TÖVISES ÖSVÉNYT MEGSZENTELTE❣️

„💞Segítséget nyújtottam egy hősnek, kiemeltem a nép közül egy kiválasztottat.”
(Zsoltárok 89,20)

Miért kellett Krisztusnak a nép közül választottnak lenni? 

Szólj, szívem; a szív gondolatai a legjobb gondolatok.
Nem azért történt-e ez, hogy ezáltal testvérünkké lehessen a vérkötelék folytán?
Ah, milyen csodás rokonság van Krisztus és a hívők között!
Aki hisz, az mondhatja: „Nekem van egy testvérem a mennyben, jóllehet és szegény vagyok, de testvérem gazdag és király; vajon elviselhetné, hogy én szükséget szenvedjek, holott Ő trónon ül? 

Nem! Ő szeret engem; Ő az én testvérem”.
Hívő lélek, viseld e dicső gondolatokat, mint valami gyémánt ékszert, a te emlékezeted nyakán; húzd fel, mint egy aranygyűrűt emlékezeted ujjára és használd azt, mint királyi pecsétet, mivel kérvényedet pecsételed le, hogy a meghallgattatás bizonyos legyen. Ő olyan testvér, ki a nyomorban is hű marad testvéréhez, fogadd el Őt, mint olyant.

„Ki Jézussal megy, biztonságban halad,
Szenvedések között is épen marad.
Kit e testvér véd, azt nem éri vész,
Isten oltalma számára mindig kész”.

Krisztusnak azért kellett a község közül választottnak lenni, hogy megismerje erőtlenségeinket és meg tudjon szánni minket. „Megkísértetett mindenekben hasonlóképen, a bűntől megválva”. 

Minden szükségünkben velünk érez.
Kísértést, fájdalmat, kellemetlenséget, gyengeséget, kimerülést, a szegénységet Ő ismeri, mert mindazokat átélte. Gondolj erre kedves keresztyén és szolgáljon vigasztalásodra. Bármilyen rögös és fárasztó is az utad, meg van az szentelve Megváltód lábnyomaival; ha mindjárt a halál árnyékának völgyében járnál is vagy a büszke Jordán árjában, még ott is megtalálnád lábnyomát.
Bárhova menjünk, mindenütt járt előttünk, minden teher, amit hordoznunk kell, egykor Immánuel vállait nyomta.

Útja keményebb volt, igája nehezebb, miért ne tűrnék hát én, ha Ő így szenvedett?
Legyen bátorságod, a király lábai vérrel jelezték meg az utat és a tövises ösvényt örökre megszentelték.

EMBERFIA❣️

„💞Emberfia! Mennyivel különb a szőlőtőke fája a többi fánál, és a szőlővessző, ha az erdő fái közé kerül?” (Ezékiel 15,2)

Ezen szavak az Isten gyermekei megalázására szolgálnak; őket Isten szőlőjének nevezik, de mivel különbek ők természet szerint másoknál? Isten jósága folytán váltak termékennyé, mert jó talajba plántálta őket; a szentség kőfalán nevelte őket az Úr; s gyümölcseiket az Ő dicsőségére hozzák, de mit érnének Istenünk nélkül? 

Mit érnének a Szentlélek állandó befolyása nélkül, aki a termékenysége adományozza nekik? 

Ó, hívő ember, tanuld meg itt minden büszkeségedet levetni, mert be kell ismerned, hogy arra semmi okod sincs. Bárki is légy, nincs semmid, amivel kérkedhetnél. 

Minél több mindened van, annál inkább adós vagy Istennek; és nincs miért büszkének lenni arra, ami téged adóssá tesz. Nézz vissza múltodra, figyeld meg mi voltál. 

Gondold meg, mi volnál most az isteni kegyelem nélkül. 

És gondolj arra, hogy mi vagy még most is. Nem bánt-e a lelkiismereted? 

Nem áll-e lelked előtt ezerféle tévelygésed és nem mondja-e, hogy nem vagy méltó fiának hívattatni? 

És ha mégis valamit csinált belőled, nem arra mutat-e az, hogy kegyelme változtatott meg téged? 

Te, akinek nagy hited van, még nagy bűnös volnál, ha Isten meg nem térített volna. 

Te, aki az igazságért buzgólkodsz, éppen úgy harcolnál a tévelygések mellett is, ha a kegyelem át nem hatott volna. 

Azért ne légy gőgös, még habár nagy jónak és a kegyelem bőséges gazdagságának birtokában vagy is, még azon esetben sem mondhatod magadénak bűneiden és nyomorodon kívül a legcsekélyebbet is. 

Ó, mily sajátságos önámítás, hogy te, ki mindent ajándékba kaptál, azt gondolod, hogy felfuvalkodhatsz, szegény koldus, aki Megváltód jóságából élsz, olyan vagy, akinek élete kialszik, ha Jézusból új életerőt nem kapsz – és mégis gőgös vagy! Ó, te balga szív!

„Ti vesszők, Hozzá vagytok kötve!
Mélyen Belé nőttetek?
Sebeibe vagytok temetve?
Benne boldogok lettetek?
Kössön Hozzá a hit s szeretet!
El ne vegye senki e kincset!”

És így üdvözülni fog az egész Izráel”

 (Róma 11,25)

Ahogyan egykor Mózes a Vörös tengernél az Úrnak éneket mondott, annak a hálaéneknek az alapja, hogy az egész Izráel megmenekült. A védő vízfalakról egyetlen habcsepp sem esett le mindaddig, míg Isten Izráele közül a legutolsó is a hullámokon túl száraz talajra nem lépett. Alighogy ez megtörtént, a habzó hullámok ismét visszatértek régi helyükre, de egy szempillantással sem hamarabb. „Irgalmasságodból hordoztad népedet, megszabadítottál.” Az idők végén, amikor az elválasztottak fogják énekelni Mózesnek, az Isten szolgájának és a Báránynak énekét, akkor ez lesz Jézus legnagyobb diadala. „Akiket nekem adtál, én megőriztem és egy sem veszett el azok közül.”
A mennyben nincs üres hely.
„Isten trónja körül állnak,
Mind a megváltottak,
Hálát, magasztalást hoznak
Hogy kegyhez juthattak.”
Amennyit Isten elválasztott, amennyit Krisztus kibékített, amennyit a Szentlélek elhívott, amennyi az Úr Jézusban hívővé lett, azok mind szerencsésen át fognak jutni a nyomorúság tengerén. Még nem érte el mind a biztos kikötőt:
„Némely szív már odafenn,
Némely még utazik.”
A sereg elővédje már elérte a partot. Mi most megyünk át a mélységen, ma követjük vezérünket, nyomába lépve a tenger közepébe. De legyünk nyugodtak, az utóvég is mihamarabb oda jut, ahol most az elővéd van; nemsokára az elválasztottak közül az utolsó is átjut a mélységen, s akkor felzendül a messze hangzó győzelmi ének, amikor valamennyi biztonságban lesz. De mi lenne, ha csak egy is elveszne a kiválasztottak közül! Az a megváltottak énekében egy örökös rossz hang lenne, a paradicsom hárfája húrjainak el kellene pattanniuk, hogy soha többé hangot nem adhatnának!
„Hogyha minden össze is dől,
Bírom az Úr nagy kegyét,
Ki tartja ígéretét.”

A MEGVÁLTOTTAK ÉNEKE❣️

„💞És így üdvözülni fog az egész Izráel” (Róma 11,25)

Ahogyan egykor Mózes a Vörös tengernél az Úrnak éneket mondott, annak a hálaéneknek az alapja, hogy az egész Izráel megmenekült. 

A védő vízfalakról egyetlen habcsepp sem esett le mindaddig, míg Isten Izráele közül a legutolsó is a hullámokon túl száraz talajra nem lépett. 

Alighogy ez megtörtént, a habzó hullámok ismét visszatértek régi helyükre, de egy szempillantással sem hamarabb. „Irgalmasságodból hordoztad népedet, megszabadítottál.” 

Az idők végén, amikor az elválasztottak fogják énekelni Mózesnek, az Isten szolgájának és a Báránynak énekét, akkor ez lesz Jézus legnagyobb diadala.

 „Akiket nekem adtál, én megőriztem és egy sem veszett el azok közül.” 

A mennyben nincs üres hely.

„Isten trónja körül állnak,
Mind a megváltottak,
Hálát, magasztalást hoznak
Hogy kegyhez juthattak.”

Amennyit Isten elválasztott, amennyit Krisztus kibékített, amennyit a Szentlélek elhívott, amennyi az Úr Jézusban hívővé lett, azok mind szerencsésen át fognak jutni a nyomorúság tengerén. 

Még nem érte el mind a biztos kikötőt:
„Némely szív már odafenn,
Némely még utazik.”

A sereg elővédje már elérte a partot. Mi most megyünk át a mélységen, ma követjük vezérünket, nyomába lépve a tenger közepébe. 

De legyünk nyugodtak, az utóvég is mihamarabb oda jut, ahol most az elővéd van; nemsokára az elválasztottak közül az utolsó is átjut a mélységen, s akkor felzendül a messze hangzó győzelmi ének, amikor valamennyi biztonságban lesz. 

De mi lenne, ha csak egy is elveszne a kiválasztottak közül! 

A megváltottak énekében egy örökös rossz hang lenne, a paradicsom hárfája húrjainak el kellene pattanniuk, hogy soha többé hangot nem adhatnának!

„Hogyha minden össze is dől,
Bírom az Úr nagy kegyét,
Ki tartja ígéretét.”

Ábel juhpásztor lett”

(1 Mózes 4,2)

Ábel az Úr dicsőségére szentelte hivatását; oltárára véres áldozatot hozott, minél fogva az Úr kegyelmesen tekintett Ábelra és az Ő áldozatára. Ez a legelső képlet Urunkra vonatkozólag, csodálatosan tiszta és világos, ez olyan, mint mikor napfelkeltekor a legelső sugár előretör. 

Bár nem nyilatkoztat ki mindent, de hirdeti, hogy a nap megjelenik. Ábelben, - aki pásztor és pap, mert áldozatot mutat be az Úrnak kedves illatul, - képletesen látjuk a mi Urunkat, aki Atyjának áldozatot hoz, melyért a Jehovának mindörökké kedves. Ábelt gyűlölte a bátyja, mégpedig minden ok nélkül; ezt kellett tapasztalni a Megváltónak is. Mert a természeti és testi ember gyűlöli a jámbort, akiben a kegyelem lelke van, és nem nyugszik addig, míg vérét ki nem ontja. 

Ábel megöletett és befecskendezte az oltárt és az áldozatot saját vérével; ebben az Úr Jézusra mutat, akit az emberek gyűlölete kivégzett, mialatt, mint pap, az Úr előtt állt. „A jó pásztor életet adja juhaiért”. Sírjunk fölötte, amikor látjuk, hogy az emberek gyűlölete Őt a halálba vitte és oltárának szarvát saját vérével befecskendezte. Ábel vére beszél: „De az Úr így szólt: Mit tettél? 

Testvéred kiontott vére kiált hozzám a földről.” Az Úr Jézus vére hatalmas nyelven beszél, de nem bosszúért, hanem kegyelemért kiált. Mindenekfölött becses és dicső jó pásztorunk oltáránál állni és látni, hogyan vérzik el, mint megölt pap; azután hallani, hogy vére az egész emberiségnek békét hirdet; békét a lelkiismeretben, békét zsidók és pogányok között, békét az ember és a megsértett Teremtő között, békét itt és az örökkévalóságban, minden vérében megmosott ember számára. 

Ábel az első juhpásztor, de szívünk az Úr Jézust elébe helyezi, mint legelsőt. Juhaid nagy pásztora, mi, mint legelődnek népe dicsérünk téged teljes szívünkből, mert értünk ölettél meg.

„Te vagy lelkem hű pásztora,
Ki bár tévely’gtem vadonba’,
Értem egykor meghaltál,
Véreddel megváltottál.”

ÉN VAGYOK A JÓ PÁSZTOR❣️

„💞Ábel juhpásztor lett” (1 Mózes 4,2)

Ábel az Úr dicsőségére szentelte hivatását; oltárára véres áldozatot hozott, minél fogva az Úr kegyelmesen tekintett Ábelra és az Ő áldozatára. 

Ez a legelső képlet Urunkra vonatkozólag, csodálatosan tiszta és világos, ez olyan, mint mikor napfelkeltekor a legelső sugár előretör.
Bár nem nyilatkoztat ki mindent, de hirdeti, hogy a nap megjelenik. 

Ábelben, - aki pásztor és pap, mert áldozatot mutat be az Úrnak kedves illatul, - képletesen látjuk a mi Urunkat, aki Atyjának áldozatot hoz, melyért a Jehovának mindörökké kedves. 

Ábelt gyűlölte a bátyja, mégpedig minden ok nélkül; ezt kellett tapasztalni a Megváltónak is.

Mert a természeti és testi ember gyűlöli a jámbort, akiben a kegyelem lelke van, és nem nyugszik addig, míg vérét ki nem ontja. 

Ábel megöletett és befecskendezte az oltárt és az áldozatot saját vérével; ebben az Úr Jézusra mutat, akit az emberek gyűlölete kivégzett, mialatt, mint pap, az Úr előtt állt.

 „A jó pásztor életet adja juhaiért”.
Sírjunk fölötte, amikor látjuk, hogy az emberek gyűlölete Őt a halálba vitte és oltárának szarvát saját vérével befecskendezte.
Ábel vére beszél: „De az Úr így szólt: Mit tettél? Testvéred kiontott vére kiált hozzám a földről.”

Az Úr Jézus vére hatalmas nyelven beszél, de nem bosszúért, hanem kegyelemért kiált. 

Mindenekfölött becses és dicső jó pásztorunk oltáránál állni és látni, hogyan vérzik el, mint megölt pap; azután hallani, hogy vére az egész emberiségnek békét hirdet; békét a lelkiismeretben, békét zsidók és pogányok között, békét az ember és a megsértett Teremtő között, békét itt és az örökkévalóságban, minden vérében megmosott ember számára.
Ábel az első juhpásztor, de szívünk az Úr Jézust elébe helyezi, mint legelsőt.
Juhaid nagy pásztora, mi, mint legelődnek népe dicsérünk téged teljes szívünkből, mert értünk ölettél meg.

„Te vagy lelkem hű pásztora,
Ki bár tévely’gtem vadonba’,
Értem egykor meghaltál,
Véreddel megváltottál.”

HOL VESZTETTED EL ŐT❓

„💞Kerestem, de nem találtam” (Énekek éneke 3,1)

Mond meg nekem, hol vesztetted el Krisztussal való közösségedet, akkor én is megmondom neked, 

hol találhatod azt meg újból a legkönnyebben. 

Imakamrádban vesztetted el Megváltódat, mivel az imát elhanyagoltad?

Akkor ott is kell Őt keresned és ott fogod ismét megtalálni.
Ha bűn által vesztetted el az Urat, akkor másként nem találod meg újból, csak ha a bűnnel szakítasz és a Szentlélek által azon tagot, amelyben a bűnös kívánság lakik, megöldökölni törekszel.
Szent szava iránt való közönyösség következtében vesztetted el Krisztust? 

Úgy keresd Krisztust az Írásban.

Igaz ez a közmondás: „Ott keresd az elveszett tárgyat, ahol elveszítetted azt.” 

Eszerint Barátodat is ott keresd, ahol elveszítetted, mert Ő nem ment el onnan.
De visszatérni, Krisztust keresni nagyon nehéz munka. 

Bunyan elbeszéli, hogy a zarándok előtt egyik út sem volt oly terhes és szomorító, 

mint a lombsátorhoz a nehézség halmán át visszamenni, ahol levelét elveszítette.

Öt óráig fölfelé mászni könnyebb, mint egy negyed óráig visszafelé menni, az elveszett út megkeresése végett. Azért, ha megtalálod Uradat, maradj meg nála.
De miként lehetséges az, hogy Őt elveszítsd?
Azt kell feltételeznünk, hogy egy ilyen hasonlíthatatlan barát mellől soha nem kellene távozni, 

kinek közelléte üdvös, kinek beszéde vigasztaló és társasága felüdítő!

Miért nem figyeltél rá minden szempillantásban, hogy szemeid elől el ne téveszd?
De ha már elveszítetted Őt, nagy kegyelemnek mondható, hogy keresd, keserves sóhajaid dacára:
„Ó, bár tudnám, hol találhatom meg!”
Menj és keresd, mert rád nézve veszélyes, ha Urad nélkül vagy!

 
Krisztus nélkül, pásztor nélkül való juh vagy; olyan, mint a fa nedvesség nélkül; olyan, mint a meghervadt falevél a viharban, lesodorva az élet fájáról. 

Keresd Őt teljes szívedből, úgy megtalálhatod, ámde áldozz fel mindent keresésére és akkor nagy örömödre és boldogságodra újból meg fogod találni.

„Jézus vigasságom,
Teljes boldogságom
Szívem öröme!
Ó, meddig bús szívem,
Meddig szorong keblem,
Utánad esdve?”