokat. Nyilvánuljon bár akár megbocsátásban vagy megtisztításban, akár megőrzésben, erősítésben, megvilágosításban, felélesztésben vagy szentségben a kegyelem működése, azok mindegyike pénz nélkül nyerhető Tőle mindenkor.
A kegyelem működésének nincs olyan alakja és nyilvánulása, melyet bőségesen ne közölne népével. Miképpen testünk vére, mely a szívből indul ki, minden tagba egyformán szétfolyik és mindegyiknek tulajdona, azonképpen a kegyelem kiáradása a Bárányt követő szentek mindegyikének öröksége.
Krisztus és az ő gyülekezete között lévő édes közösség abban áll, hogy egy és ugyanazon adományokkal rendelkezzenek. Krisztus a fő, akire először öntik az olajat, ez az olaj azonban lecsepeg, öltözete alsó szélére, úgy, hogy a legcsekélyebb szent is ugyanazzal a becses olajjal kenetik meg, melyet a fejre öntöttek.
Az a valóságos közösség, ahol a kegyelem nedve a törzsből száll az ágakba, ahol önmagától érthető, hogy a törzs ugyanattól a tápláléktól erősödik, mely az ágak életét fenntartja. 

Amint napról-napra Jézus kegyelmében részesülünk, és mindinkább megismerjük, hogy az Tőle ered, tekintsük Őt olyannak, mint aki velünk közösségben van és örüljünk a Vele való üdvös érintkezésünknek.
Használjuk kegyelmi kincseinket napról-napra és minden időben keressünk Nála, mint szövetségesünk Uránál oltalmat.
Ő kezeskedik összes szükségeink kiegyenlítéséről, oly teljes szabadságot adva nekünk, mint mikor az ember saját erszényéből vesz pénzt, és mint a kertész, ki fügét szakít fügefájáról.

„Ó, mily nagy ez a kegyelem.
Nem fogja fel az értelem!”

IMÁDKOZZATOK MINDENKOR❣️

„💞Imádkozzatok mindenkor” (Efézus 6,18)

Milyen sok imánk szállt fel azóta, hogy imádkozni kezdtünk!
Első imánkban önmagunkért imádkoztunk, kegyelemért és bűneink eltörléséért esedeztünk Istenhez.
Meghallgattattunk. Miután bűneinket eltörölte, mint valami felhőt, azután más kérelmeinkkel jöttünk Hozzá.
Imádkoztunk a megszentelés, az Isteni vezérlet és megőrzés kegyelméért. 

Szorongatva éreztük magunkat a hit újabb bizonyosságáért, az ígéretek teljes elsajátításáért, a kísértések óráiban való szabadításért, hivatásunkban való megszilárdításért és a nyomorúságok idején szükséges segítségért. Szükségesnek éreztük, folyton kopogtatni Istennél, szívünk mindenféle kérelmeivel, mint valamely elzavarhatatlan koldus, kinek szükségei sohasem érnek véget. 

Valljátok meg Istennek gyermekei: ti sohasem lettetek volna képesek lelketek számára máshonnan nyerni valamit.
Az a kenyér, amellyel lelketek táplálkozott, mennyből jött alá. 

Az a víz, amelyet az ivott, az élő kősziklából fakadt, ez a kőszikla a mi Urunk Jézus Krisztus.
Lelketek önmagától sohasem vált volna gazdaggá.
Ti Isten jóságának naponkénti vendégei vagytok, éppen azért és a szellemi és kegyelmi áldásokért esdő imáitok átláthatatlan sorozata emelkedett a menny felé.
Szükségeitek számtalanok voltak, éppen azért a kegyelmi ajándékok is végtelenül megnövekedtek; amilyen sokféle volt kérelmetek, épp olyan számtalan a meghallgattatás.

Tehát nincs-e okod megvallani:
„Áldott legyen az Úr, ki meghallgatja az én könyörgésemnek szavát!”
Mert ahányszor imádkoztál, annyiszor meg is hallgattattál Istentől.

Meghallgatott a nyomorúság idején, megerősített és melletted állt akkor is, mikor megszégyenítetted csüggedéseid és kételyeid által a kegyelem trónja előtt.
Gondold meg ezt, hadd teljen meg a szíved Isten iránti hálával, aki kegyelmesen meghallgatta a te szegény, gyönge könyörgésedet.
„Áldjad én lelkem az Urat és el ne felejtkezzél semmi jótéteményéről.”